KÉK HÍREK
A Rovatból

„Mint egy filmrendező, azt is megkövetelte, milyen pózban csinálják” – A Blikk megtalálta a 10 éves fiának szexet szervező anya albérlőtársát

A nő elmondta, hogy próbálta megakadályozni a dolgot, de az anya nagyon erőszakos volt.


Korábban mi is írtunk róla, hogy kiskorú gyereke fejlődését veszélyeztető ajándékkal lepte meg a 33 éves K. Szandra 10 éves fiát: születésnapjára egy 15 éves lányt szervezett szexuális együttlétre, amiről videófelvételt is készítettek.

Egy gyámhivatali jelzés és a hozzá csatolt videó felvételek alapján indultak meg a Pest megyei rendőrök 2021. május 6-án. A felvételeken egy fiatalkorú lány és egy 10 éves kisfiú szexuális együttléte volt látható. A háttérben egy hang utasítása és hangos nevetések hallatszottak: „Cseréljetek helyet!” Egyértelmű volt, hogy az aktusnál többen jelen voltak – írta a Rendőrség.

Kihallgatták a 10 éves gyermek édesanyját, a 33 éves K. Szandrát, aki gyermekét és a kamaszlányt is rávette az aktusra születésnapi ajándékként. Az anyát azonnal őrizetbe is vették. A felvételt a kisfiú egyik ismerőse rögzítette telefonjával, majd több ismerősének tovább küldte. A nyomozók megtalálták és lefoglalták – az akkor 16 éves fiút gyermekpornográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. K. Szandra nem tett vallomást, a 15 éves kamaszlány pedig annyit mondott, hogy félt az erőszakos és fenyegetőző anyától.

A Blikk megtalálta azt a nőt, aki az eset idején közös albérletben lakott a fiú anyjával és a gyerekkel szexelő Izával is.

"Szandi erőszakkal vette rá Izát, hogy feküdjön le Kevinnel. Az aktusról Kevin 16 éves barátja csinált felvételt, akit áthívtak ünnepelni. Az ismerőseinek szétküldött videón is hallatszik, ahogy veszekszem velük, és azt kérem, azonnal hagyják abba. Mit tehettem volna még?

De Szandi erőszakoskodott és mint egy filmrendező, azt is megkövetelte, milyen pózban csinálják"

– mondta el Nikolett. Mikor számonkérte az anyát, az felháborodva válaszolt: „Ma van a fiam születésnapja, miért ne ünnepeljük meg?”

A szemtanú szerint nagyjából három percig tarthatott az aktus.

"Biztosan furcsán hangzik, de Kevin örült neki. Náluk a családban sajnos ez volt a szokás, erre nevelte a gyerekét Szandi. Tízéves kora ellenére már nem ez volt Kevin első ilyen élménye.

Szandi bántotta a velünk élő Izát is korábban, megpróbált nekem is jönni egyszer. Iza már régen elhagyta a szüleit, intézetbe is került, de onnan egyszer visszaszökött hozzánk, emiatt pedig a rendőrök is körözték" – mesélte a nő.

Az eset után fél évvel, 2021 májusában szálltak ki a rendőrök a Táborfalván lévő lakásba. Az anyát azóta letartóztatták, Kevint pedig kiemelték a családból, nevelőszülőkhöz került.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Hülyeséget csináltam, megöltem anyámat” – megrázó részletek a gárdonyi családi tragédiáról
A 81 éves asszonyt álmában támadhatta meg a fia, aki ezután öngyilkos lett. A gyilkos testvére sokkoló részleteket osztott meg a családi tragédiáról a Blikknek.


Wawra-László Beáta vasárnap hajnalban kapott egy üzenetet a testvérétől a Facebookon, amelyben ez állt: „hülyeséget csináltam, megöltem anyámat”. A nő azonnal útnak indult Ausztriából, de először nem hitte el, hogy igaz lehet az, amit olvasott. Amikor Gárdonyba ért, a rendőrök nem engedték be a házba, csak akkor léphetett be édesanyja szobájába, amikor a holttestet már elszállították. Ott sokkoló látvány fogadta: az ágy párnái és a matrac is csupa vér volt.

A helyiek jóravaló férfinak ismerték L. Csabát, aki teniszedzőként dolgozott, és segített az édesanyjának a vendégházak kiadásában, írta a Blikk. Egyik szomszédja, Szendrei Katalin arról beszélt, hogy a férfi az utóbbi időben nagyon kimerült volt, ezért az anyja még mentőt is hívott hozzá. Kórházba vitték, de az orvosok nem találtak problémát az eredményeivel.

Csaba mégis arról beszélt, hogy rákos sejt emészti, és tele van kiütéssel, holott a szomszéd szerint semmi nem látszott rajta. Többször öngyilkossággal is fenyegetőzött.

A férfi végül a tragédia után a közeli vasúti átkelőnél a vonat elé vetette magát. A rendőrök a helyszínen fémdetektorral keresték azt az eszközt, amellyel édesanyját agyonverhette.

Egy másik szomszéd, Turi Imre a lapnak elmondta, hogy Zsuzsának több ingatlana is volt, amelyeket rendszeresen kiadott. Hozzátette,

féltette őt, mert sok idegent látott vendégül, de arra senki sem számított, hogy a fia követ el ellene ilyen szörnyűséget.

Beáta arról is beszélt, hogy a testvérének nem volt diagnosztizált pszichés betegsége, de nemrég egy vírust találtak a szervezetében, amelyről Csaba úgy hitte, gyógyíthatatlan. Emiatt fájdalmai voltak, egyre rosszabb állapotba került, és altatóval sem tudott aludni. A nő elmondása szerint a testvére gyakran szidta az édesanyjukat, és az örökség kérdése is nagy nyomást jelentett számára.

Az édesapjuk korábban meghalt, most pedig Beátának kell intéznie édesanyja és a testvére temetését. Mellette már csak a 19 éves fia és súlyos betegségben szenvedő, ápolásra szoruló külföldi párja maradt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Mérő Vera: Újra megfenyegette Renner Erikát a kiengedett zaklatója
A férfi felkaputelefonált a nőhöz, és halálos fenyegetést hörgött. Mérő Vera bejegyzése szerint a rendőrök perceken belül a helyszínen voltak, miután a zaklató ismét megjelent.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Mérő Vera a Facebookon írta meg, hogy ismét megjelent Renner Erika zaklatója a nő lakásánál. A férfi felcsöngetett, és azt hörögte:

„még egyszer idejövök és m*göl*m a Renner Erikát.”

A rendőrök közben már a helyszínen voltak, írja a 24.hu.

A bejegyzéshez Mérő fotókat is csatolt a férfiról.

R. László július 18-án szabadult, miután az ügyészség megszüntette a letartóztatását. Korábban azért került rács mögé, mert a Renner Erikával zajló polgári per egyik májusi tárgyalásán fizikailag is bántalmazta a nőt.

Renner így fogalmazott a történtek után:

„Meddig nem tesznek semmit a hatóságok? Meddig kell eltűrni, hogy velem szemben bűncselekményeket kövessen el? Egyszer már elkövettek ellenem egy brutális bűncselekményt, még egyet nem akarok átélni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azon verekedett össze két külföldi a Balatonnál, hogy maradjanak-e még nyaralni
Egy éjszakai szóváltás után egy külföldi férfi megütötte barátját, majd elmenekült. A rendőrök negyed órán belül elfogták és előállították, a férfi pedig kihallgatásán elmondta, mi vezetett a tettlegességhez.


A Balatonfüredi Rendőrkapitányság garázdaság miatt hallgatott ki egy 57 éves férfit, írja a police.hu.

A külföldi állampolgár augusztus 17-én éjszaka egy Balaton-parti településen előzetes szóváltás után bántalmazott egy másik külföldit, majd elment a helyszínről.

A rendőrök gyors adatgyűjtésének köszönhetően negyed órán belül elfogták és előállították.

A kihallgatáson a férfi azt mondta,

a barátjával azért veszett össze, mert nem tudtak megegyezni abban, maradjanak-e tovább nyaralni vagy sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: