HÍREK
A Rovatból

Messze nem volt teltház a szombati Fradi-meccsen

Nagyjából ötezer szurkoló volt a leginkább várt NB I-es mérkőzésen.

Link másolása

A négymilliomodik beadott hazai oltás után többek között a futballmeccsekre is lehet járni május elsejétől. Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke már több nappal előre hirdetni kezdte, hogy a Mezőkövesd elleni meccsre árulják a jegyeket.

Az ellenzék azzal vádolta a kormányzatot, hogy a pénteki, rohamszerű Pfizer-oltakozás fő oka is az volt, hogy a kormány minél hamarabb meg akarta tölteni a stadionok lelátóit.

Nos, a Fradi-stadion megtöltése szombaton nem történt meg.

A Telex tudósítása szerint nagyjából negyedház, körülbelül 5 ezer fő előtt játszottak a zöld-fehérek a mezőkövesdiekkel.

Ahogy azt előírták, a beengedésnél ellenőrizték a védettségi igazolványokat. Ehhez egy külső minikordont húztak, körülbelül 30 méterre a vénaszkenneres kaputól. Ezen a ponton a védettségi és személyigazolványt is be kellett mutatni.

A portál szerint a meccs előtt 30-40 perccel nem voltak túl sokan a Fradi-stadionnál, és a kezdésre sem telt meg igazán a lelátó. Tippre úgy negyedház lehet, nagyjából ötezer szurkoló mehetett ki a meccsre. A mezőkövesdi drukkereket két kézen meg lehet számolni.

A helyszínről érkező információink szerint a szurkolók többsége betartotta a járványügyi korlátozásokat, körülbelül háromnegyedük maszkot is hord, a biztonsági őrök és a kiszolgáló személyzet is viseli a maszkot.

A drukkerek a távolságot is igyekeznek tartani, sem a büfénél, sem a beengedésnél nem alakultak ki sorok.

Egy, a helyszínen tartózkodó szurkoló szerint teljesen biztonságos a meccs, a teraszokon sokkal több ember zsúfolódik össze kisebb területen, mint a lelátókon.

A meccset egyébként a Ferencváros nyerte, 2-1-re.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbánról: nem olyan ostobák, hogy megöljenek, akkor forradalom törne ki
Magyar talán minden eddiginél többet árult el arról, mit gondol Orbán Viktorról, vagy az ukrajnai háborúról. Kiderült: nem célja börtönbe juttatni Orbánt és úgy érzi, Oroszországgal szemben sem politizálhat.

Link másolása

Két cikkben is foglalkozik a Rzeczpospolita című lengyel lap Magyar Péterrel, aki – mint a 444.hu szemléjéből kiderül – szokatlanul nyíltan beszélt Orbán Viktorról és az ukrajnai háborúról is.

„Orbán Viktor 2000 embert állított rám. Az ügynökeit. De nem olyan ostobák, hogy megöljenek. Akkor forradalom törne ki Magyarországon”

Idézik például azt, amit Magyar akkor mondott, amikor jelenlegi helyzetéről és a miniszterelnökhöz fűződő viszonyáról kérdezték. Emellett az is kiderült, hogy a TISZA Párt elnöke nem csak a negatív példát látja Orbánban:

„Az 1998-as Orbánhoz szeretnék visszatérni, azokhoz az időkhöz, amikor a gazdaság remekül fejlődött, és semmi sem fenyegette a demokráciát.”

A közelgő EP-választásról Magyar azt mondta, szerinte Orbán már tudja, hogy elveszítette az emberek bizalmát, noha a választási eredménynek ezt még igazolnia kell. Majd azzal folytatta:

„Meglátjuk, mi lesz a jelenlegi ellenzékkel, ami véleményem szerint az Orbán által kiépített rendszer része volt, a volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc szocialistái mindenképpen.”

Amikor megkérdezték, hogy szerinte Orbánnak börtönbe kellene-e mennie, úgy válaszolt, hogy nem rajta fog múlni, noha nem ez a célja:

„Orbán okos. Nem hiszem, hogy elkövetett volna bármi törvénytelenséget. Könnyedén meg tud változtatni bármilyen törvényt, egy nap alatt. A célom nem az, hogy börtönbe zárassam, hanem hogy olyan rendszerváltást érjek el, hogy az igazságszolgáltatás újra függetlenné váljon, és dönthessen Orbán sorsáról. Ma ez teljesen a Fidesztől függ.”

A riportcikk mellett az újság interjút is közölt Magyar Péterrel, mely ezzel a címmel jelent meg:

„Magyar Péter: Senki sem segített a magyaroknak. Miért kéne most segítenünk az ukránoknak?”

Magyar leszögezte, hogy ha hatalomra kerülne, Magyarország nem küldene fegyvereket Ukrajnának. Ezt a magyar kisebbség védelmével, illetve történelmi eseményekkel indokolta. Magyar ezek után arról beszélt, hogy a tíz éven át tartó fideszes „agymosás” miatt nem folytathat nyíltan oroszellenes politikát:

„Ha elkezdenék rosszakat mondani Oroszországról, azonnal elveszíteném minden támogatottságomat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslései
A közvélemény-kutatásokról is kérdezték Magyar Pétert, aki a baloldal házi mérőintézetének tekinti a legtöbb ezzel foglalkozó céget. A TISZA Párt elnöke a taktikai szavazásról is elmondta a véleményét.

Link másolása

“Szerintem Magyarországon nagyon kevés dolog van, aminek lehet hinni, de a Mediánnak be szoktak jönni a becslések” – nyilatkozta vasárnapi, debreceni tüntetése után Magyar Péter a hvg.hu-nak. Magyar szerint ők nem rendelnek felméréseket a közvélemény-kutatóktól, a legtöbb ilyen céget pedig a baloldal házi mérőintézetének tekinti. Itt példaként hozta azt a Publicus Intézetet is, amelynek hétfőn megjelent kutatása szerint egyébként szintén a TISZA Párt a legerősebb ellenzéki párt.

Magyart az önkormányzati választásról is kérdezte a lap. A politikus az előválasztásokra utalva ezt mondta:

Nem úgy csinálják, mint az ellenzék eddig, „hogy a meg nem lévő pozíciókat már elosztjuk, és akkor ilyen taktikai szavazásokat csinálunk, hogy most valaki szavazzon itt ide”.

Magyar azt mondja, további kerületekben nem állítanak jelöltet, az eddigieket is nagyon gyorsan kellett megszervezni. Állítása szerint olyan kerületeket kerestek, ahol a helyiek azt mondták, érdemes lenne váltani, mert nem elégedettek a polgármesterrel vagy a képviselőkkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Karinthy vagy Babits között választhattak a magyarból érettségizők hétfőn
A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Link másolása

Karinthy Frigyes Az olasz fagylaltos című novelláját kellett elemezniük a magyarérettségi második részében a középszinten vizsgázó diákoknak. Akik nem a műelemzést választottak, azoknak Babits Mihály költészetéről kell egy általános témakifejtő esszét írniuk – írta meg a hvg.hu.

A diákok két és fél órát kaptak az esszé megírására.

A középszinten érettségizők egy 500-800 szavas műértelmezés és egy témakifejtő esszé közül választhattak, amivel maximum 60 pontot lehetett szerezni.

Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme ebben az esetben 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól a Mi Hazánk EP-befutóját, Borvendég Zsuzsannát
A Magyarságkutató Intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt. A fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán azonban ez lekerült a napirendről.

Link másolása

Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól - írta meg a Válasz Online.

A történész a lap szerint egyáltalán nem jelezte előre munkahelyén, a Kásler Miklós vezette intézetben, hogy az egyik ellenzéki párt jelöltjeként indul a júniusi választáson.

Aztán a bejelentés óta eltelt két hónap, a Mi Hazánk leadta az induláshoz szükséges ajánlásait, így Borvendég hivatalos jelöltté vált, és közben változatlanul a Magyarságkutató munkatársa maradt.

A lap azt is leírta, hogy a Kásler-féle intézetben meg akarták szüntetni Borvendég Zsuzsanna munkaviszonyát lojalitásproblémák miatt, de a fenntartó Kulturális és Innovációs Minisztérium felől érkezett jelzés nyomán ez lekerült a napirendről.

Így tehát Borvendég esélyes jelöltként indul egy ellenzéki párt színeiben.

Link másolása
KÖVESS MINKET: