„Ott halt meg nálam a kórházban” - Zacher Gábor őszintén vallott édesanyja elvesztéséről
A toxikológus elmondta, hogy kellett búcsút vennie édesanyjától, az átélt fájdalmat pedig futással vezette le, amely mindig is fontos szerepet játszott az életében.
Az ismert toxikológus nemrég egy műsorban elárulta, hogy az édesanyja a szeme láttára hunyt el, éppen abban a kórházban, ahol maga is praktizált - foglalta össze a Blikk.
"Ott halt meg nálam a kórházban. Tüdőrákja volt, és az utolsó tíz napot már nagyon nehezen viselte"
– emlékezett vissza Zacher Gábor a Mutasd magad! című YouTube-műsorban.
"Bejött és még az unokájával, a fiammal beszélt telefonon, aki akkor még kicsi volt, de el lehetett magyarázni neki, hogy a nagyi beteg. Majd édesanyám azt mondta, hogy ezt fejezzük be. Mi is pontosan tudtuk szakmailag, hogy minél többször csapoljuk a mellkasát, annál többször fog újra telítődni és csak rosszabb lesz. Ezért azt mondta édesanyám, hogy ezt hagyjuk abba. Akkor már nagyon fájt neki, ezért kapott kábítószert, morfiumot, majd szépen elaludt és meghalt"
– mesélte a műsorban a toxikológus.
"Ott ültem végig az ágynál, amikor elment és utána még négy-öt órát elüldögéltem a kórteremben, rágyújtottam, dohányoztam, de senki nem szólt... Utána fogtam magam, átöltöztem, akkor még a Péterfyben dolgoztam és kimentem a ligetbe, ahol lefutottam egy félmaratont"
– emlékezett vissza Zacher Gábor.
Az ismert toxikológus nemrég egy műsorban elárulta, hogy az édesanyja a szeme láttára hunyt el, éppen abban a kórházban, ahol maga is praktizált - foglalta össze a Blikk.
"Ott halt meg nálam a kórházban. Tüdőrákja volt, és az utolsó tíz napot már nagyon nehezen viselte"
– emlékezett vissza Zacher Gábor a Mutasd magad! című YouTube-műsorban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Annyira bizarr fotókkal még senki nem jelentette be, hogy apa lett, mint Calvin Harris
Olyan képeket osztott meg, ami a kommentelők egy részénél teljesen kiverte a biztosítékot. Voltak ugyanakkor, akik nem győztek elég hálásnak lenni, hogy a szülésnek ezt az aspektusát is bemutatta.
Calvin Harris örömhírt osztott meg követőivel: megszületett a kisfia, Micah. A skót DJ az Instagramon egy meghitt képet is közzétett, amin ő és újszülött gyermeke egy kanapén ülnek. A fotóhoz ezt írta: „Július 20-án megérkezett a fiunk. Micah itt van! A feleségem egy szuperhős, és teljesen lenyűgöz ősi bölcsessége! Annyira hálásak vagyunk. Nagyon szeretünk, Micah...”
A poszt azonban nemcsak emiatt keltett feltűnést.
A DJ ugyanis olyan képeket is megosztott, amelyeken a felesége, Vick Hope méhlepénye is látható. Egyes fotókon az is látszik, hogyan szárítják ki és alakítják kapszulákká a szervet.
Sokan úgy gondolják, hogy a placenta elfogyasztása segíthet a szülés során elvesztett vitaminok és ásványi anyagok pótlásában. Chrissy Teigen modell például korábban azt mesélte, hogy miután megette a saját placentáját második gyermeke, Miles születése után, elkerülte a szülés utáni depressziót.
A módszer egészségügyi előnyeit azonban tudományosan még nem sikerült megerősíteni. Az amerikai Járványügyi Központ (CDC) szerint a placenta kapszulák szedését érdemes kerülni. Egy eset kapcsán azt írták, hogy nem lehetett kizárni: egy újszülött egy szokatlan baktériumtörzset éppen ezektől a kapszuláktól kapott el.
A posztra sokféle reakció érkezett. Volt, aki azt írta: „Így voltam: ‘Ó, wow!…. Ez csodálatos….. Gratu….. MI A F***!?’” Egy másik követő így fogalmazott: „Nem voltam felkészülve rá, hogy ma ebéd közben képet fogok látni egy méhlepényről.” Volt, aki pedig azt írta: „Mondjuk egy kis figyelmeztetés előtte nem ártott volna...”
Mások viszont elismeréssel szóltak a nyíltságról. Az énekesnő Becky Hill így gratulált: „Imádom látni a méhlepényt!! Elképesztő, hogy egy teljesen új szervet növesztünk, ami életet biztosít! Jól tetted, hogy nem pazaroltad el, az valami istennői varázslat!” Egy másik hozzászóló ezt írta: „Gratulálok! Köszönöm, hogy ezzel a képpel népszerűsítetted az otthonszülést – és a méhlepényt.” Megint más pedig így írt: „Egy k*rva nagy IGEN az otthonszülésre és a placentára!”
Calvin Harris örömhírt osztott meg követőivel: megszületett a kisfia, Micah. A skót DJ az Instagramon egy meghitt képet is közzétett, amin ő és újszülött gyermeke egy kanapén ülnek. A fotóhoz ezt írta: „Július 20-án megérkezett a fiunk. Micah itt van! A feleségem egy szuperhős, és teljesen lenyűgöz ősi bölcsessége! Annyira hálásak vagyunk. Nagyon szeretünk, Micah...”
A poszt azonban nemcsak emiatt keltett feltűnést.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Azahriah visszaszólt: Nekem lesz még lehetőségem elég hajszérumot, parfümöt és borotvát használni bármikor, de ti jövő tavasszal mentek a búsba az eltartóitokkal együtt
A zenész amiatt rágott be, mert a Bors összeszedett néhány reddites kommentet, melyekben többen az elhanyagolt külseje miatt sajnálkoznak.
A napokban még arról szóltak a hírek, hogy Azahriah a nem mindig kulturált szóváltást követően békét kötne a fideszesekkel, most úgy tűnik, változott a helyzet. A Bors című lap ugyanis a világhálóról összeszedett néhány reddites kommentet, melyekben többen a népszerű zenész szerintük elhanyagolt külseje miatt sajnálkoznak.
„Nekem lesz még lehetőségem elég hajszérumot, parfümöt és borotvát használni bármikor, de ti jövő tavasszal mentek a búsba az eltartóitokkal együtt”
– reagált Azahriah egy friss Instagram-sztoriban, majd hozzátette: minden bulvár szutykos, de a borsosak sértődtek meg a legjobban a véglényezésen. „Gyanúsak vagytok, pupákok” – fogalmazott az előadó.

Ázsia Expressz: két visszalépés miatt új páros állt össze a hatodik évadban
Lakatos Levente és Dulin Metta korábban nem ismerték egymást, de így vágnak neki az Ázsia Expressz új évadának. Az egyik versenyző egészségügyi okokból, a másik mentális terhelés miatt hátrált ki.
Kedd este végre kiderült, kik szerepelnek az Ázsia Expressz hatodik évadában. A kaland-reality új párosai között van Lakatos Levente író és podcaster, valamint Dulin Metta, akit a Kőgazdag Fiatalokból ismerhet a közönség. Különlegesség, hogy ők ketten korábban nem ismerték egymást – most mégis együtt vágnak neki a nagy utazásnak.
„Mi vagyunk az Ázsia Expressz történetében az első olyan páros, akik úgy indulnak neki a kalandnak, hogy egyáltalán nem ismerik egymást”
– mondta Dulin Metta.
A most összeállt duó eredetileg más partnerekkel vett volna részt a műsorban. Lakatos Levente Baukó Évával indult volna, de végül Éva visszalépett, derül ki a TV2 videójából.
„Baukó Évával kerekedtünk volna fel az Ázsia Expresszre, ám Éva az utolsó néhány hétben rájött arra, hogy Ázsiában meleg van, nem fogunk kapni ételt, ráadásul túlságosan motivált vagyok, és ez őt stresszelte.
Tulajdonképpen mindenen szorongott, mindenen bekakált. A pelust elég nehéz vinni a hátitáskában, tehát igazából ezt nem vállaltam be. Végül úgy döntött, hogy nem szeretné vállalni ezt a megmérettetést, inkább marad itthon, és itthon szorong.”
Dulin Metta eredeti párja Tuvic Aleksandra lett volna, aki egészségügyi okokra hivatkozva nem vállalta a szereplést. Tuvic tavasszal jelentette be, hogy gyermeket vár, ezért valószínűleg ez állhatott a háttérben.
Így alakult ki az új páros, akik mostantól együtt folytatják a felkészülést a műsorra – minden korábbi ismeretség nélkül.
Kedd este végre kiderült, kik szerepelnek az Ázsia Expressz hatodik évadában. A kaland-reality új párosai között van Lakatos Levente író és podcaster, valamint Dulin Metta, akit a Kőgazdag Fiatalokból ismerhet a közönség. Különlegesség, hogy ők ketten korábban nem ismerték egymást – most mégis együtt vágnak neki a nagy utazásnak.
„Mi vagyunk az Ázsia Expressz történetében az első olyan páros, akik úgy indulnak neki a kalandnak, hogy egyáltalán nem ismerik egymást”
– mondta Dulin Metta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
84 éves korában elhunyt Brad Pitt édesanyja, Jane Etta Pitt – tudta meg a TMZ.
Brad unokahúga (és Jane unokája), Sydney Pitt, egy szerdán megosztott Instagram-bejegyzésben erősítette meg Jane halálát.
Brad Pitt híresen közel állt az édesanyjához. „Ő volt a Pitt család összetartó ereje” – fogalmazott a rokon.
Jane öt évvel ezelőtt hatalmas családi összejövetelt szervezett, ahol az egész rokonság ott volt. Korábban családsegítőként dolgozott, de ritkán szerepelt a nyilvánosság előtt. Néhány alkalommal azonban megjelent Brad oldalán a vörös szőnyegen férjével, William Pitt-tel – aki után a legendás színész is kapta eredeti nevét, ami William Bradley Pitt.