Mindenki mocskos, senki sem ártatlan - Öngyilkosság, korrupció és elhallgatott bűnök Az igazság megszállottjában
Az igazság megszállottja már a címével jelzi, hogy nem laza, esti szórakozásra készül, hanem egy nyomasztóbb, gondolatébresztőbb utazásra hív. Hiába a könnyed előzetes és a humor, azért itt egy nyomozós drámával fogunk találkozni.
Nem siet, nem magyaráz túl, és nem is próbálja megszerettetni magát mindenkivel, cserébe következetes, sűrű atmoszférájú világot épít.
A középpontban Lee Raybon áll, akit Ethan Hawke alakít emlékezetesen és nyugtalanító intenzitással.
Emellett van egy apró könyvesboltja is, ami jól tükrözi a karakter kettősségét: intellektuális, elmélyült figura, aki ugyanakkor teljesen képtelen a nyugodt, kiegyensúlyozott életre. Az egész sorozatból árad egyfajta „chill Chinatown-hangulat”, csak épp napsütötte Los Angeles helyett Oklahoma poros utcáin járunk.
A történet Tulsa városában játszódik, ami önmagában is erős történelmi és társadalmi töltettel bír. Aki kicsit is ismeri a város múltját, sejtheti, hogy a rasszizmus és az őslakos közösségek kizsákmányolása nem puszta háttérelem lesz.
Dale váratlanul véget vet az életének. A Washberg család dúsgazdag, generációkon átívelő korrupcióval vádolt dinasztia, amelyről Raybon nem sokkal korábban leleplező cikket írt. A közvélemény gyorsan ítél: szerintük a riporter írása taszította Dale-t a végzetbe.
Raybon azonban nem elégedett meg ezzel a magyarázattal. Kiderül, hogy Dale különös üzeneteket hagyott maga után, amelyeket könyvtárának nyomozós könyveiben rejtett el.
A történetvezetés kifejezetten ügyes: a párbeszédekből szinte észrevétlenül tudunk meg minden fontos információt, nincs felesleges szájbarágás, a mozaikdarabok lassan, de következetesen kerülnek a helyükre.
Noir sajátosság, hogy a cselekmény nem rohan, inkább döcög, itt azonban érdekes kettősség figyelhető meg.
Gyakran úgy tűnik, mintha a saját farkát kergetné. Ez a nyugtalanság jól illeszkedik a karakterhez, és feszültséget ad a sorozatnak, még akkor is, ha a néző időnként elveszhet a sok név és mellékszál között.
A főszereplőkön kívül is erős a casting. Tim Blake Nelson, Keith David, Kyle MacLachlan és Peter Dinklage is felbukkan, utóbbi egy kisebb, de emlékezetes szerepben.
Ez az egyik utolsó projektje, egy rövid játékidő erejéig, egy súlyos beteg őslakost alakít, aki főhősünk történetében komoly szerepet kap. Lee lányát, Francist Ryan Kiera Armstrong játssza, aki furcsa, kissé eltávolodott az apjától, de most jobban része akar lenni a férfi életének. Ray családi háttere éppolyan zilált és nehezen értelmezhető, mint a munkája, és ez csak tovább erősíti azt az érzést, hogy egy kifejezetten különös ember szemszögéből látjuk a világot.
Sterlin Harjo a sorozat készítője, aki korábban A rezervátum kutyáival bizonyította érzékenységét és humorát, itt is ügyesen belecsempészi a rasszizmus és az őslakos közösségek történetét a fő narratívába.
Ez adja a sorozat egyik legnagyobb erejét, még akkor is, ha a téma súlya miatt nem mindig könnyű befogadni.
A történet a hetedik-nyolcadik rész környékére áll igazán össze, addigra értelmet nyer sok korábban elejtett nyom és mellékszál.
Emellett Lee Raybon sem kifejezetten szerethető figura és a bemutatott világ túlságosan is „nyálkásan valós”: undorító emberek, erkölcsileg vállalhatatlan döntések és ártatlan áldozatok váltják egymást.
Az igazság megszállottja egy nehéz, sűrű és időnként kellemetlen élményt ad, amelyet nem minden néző fog megkedvelni.
Nem hibátlan, de van benne elég mélység és gondolat ahhoz, hogy a türelmesebb nézőket végül jutalmazza. Inkább csak mértékkel tudom ajánlani, mint lelkesedéssel ünnepelni.
