Fodor Zsóka "csomagellenőrzést" tartott Németh Kristófnál a Barátok közt stúdiójában, a színész sokkot kapott
„Na fiacskám, most már családtag vagy, csomagellenőrzés” – ezekkel a szavakkal és egy sokkoló mozdulattal fogadta Fodor Zsóka Németh Kristófot a Barátok közt forgatásának első napján. A színész Bochkor Gáborék csütörtöki rádióműsorában beszélt a férfiakat ért zaklatásról, amikor megosztotta saját tapasztalatait. A Barátok közt egykori Kertész Gézája felidézte, hogy a sorozatban az édesanyját alakító Fodor Zsóka volt az első, akivel a stúdióban találkozott.
„Szó szerint a földbe gyökerezett a lábam. De igyekeztem belenézni Zsóka szemébe” – emlékezett vissza Németh, aki azt hitte, mosolyog, de mint később mások elmondták neki, a rémület ült ki az arcára.
A két színész a sorozat után is jó kapcsolatban maradt, nemrég egy alapítványi projektben közösen is forgattak.
Németh Kristóf hozzátette, szerinte nem mindegy, van-e alá- és fölérendeltségi viszony a felek között. Elmondta, hogy az egyetem más világ volt, és több olyan színházi vezetőt is ismer, akik aktívan abuzáltak annak idején. A színész egy másik, harminc évvel ezelőtti élményét is elmesélte Psota Irénnel kapcsolatban. Miután lediplomázott, a Budapesti Kamaraszínházba került, ahol Az öreg hölgy látogatása volt az első darabja.
– idézte a Kossuth-díjas színésznő, Psota Irén első neki szegezett kérdését. „Nekem ez volt az első szexuális megjegyzés, amit kaptam, de persze ezt senki nem gondolta komolyan” – mondta Németh, hozzátéve, hogy ebből egy jópofa barátság indult ki.
A 24.hu telefonon érte utol Fodor Zsókát, aki annyit mondott, nem ez volt az első találkozásuk, és nagyon sok közös élményük van a Barátok köztből. Ennél többet azonban nem kívánt a témáról mondani, mert szerinte ennél érdekesebb dolgokról szeretne nyilatkozni a sajtónak.