SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megválasztották a világ legszebb lányát – Miss Thaiföld vitte haza a koronát, Miss Magyarország nem jutott be a top 40-be

A Miss World döntőjét Indiában rendezték meg, 108 szépségkirálynő versenyzett a koronáért. A magyar induló az Instagramon reagált a számára csalódást keltő eredményre.


Szombaton rendezték meg az idei Miss World döntőjét az indiai Haidarábádban, ahol 108 ország versenyzője szállt harcba a világ legszebb lányának járó koronáért. Magyarországot Katzenbach Andrea, a 2024-es Magyarország Szépe verseny győztese képviselte, ám nem került be a legjobb 40 közé.

A 72. Miss World címet a thaiföldi Opal Suchata nyerte el, aki a tavalyi, cseh győztestől vehette át a koronát.

A győzelme után elmondott beszédében hangsúlyozta:

„Ez a pillanat nem csak egy személyes győzelem, hanem minden olyan fiatal lány közös álma, aki látszódni akar és hallatni hangját, illetve változást elérni. Megtiszteltetés számomra, hogy ezt az örökséget képviselhetem, és Miss Worldként arra használhatom fel az időmet, hogy valódi változást érjek el.”

Az első udvarhölgy az etióp Hasset Dereje lett, aki elnyerte a Miss World Africa címet. A második udvarhölgy Miss Lengyelország, Maja Klajda (Miss World Europe) lett, míg a harmadik udvarhölgy a Martinique szigetét képviselő Aurélie Joachim (Miss World Caribbean) volt. A Fülöp-szigeteki Krishnah Marie Gravidez lett Miss World Asia, a brazil Jessica Pedroso Miss World Americas, az ausztrál Jasmine Stringer pedig Miss Óceánia.

Katzenbach Andrea az Instagram-oldalán reagált a verseny eredményére.

„Egy hosszú, izgalmas, olykor-olykor mentálisan nehéz, de nagyon boldog egy hónapot zártunk.

Sajnos nem sikerült eredményt elérnem, de én tudom, hogy apait-anyait beleadtam!

Számomra hihetetlen élmény, hogy ezt az egy hónapot Indiában tölthettem, rengeteg új kapcsolatra/barátságra tettem szert, és most már a világ bármelyik pontjára mehetek, mindig lesz kit felhívni!” – írta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hat napon át küzdöttek Farkasházy Tivadar életéért az intenzív osztályon, miközben felesége is 24 órás ellátásra szorul
A humorista életéért napokig küzdöttek a veszprémi kórházban. Közben otthon felesége, Mimi is súlyos állapotba került, akiről Farkasházy mindenáron gondoskodni akart.


Farkasházy Tivadar hat napot töltött a veszprémi kórház intenzív osztályán súlyos tüdőgyulladás miatt. Négynapos, 39 fokos láz után az első orvos nem tartotta szükségesnek az antibiotikumot. Később két másik orvos javasolta volna, de ők nem írhatták fel, az ismerős patikusok pedig nem adhatták ki recept nélkül.

„Rendben, de akkor a szabálytalan halált is tiltsák meg, mert volt némi esélyem rá”

– mondta. Két nap telt el, mire egy röntgen kimutatta a tüdőgyulladást. A laboreredmény a Semmelweis nap miatt késett, de vészhelyzet esetén a labor riadóztat, így egy hatos telefonláncon keresztül egy füredi orvos hívta, hogy mentőt indítana hozzá. Amikor megkérdezte, hogy csak egy tüdőgyulladás miatt-e, azt a választ kapta:

„Nem, egy létfontosságú szerve is bármikor leállhat!”

A mentő hangos és rázós volt, Farkasházy szerint inkább dinnyeszállításra készült, és nem Porschéből vagy Ferrariból alakították át. Úgy gondolja, hogy „egy szülő nőnek nem ajánlanám, mert akkor lehet, hogy egy erdőt kell beírni a gyerek születési helyeként.” Azt javasolja, hogy

„Takács államtitkár naponta ezzel járjon munkába.”

A kórházban először infúzióra kötötték, majd oxigént is kapott.

A Heti hetes egykori sztárja most a Klubrádió YouTube-csatornáján szerepel a Tele van a Hócipőnk című műsorban, amely fél éve fut. Csak egyszer hiányzott, akkor Pankotai Lili helyettesítette. „Azt mondta, hogy vagy nyaralok, vagy megijedtem tőle. Utóbbit kikérem magamnak, nem vagyok rendőrség, előbbi viszont telitalálat volt, mert szó szerint intenzív nyaralás van mögöttem” – fogalmazott a humorista.

Miközben ő az intenzíven feküdt, felesége, Mimi még kétségbeejtőbb helyzetbe került. Ironikusan azt javasolta minden idős házaspárnak, hogy ne legyenek betegek egyszerre, ami náluk sajnos megoldhatatlan.

„Persze reménykedem, s egy biztos, ott az intenzíven izzadva, kétségek között jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, mint hogy Puzsér Róbert milyen hazugságokat terjeszt állandóan rólam. Fontosabb az egészségem, a fiaim, az unokáim és még fontosabb, hogy Mimire vigyázhassak” – zárta gondolatait Farkasházy Tivadar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Most megdöglesz, balettpatkány” – feljelentették Kajdi Cylát, pedig csak a Macskafogóból idézett
A sztármodellügynök csak poénkodott, mégis a vádlottak padjára került. Egy régi rajzfilmidézet lett a veszte – de végül az egész tárgyalás kabaréba fordult.


Kajdi Csaba a Sláger Reggelben mesélte el, hogy bírósági ügy lett egy kommentjéből, amit a Facebookon írt egy ismerőse bejegyzéséhez. Az illető arról posztolt, hogy egy zsaru megbüntette őt, és fröcsögött, hogy ez mekkora patkány dolog volt. Kajdi csak ennyit írt a kommentbe:

„Most megdöglesz, balettpatkány”.

Ez a mondat végül feljelentéshez vezetett, és Csabát vádlottként idézték be a bíróságra. „Másodrendű vádlott voltam, a bíró rezignált arccal felolvasta a bűncselekményt, amit elkövettem” – mesélte a rádióban.

A tárgyaláson megkérdezték tőle, ő írta-e a kommentet, és miért tette. Kajdi így válaszolt:

„Idéztem a Macskafogóból”.

Elmondta, hogy a rajzfilmben van egy jelenet, ahol az egyik patkány fojtogatja a másikat, és közben ez hangzik el.

„A bíró úgy elkezdett nevetni...” – mesélte nevetve Kajdi, aki szerint az egész helyzet teljesen komikus volt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Jennifer Lopez megérkezett Budapestre - az is kiderült, hogy melyik hotelben szállt meg az énekesnő
Szombaton délután landolt a gépe, a stáb luxusautókkal ment tovább a belvárosba. Vasárnap az MVM Dome-ban lép fel, és hétfőn már Olaszországban folytatja a turnét.


Jennifer Lopez szombaton megérkezett Budapestre, miután péntek este még a spanyolországi Tenerifén lépett fel, tudta meg a Blikk. A világsztár magángépe késő délután landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Onnan egy Mercedes V-class típusú luxusautókból és kisbuszokból álló flottával indult tovább a belváros felé.

A rajongók már napok óta találgatták, mikor érkezik meg J.Lo Magyarországra, és hol fog megszállni a koncert előtt. A szervezők mindent megtettek azért, hogy ezek az információk ne szivárogjanak ki, de a legkitartóbb fanok a főváros legmenőbb ötcsillagos szállodái körül várakoztak.

Végül olvasói fotók buktatták le a sztárt és csapatát.

A képek alapján a konvoj a Petőfi Sándor utcában állt meg, ami azt jelenti, hogy Jennifer Lopez a belvárosi Párisi Udvar Hotelben szállt meg.

Az énekesnő jelenleg az Up All Night (Fenn egész éjjel) turnéval járja Európát és Ázsiát. 34 nap alatt összesen 20 koncertet ad, a sorozat Spanyolországban indult, ahol július 8. óta hétszer lépett színpadra.

Vasárnap este az MVM Dome-ban lép fel a magyar közönség előtt. A szervezők pontos kezdést ígérnek: 18.30-kor Regán Lili DJ indítja a műsort, majd J.Lo körülbelül 20 órakor veszi kezébe a mikrofont. Másnap este pedig már Olaszországban folytatódik a turné.

A show az On the Floor című slágerrel indul, és összesen 25 dal szerepel a műsorban. A több mint kétórás előadásban a táncnak is kiemelt szerep jut, Jennifer Lopez ugyanis a világ legjobb táncosaival érkezett Budapestre.

Akik már látták a fellépést, azt mondják, hogy J.Lo élete legjobb formájában van. A koncerteken készült fotók szerint pedig az énekesnő bátran visel merész ruhákat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lebuktatta a csókkamera! Nős vezérigazgató ölelgette a beosztottját a Coldplay-koncerten
A bostoni videó bejárta az internetet, mindenki erről a párról beszél. Az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója és HR főnöke biztosan nem erre számított. A főnök felesége már eltűnt a netről, a férfi profilja is köddé vált.


A Coldplay július 16-án adott koncertet a Boston melletti Foxborough városában. A fellépés egyik pillanata különösen nagy figyelmet kapott:

a csókkamera egy ölelkező párost mutatott a kivetítőn, akikről később kiderült, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kapcsolatban állnak egymással.

Chris Martin, az együttes énekese a színpadról így reagált a látottakra: „Ó, mi? Ezeknek vagy viszonyuk van, vagy nagyon félénkek.” Később az előbbi bizonyosodott be.

Az interneten gyorsan terjedni kezdett a felvétel, és az online közösség hamar azonosította a párt. A férfi Andy Byron, az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója, aki nős, és két gyermeke van. A feleségét Megan Kerrigan Byronnak hívják, ő azonban nem szerepel a videón. A nő, akivel a felvételen látható, Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője.

A történet azóta több médiacsatornán is megjelent. Egyes beszámolók volt munkatársakat idéznek, akik szerint Byron kemény főnöknek számít, és emlékeztetnek arra is, hogy amikor Kristin Cabot a céghez érkezett, a vezérigazgató személyesen jelentette be, és méltatta őt.

A videó továbbra is nagy sebességgel terjed a közösségi médiában.

Byron LinkedIn-profilja már nem elérhető, felesége pedig törölte magát a különböző platformokról.

Egyelőre egyik érintett sem szólalt meg nyilvánosan, de a közösségi médiában már megjelent egy állítólagos levél, amelyben Andy Byron bocsánatot kér a feleségétől, a gyermekeitől és a munkatársaitól is.

(via 444)

Íme, a videó, ami bejárta a világot:

ű

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk