FELFEDEZŐ
A Rovatból

Az esküvő reggelén dobta ki pasiját a menyasszony – így is megtartották a lagzit

Nem megcsalás áll a háttérben: az ok sokkal elképesztőbb...


Harriet Butler biztos nem így képzelte a nagy napot. De a vőlegény, Kevin Rogers sem. A The Sun értesülései szerint a násznép javában készülődött a Cornwall megyei Bude település egyik legelegánsabb hotelében tervezett menyegzőre, amikor a menyasszony zokogva felhívta egyiküket, és közölte, hogy az esküvő lefújva.

Méghozzá azért, mert aznap reggel derült ki, hogy a vőlegény nem fizette ki a kézfogó terembérletét.

A sumákolás annyira felbőszítette az arát – aki egyébként kétgyerekes anya –, hogy kidobta a vőlegényt, és aznap már fel sem vette neki a telefont.

Sírni sem sokáig sírt: néhány óra múlva összeszedte magát, felvette a 900 fontos (több, mint 330 ezer forintos) menyasszonyi ruháját, és a teljes násznéppel kivonult egy tengerparti házba, nem messze attól a helytől, ahová Kevinnel a nászútjukat tervezték.

Itt aztán óriási bulit csapott, még az esküvői fotóst is odarendelte, és csináltatott magáról egy menyasszonyi sorozatot - csak éppen a két gyerekével. "Nem akartam, hogy rossz emlék legyen ez a nap - mondta Harriet - ezért inkább buliztam egy jót. A családom és a barátaim nagyon aranyosak voltak, megértették a döntésemet."

Harriet szerint nem a pénz volt a baj, hanem hogy három együtt töltött boldog év után Kevin hazudott neki, és ez olyan volt számára, mint egy pofon. Így hát megtartotta a menyegzőt, vőlegény nélkül, és a szemtanúk szerint igen jól érezte magát néhány gin tonik társaságában.

A furious bride who dumped her fiancé on the morning of their wedding because he failed to pay for the venue still wore her dress and partied on without him. Harriet Butler, 32, called off the wedding after she discovered her partner Kevin Rogers, 41, lied about the unpaid bill just hours before the ceremony. She ignored calls from him on the day and threw a party in a house close to where they were due to spend their honeymoon in Bude, Cornwall. Harriet told the Mail on Sunday: “Because everyone was here I just thought we should make a day of it.” - The mum-of-two, from Dorset, still asked the photographer to come along and she posed for pictures wearing her £900 wedding dress. She initially told friends and family members that the “wedding is off” and was later seen enjoying gin and tonics. Harriet added: “I wasn't going to let this be a horrible day so I put on my wedding dress, the bridesmaids put on their outfits, everyone else dressed up and the photographer came round too. Read full story at https://wp.me/p9h0GO-hF or click bio. #harrietbutler #akoredeonline

Korede (@akoredeonline) által megosztott bejegyzés,


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.


Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.

A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:

"Balaton. Az örök szerelem."

Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.


Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.

A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.

VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel

Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk