Mihályfi Luca összeomlott, könnyekben tört ki a Dancing with the Stars színpadán
Mihályfi Luca és Hegyes Berci nyitották meg a Dancing with the Stars elődöntőjét szombat este. A versenyzők a hetedik élő adásban, ami ezúttal karácsonyi hangulatban telik, két produkcióval is színpadra állnak.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci elsőként jive-ot táncolt. A mindig nagyon jól teljesítő, közönségkedvenc páros viszont többször is rontott az első produkciójuk során - szúrta ki a Blikk.
Lucát pedig igencsak megviselték a történtek, könnyes szemmel állt a zsűri elé az értékelésre. Az énekesnő elárulta, hogy volt egy blackout-ja tánc közben, ami korábban sosem fordult elő.
A hibák természetesen a zsűrinek is feltűntek, és szóvá is tették azokat.
– mondta Ördög Nóra, aki később aztán azért megjegyezte, hogy Luca ennek ellenére is derekasan helyt állt.
- fogalmazott Juronics Tamás, aki azt is elmondta, hogy nem részletezné a hibákat.
Luca az értékelés alatt folyamatosan bocsánatot kért táncpartnerétől.
– vallotta be az énekesnő.
Hegyes Berci végig támogatta a teljesen elkeseredett Lucát, akinek elmondta, mennyire büszke rá, és szerinte még mindig van lehetőségük bebizonyítani, hogy a döntőben a helyük.

Koltai János, a Szomszédok sorozat Gábor Gábora, kilencvenévesen él egyedül ádándi (Somogy megye) otthonában. Felesége, Pap Éva halála óta a magány is része lett a mindennapjainak. Mint mondta: „Amióta a feleségem, Pap Éva átlépett a nem ismert tartományba, nem igazán fantasztikus az élet. Nehéz, ha az embernek nincs kihez szólnia” - írta a Blikk.
A színész jelenleg lábfájdalmak miatt már csak nehezen tud kimozdulni. A mozgás számára kihívás, az egyensúlyát könnyen elveszíti, ezért mindig ügyel arra, hogy legyen, amibe kapaszkodhat. A vakondtúrások a kertben még veszélyesebbé teszik a közlekedést. „Ezért
– mondta.
A meleg időszak szintén megnehezíti a napjait, így ilyenkor a kertészkedés is háttérbe szorul. „Nem viselem jól ezt a meleget, pedig lenne tennivaló az udvaron. Sajnos a hőségben nem tudok kimenni a kertbe” – fogalmazott. Hozzátette, hogy szerencsére a ház vastag falai kellemes hűvöst biztosítanak számára.
Bár fia Budapesten él és ritkán tudják látni egymást, Koltai nincs teljesen egyedül: egy jó barátja segít neki a bevásárlásban és az ügyintézésben is.
– mondta.
A művész jelenleg is dolgozik: egy monológot készít, amelyen évek óta dolgozik kisebb megszakításokkal. A felvételhez használt videórögzítője ugyan nemrég elromlott, de egy másik barátja új kamerát hozott neki Budapestről, így újra folytathatja a munkát. Elmondása szerint már közel jár a befejezéshez: „Ha lehet így fogalmazni, a főpróbahét előtt vagyok, már nem sok kell hozzá, hogy elkészüljek vele.”
Idén júniusban töltötte be a 90. életévét, amit néhány barátjával ünnepelt. „Jólesett, hogy tudtunk kicsit beszélgetni. Szerencsére a fejem még jól működik, csak a lábammal vannak gondok” – tette hozzá.

A Campus Fesziválon az idén minden nap számos előadó koncertjét kísérték a közönség részéről a „Mocskos Fidesz!” – skandálások, írja beszámolójában a Debreciner. Majka koncertjén sem volt ez másként, a produkció alatt többször is szidalmazták a kormánypártot.
A rapper, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát.
Az áthallásos, rendszerkritikus sláger végén a korrupt miniszterelnököt megszemélyesítő Majka egy „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással tisztelgett, majd
Majka ezután összeesett a színpadon. Az esetről videó is felkerült a világhálóra:
A lap szerit Majka korábbi fellépésein még egyszer sem adták elő ezt a jelenetet, így vélhetően Debrecenben mutatkozott be az új elem.

Sejtelmes sztorivideót osztott meg az Instagramon Varga-Hrovatin Csenge néhány napja: „úton, de vajon hova…?!” – írta a felvételhez, majd férje rákontrázott, és egy ünnepi vacsoráról készült videót mutatott a követőinek.
Aztán Varga Miklós Joe szombat este le is rántotta a leplet a titokzatos eseményről: megosztott fotóján párjával, valamint Hujber Ferenccel és Szőke Krisztinával láthatóak. A képhez azt írta:
Ami azt jelenti, hogy Hujber Feri és volt felnőttfilmes párja összeházasodott. A ceremónián egyébként mindketten talpig feketébe öltöztek. Varga Miklós mondataival pedig minden bizonnyal arra utal, hogy számos pár szakított már nem sokkal azután, hogy szerepeltek a realityben.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A 24.hu emlékeztet arra, hogy Hujber korábban Londonban kérte meg kedvese kezét, de egy ideig a Covid-járvány miatt nem tudták megtartani az esküvőt. Az újdonsült házaspárnak van egy közös fia: Regő 2020-ban született.

Nem fogta vissza magát Majka, amikor meglátta a Hír TV egyik anyagát: „kattintásvadász írás, újságíróknak csúfolt csinovnyikok” – fakadt ki a Facebookon rapper, aki szerint egyenesen kontraproduktív, amit a csatorna művel.
Majka nem rejtette véka alá a véleményét, amikor eljutott hozzá a Hír TV egyik friss hírműsorának címe és tartalma. A rapper közösségi posztban írta meg a véleményét, és nem finomkodott.
– fogalmazott Majka.
Ahogy már beszámoltunk róla, Majka, ahogy máshol is, többször is eljátszotta a Bindzsisztán nevű fiktív ország korrupt miniszterelnökéről szóló, Csurran, cseppen című dalát. Az áthallásos, rendszerkritikus sláger végén a korrupt miniszterelnököt megszemélyesítő Majka egy „Isten áldja Bindzsisztánt, baszd meg!” felkiáltással tisztelgett, majd az egyik közreműködő egy fordítva megfogott mikrofonnal eljátszotta, hogy fejbelövi a rappert. Majka ezután összeesett a színpadon.
A rapper szerint nemcsak a tartalommal van baj, hanem az egész gondolkodásmóddal is:
„Nincs egy olyan ember ott, aki átlátja, hogy ez mennyire kontraproduktív? Nincs egy ember, aki felteszi azt a kérdést, hogy vajon mi értelme ennek? Mit hoz ez nekünk?” – írta a rapper.
Deák Dániel a bindzsisztáni miniszterelnök főbelövéséről: Majka megnyilvánulása ízléstelen és felháborító