SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Megszólalt Molnár Gusztáv felesége – „Nem csak egy pofon csattant el”

Dancsecs Ildikót teljesen megdöbbentette az a „hazugsághalmaz”, amit a volt párja Jakupcsek műsorában összehordott.


Azután, hogy 2021 augusztusában volt párja, Ildikó közös gyermekük bántalmazásával vádolta meg Molnár Gusztávot, a színész élete 180 fokos fordulatot vett. A Drága Örökösök sztárjaként ismertük meg, de mára az RTL felfüggesztette vele a közös munkát, és természetesen a családja is széthullott.

Molnár sokáig nem szólalt fel a nyilvánosság előtt, egészen a múlt hétig. Szombaton ugyanis a Jakupcsek Night vendége volt, ahol részletesen mesélt az utóbbi hónapokról. Elmondta, hogy valóban elcsattant egy pofon, és azóta nem látta a fiát. De azt sem tagadta, hogy összeverekedett az exe új párjával is.

A műsort Ildikó is nézte, és nem hagyta szó nélkül: a Nem tehetsz róla, tehetsz ellene Facebook-oldalhoz juttatta el a nyílt levelét, amelyben Gusztávnak üzent – vette észre a Blikk. Ildikó már a levél elején leszögezi, hogy minden benne foglalt tényt bizonyítani tud.

„Mérhetetlen döbbenettel láttam a tegnap megjelent nyilatkozatod, azt a hazugsághalmazt, amit képes voltál a tévében elmondani a fiadról és rólam 4 hónap hallgatás után. Döbbenetem nem annak szól, hogy engem milyen fényben tüntetsz fel – azt megszoktam és elviselem –, de az, hogy négy hónap csend után, ami alatt semmit nem mondtál arról, mi történt azon az estén; négy hónap után, mely alatt számos hazugságodat hatóságok előtt cáfoltam meg bizonyítékokkal, arra jutottál, hogy első nyilvános nyilatkozatoddal neveletlennek és hazugnak állítod be a fiadat.

Odadobtad magad helyett koncnak az áldozathibáztató hiénáknak, hogy marcangolják szét! Most a 9 éves (ismét) védekezésképtelen fiadat tetted ki közutálatnak, és azóta is csendben tűröd, hogy 'kis p…csnek', 'kisgyenyónak', 'hülyegyereknek', 'neveletlen kis k…csögnek' nevezzék, akivel egy gond van: hogy nem kapott eleget… vagy elég nagyot”

– kezdi az írást. Majd hozzáteszi, hogy akik ismerik a kisfiút, nagyon jól tudják, hogy jól nevelt és kedves. Így többek között azért is írta meg a levelet, hogy ezt tisztázza a nyilvánosság előtt. „De legalább egy szülője legyen, aki megvédi” – írja. Majd felsorolja, hogy Molnár mi mindent „felejtett ki” a beszélgetésből.

„…aznap este, augusztus 14-én (amikor nálad volt nyári láthatáson a fiunk), amikor éjjel fél 12-kor megjelentetek az otthonunknál a szinte sokkos állapotban, remegve síró gyerekünkkel, akkor masszívan részeg voltál. Ahogy egy barátod, színésztársad még aznap hajnalban megírta nekem (aki a kocsiban ült veletek), szó szerint: 'A visszaúton hirtelen részeg lett mint a szar'. Ilyen állapotban történt az általad 'nevelési célzatú pofonként' aposztrofált ütés,

…vagy hogy már 2021 októberében megegyeztünk a gyámhatóság előtt, hogy felügyelt módon találkozol Benedekkel. Miután a családsegítő szolgálat a helyet nem tudta biztosítani, egy független pszichológus jelenlétében találkozhattatok volna a megállapodásunk szerint, azonban először ezt nehéz anyagi helyzetedre hivatkozva tagadtad meg, majd amikor átvállaltam ennek teljes költségét, akkor mindenféle indoklás nélkül továbbra sem voltál hajlandó találkozni Benedekkel, majd megírtad: 'nem vagyok kötelezhető erre', így bár valóban 5 hónapja nem láttad a fiadat, igazából már három hónapja láthatnád rendszeresen, ha akarnád.

…hogy azóta gyámhatósági döntés is született az igazságügyi szakértő véleménye alapján, amelyben felügyelt kapcsolattartást rendeltek el, de az azóta sem kezdődött el, és megint csak nem miattam – ennek okáról ügyvéded felszólítására nem nyilatkozhatok.

…hogy nem csak egy pofon csattant el, hanem többször megütötted Benedeket,

…hogy amiatt nem volt lehetőség a helyzet tisztázására, mert súlyosan részeg voltál és azonnal megtámadtad a férjemet, majd nem vártad meg a kiérkező rendőröket, akiket mi hívtunk ki, hanem feleségeddel együtt elhajtottatok a helyszínről, és hogy csak azután rohantál feljelenti férjemet és engem is testi sértésért, hogy megtudtad: meggyanúsítanak téged garázdasággal. Igaz, akkor még azt állítottad, megrugdostalak, nem azt, hogy 'lökdösődtem'. Bár itt megjegyzem: egyik sem igaz, én a gyermekünket igyekeztem biztonságos helyre vinni, és csak reménykedni tudtam abban, hogy a férjem, aki kb. 60 kg-mal könnyebb és 25cm-el alacsonyabb nálad, meg tudja védeni magát.

…hogy nem emiatt az egy eset miatt fordultam a hatóságokhoz: a családsegítő szolgálathoz 2020 októberében, a gyámügyhöz pedig 2021 januárjában fordultam első ízben alkoholproblémáid, kiszámíthatatlan viselkedésed miatt, amit éppen jelenlegi feleséged jelezett felém és kérte több esetben, hogy a láthatásodról vigyük el tőletek Benedeket, vagy éppen át se engedjük,

…hogy nem az augusztusi eset után jelentettelek fel zaklatásért és tartás elmulasztása miatt, hanem 2020 novemberében, mert napi szinten kaptam tőled mocskolódó, anyai és női mivoltomban megalázó, magánéletembe avatkozó üzeneteket,

…és mert több alkalommal leskelődtél utánam vagy részegen balhéztál lakásomnál, ami miatt a múltban két alkalommal is rendőrt kellett hívnom…

… hogy éppen zaklató üzeneteid miatt kértem a férjemet, hogy inkább ő tartsa veled a kapcsolatot, – és te akkor még hálás is voltál férjemnek segítőkész, elfogadó hozzáállása miatt,

…azt is elfelejtetted elmondani, hogy te vagy az, aki rendszeresen szidalmazol engem és férjemet gyermekünknek, sőt, te magad írtad meg nekem e-mailben: 'meg fogom magyarázni neki, hogy nem vagytok egy család, és nem is lesztek azok', míg én neked is megírtam, hogy mindenkor azt erősítjük Benedekben, hogy ti is és mi is egy új család lettünk, és szerencsés, hogy ennyi ember szereti – ennyit az ellennevelésről…”

A levelét azzal zárja, hogy megkéri volt párját, fejezze be a nyilvános mocskolódást, és ne tegye ki tömeggyűlöletnek a fiát.

„Nem ezt érdemli tőled ez a kisgyerek azután a rengeteg fájdalom után, amit már okoztál neki. Meddig akarod bántani még így távolról is? Azt mondtad a műsor végén, hogy tiszta lappal szeretnél indulni. Kezdd akkor mondjuk egy őszinte beismeréssel és bocsánatkéréssel a fiad felé!”

– zárja a sorait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szandi lánya titokban férjhez ment Las Vegasban - egy fotót is posztolt az első hitvesi csókról
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A nyilvánosság kizárásával mondta ki a boldogító igent Las Vegasban Bogdán Blanka, azaz Szandi lánya, vette észre a Blikk. A 25 éves nő tavaly nyáron egy esküvőn mutatta be először a párját, egy brazil származású férfit, akivel azóta együtt élnek Seattle-ben.

A kapcsolat gyorsan komolyra fordult, Ricardo ugyanis néhány hónap után megkérte Blanka kezét. Az eljegyzés februárban történt, a gyűrű kiválasztásában pedig Szandi is részt vett. Ezt követően jegyesfotózáson is jártak, ahol Blanka már fehér ruhát viselt.

Az énekesnő örömmel figyelte lánya boldogságát, hiszen mindig is hasonló, őszinte szerelemre vágyott számára. A házasságkötésre végül titokban került sor Las Vegasban, amiről Blanka a 24 óráig látható Instagram-sztorijában számolt be.

A közösségi oldalán egyetlen szóval kommentálta a történteket:

„Oops”.

A fotón egy szív alakú boltív alatt csókolóznak a férjével, Blanka pedig egy nyárias, rövid menyasszonyi ruhában öleli át a párját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Pataky Attila Azahriah-ról: Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen
Az Edda frontembere szerint az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Ráadásul a zenéje sem jó.


Pataky Attila keményen beleszállt Azahriah-ba, aki nemrég azzal a kijelentésével keveredett botrányba, miszerint már csak a visszamaradott véglények szavaznak a Fideszre.

„Ezzel a sráccal nagyon nagy baj van, kezdem azt hinni, hogy menthetetlen! Amikor legutóbb brutális stílusban a diktatúráról és a szabadság fogalmáról halandzsázott a színpadon, már akkor látszott, hogy vagy ennyire ostoba, vagy olyannyira morálisan elsüllyedt ember, aki menetel a vég felé”

– mondta a Borsnak az Edda frontembere, aki úgy látja, az énekes már akkor furcsán viselkedett, amikor korábban a színpadon a diktatúráról és a szabadságról beszélt. Pataky azt mondja, Azahriah nem tanulta meg történelemórán, hogy mi a különbség szabadság és diktatúra között. Szerinte az, hogy az énekes három stadiont megtölt, szabadon beszélhet, „drogba és a halálba” taszíthatja a fiatalokat, és közben 800 millió forintot kereshet, azt mutatja, hogy nincs itt semmilyen diktatúra.

„Diktatúrában te nemhogy stadiont nem játszhatnál, hanem öt méterrel a föld alatt, egy cellában félholtra verve várnád, hogy fel tudj kelni a földről. Ez a diktatúra! Öcsi, neked fogalmad sincs, mekkora szabadságban élsz, amiért ezrek ontották a vérüket! Állj meg, haver! A pénzeddel és a saját életeddel azt teszel, amit akarsz, de hagyd békén a fiatalokat!”

– mondta Pataky.

Az énekes arról is beszélt, hogy ha mindez nem tetszik Azahriah-nak, akkor „a Gyurcsány és Magyar Péter mesterekre hallgatva irány Nyugat, a szabadság világába, ahol várnak a migránsok és bigámok”.

Patakynak Azahriah zenéjéről sem volt jó véleménye. Azt mondta, sosem ájult el tőle, mert érthetetlen halandzsa. Szerinte Azahriah keveri az arabot a cigányzenével, hol angolul, hol magyarul énekel, és ezek a témák nem odavalók, sőt sehova. Úgy látja, nem kell receptet adni a fiataloknak arra, hogyan térjenek le a jó útról, még akkor sem, ha Nyugatról ezt tolják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schobert Norbi sommás véleménye Ukrajnáról: Ha ezeket felveszik az unióba, jobb, ha most keresünk egy másik kontinenst!
A hobbi katonai szakértőt most a Kárpátalján meghalt magyar férfi esete késztette megszólalásra. Szerinte Zelenszkijnek már békét kellett volna kötnie vagy lemondania.


Bár már vége a VOKS2025 kampánynak, amikor a fideszes celebvilág színe-javát befogták Ukrajna EU-csatlakozása ellen kampányolni, Schobert Norbert még két héttel később is felemelte a szavát a háború sújtotta ország integrációja ellen – szúrta ki a 24.hu.

A fitneszgurut most a Kárpátaján – a Mandiner információi szerint kényszersorozás miatt – meghalt magyar férfi esete paprikázta fel. (Igaz, ő a hírt a Borsonline-ról osztotta meg.)

„Hogy lehet valakit erőszakkal toborozni ma Európában? Egy 45 éves, többgyerekes családapát? Aki nem akar harcolni és meghalni felsőbb politikai érdekért?” – teszi fel a kérdést. Majd mondanivalóját megtámogatja néhány közkedvelt konteóval is: „A több mint 150 milliárd euró fegyversegélyt lenyúlják, eladják Afrikának. Itt a korrupt Zelenszkíj[sic!], akinek több tízmillió dolláros háza van az Usa-ban. Nem tud akkora zsoldot fizetni a katonáinak, hogy elgondolkodjanak a kockázaton?”

Posztja végére le is vonja a tanulságot:

„Ha ezeket felveszik az Únióba, jobb ha most keresünk egy másik kontinenst! Ez a véleményem. Lehet osztani! Engem!”

Később kommentben az oroszok támadására figyelmeztető hozzászólásra írt válaszában hozzáteszi: „[Zelenszkij] Egyezzen meg. Kössön békét! Mondjon le!”


Link másolása
KÖVESS MINKET: