Páncélba zárt szellem: Scarlett Johansson, a szexi robotzsaru
Huszonkét év telt el azóta, hogy bemutatták Mamoru Oshii kultikussá vált animációs filmjét, a Masamune Shirow nem kevésbé kultikus képregényéből készült Páncélba zárt szellemet. Oshii rajzfilmje egyszerre volt felejthetetlen látványvilágot kínáló akciófilm, és elgondolkodtató, filozofikus tudományos fikció. Késélen táncolt a tömegeket szórakoztató mozi és a vékonyabb rétegeket vonzó, úgynevezett hard science fiction filmek között. Olyan klasszikusok méltó utódja volt, mint a Szárnyas fejvadász, miközben olyan nagyhatású filmeket is inspirált, mint a Mátrix-trilógia.
Hollywoodnak huszonkét évre volt szüksége ahhoz, hogy elkészítse a maga remake-jét, ami abból a szempontból egyáltalán nem baj, hogy az eredeti rajzfilm története a mai napig aktuális maradt. A Páncélba zárt szellem egy olyan „szép új világba” kalauzolt el bennünket, ahol az emberek és a gépek közötti határvonal egyre inkább elmosódni látszik. Már bárki számítógépet ültethet a fejébe, miközben megalkotják az első emberi agy köré épített robottestet is, amelyet már tényleg csak egy hajszál választ el attól, hogy lelke lehessen. A tudománnyal azonban hackerek is fejlődnek, akik már az emberek fejébe is beférkőzhetnek.
A PÁNCÉLBA ZÁRT SZELLEM főhőse az Őrnagy (Scarlett Johansson), a különleges erőknél szolgáló egyedi humán-kiborg hibrid, a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetője. A legveszélyesebb bűnözők és szélsőségesek kiiktatására szakosodott 9-es Részleg egy olyan ellenséggel kerül szembe, amelynek egyetlen célja, hogy elpusztítsa a HankaRobotika kibertechnológia fejlesztéseit.
Nem állíthatjuk tehát, hogy Hollywood egy idejétmúlt brand mögött kullogna ezzel a remake-kel. Ugyanakkor talán nem véletlen, hogy eddig nem dolgozták fel a Páncélba zárt szellemet, elvégre egy nehezen kibogozható, filozofikus sci-firől van szó, nem egy multiplexek közönségének szánt popcornmoziról. Ezért aztán nem is meglepő, hogy
Rupert Sanders és csapata kissé két szék közé esett ezzel a produkcióval.
A film kezdetben nagyon hűségesen követi az eredeti rajzfilm történetét. Olykor beállításról beállításra ismétlődnek meg a legikonikusabb nagyjelenetek, miközben a szereplőket és a közeget is egy az egyben átvették. A történet azonban a játékidő felénél vesz egy balkanyart, ami után egy jóval egyszerűbb, hagyományosabb, egyben szegényesebb akciófilm lesz belőle.
Egy bosszúfilm, ami sokkal inkább idézi az (egyébként kiváló) Robotzsarut, mint az 1995-ös eredetit.
A rajzfilm által feszegetett kérdéseket (mitől lesz ember az ember a digitális korban, hogyan mosódhat össze ember és gép, milyen új létformák keletkezhetnek a jövőben?) itt félredobták az alkotók. Ami marad, az a Scarlett Johansson alakította Őrnagy önkeresése, ezt a vonalat azonban
a lehető legszájbarágósabb eszközökkel mutatják be nekünk.
Erre nyilvánvalóan szükség volt, mivel jóval szélesebb közönséghez szóltak az alkotók. Az már inkább meglepő, hogy a film ezután is úton-útfélen az eredeti filmből ismert akciójeleneteket és párbeszédeket idézi. Mintha az alkotók az eredeti film rajongói felé kacsintgatnának a nosztalgikus idézetekkel, miközben éppen ők lesznek azok, akiknek a legkevésbé fog bejönni ez az új film.
Pedig van itt mit szeretni: a Páncélba zárt szellem minden hibájával együtt egy nagyon is szórakoztató, érzelmes és látványos akciófilm lett. Hiába a már emlegetett balkanyar, a film végig egységes, következetes marad, az Őrnagy múltja utáni nyomozás izgalmas,
a látványvilág pedig egyenesen elképesztő, és ezt elsősorban nem a CGI-ra értjük.
Ami azonban ennél is fontosabb, hogy a filmnek éppen azért van saját, egyedi íze, mert az alkotók el mertek térni a kultikus alapanyagtól. Egy olyan évben, amikor majd’ minden második új film egy korábbinak a feldolgozása, már csak emiatt is érdemes adni egy esélyt a Páncélba zárt szellemnek.
A film előzetese:
Képek: UIP-Duna Film
