SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Orosz milliárdos vette meg a Korda-villát, másfél év után sikerült eladni az ingatlant

A II. kerületi luxusvillát egy orosz származású, de Magyarországon élő üzletember, Timur Rahimkulov cége vásárolta meg.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy Balázs Klári és Korda György társasházba költözött, és teljesen új életet kezdett, mert mert már nehezen bírták a rezsiköltségeket.

Egykori otthonukat, a II. kerületi Korda-villát pedig több mint egy év után tudták eladni.

A Blikk szerint az 1500 négyzetméteres, 22 szobás ingatlant és a hozzá tartozó telket egy Magyarországon élő orosz milliárdosnak adták el.

"A két év pandémia közrejátszott ebben, a személyzetet is fent kellett tartanunk, a költségek pedig már túl magasak voltak, meg kellett hoznunk ezt a szomorú döntést"

– mondta korábban a lapnak Korda György.

A tulajdoni lap adatai szerint a Korda-villának új tulajdonosa van, a Gorod Pro Kft. A világhálón elérhető Opten cégadatbázis szerint az ingatlanok adásvételével foglalkozó vállalkozás ügyvezetője az a Timur Rahimkulov, aki 2022-ben a Forbes listája szerint a 11. leggazdagabb az országban: a vagyonát 172,8 mil­liárd forintra becsülik.

Azt nem lehet tudni, hogy mennyiért kelt el a villa, de a Blikk által megkérdezett Balogh László ingatlanszakértő szerint az ingatlan értéke nagyjából egymilliárd forintra becsülhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Demcsák Zsuzsa a válása után volt férjéről beszélt: „Nagyrészt Krishannak köszönhetem, hogy ma ilyen jól vagyok”
Három évig voltak házasok, de a férfi jelentős hatással volt a műsorvezetőnő életére.

Link másolása

Nagyrészt Krishannak köszönhetem, hogy ma ilyen jól vagyok - mondta volt férjéről Demcsák Zsuzsa. Szerinte indiai származású párja gyökeres hatással volt az életére.

Demcsák az Ázsia Expressz forgatása alatt szeretett bele Krishan Dangwalba, és szinte azonnal össze is házasodtak. A kapcsolatuk azonban három év után véget ért, tavaly októberben elváltak.

A műsorvezető most a Best magazinnak mesélt arról, hogy milyen hatással volt az életére a volt párja.

„Az én csodálatos volt férjem hatása ebben vitathatatlan. Nagyrészt Krishannak köszönhetem, hogy ma ilyen jól vagyok, ő az, aki gyökeres hatással volt az életemre”

- mondta Demcsák Zsuzsa. Bevallása szerint a férfi többek között megtanította neki, hogy milyen szerepet játszanak egyes fűszerek az élettani folyamatokban, már nem eszik import zöldségeket, húst és cukrot sem.

„Egyedül a gyerekeim miatt főzök kétfélét, nekik ugyanis az én étrendemet nem kell követniük. Ugyanakkor az életmódváltással és a rendszeres sporttal jó példával járok előttük is.”

Zsuzsa azt mondta, eddig is vékony alkat volt, így az átalakulása azoknak tűnik fel, akikkel nagyon régen találkozott személyesen.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miklósa Erika: „Túlléptem rajta. Nem foglalkozom vele” – nincs tüske a Voice zsűritagjában a fél évvel ezelőtti döntés miatt
Közel fél évvel a szakmai zsűri ajánlásait átlépő, méltánytalan eredményhirdetés után a Blikknek szólalt meg a Kossuth-díjas énekesnő.

Link másolása

Mint emlékezetes, idén tavasszal újították meg az igazgatói posztot az Állami Operaházban. Miklósa Erika egy volt a tizenegy induló közül, akik közül végül is Csák János miniszter az addig is pozícióban levő Ókovács Szilveszert jelölte, noha az Index által megszerzett dokumentumok szerint

a szakmai zsűri, de még a minisztérium emberei is Keselyák Gergelyt találták alkalmasabbnak, a voksoláson második helyre Miklósa Erika került.

Az Operaház igazgatói székéért folyó verseny májusban zárult miniszteri eredményhirdetéssel.

A Blikk most megszólaltatta Miklósa Erikát, aki a történtek után nem írt alá szerződést az operaházban.

Most az énekesnő így vallott:

Túlléptem rajta. Nem foglalkozom vele, ez a legokosabb. Olyan furcsa és méltatlan volt ez az egész történet.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Több mint 2 és fél milliós ruhában telik egy átlagos hétköznapja Kőgazdag Katának
A legdrágább tétel a Jimmy Choo kristálytáskája volt, amiért 1,5 millió forintot fizetett.
Fotó: TV2 - szmo.hu
2023. szeptember 29.


Link másolása

A fiatal nő nem sajnálja a pénzt az öltözködésre: egy átlagos szettje kiegészítőkkel együtt több millió forintba kerül.

A Bors nemrég összefoglalta tételesen, mekkora összeget szokott magán hordani.

A műsor sajtótájékoztatóján például egy magyar tervező gyűrűjét választotta, ami szinte mindenkinek kiszúrta a szemét, ez 120 ezer forintba került.

A fülbevalóját a Chaneltől vette 300 ezer forintért.

A legdrágább viszont a Jimmy Choo kristálytáskája volt, amiért 1,5 millió forintot fizetett.

Ruháját a Nadine Merabi készítette 118 ezer forintért, a cipője pedig Mach&Mach márkájú, ami körülbelül 600 ezer forintba került.

Így aztán egyszerű kiszámolni, hogy 2 millió 638 ezer forintot viselt magán a kőgazdag fiatal.

(via Blikk)

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai pillanatok a Séfek séfe adásában: durva sérülést szenvedett az egyik versenyző
Roland zellerszeletelés közben nyisszantott le egy nagy darabot az újából. Krausz Gábor szerint ide vezet a kapkodás.

Link másolása

Drámai pillanatok zajlottak a Séfek séfe legutóbbi adásában, miután Roland csúnyán elvágta az úját főzés közben.

Mivel az idő drámaian fogyott, a fekete csapat szakácsa elkezdett kapkodni, és nekiállt zellert szeletelni, miközben az az nem is az ő feladata lett volna. Roland a nagy rohanásban el is vágta az úját, amit hangos káromkodással nyugtázott.

„Ez a legrosszabbkor jött, ki fogok esni. Amíg az ujjamat kezelik, addig kiestem az egészből, ott van a csapat ketten”

– mondta a szakács.

Krausz Gábor azt mondta a versenyzőjéről: sajnos beigazolódott az, hogy ha Rolandra több feladatot bíz, akkor elkezd kapkodni, ez pedig előbb-utóbb balesethez vezet.

(Forrás: Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: