SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Nem is ugyanaz az ember” – Kylie Jenner elképesztő átalakulásán hüledeznek a kommentelők

Kamaszként még teljesen másképp nézett ki, mint most. Sokak szerint kár volt „műnővé” változtatnia magát.


A mai fiatal lányok közül sokan szeretnének úgy kinézni, mint Kylie Jenner, pedig ő sem volt mindig ilyen, mint most.

A celeblány még gyerek volt, amikor a Kardashian-valóságshow révén híressé vált a családjával együtt. A reality régebbi részeiben, de akár az interneten fellelhető képeken is meg lehet nézni, hogy Kylie egy teljesen átlagos kinézetű kislány volt, mégsem volt megelégedve magával. Nemrég például azt nyilatkozta, hogy szerinte nem volt "csókolnivaló" a szája vékony ajkai miatt, ezért is nagyobbíttatta meg. De minden bizonnyal nem ez volt az egyetlen szépészeti beavatkozása.

Mostanra már olyan sok mindent megváltoztatott magán, hogy szinte már össze sem lehet hasonlítani a fiatalkori külsejével.

Erre mutatott rá most egy TikTok-felhasználó, aki visszatekert Jenner Instagramján egészen addig, amikor a lány még kiskamaszként posztolt magáról képeket. Meg is osztott ezek közül néhányat, a kommentelők pedig nagyon elcsodálkoztak azon, mennyire más a kiskori Kylie, mint a mostani. Íme néhány vélemény:

"Soha nem kellett volna megváltoznia. Most nincs benne semmi egyedi, úgy néz ki, mint mindenki más."

"Olyan fiatal ezeken a képeken! Most meg úgy néz ki, mintha a 40-es évei végén járna."

"Konkrétan nem is ugyanaz az ember."

@delaylayy

##greenscreen @kyliejenner recognize this it took me 25 mins to get to the beginning ##iCarlyAffirmation ##PrimeDayShowPJParty ##kyliejenner ##kuwtk

♬ Spongebob - Dante9k

Hasonló kritikákat kapott a netezőktől a Keeping Up with the Kardashians reunion adása után is.

Sokak szerint Kylie már túlzásokba esett a botoxszal és a feltöltésekkel, teljesen mű lett az arca, és úgy néz ki, mintha 40 éves lenne.

A 23 éves celeb egyébként már többször cáfolta, hogy fenékimplantátumokat tetetett volna be magának, vagy megműttette volna a melleit. Állítása szerint semmilyen szépészeti beavatkozáson nem esett át az ajakfeltöltésen és a fogsora rendezésén kívül. Korábban azt mondta, attól lett nagyobb a feneke és a melle, hogy ahogy idősödött, hízott, így teltebb lett az alkata.

Forrás: Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.


Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.

„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”

– nyilatkozta a Blikknek.

A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.

„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.

A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.

Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János felidézte a drámai pillanatokat, amikor Márkus László meghalt
Gálvölgyi János felidézte Márkus László utolsó perceit, aki egy szilveszteri műsor felvételén lett rosszul. A színészlegenda ma lenne 99 éves, ez alkalomból Bodrogi Gyula is megemlékezett a pályatársról.


„A karjaimban halt meg” – Gálvölgyi János közel negyven év után is élesen emlékszik azokra a pillanatokra, amikor Márkus László, a magyar színjátszás egyik legnagyobb alakja összeesett az öltözőben.

A legendás színész most lenne 99 éves. Ennek alkalmából idézte fel a drámai eseményeket a pályatárs, Bodrogi Gyulával együtt a Blikknek.

Gálvölgyi János elmesélte az 1985. december 30-i este történéseit. A Kongresszusi Központban egy szilveszteri műsor felvételére készültek éppen, ahol többek között ők is szerepeltek: „Beléptem az öltözőbe, ő ott ült a kanapén. Majd hirtelen hátradobta magát, elkezdett agonizálni. Mesterségesen lélegeztettük az ügyeletes orvossal, aztán megjött a mentő és kiküldtek”.

„Éreztem, hogy már a karjaimban meghalt…” – mondta a színész.

Bodrogi Gyula is ott volt aznap este. Elmesélte, hogy a kollégák először azt hitték, Márkus csak a szokásos módon viccel, de hamar kiderült, hogy a helyzet drámai. Az öltözőből kilépő Gálvölgyi és Körmendi János már sápadt arccal léptek és mondták, hogy Márkus rosszul lett.

„Hiába jött gyorsan a mentő, Laci már soha nem tért magához.”

Bodrogi szerint a „Színészkirály” felirat a sírján találó, de ő inkább „abszolút színésznek” nevezné. Szerinte Márkus László maximalista volt, aki nem viselte el a tehetségtelenséget és a középszerűséget.

„Ha valaki vagy valami nem tetszett neki, finoman, de annál fájdalmasabban, maró gúnnyal beszélt róla. Megszámlálhatatlan embert sértett meg” – emlékezett vissza Bodrogi.

Elárulta, hogy olykor még provokálták is a színészt. „Emlékszem, Szentendrén, a Duna-parton ültünk egy tábortűz körül, és direkt bedobtunk neki neveket, ő pedig gúnyos megjegyzéssel válaszolt” – mesélte.

A Kossuth-díjas Márkus László 58 évesen hunyt el. Leukémiával küzött, a szakmában tudtak róla, de ő maga nem beszélt a betegségéről, és zokszó nélkül viselte a kezeléseket, miközben folyamatosan játszott. Utolsó napján is fellépésre indult, de már a taxiban sem érezte jól magát. Miután az öltözőben rosszul lett, a Tétényi úti kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

„A színpadon vagyok az igazi, az életben szerepet játszom…” – mondta egyszer magáról.

A színész magánéletéről szinte semmit nem lehetett tudni, csak annyit, hogy az édesanyjával élt. Az élete a színészet volt, színházban, filmben. Pályatársai szerint sokszor kibírhatatlan volt, és voltak többen, akik rettegtek a gúnyos, maró megjegyzéseitől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Dér Heni az arcfelvarrásáról: Ha ügyvéd vagy kasszás lennék, nem is gondolkodtam volna rajta
Az énekesnő elárulta, a képernyős munka miatt döntött rá az arcfelvarrás mellett. Állítja, a beavatkozással nem a korát akarta letagadni, csupán a fáradtság nyomait szerette volna eltüntetni.


Dér Heni a Hazai Sláger legújabb adásában beszélt arról, hogy a képernyős jelenlét miatt döntött az idei arcfelvarrása mellett, és civil szakmában soha nem gondolkodott volna a beavatkozáson. Az énekesnő elmondta, az elmúlt évek pörgése, az éjszakázás és a stressz meglátszott az arcán, ami a munkája miatt zavarta.

A döntését azzal indokolta, hogy a munkája mindennapi része a képernyős szereplés és a média, valamint a nemzetközi trendek is a tökéletességet sugallják a nézők felé. Hozzátette, egy kicsit úgy is figyel magára, mint egy munkaeszközre, aki közvetít.

„Azt is mindig elmondom, hogy ezermilliárd százalék, hogy nem is gondolkodok a műtéten, hogyha én ügyvéd, titkárnő vagy kasszás vagyok, vagy bármi, ami nem kamera, képernyő”

– idézi az énekesnőt a 24.hu. Úgy fogalmazott, nem fiatalabbnak akart látszani, a célja a meglévő állapot megőrzése volt.

„Konzerválni szerettem volna magam. Nem húszévesnek szerettem volna kinézni, csak annyinak, amennyi vagyok. És nekem most ez így rendben van. Láthatod, hogy igazából a karakterem nem változott”

– mondta. Azt is hozzátette, hogy más plasztikai műtétet nem tervez.

Beszélt arról is, hogy bár a beavatkozás ellentmondásosnak tűnhet, továbbra is a kisugárzást tartja a legfontosabbnak. Felidézte, hogy korábban az ország egyik legdögösebb énekesnőjének tartották.

„Ezen mindig csodálkoztam, de aztán kezdtem megszokni. Merthogy látom én is a hibáimat, mindenben tudunk találni hibát, de nem ettől lesz valaki tökéletes, hanem a kisugárzástól” – fogalmazott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk