KULT
A Rovatból

A diszkó, ahol minden hallgató a saját belső útját járja

Latorczai Balázs, az Önismereti Diszkó megálmodója mesélt arról, hogy milyen rögös utakon juthatunk el saját titkainkhoz.

Link másolása

Örmény, grúz, török, arab és egyéb népek zenéje, modern technoalapokra keverve.

Ez a mostanában leggyakoribb változata az Önismereti Diszkónak, amit Latorczai Balázs álmodott meg, majd épített köré egy még szűk, de egyre bővülő közeget.

Arról beszélgettünk, pontosan mi történik ezeken az alkalmakon, vajon egy csak magunkban megélhető, vagy közös élményről van-e szó, és megosztható-e egyáltalán másokkal az önismeret.

– Hogy kell Önismereti Diszkózni?

– A mottó így hangzik “Még sosem voltam az Önismereti Diszkóban, de már sokkal jobban érzem magam”. Ezt nagyon szeretem. Ami fontos az a szándék. Nem érdemes azzal a hozzáállással elmenni Önismereti Diszkóba, hogy húha két hete szakítottam, elmegyek táncolok egy kicsit és akkor majd el fog múlni a szakításom, mert akkor már van egy ilyen elvárás. Sokkal jobb odajönni aztán megfigyelni a hatást. Az se baj, ha az ember csak szórakozik egyet, akkor is töltődik. De a résztvevők beszámolnak néha nagyon szép menetekről, mert ez zene, tehát a szavak szintjére tényleg csak a töredékét lehet lehozni, nem azért mert annyira magasztos, csak a szavaknak a világa az nem ez

– Mitől különleges?

– Amikor megkérdezik tőlem, hogy mit kell az Önismereti Diszkóban csinálni, azt mondom, hogy azt nem tudom elmondani, mert ha elmondanám, akkor az az én utam lenne. A hallgató a saját belső útját járja. Az a plusz benne, hogy Önismereti Diszkónak hívjuk. Ez egy nagyon frappáns név. Kiben ahogy megjelenik a névnek a jelentése, úgy működik majd benne az Önismereti Diszkó.

Aztán van egy teória, ami vagy igaz, vagy nem, de jól hangzik. A figyelem értéke állítólag már elérte a kőolajét, tehát ugyanannyi pénzt költenek marketingre a világban, lényegében a másik ember figyelmére. Ha belegondolunk, már a Facebookon is ezt csináljuk. Ugyanazokkal az eszközökkel közlöm, hogy tükörtojást reggeliztem, mint amivel Mercedest akarnak eladni, és ugyanúgy csinálja akár Donald Trump, vagy a volt padtársam, vagy te és mindenki más.

Teljesen uniformizált a kommunikáció. Én ebből egy icipicit kilépnék, és valahogy vissza szeretném adni az embereknek a figyelmet. Talán ezért van ekkora igény a mindfulnessre is. Nem szeretném az embereket traktálni, hogy megértsenek dolgokat, meg üzeneteket értelmezzenek. Inkább megpihentetni szeretnénk őket ebben.

– Hogyan történik az Önismereti Diszkózás?

– Ami az összes Önismereti Diszkóban egységes, az annyi, hogy szól a zene. Ezen túl pedig már az alfajairól kell beszélgetnünk. A “veretős” Önismereti Diszkó azért veretős, mert táncolni is lehet rá. Technoalapokra szól. Ez a szívemhez áll közel. Aztán van a “chilles”, amikor leginkább feküdni szoktak az emberek félálomban vagy álomban. Az meg a lelkemhez áll sokkal közelebb. A zene közben időre modelleket rajzolós (“LIFE drawing”) az egyik kedvencem most. Nagyon koncentrált. Modelleket kell rajzolni és közben szól a technoalapú pszichedelikus zene. Élő emberekre koncentrálsz. Akikre koncentrálsz, azok is koncentrálnak. Ők mozdulatlan modellek, mi meg figyeljük, hogy mi van a levegőben és arra próbálunk meg vagy feszesebb, vagy lazább zenét rakni. Kurva jó.

Latorczai Balázs

– Kezdjük talán a “chillessel”, hiszen te is azzal kezdted…

– 2012-ben vagy 13-ban kezdtük. Super 8-as filmeket vetítünk. Ezek különböző forrásokból összegyűjtött, régi, 60-as 70-es évekből megmaradt homevideók, grillpartik, ilyesmik. Alatta pedig nagyon lassú, non-tempo, nagyon szép ambient és ősi zenei énekek szólnak. Tulajdonképpen ezzel született az Önismereti Diszkó. Ezt az élményt hívtuk úgy, hogy spirituális nosztalgia. Nagyon bele lehet csúszni. Szoktak nagyon jókat beszélgetni is alatta, de leginkább azt szeretem amikor csak bambulnak az emberek egy relaxációban. Ez általában a Szimpla Kertben történt.

Az egyik szobát mindig berendeztük fetrengősnek, babzsákosnak, meg sátrat állítottunk fel bent. Nagyon lakályosra csináltuk. A Szimplában meg eleve ott volt akár 600 főnyi tömeg esténként, amiből 40-50 ezt megtalálta. Aztán attól, hogy spontán találták meg, ez egy ajándék lett, olyan, mint amikor az utcáról felveszel egy karkötőt. Szerintem sokkal nagyobbat flesseltek rá, minthogyha direkt erre a programra jöttek volna el. Nulla elvárással meglátják, hogy "Úristen, ilyen van?! De jó!"

Sokan ott maradtak egész este. Néha sajnáltam őket, mert bulizni indultak, ehelyett relaxáltak, de a meglepetés, meg az ajándékélmény miatt nagyon sok szeretetet kaptunk vissza. És nagyon jó volt. Volt ott mindig egy helyiség, amit megtudtunk tölteni olyan energiával, hogy így wow! Nem is gondolta volna az ember.

– És utána mi történt?

– Ennek a “chilles” Önismereti Diszkónak, ami oly közel áll a lelkünkhöz, nem lett saját közönsége. Aztán miután elkezdődött a járvány. kevesebb ember jött, és szembesülnöm kellett azzal, hogy ez önállóan magában nem áll meg. Kiderült, hogy ha nincsen tömeg, akkor ez csak egy installáció. Mint a Tate múzeumban. Mint egy szoba, ami mondjuk valakinek a varrószobája. Így nézett ki, tessék. Azon dolgoztam, hogy felvázoljunk olyan nagy lelki folyamatokat, hogy közösség, meg belső megélés, meg önismeret. Aztán egyszer csak egy installáció lett belőle. Ugyanúgy ment a film, szólt a zene, ki voltak rakva a babzsákok, és közben semmi nem maradt. Nulla. Ha az a körülmény, amiben ez az egész született, nincs meg körülötte, akkor nem életképes. Most gondolkodunk, hogyan lehet ennek így még értelme. Valószínűleg úgy, hogyha nem egész estés, csak két és fél órás. A Tilos Rádióban volt ilyen szettünk, amit amúgy önismereti csoportokban is játszottunk már. Úgy vagyogat szegényke, de nincs olyan konkrét teste és kerete már, mint a “veretősnek”.

– És milyen a “veretős” teste? Techno alapok? Akkor ez egy technodiszkó?

– Amúgy az is! Tényleg modern technoalapok, és rá vannak keverve örmény, grúz, török, arab, meg egyéb zenék. Maga a dallam, az nem techno, csak a svung, a húzás. Van egy nagyon régi közhely a technozenével kapcsolatban, hogy a techno a sámánzene utóda. Mivel ugyanaz a monoton dobritmus idézi elő azt a módosult tudatállapotot, amit a sámánok is. Jól rámennek ezek a régi dallamok, és nem sámándob van alatta, hanem techno. Engem egyébként gyerekkorom óta zeneileg mindig is a világzene mozgatott meg. Amiben volt világzene valamilyen fúzióban, azt szerettem.

Kiskoromban nagyon sok VHK-t hallgattam, az is népies, vagy amikor kispálos voltam, akkor abból is a Zsákmányállat meg ezek tetszettek a legjobban. A világzenének van gyökere. Visszanyúlik valamilyen kultúrához. Ha mondjuk egy dél-amerikai kultúrának az alapja van megzenésítve gépekkel vagy hangszerekkel, nincs is közünk hozzá, és mégis valami archetipikus érezhető benne. Minden régi világzenében. A techno pedig a csomagolás. A sámándob. A sámándob pedig a mennydörgés becsomagolva. Amikor a sámándobot tolták, akkor azok voltak éppen a legmodernebb eszközök, amikkel ezt lehetett csinálni. Most a hangfalak a legmodernebb eszközök. Én ezt a technot tudom csinálni. Nem vagyok egy nagyon-nagyon jó zenész. Szeretem, mert foglalkoztat. De nem nagyon járok hasonló bulikba, csak csinálom.

A “veretőset”, a DJ szettet nagyon futtatjuk. Valahol az is egy relaxáció, csak tánc közben. De a tudata az embernek ugyanúgy pihen, meditál, át tud dolgokat vinni mozgásba. A ritmusra való mozgás, abban segít, hogy a racionális tudat ne induljon be. Nagyon sokan csukott szemmel táncolnak. Abba persze nem tudok beleszólni, hogy mi történik bennük meg hogyan zajlik az egész, de ha látom hogy élvezik, akkor biztos, hogy jó helyen járnak.

Most ezt a technós Önismereti Diszkót nyomjuk leginkább és közben keresem, hogy hogyan tudjuk feléleszteni az ambientet.

– Ez egy magadban megélt vagy közös élmény? Megosztható egyáltalán az önismeret?

– Tyű, hát inkább magadban, mert zenehallgatásról meg táncról van szó. Nincs annyira erős kontakt a résztvevők között mint egy beszélgetéskor. De nagyon érdekesek a beszámolók komoly pszichedelikumokat használó fesztiválokról, mert az derül ki belőlük, hogy ott is van egységélmény. Ez valahol önismeret, hiszen az illető egyedül, belül éli meg, hogy egységben van az összes többi emberrel, aki ott van körülötte. Ha ott vannak, mondjuk ötezren, mindenki egységélményt él át, akkor most ötezer darab egységélményről van szó, vagy egy darab ötezer fős élményről? Akkor ez most egy közös élmény?

A közös élmény összehozza az embereket. A közös szex a legjobban, a közös filmnézés kevésbé. Akkor már jó, ha mindenki egyszerre hallgat egy jószándékú zenét, és az hozza őket össze. De nincs olyan elvárás, hogy mindenki telefonszámot cseréljen meg bejelölje a másikat. Inkább egy kicsit jobban benne vagyunk a világban a közösen átélt pontoktól.

Fontos, hogy a zene eredetileg szertartászene volt. Amikor még a mágikus gondolkodás volt előtérben, akkor a szertartások azért voltak, hogy valami változást idézzenek elő akár a közösségben, akár a termésben, akár az időjárásban. De a szertartás mindenképpen olyan közösségi dolog volt, ami valahol belső munka. A táncház is olyan, hogy bennünk történik valami, és az ami bennünk mind megtörtént majd a közösségben jelenik meg.

– Milyen közösségekben mozogsz te, amikben ez majd megjelenik?

– Nagyon felhígult közösségben élek most, amit úgy hívnak, hogy társadalom. Emiatt az Önismereti Diszkónak is csak egy formája bír lenni egyelőre, méghozzá az, hogy vannak rendezvények, szól a zene, az emberek meg táncolnak, aztán ezt ki hogy veszi le. Van aki tök jól bulizik, van aki meg közben megéli, átéli, elengedi, vagy befogadja szóval ami dolga éppen van vele. Ha a “Közösséget” a társadalom váltotta fel, akkor a “szűk közösséget” pedig a szubkultúrák. Mint DJ páros egy-két szubkultúrában tök jól működünk. A Zengető egy ilyen szubkultúra, vagy a Gyüttment. A Szimplában rendszeresen vagyunk, de ott ez nem jelenik meg külön eseményként. Az atmoszférát azt megteremti, de nem egy szubkultúrának a közösségi összehozása. Vannak közösségek ebben a társadalomban, de én nem hiszek bennük.

– Nem hiszel a közösségekben? Akkor miben hiszel te?

– A laza szövetségben. Most már mindenki individuum és nem akarja magát bedobni egy közösségbe. Inkább létre akarna hozni egy közösséget, de gyakran megelégszik azzal, hogy kihirdeti és aztán nem történik semmi.

De a laza szövetség az olyan, mint amikor egy faluban ég a határ, és mindenki odamegy eloltani a tüzet. Nem azért, mert “közösség”, hanem hogy ne terjedjen át az egész falura a tűz. Mindenki éli a maga életét és a laza szövetség annyi, hogy függünk egymástól konstruktív módon.

Nem annyira közösségről szól az Önismereti Diszkó, hanem inkább az önismeretről. Hogyha az önismeretünk rendben van, akkor jobban tudunk egymással szövetségben élni,

– Mesélsz arról, hogy te ki vagy, hol kezdted, mit csináltál még az Önismereti Diszkón kívül?

– Fú, csak azt mondom, aminek köze lehet az Önismereti Diszkó kialakulásához. Először szerzetesnek akartam elmenni, de hamar kirúgtak. Utána volt 5-6 év, amikor szerkezetlakatos voltam. Ez is nagyon sokat hozzátett a felismeréshez, hogy az embernek szüksége van valamilyen belső támaszra. A színészet után elkezdtem zenélni, aztán meg koncerteket, kiállításokat, meg mindenfélét szervezni. Rengeteg koncertet szerveztem, nagyon sok kulturális eseményen vettem részt, egy kicsit sok is volt.

– Hol szerveztél koncertet?

– A Szimpla volt a munkahelyem az utóbbi 10 évben, de előtte a Könyvtár Klubban, a MOST-ban, a jelenben, a Dürer kertben.

– És csak így fogtad magad, aztán nekiláttál koncerteket szervezni?

– Amikor menő zenekarunk volt, akkor mások azt látták, hogy egy csomó embert ismerek. Dolgoztam a Bahiában, meg az A38-on. A Könyvtár Klub volt az, ahol felkért az üzletvezető, hogy hetente egy koncertet csináljak. Így kezdődött és tök jól ment. Aztán csináltam egy saját brandet, a “Tajtékost”, azzal tudtam kitörni. Több helyen is programokat csináltam, és így kalandoztunk szépen. Amikor a Szimplába fölvettek és elkezdtem ott dolgozni, akkor bezártam ezt a “Tajtékos” dolgot, mert elérte a célját. Lett egy munkahelyem.

– Akkor most egy újabb brandet építesz magadnak? Ez történik?

– Igen, de a “Tajtékost” még nem magamnak építettem hanem csak eszembe jutott, hogyha elnevezem, amit csinálok, akkor az önálló életre fog kelni. Az Önismereti Diszkó is ilyen, de az sokkal inkább rólam szól, hiszen én csinálom. A “Tajtékosra” oda meghívtam zenekarokat és a “Tajtékos” az ernyő volt.

Az Önismereti Diszkón viszont a társaimmal együtt kattogunk, gondolkodunk. Egyedül nem lenne. Lázár, aki a Super 8-asokat vetíti, ő mondta, hogy ha zenélek akkor ő vetít. Együtt jöttünk rá, hogy ez ambient zenére működik a legjobban. A “veretőset” is csinálgattam sok emberrel, de amikor a Veróccsal kezdtük el, akkor lett ez egy állandó dolog és éreztük azt, hogy na ez egy dolog. Egyedül nem az.

– Ez akkor egy közös alkotási élmény?

– Ó, mondhatnám közösség.

– Laza szövetség?

– Nem, ez közösség. Hehe. Ketten vagyunk benne. Na jó, nem. Igazából dolgozunk sok emberrel. A Gracza Balázs rajzol nekünk néha, imádjuk. Volt a Painter’s Palace ahol a rajzolásokat szervezték, a modelleket hozzá. Igyekszünk társítani egyéb tök jó dolgokat, amik még hozzáadnak.

– Hova viszi ez az életedet, mit szeretnél ezzel kezdeni?

– Hát a koncertszervezésből is ki lehet égni. Hét- és tízezer között van a koncertek száma, amiket szerveztem. Nem lehet kiszámolni olyan rengeteg. Egy idő után elkezdtem keresni az új formáit a rendezvényeknek. Kezdetben nagyon foglalkoztatott az ambient. Nem az ambient zene, hanem a környezet.

Nagyon jó, amikor van egy zenekar a színpadon másfél órát, dob gitár ének stb. De ezt lehet úgy is, hogy a környezet van. Fesztiválok is rámennek arra, hogy valami saját világot teremtsenek. Ozora ebből Magyarországon az egyik legdisneylandesebb, dehát vannak kimondottan fantasy fesztiválok.

A Szimplán belül is játszottam azzal, hogy mi történik akkor, ha az embereket babzsákra vagy bárszékre ültetem, vagy ha csak egyszerűen állva hagyom. Teljesen máshogy viselkednek. Ugyanúgy ahogy teljesen máshogy viselkednek, hogyha egyszerre menetelnek haza egy focimeccsről. Az embereket jól lehet így befolyásolni, biztos, hogy van erre több tudomány is. Nem vagyok ennek a tudósa, csak szeretem ezt megfigyelgetni és jó lenne, ha több lehetőségem lenne ilyen tereket kialakítani.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: