prcikk: Nádasdy Ádám: A Kádár-rendszerben nem voltak olyan gusztustalan sajtómegnyilvánulások, mint most – Interjú Londonról, Budapestről, Pride-ról és méltóságról | szmo.hu
KULT
A Rovatból

Nádasdy Ádám: A Kádár-rendszerben nem voltak olyan gusztustalan sajtómegnyilvánulások, mint most – Interjú Londonról, Budapestről, Pride-ról és méltóságról

A népszerű nyelvész, költő arról is beszélt, mivel járult hozzá a királynő a melegek elfogadásához, mitől más melegnek lenni Angliában, mint Magyarországon, miért nem lehet valójában LMBTQ+ közösségről beszélni. De szóba került Magyar Péter is.


Nádasdy Ádámmal hol egy színházban futunk össze, hol a Magyar Műfordító Egyesület rendevzényein, amelynek mindketten tagjai vagyunk. Legutóbb a Víg Szalonban találkoztunk, ott kértem fel az interjúra, amire végül az online térben sikerült sort keríteni.

– Először is gratulálok a Szinva-irodalmi díjhoz. Ez már a sokadik elismerésed. Megvan ennek még a varázsa, vagy azért ez is olyasmi, amihez idővel hozzászokik az ember?

– Megvan. Különösen azért, mert váratlanul ért, és mert ezt igazi emberek adják, akiknek ez a véleménye, és úgy látszik, méltónak találtak rá. Ez sokkal nagyobb öröm, mint amikor egy kormánytisztviselő vagy egy miniszter adja át. Persze az is jól esik, de ebben van valami emberi.

– Azért régen az állami díjaknál is előfordult, hogy szakmai alapon, arra érdemesek kapták őket.

– Persze, de konstrukciós hiba van az állami kitüntetésekben. Azoknak nem szabadna létezni. A kommunisták vezették be 1949-ben egyrészt, hogy a hűséges embereiket díjazzák, másrészt, hogy kiváltsák az egyéni szponzorálást. A tőkés osztály megszűnt, és a művészeket támogatni kell. Nincs már Baumgarten, nincsen Hatvany báró… marad a párt. Ilyennek nem szabadna léteznie.

Ismerek olyan országokat, ahol a hajuk égnek állna attól, ha egy miniszter akár csak a közelébe menne valamilyen irodalmi díj átadásának.

– Nemrég adták ki a Londoni leveleket kötet formájában. Ezek tavaly nyárig jelentek meg a Népszavában. Miért szakadt meg a sorozat?

– Nem úgy fogalmaznék, hogy megszakadt, hanem hogy befejeződött. Nézd, én nem tudósító vagyok, akinek ez a mestersége, hogy élete végéig minden nap vagy minden héten beszámoljon róla, hogy mi történt. Esszéista vagyok, egy kultúrturista, aki körülnézett Angliában, aztán innen visszanéztem Magyarországra. Kiválasztottam 30 témát, részben, amit az élet hozott elém, részben, amit kikerestem magamnak. 30 darab elég volt, és úgy éreztem, hogy már kitesz egy kötetnyit. El is kezdtem kacsingatni a Magvető Kiadó felé, hátha érdekli, és szerencsére érdekelte.

– Az embernek óhatatlanul is eszébe jut George Mikes How To be an Alien című könyve. Magyarul Anglia Papucsban címen jelent meg. Bár a stílus egészen más, az alapállás megegyezik: egy magyar ember hogy látja Angliát. Az alien itt nem a népszerű űrszörnyeteget jelenti, hanem egyszerűen külföldi idegent…

– A jogi kategóriát. Ma is létezik ilyen. Van is ilyen kifejezés, hogy legal alien. Aki legálisan van ott, de külföldi.

– Sting is azt énekelte: I'm a legal alien.

– Pontosan, így van!

– Ha elég sokat él az ember Londonban, ki lehet lépni az alien státuszból, vagy mindig megmarad?

– Mindig megmarad. Igaz, én nem dolgozom ott, nem adózok, nincs ott egészségbiztosításom. Idős koromban kerültem oda, mert a férjem munkát vállalt ott. Tehát nem vagyok jellemző példa. Nem úgy, mint a férjem. Ha valaki ott dolgozik, az más. Akkor azért Londonban könnyen lehet asszimilálódni, mert London tényleg egy nagyon vegyes város. Talán egyedül az számít, hogy mennyire tud valaki angolul. Ő speciel nagyon jól, de van, aki kevésbé, és ha kinyitják a szájukat kiderül, hogy külföldiek.

– Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy már többször is készíthettem veled interjút. Most azért gondoltam, hogy jó volna beszélgetni veled a Pride itthoni ellehetetlenítése kapcsán, mert kétlaki emberként rálátásod van az itthoni és a brit közegre. Nyilván ott is vannak kirekesztő emberek. Miben más élmény melegnek lenni itthon és odakint?

– Odakint sokkal kevésbé téma ez. A Fidesz-propaganda miatt Magyarországon ez általános témává vált, és nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, hogy az én kis életvitelem országos problémaként merül fel, amikor pedig azért ennél fontosabb problémák is akadnak a magyar állam vagy a magyar nép szempontjából. Mondhatnám persze, hogy pozitívum, mert most már az utolsó faluban is tudja mindenki, hogy vannak melegek, és az micsoda.

Mindenesetre Angliában senkit nem érdekel, ha meleg vagy. Nem lehet ezzel villogni, hogy elmondom nektek, "coming out".

Az utcán itt is kevés férfi párt látni, akik kézen fogva mennének, de itt a heteroszexuális párok sem szoktak. De az nyilvánvaló, hogy melegpárok vannak. Bár ismét le kell szögezni, hogy London nagyváros, ahol mindenféle van, és jobban meg is tűrik egymást az emberek a különbségeikkel. A klepetusba öltözött muzulmán nő ugyanúgy felszáll a metróra, mint a meleg pár. Budapest viszont nem világváros. Szép és nagy, nagyon szeretem, de nem olyan, mint a metropoliszok. Budapest magyar város. London nem tudom, hogy angol város-e, mert felül van azon a kategórián. Ahogy gyerekkorunkban mondták: osztályon felüli étterem. Emlékszel erre?

– Igen, persze.

– Szóval társadalmilag ott a melegség inkább egy kedves, mosolyogtató téma. Az más kérdés, hogy egyénileg biztos problémát jelent, és a világ végéig problémát fog jelenteni, mert ezt az utat egyénileg kell megjárni mindenkinek, amikor ő rájön, hogy "más". Hogy kilóg a többiek közül. Ezen a legelfogadóbb társadalmakban is átesik minden kamasz. Olyan ez, mint amikor rájössz, hogy sokkal magasabb vagy, mint a többi, vagy sokkal alacsonyabb. Vagy hatalmas füleid vannak. Tehát van valami olyan jegyed, amivel nem nagyon tudsz mit kezdeni és valahogy meg kell tanulnod használni.

Ráadásul még mindenki emlékszik rá Angliában, hogy néhány évtizeddel ezelőtt ez még megvetés és szégyen tárgya volt szemben azzal, ha valaki túl alacsony vagy túl magas.

– Olyannyira, hogy ha jól tudom, csak valamikor a 60-as évek végén szűnt meg büntetendő lenni.

– Így van. Meglepően későn. Bár igaz, hogy akkor már nem alkalmazták, de papíron bűntetendőnek számított. Volt egy híres meleg pár, Benjamin Britten zeneszerző és Peter Pears operaénekes. Együtt éltek és együtt is léptek fel sokszor. De úgy kellett tenniük, mintha csak barátok volnának, akik közösen bérelnek egy szép nagy házat. Az áttörés akkor történt, amikor Britten meghalt, és a királynő az udvar nevében részvéttáviratot küldött Pearsnek. Ezt akkor sokan csodálták. Hiszen ha Pears és Britten sosem mondták, hogy ők meleg pár – márpedig nem mondták, mert féltek –, akkor tulajdonképpen miért küld a királynő részvéttáviratot egy teljesen idegen úriembernek? A melegek között ma is sokan azért kötnek házasságot – illetve Magyarországon csak bejegyzett élettársi kapcsolatot lehet –, hogy ha egyikük megbetegszik, akkor az orvos vagy az ápolónő ne legyen kénytelen azt mondani, hogy ne haragudjon, uram, ön milyen jogon van itt? Ha van róla papír, az egész más…

– Említetted, hogy egyénenként végig kell járni az utat amíg valaki eljut oda, hogy felvállalja a másságát. Én úgy érzem, sok esetben annak is végig kell járnia egy utat, aki nem melegként eljut oda, hogy nem csak, hogy elfogadja, hanem nem érdekli. Van a melegek elfogadásának az a fokozata, amikor az elfogadásban van egy kis "de". Hogy "annak ellenére" elfogadom, mennyire jó fej vagyok, hogy elfogadom. Bevallom, én is átestem ezen a stádiumon, bármennyire is ciki…

– Nem ciki! Ez természetes.

– Ugyanakkor az igazi elfogadás az, amiről te is beszéltél, amikor ez már nem is téma. Amikor úgy érzem, nincs miről beszélni. Magyarország még messze van ettől, talán azért, mert itt később indultak be ezek a folyamatok, mint mondjuk Angilában. Bár ugyanakkor érdekes módon, a homoszexualitás büntethetősége nálunk hamarabb megszűnt.

Kádár János fontos érdeme volt, hogy nem akart az emberek hálószobájába befurakodni. Egy diszkrét ember volt. Például nem voltak olyan gusztustalan sajtómegnyilvánulások, mint most, a Fidesz alatt, pedig hát az egész sajtó az ő kezében volt, ott nem volt mese. Ahogy a régi vicc szól Leninről, akár közénk is lövethetett volna. Nem volt a sajtóban szó arról, ha valakinek törvénytelen gyereke született, sem arról, ha házasság nélkül együtt éltek emberek. Ezekkel hála Istennek nem foglalkozott a párt.

Arról sem jelentek meg cikkek, hogy ezek a "homoszexuális férgek" szocialista társadalmunkat a gyökerénél megrágják. Pedig volnának ötleteim, miket lehetett volna írni.

Így a legalizálás is meglepően hamar megtörtént. Biztos azt mondták, felesleges ezzel a bíróságokkal terhelni. De ez nem jelentette azt, hogy a közvélekedés megváltozott volna. Ehhez idők kellett, meg hát persze a rendszerváltás is sokat segített ebben.

– Ha egy társadalom általánosságban véve elfogadóbb, az kihat a gyűlölkedés minőségére is? Mert nyilván homofób emberek és politikusok mindenütt vannak. De arra gondolok, hogy ahol ez nem téma, és ahol nem sikk a melegek vegzálása, ott talán a gyűlölködők is visszafogottabbak.

– Az biztos, hogy Angliában nem olvasok olyasmit az újságban, hogy a melegek ellen írnának bármit. Hála istennek hozzám Magyarországon sem érnek el becsmérlő megjegyzések. Persze lehet, azért, mert buborékban élek, öreg is vagyok, nem számítok érdekesnek. Vannak nálam sokkal exponáltabb közszereplők. Hogy a Pride-on mi lesz, arra nagyon kíváncsi vagyok. Természetesen jövünk a férjemmel együtt, és erre buzdítjuk összes barátainkat és ismerőseinket. Mert itt már többről van szó, nem a melegségről, hanem a szabadságról. Akinek a szabadság fontos, remélem odajön. Abszurd, hogy a melegség ilyen szimbolikus szintre emelkedik, de ez megint csak a Fidesz-propaganda miatt van.

Ők tolták odáig a biciklit, hogy egy katolikus barátom, négy gyerek apja, aki rendszeresen ministrál a templomban, azt mondja nekem, hogy most el fog menni.

– A Pride kapcsán is megfigyelhető az, ami a Black Lives Matternél, hogy belekapaszkodnak az elnevezésbe és félreértik, vagy tudatosan félremagyarázzák. Mondván, ők toleránsak meg minden, de miért kell büszkének lenni arra, hogy valaki meleg. Pedig talán a büszkeség nem is a legjobb fordítás, találóbb a Meleg Méltóság Menete elnevezés. Sokan valószínűleg azzal sincsenek tisztában, hogy a Pride az alapjában véve egy megemlékezés az úgynevezett stonewall-i lázadásra. Egy meleg ember számára pontosan miről szól a Pride?

– Én is gondolkoztam már ezen. Azért nem rossz a büszkeség. Magyarul ugyanis használjuk ezt, amikor visel valaki valami olyasmit, a mi sokak szemében negatív. „Szegény, de büszke asszony.” Ilyet mondhatunk, pedig miért lenne büszke valaki arra, hogy szegény? De nem arra büszke, hanem annak ellenére. Emelt fővel viseli azt, ami kijutott neki. Vagy én mondhatom, hogy a nagyapám egy büszke sváb ember volt. Miért kell annak büszkének lenni, aki sváb? Azért, mert vélhetően abban a környezetben, abban az évtizedben ezt támadták, szégyenné akarták tenni, és ő azt mondta, hogy ide lőjetek, én akkor is sváb ember vagyok.

Egyébként a feketék találták ki. Így szólt az ő mondásuk: Say it loud, black and proud! Mondd hangosan, fekete vagy és büszke!

Náluk ugyanaz a helyzet, akiket még százötven évvel ezelőtt rabszolgaként adtak-vettek. Azért nagyon jó a Pride, mert felhívja erre az emberek figyelmét, meg hát nagyon jó érzés nekünk úgy vonulni az utcán, hogy kézen fogva mehetünk, vagy akár meg is csókolhatjuk egymást. Farsangi légkör uralkodik. Mert az ókor óta pontosan arra szolgált a farsang, hogy akkor minden mást is lehetett csinálni, mint egyébként.

– Ahogy olvassa az ember a politikusok és kommentelők megnyilvánulásait, úgy tűnik, sokan úgy képzelik el a melegeket, hogy ez egy zárt klub, amely James Bond főgonoszokat megszégyenítő megátalkodottsággal, egyfajta "meleg ideológia" mentén fondorkodik valami összeesküvésen. Egyáltalán, létezik ténylegesen olyan, hogy egységes LMBTQ+ közösség és ideológia?

– Nem. Persze vannak meleg barátaim, sőt, mondhatom, hogy a baráti köröm nagy része melegekből áll. Ez szinte természetes. Ha cigány volnék, akkor gondolom, nagy részt cigányokból állna a baráti köröm. Másfelől... Hogy mondjam, nagyon érdekes és szép ez a betűszó, ez az LMBTQ,

de hát ebben olyanok is benne vannak, akiket persze a minden embernek kijáró tisztelettel nézek, például a transzvesztitákat, na de hát hozzájuk nekem mi közöm?

Én olyanokat nem ismerek, és nem is vágyom velük kapcsolatra. Szóval nem, nem fondorkodunk.

– Na és mi a helyzet a "meleg lobbival"?

– Az más. A lobbizásnak minden társadalomban van létjogosultsága, ha arról szól a meleglobbi törekvése, hogy ne piszkálják a melegeket, vagy ne tiltsák ki az iskolából a szexuális felvilágosításnak ezt az ágát.

– Nehéz dilemma, hogy hol az a pont, amikor reagálni kell. Mert ha reagálunk, mégiscsak ők irányítanak minket, hiszen rájuk reagálunk és nyilván pontosan ezekre a reakciókra számítanak. Ez egy ördögi kör, hogy lehet ebből kitörni?

– Ez egy nagyon jó kérdés, de hát én erre nem tudok válaszolni. Ez egy politológiai dilemma. Igazad van, én is billegek aközött, hogy ignoráljuk ezeket a gazságokat, vagy ostobaságokat, avagy emeljük fel szavunkat ellenük.

Most inkább afelé hajlok, hogy emeljük fel a szavunkat, mert kicsit sok a rosszból. Azért most már nagyon sok ember érzi úgy, hogy elég volt a Fideszből.

– Magyar Péter például nem igazán állt bele a Pride kérdésébe, mégis azt nyilatkoztad, ha kiderülne, hogy patája van, akkor is rá szavaznál. De ha jól értem, ez nem feltétlenül mellette szól, hanem sokkal inkább a mostani rendszer ellen.

– Igen, ezt elfogadom, így van. Jöjjön már valami más. Már csak azért is, hogy az emberek ne kényelmesedjenek el. Ha valaki ül egy pozícióban, az álljon fel, és menjen arrébb. Emelje fel a fenekét. Semmi sem örök. Senkinek nem szabad úgy viselkedni, mintha istentől való hatalma lenne. Mert bizony tízenvalahány év után még egy tisztességes hivatalnok is hajlamos azt képzelni, hogy a jóisten őt arra teremtette, hogy ott üljön. De hát ez egyáltalán nem biztos. Mint a nagymama, aki azt mondta, hogy egy évben kétszer akkor is el kell húzni a bútorokat, ha nincs egér a lakásban, hogy ne is költözzön be.

– Kétlakiságod ellenére szerencsére sokat jársz Magyarországon. Hol találkozhatnak veled a tisztelőid, rajongóid?

– Szombathelyen felkértek, hogy nyissam meg az ottani Ünnepi Könyvhetet, ami egy nappal később kezdődik, mint a budapesti. Úgy hívtak meg, hogy aludjak is ott, mert este vacsora lesz. Másnap jövök vissza, de megáll a vonat Győrben, és a győriek azt mondták, hogy szakítsam meg az utamat és legyen egy beszélgetés a győri könyvtárban irodalomról. Másnap, június 15-én, pedig egész nap a budapesti Ünnepi Könyvhéten leszek a Vörösmarty téren, és dedikálok. Miskolcon pedig, amint már említettük is, a Színva-díj átvételekor leszek ott, június 11-én.

– És min dolgozol?

– A Vígszínház felkért hogy fordítsam le Shakespeare-től a Windsori víg nőket, ami egy könnyű kis vígjáték, de szerepel benne Falstaff, a kövér lovag, és ezt Hegedűs D. Géza fogja játszani, akit az isten is erre teremtett szerintem. Novemberben lesz a premier.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
19 évesen megerőszakolta a producere, go-go-táncosként dolgozott, és azért lett szőke, mert Amy Winehouse-nak nézték – Lady Gaga 40 éves
Bár már egészen kiskorától nagy tehetségnek számított, ő direkt kivárta a felnőttkorát, hogy elkápráztassa a világot a hangjával.


Stefani Joanne Angelina Germanotta 1986. március 28-án született a New York-i Lenox Hill Kórházban. Apja, Joseph Germanotta eredetileg New Jersey-ből származik, anyja, Cynthia Bissett pedig Glen Dale-ből. Stefani húga, Natali hat évvel fiatalabb nála. Mindkét szülő egyetemi végzettséggel rendelkezik, olasz származású, és a távközlés világában keresték a kenyerüket. Cynthia a Verizonnál dolgozott, Joe pedig GuestWiFi nevű cég tulajdonosa volt, amit 2002-ben alapítottak, mint az egyik első olyan vállalkozást, amely vezeték nélküli internetszolgáltatást nyújtott New York-i szállodák számára.

Stefani gyermekkorában mindkét szülője otthonról dolgozott. Az 1990-es évek elején a család egy két hálószobás lakásba költözött a Pythian Temple épületben, a New York-i Upper West Side-on.

Az énekesnőt, akit a családja és a közeli barátai Stefnek hívnak, apja pedig Loopynak becézi, apja nővéréről, Joanne-ről és a nagymamájáról, Angelináról nevezték el.

Joanne 1974-ben, mindössze 19 évesen halt meg lupusban, a karrierje során Lady Gaga pedig többször is utalt rá, például 2016-os albumát, a Joanne-t is róla nevezte el. Stefani katolikus hitben nevelkedett a New York-i Upper East Side-on található, kizárólag lányoknak fenntartott Sacred Heart nevű magán kolostoriskolában, amely jelenleg évente körülbelül 30-40 000 dollárt számol fel az iskola-előkészítőtől a 12. osztályig), és exkluzív társadalmi osztályba tartozó gyerekeket járatnak ide. Stefani azonban a szülei rendkívül sikeres szakmai karrierje és az abból fakadó vagyona ellenére állítólag nem mindig illett be teljesen a diákok közé, hanem állítása szerint valahol „középen” ragadt.

Nem akart tinisztár lenni

Gaga zenei nevelése természetesen a kisgyermekkoráig nyúlik vissza. Négyévesen kezdett el hallás után zongorázni, és klasszikus zenei képzésben részesült, hogy továbbfejlessze zongorakészségeit. Bár nem volt hivatásos zenész, Joe Germanotta egy Bruce Springsteen-feldolgozásokat játszó zenekarban játszott, és olyan klasszikus rockzenekarok rajongója volt, mint a The Beatles, a The Rolling Stones, a Pink Floyd és a Led Zeppelin. Apja rock iránti szeretete pedig Stefanira is átragadt, aki 13 évesen írta meg az első teljes zenei kompozícióját, egy rockos hangvételű balladát To Love Again címmel.

Tinédzserkorában folytatta a zongoraóráit, illetve színész- és énekórákon is részt vett. Bár felvették a rangos The Juilliard School nevű konzervatóriumba, Stefani inkább a Sacred Heartban folytatta a tanulmányait. Egy szerencsés fordulatnak köszönhetően 14 éves korától kezdve a zongora mellett második hangszerként a hangjának csiszolására koncentrálhatott, amikor megismerkedett Don Lawrence énekoktatóval. Akkor találkozott a híres tanárral, amikor annak Evan nevű unokaöccse meghallotta a lányt egy butikban a Backstreet Boys I Want It That Way című slágerét énekelni, és javasolta neki, hogy vegye fel a kapcsolatot a nagybátyjával. Don addigra már jelentős hírnevet szerzett magának, hiszen olyanokkal dolgozott együtt, mint Mick Jagger, Bono vagy Christina Aguilera.

Stefani tinikoráról egyébként nem sokat tudni, mivel nem tinisztárkarriert képzelt el magának, hanem úgy döntött, megvárja, amíg a tehetsége jobban kifejlődik.

Alkalmanként persze fellépett úgynevezett „open mic” esteken különböző New York-i klubokban. Mivel még kiskorú volt, általában a szülei elkísérték ezekre, akiknek meg kellett győzniük a klubtulajokat, hogy engedjék fellépni a rendkívüli tehetséges lányukat. Amúgy Gagát is bátorítani kellett, hogy színpadra lépjen, mivel – ahogy egy korai mentora és apja is később elmondta – ezekben az években fájdalmasan szégyenlős volt.

Ekkortájt Stefani egy kisebb szerepet kapott a Maffiózók című tévésorozat egyik, 2001 áprilisában sugárzott epizódjában (15 éves volt mindössze). A Sacred Heartban a középiskolai kórus tagja volt, és legalább két iskolai színdarabban is fellépett. A középsulis évkönyvében úgy említik, hogy általában éneklés közben látták, a zongora volt a legértékesebb tulajdona, és arról álmodozott, hogy egy napon a Madison Square Gardenben lép fel. Mivel egyre határozottabban a művészeti pályára törekedett, 2004 őszén, 18 évesen beköltözött egy kollégiumba a 11. utcában, és beiratkozott a New York-i Egyetem (NYU) Tisch School of the Arts musicalszínházi programjára, ahol egy alapszintű bevezető szociológiakurzuson is részt vett.

Rádiós Gaga

A karrierjének vitathatatlanul legjelentősebb fordulópontja 2005. március 28-án, vagyis a 19. születésnapján következett be, amikor Stefani közölte a szüleivel, hogy úgy döntött, otthagyja a NYU-t, hogy önálló zenei karrierbe kezdjen. A szülők vonakodva, de elfogadták lányuk döntését azzal a feltétellel, hogy anyagi függetlenséget kell teremtenie, és egy éve van arra, hogy lemezszerződést kössön. Stefani ekkor a New York-i Stanton Street 176. szám alatti lakásba költözött, és pincérnőként dolgozott a Cornelia Street Caféban, illetve más helyeken.

Emellett olyan bárokban is keresett pénzt, mint a Slipper Room, ahol go-go táncosként lépett fel, és rendszeresebben adta elő a dalait kis klubokban.

Előadóként kezdetben még a születési nevét használta, és énekes-dalszerző-zongoristaként hirdette magát, alkalmanként Stefani Live néven lépett fel, 2005. október 1-jétől pedig saját, négytagú zenekarával, a Stefani Germanotta Banddel.

2006. március 23-án, alig egy évvel azután, hogy úgy döntött, otthagyja az egyetemet, és apja ultimátumot adott neki, Stefani részt vett a 57. New Writers Showcase-en, amelyet Bob Leone, az énekesnő nem hivatalos menedzsere szervezett azért, hogy kilenc feltörekvő női énekes-dalszerzőt mutasson be a zeneiparnak. Stefani Hollywood című dalának előadása eseménydúsnak bizonyult, mivel a koncerten egy másik énekesnő, Wendy Starland látta őt fellépni, és úgy döntött, felhívja a menedzserét, Rob Fusarit, aki például a Destiny’s Child producere volt. Stefani így meghívást kapott Fusari New Jersey-i stúdiójába, ahová busszal érkezett, és előadta ismét a Hollywoodot. Fusarit eleinte nem nyűgözte le az énekesnő a megjelenésével, a különleges énektehetségével aztán annál inkább. Megállapodás született köztük, amit meglehetősen intenzív és fárasztó tárgyalások után írtak alá. Így épphogy meglett egy éven belül az a bizonyos lemezszerződés.

Fusari ragasztotta rá Stefanira a Gaga becenevet, mivel úgy vélte, ő olyan híres előadó lesz, mint a néhai Freddie Mercury, a brit Queen rockzenekar énekese, aki 1984-ben a Radio Ga Ga című dallal aratott hatalmas sikert. Stefani hamarosan a magáévá tette ezt a kifejezést, és végül Lady Gaga művésznévvé alakította. Az első nyilvános fellépése ezen a néven 2006. október 6-án történt a New York-i The Cutting Roomban.

Hónapokig bezárva tartották

Egy 2014-es interjúban Gaga arról beszélt, hogy 19 éves korában a producere megerőszakolta, ezt követően pedig pszichológiai és fizikoterápián vett részt. Azóta is poszttraumás stressz szindrómában szenved, amelyet ennek az eseménynek tulajdonít, kijelentve, hogy a trauma megváltoztatta őt, mint embert, és ez soha nem is fog elmúlni. Elmondása szerint az orvosok, a családja és a barátai által nyújtott támogatás mentette meg őt ekkoriban.

További részleteket is elárult erről, például, hogy „az a személy, aki megerőszakolt, terhesen hagyott ott a szüleim házánál, mert hánytam, és rosszul voltam. Előtte hónapokig bezárva tartottak egy stúdióban.”

Miután több mint 30 dalt írt a producer Fusarival, a szerelem is berobbant az életébe. Lüc Carllal a San Loco étteremben találkozott. A férfi, aki az elkövetkező években többször is fel-felbukkant a szerelmi életében (és aki a korai szerelmes dalainak többségét ihlette), a St. Jerome’s bárban dolgozott. Az akkori koncertjein egyébként Lady Gaga a természetes sötét hajával jelent meg, és állítólag többször is Amy Winehouse-nak nézték, ami miatt az énekesnő még abban az évben szőkére festette a haját.

Első nagy slágere, a Just Dance 2008 nyarán került fel a slágerlistákra, de csak 2009 januárjában vált igazán népszerűvé. 2009 tavaszától kezdve aztán Gaga sikerei megsokszorozódtak olyan további dalaival, mint például a Poker Face, a LoveGame és a Paparazzi. A Poker Face például 2009 legkelendőbb kislemeze lett. A többi pedig már zenetörténelem.

Sikerének kevesebb mint egy éve alatt Lady Gaga már kifejezte a hírnév iránti félelmét, attól tartva, hogy soha nem fogja tudni élvezni az életet: „Annyira szeretem a munkámat, hogy nagyon nehéz nekem kimozdulni, és jól érezni magam” – mondta 2009-ben.

Mozicsillag született

Gaga legelőször az AC/DC Stiff Upper Lip címú 2000-es videóklipjében tűnt fel, s csak utána jött a medencés lány szerepe a Maffiózókban. Vagyis a színészkedés a zenélésnél is előbb jött. Azóta persze ez csak egy mellékág a karrierjében, ám ezen a téren is elért szép sikereket. Feltűnt például a Gossip Girl – A pletykafészek egyik 2009-es epizódjában (önmagát alakítva), majd a 2013-as Machete gyilkolban játszotta az első nevesített szerepét.

Feltűnt ezek után a Muppet-krimi: Körözés alattban (2014), a Sin City – Ölni tudnál értében (2014), az Amerikai Horror Story 5. és 6. évadában (2015-2016), majd jött az áttörés 2018-ban Bradley Cooperrel és a Csillag születikkel.

A film óriási siker lett, anyagilag éppúgy, mint szakmailag. Összesen nyolc Oscar-díjra jelölték (a legjobb filmként is, illetve Gaga megkapta az első Oscar-jelölését színészként), amelyből egyet, a legjobb betétdalét (Shallow) meg is nyerte.

Majd olyan mozgóképek jöttek ezután, mint A Gucci-ház (2021) a Joker – Kétszemélyes téboly (2024), tavaly pedig a Wednesday 2. évada. Legközelebb az április 30-án mozikba kerülő Az ördög Pradát visel 2-ben láthatjuk (kisebb szerepben).

Pasik, díjak, százmilliók

Gaga magánélete általában mentes volt a botrányoktól, de igazán hosszú távú kapcsolata ettől függetlenül nem volt. (Talán majd most…) Lüc Carllal 2005 és 2011 között volt együtt, a színész Taylor Kinney-vel pedig 2011-től 2016-ig. Majd jött a tehetségkutató ügynök Christian Carino, akivel két évig jártak (2017 és 2019 között), mígnem 2020-ban megismerkedett az amerikai vállalkozó és kockázati tőke befektető, nála 2 és fél évvel idősebb Michael Polanskyval, akivel azóta is boldogok együtt. 2024 júliusában jegyezték el egymást, az esküvőre azonban még nem került sor.

S hogy mit ért el eddig Lady Gaga? Nos, azt összefoglalni is nehéz. Eddig 16 Grammy-díjat, egy Oscar-díjat (a Shallow-ért), egy Sports Emmy-díjat, két Golden Globe-ot, egy BAFTA-díjat, 22 MTV Video Music Awardot és három Brit Awardot kapott, illetve 18 Guinness-világrekordot állított fel. Becslések szerint 124 millió eladott lemezzel Gaga a világ egyik legkelendőbb zenésze. Ő az egyetlen női előadó, akinek négy kislemeze (Just Dance, Poker Face, Bad Romance és Shallow) is legalább 10 millió példányban kelt el világszerte. 2025-ig több mint 879,6 millió dollár bevételt ért el koncertkörutakból 7,1 millió nézővel, ezzel pedig ő az ötödik nő, aki átlépte az 500 millió dolláros határt. 2020 októberében a Forbes magazin Gaga nettó vagyonát 150 millió dollárra becsülte, ma már ennek nagyjából a duplájával rendelkezhet a szakemberek szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Egy jóslat szerint Reviczky Gábornak csak két éve van hátra, most elárulta, milyen érzés a halál kapujában állni
77. születésnapján a megpróbáltatások után őszintén beszélt a halálhoz fűződő viszonyáról. A színész egy spirituális élmény után már nem fél, sőt, gyönyörűnek írta le azt.
DM Petra, kép: Tv2 - szmo.hu
2026. március 28.



Hetvenhetedik születésnapján Reviczky Gábor nemcsak az ünnepléssel, de egy ősi jóslattal is szembenéz, mégis meglepő nyugalommal beszél az elmúlásról.

„Egyáltalán nem félek a haláltól” – szögezte le a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész.

Az elmúlt években egymást érték a csapások: a Nemzet Művésze prosztatarákkal küzdött, súlyos fertőzésen és szívműtéten esett át.

A közelmúlt sem volt könnyebb, március elején komoly tüdőgyulladás miatt került intenzív osztályra, majd alig engedték haza, egy szerencsétlen esés következtében bordatörést szenvedett. A testi fájdalmak közepette azonban egy rendkívüli spirituális élmény mindent megváltoztatott benne.

„Már megnyílt egy égi test, lejött egy fény, megnézett, majd azt mondta, hogy még maradj. És maradtam. De olyan csodálatos állapotot közvetlenül a halál előtt, azt a végtelen nyugalmat, azt a gyönyörű érzést nem tapasztalja meg az életben soha senki” – mesélte a színész arról a pillanatról, ami átformálta a halálhoz való viszonyát.

Ez a békesség azért is figyelemre méltó, mert egy évekkel ezelőtti, ősi indiai pálmalevél-jóslat szerint pontosan tudja, mikor ér véget az élete.

„Bizony, pontosan le van írva, hogy mikor jön el a vég, eszerint 79 éves koromban halok meg. Bízom benne, hogy velem kapcsolatban ez lesz a következő tévedés, ugyanis remélem, túlélem a halálom napját. Sok feladatom van még, szeretnék nagyon hosszú ideig színész maradni!” – mondta Reviczky, aki nem hagyja, hogy a jövendölés irányítsa a mindennapjait.

A nádí asztrológia egy dél-indiai hagyomány, amely szerint pálmaleveleken őrzött szövegek tartalmazzák egyes emberek sorsát.

A Halhatatlanok Társulatának örökös tagja a jóslat ellenére is a jövőre koncentrál, és továbbra is aktívan dolgozik. A hátborzongató számítás szerint Reviczkynak alig két éve maradt, de aki ismeri az életútját, tudja, eddig is minden akadályt legyőzött.

A színész története most arról szól, hogyan lehet a félelmet derűvé, egy baljós határidőt pedig motivációvá formálni.

Via Story.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Beton.Hofi is fellép Puzsérék Hősök terei koncertjén két nappal a választás előtt
A Beton.Hofi is felkerült a Polgári Ellenállás Hősök terén tartandó Rendszerbontó Nagykoncertjének programjára. A szervezők demonstrációnak szánják az eseményt, egy-egy rendszerkritikus dallal és közösségi gyűjtéssel.


Beton.Hofi is fellép egy szám erejéig a Rendszerbontó Nagykoncerten, ezzel 45-re nőtt a közreműködők száma. A hírt a Puzsér Róbert által alapított Polgári Ellenállás közölte a Facebookon.

A koncertet és politikai demonstrációt április 10-én, a két nappal későbbi országgyűlési választás előtti pénteken tartják a Hősök terén. Az eseményt közösségi finanszírozásból szervezik.

Puzsér Róbert, a Polgári Ellenállás alapítója a Helyzet:van! hétfői adásában beszélt arról, hogy az eseménnyel az eddig széttartó indulatokat szeretnék összecsatornázni, és „meghajtani vele a választási hajlandóságot”. Hozzátette, a cél az, hogy „átpolitizáljunk olyan társadalmi csoportokat, aki nem követik a politikai realityt”. Puzsér azt is elmondta, hogy

minden előadó egyetlen, rendszerkritikus dalt ad majd elő.

- írja a 444.hu.

A Beton.Hofi mellett többek között fellép Azahriah, Krúbi, Co Lee, az Elefánt, a Hősök, Bongor, a Carson Coma két tagja, Héra Barnabás és Bóna Zsombor, valamint Laár András, a Bankrupt, a Felső Tízezer és Funktasztikus.

A Facebook-eseményben azt írják, a cél, hogy „a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg”. A bejegyzés szerint azért adnak hangot a kritikus daloknak, hogy „megmutassák és a választók tömegében tudatosítsák: véget ért a következménytelenség kora”.

A rendezvény házigazdája Tóth Jakab lesz.

A szervezők kiemelték: "A koncert közösségi finanszírozásból valósul meg, a fellépők kivétel nélkül ingyen vállalják a szereplést, a beérkező adományokat teljes egészében a technikai és infrastrukturális megvalósítás költségeire fordítjuk".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Szexuális perverziók, szvingerezés, gyilkosság – A DTF St. Louisban David Harbour és Jason Bateman keverednek bele egy mocskosul vicces játszmába
Az alábbi kritikából kiderül, hogy minek a rövidítése a DTF, és az is, hogy mennyi epizódonkénti fordulattal kalkulálhatnak a nézők. Spoiler: sokkal.


Két sorozattitán, Jason Bateman és David Harbour egyesítették erőiket, hogy létrejöjjön a DTF St. Louis című sorozat, amely lehetőséget adott nekik, hogy komikus és drámai készségeiket egyaránt csatarendbe állíthassák. Batemant vígjátékszínészként ismerhettük meg Az ítélet: családban (amely 2008 és 2019 között 5 évadot élt meg), illetve olyan mozifilmekben, mint az Édes kis semmiség, a Kidobós, a Szakíts, ha bírsz, a Hancock, a Páros mellékhatás, a Sejtcserés támadás, a Förtelmes főnökök vagy a Testcsere. Majd jött a nagy karrierfordító projekt, a 2017-ben indult Ozark című sorozat, amelyben Bateman egy eddig nem, vagy csak ritkán látott oldalát mutatta meg: a főhős drámai színészét (oké, egy kicsit előtte, a 2015-ös Az ajándékkal már rendesen meg tudta lepni a közönséget, az igaz). Az Ozarkkal egyrész visszatalált a szériákhoz, másrészt újrakalibrálta a pályáját, így azóta láthattuk őt – ráadásul nemcsak színészként, hanem forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is akár – A kívülállóban (2020) vagy legutóbb a Fekete nyúlban (2025) is nagyot játszani komoly szerepekben.

David Harbour pedig sokáig az örök mellékszereplő volt (Világok harca, Túl a barátságon, A Quantum csendje, Zöld Darázs, A védelmező, Fekete mise, Suidice Squad: Öngyilkos osztag stb.), mígnem megkapta Hopper seriff szerepét a Stranger Thingsben, s lám, hirtelen főszereplőt faragtak belőle.

Akciósztár lett a Hellboyjal (2019) és a Vérapóval (2022), illetve szuperhős a Fekete Özveggyel (2021) és a Mennydörgők*-kel (2025). A Stranger Things olyan magaslatokba katapultálta Harbourt, hogy még jó ideig kedvére válogathat a szerepek közül. Főképp, ha olyasmiket választ, mint Batemannel közös új projektje, a DTF St. Louis, amit már jó ideje szerettek volna összehozni. Harbour különösen, mivel ez az első sorozatos munkája executive producerként. Eredetileg ő és Pedro Pascal játszották volna a főszerepeket, Pascal azonban kiesett a projektből, s így került a helyére Bateman.

A DTF St. Louis mindenese (értsd kreátora, írója, rendezője) egyébként Steve Conrad, akit főként olyan filmek forgatókönyvírójaként ismerhetünk, mint Az időjós (2006), A boldogság nyomában (2006), a Walter Mitty titkos élete (2013) vagy Az igazi csoda (2017).

S ahogy e listából is látható, Conrad igen rutinos már a humoros és drámai képsorok ügyes összecsiszolásában, a könnyes-vicces filmjeiben való jártasságát pedig ezúttal is kamatoztatni tudta.

A DTF St. Louis három középkorú (kb. az ötvenes éveikben járó) ember története. Clark Forrest (Bateman) St. Louis ismert és népszerű időjósa, aki megkapja maga mellé jelelőnek Floyd Smernitch-et (Harbour). Ők ketten a közös munka során jól összebarátkoznak, közel kerülnek egymáshoz a magánéletben is. Mindketten házasok, de Floyd felesége, Carol (Linda Cardellini) lesz a harmadik kerék a történetben.

Clark és Floyd ugyanis kipróbálják a DTF (azaz Down to Fuck) nevű társkereső alkalmazást (nevéből adódóan főként szexuális célból hozza össze az embereket), hogy megfűszerezzék egy kicsit a kihunyóban lévő házasságaikat. Majd Carollal kiegészülve kialakul köztük egy szerelmi háromszög, ráadásul az egyikük nemsokára halálát leli furcsa és látszólag megmagyarázhatatlan körülmények között. Ennél többet pedig nem is árulunk el a cselekményről, mivel a DTF St. Louis egyik nagy erénye, hogy folyton meg tudja lepni a nézőt.

Csak az első epizódban több minden történik, mint más sorozatok teljes hossza alatt, és ez nem vicc.

Erős felütést kapott tehát a széria, s bár a soron következő részekben egy kicsit már visszafogják a csavarok adagolását, azért így sem kell bánkódnunk, minden etapra jutnak meglepetések bőven. Mindig más kerül a gyanú középpontjába, illetve flashbackekben folyamatosan tárulnak fel előttünk a szereplők közti események, átverések, idézőjeles hátbaszúrások, valamint egy barátság krónikájának fejezetei.

A gyilkos után nyomozó Donoghue Homer (Richard Jenkinsnek mindig nagyon örülünk) és Jodie Plumb (Joy Sunday a Wednesday Biancájaként szerzett hírnevet magának) képviselik a nézőket, velük együtt próbáljuk mi is felderíteni, hogy mi mindent történhetett e három ember között, ami idáig vezetett.

David Harbour egyébként Hopper seriff mellett élete legjobb alakítását nyújtja a végtelenül kedves és odaadó, de súlyos önbizalomhiánnyal küzdő Floydként, aki mindenkin segíteni akar, csak magán nem tud. Jason Bateman kellemesen kiismerhetetlen Clarkként, aki látszólag valóban fontosnak tartja Floyd barátságát, mégis lefekszik a feleségével, és amúgy is van benne valami zavaró sunyiság. Linda Cardellini pedig egyfajta kertvárosi femme fatale-ként tetszeleg Carolként, aki boldogtalan a házasságában, és elhisszük róla, hogy ügyesen manipulálja a környezetét a kénye-kedve szerint.

Hármójuk szerelmi, barátsági, megbízhatósági és önzési tánca a DTF St. Louis, amelynek egészen sajátos (és abszolút működő) humora van, amelybe egy szempillantás alatt belevegyülhet az izgalom és a dráma is. Egy furcsa, de imádnivaló krimis műfajmix.


Link másolása
KÖVESS MINKET: