HÍREK
A Rovatból

Megszólalt Hillary Clinton volt tanácsadója, akit szexuálisan zaklatott egy szenátor állítása szerint

Huma Abedin a memoárjában számolt be először arról, hogyan próbálkozott be nála egy általa jól ismert amerikai szenátor még a 2000-es években.


Memoárjában vallott Hillary Clinton korábbi tanácsadója arról, hogy korábban egy szenátor szexuálisan zaklatta őt.

Huma Abedin 25 évig segítette Bill Clinton feleségének munkáját tanácsadóként, emellett a sorozatosan szexbotrányba keveredett kongresszusi képviselő, Anthony Weiner feleségeként is ismert volt az amerikai politikai életben.

A tanácsadó most először beszélt arról, hogy a 2000-es években egy szenátor az ő akarata ellenére intim helyzetbe kényszerítette őt. A memoárjában tett vallomását a CBS_nek adott interjújában fejtette ki. Az ominózus eset egy munkahelyi vacsora után történt. A szenátor, akit Abedin jól ismert és jó viszonyban voltak, meghívta őt magához egy kávéra. A férfi a kanapéra ültette a nőt, amíg elkészítette a kávét, majd leült mellé, ezután pedig elkezdett furcsán viselkedni.

"Egy pillanat alatt megváltozott minden. Ledobta magát a jobb oldalamra, a bal karjával átkarolt, majd megcsókolt, úgy, hogy a nyelvét benyomta a számba, közben pedig a kanapéhoz szorított. Teljes sokk alá kerültem ettől, el is löktem magamtól. Csak azt akartam, hogy az utolsó 10 másodpercet kitörölhessem az emlékeim közül"

- mesélte Clinton korábbi segédje.

Elmondása szerint a történtek után a szenátor megdöbbentnek tűnt, és bocsánatot kért tőle. Azt mondta, félreértelmezte a nőtől kapott jeleket és a kapcsolatukat. Abedin ekkor már azon agyalt, hogy hogyan léphetne le úgy, hogy ne süljön el rosszul, mire a szenátor megkérdezte tőle, hogy akar-e maradni. Erre az akkor még a húszas éveiben járó nő hirtelen csak annyit tudott mondani, hogy "nagyon sajnálom", miközben próbált a lehető legközvetlenebbnek tűnni, majd kisétált a lakásból.

A most 45 éves Abedin elmondta, hogy a kínos incidens után pár napig távolságott tartott a szenátortól, amíg egyszercsak véletlenül összefutott vele. A férfi megkérdezte tőle, hogy még barátok-e, mire a nő bólintott. A beszélgetés ennyiben is maradt, mert közben csatlakozott hozzájuk Clinton is.

Amikor az interjút készítő műsorvezető megkérdezte tőle, hogy úgy érezte-e, hogy a szenátor szexuálisan zaklatta őt, azt mondta, hogy inkább egy kényelmetlen szituációnak érezte ezt egy szenátorral, és nem tudta, hogyan kezelje.

"Az egészet eltemettem magamban. De véleményem szerint nem volt az. Abban a pillanatban úgy éreztem-e, hogy zaklatott engem? Nem. Azt éreztem, hogy ki kell szabadítanom magam ebből a helyzetből. Ő pedig folyamatosan bocsánatot kért, és azt kérdezgette, hogy jól vagyok-e. Végül helyre tudtuk állítani a kapcsolatunkat"

- mondta.

Arra a kérdésre, hogy miért most állt elő ezzel a történettel, azt mondta, hogy felnőttkora nagy részében, főleg az elmúlt 25 évben ő volt a láthatatlan ember a fontos emberek mögött, és ez idő alatt megtanult valamit: "Ha nem meséled el a saját történetedet, valaki más fogja írni a történelmedet."

Forrás: Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Jelentkezett a laptop és telefon lefoglalása után Juhász Péter: Minden oké, Komcsis Máté kapja be!
„A hatóságok szerint a politikus videója és a Szőlő utcai eset kapcsán is magas rangú politikus lehet érintett. A holnapi videóban mindent részletesen elmesélek” – tette hozzá Juhász.


Ahogy arról korábban írtunk, az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus a Telexnek elmondta: „A Szőlő utcai javítóintézettel kapcsolatban nyomoznak, de [...] Itt nincsenek bizonyítékok”-

A volt politikus csütörtök délután posztolt az esetről. Mint írta:

„Minden oké. Elvitték a telefonom és a számítógépem, elvileg holnap visszakapom, ha megyek kihallgatásra tanúként.”

„Panasszal éltem az eljárással kapcsolatban, mert amikor megkérdeztem, hogy mi alapján jöttek hozzám, mi köti össze a Szőlő utcai ügyet és a videómban hallható felvételt, akkor azt mondták, hogy mindkét ügyben magas rangú politikusok lehetnek érintettek. Jegyzőkönyvbe mondtam, hogy akkor kérem Hatvanpuszta ügyét is ide csatolni, mert ez a kapocs ott is releváns lehet. A holnapi videóban mindent részletesen elmesélek” – tette hozzá a vlogger.

Posztja végén még megjegyezte: „Ui. 1. : Komcsis Máté kapja be! ?” Illetve megadta ideiglenes, nyomógombos telefonja számát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Donald Tusk keményen beszólt Orbán Viktornak: Ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút! – A magyar kormányfő is visszavágott
A lengyel kormányfő szerint az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”. Orbán visszaszólt, Tusk pedig kemény kérdést szegezett neki az X-en.


Orbán Viktor és Donald Tusk a közösségi médiában kezdtek üzengetni egymásnak az ukrajnai háború kapcsán. A vita egy varsói biztonsági fórumon elhangzott kijelentés után indult el, ahol a lengyel miniszterelnök azt mondta: az ukrajnai háború „a mi háborúnk is”.

Orbán Viktor az X-oldalán reagált a kijelentésre. Bejegyzésében ezt írta:

„Lehet, hogy ön úgy gondolja, hogy háborúban áll Oroszországgal, de Magyarország nem. Az Európai Unió sem.”

A magyar miniszterelnök szerint Tusk „veszélyes játékot játszik” több millió európai életével és biztonságával.

A vitába bekapcsolódott Wladyslaw Teofil Bartoszewski is, aki a Radio ZET műsorában üzent Orbán Viktornak. A lengyel külügyminiszter-helyettes így fogalmazott: „Tisztelt miniszterelnök úr, ön orosz olaj vásárlásával finanszírozza ezt a háborút. Ezzel ön annak a két európai miniszterelnöknek az egyike, aki még így tesz. Kérem, hagyja abba ezt! Pénz nélkül az oroszok nem tudják folytatni a háborút.” Ezzel Bartoszewski minden bizonnyal Robert Fico szlovák miniszterelnökre is utalt.

Tusk csütörtökön válaszolt Orbán kijelentésére. A lengyel kormányfő ezt írta az X-en:

„Orbán Viktor miniszterelnök úr, Oroszország kezdte a háborút Ukrajna ellen. Ők döntöttek úgy, hogy háborúban kell élnünk. És ilyen időkben az egyetlen kérdés az, hogy kinek az oldalán állsz.”

Orbán nem sokkal később újabb bejegyzésben reagált: „Megértem, hogy Ön határozottan Ukrajna oldalán áll. Kérem, értse meg, hogy mi határozottan Magyarország oldalán állunk. Az Ön kérdése az, hogy ki nyeri meg az orosz–ukrán háborút. Az én kérdésem az, hogy hogyan tudjuk befejezni a háborút, megmenteni több tízezer ember életét, és biztonságot nyújtani a magyaroknak” – fogalmazott a magyar kormányfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Puzsér Róbert: A testünkkel védjük meg Juhász Pétert! – Vasárnapra a Kossuth térre hívják az embereket
A Polgári Ellenállás eredetileg két irányból indította volna a menetet vasárnap. A demonstráció most a Kossuth térre kerül, 17 órára hirdették meg.


Elhalasztják a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetet, és helyette Juhász Péter melletti szolidaritási demonstrációt tartanak – mondta el a Magyar Hangnak Puzsér Róbert. Az esemény ötletgazdája szerint új helyzet állt elő, ezért mindenkit 17 órára várnak a Kossuth térre.

A Megbékélésmenetet a publicistához köthető Polgári Ellenállás nevű mozgalom indította volna útjára október 5-én, Budapesten. A meghirdetett eseménynél úgy fogalmaztak: „ez az esemény nem a napi politikáról, és nem pusztán az Orbán-rendszerről szól. Sokkal mélyebb, történelmi sebről beszélünk: arról a társadalmi és kulturális defektusról, amelyből az Orbán-rendszer is kinőtt, és amelyen máig élősködik”.

A tervek szerint vasárnap 17 órakor az Oktogonról és a Széna térről indultak volna el a résztvevők, hogy a Margit-hídon, a „hunok és pannonok szállásterületének metszéspontján” találkozzanak. Most azonban ugyanebben az időpontban a Kossuth téren tartanak demonstrációt.

Puzsér úgy fogalmazott:

„Betámadták az egyik felszólalónkat, kiállunk érte, a testünkkel védjük meg Juhász Pétert!”

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy Juhász Péter otthonában az ügyészség nyomozói jelentek meg Juhász Péternél, hogy bizonyítékokat foglaljanak le a volt politikustól a Szőlő utcai javítóintézet ügyével kapcsolatban. A volt politikus elmondása szerint számítógépét és mobiltelefonját lefoglalták, de holnap visszaadják neki, amikor tanúként megjelenik a kihallgatásán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében kikérem magamnak” – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt
A szakma képviselői szerint Takács Péter súlyos tévedésben van. A háziorvosok évtizedek óta komoly szakmai képzéssel dolgoznak a rendszerben.


Komoly felháborodást váltott ki a háziorvosok körében egy mondat, amit Takács Péter egészségügyi államtitkár mondott az Ultrahang podcastjában. Az egészségügyi államtitkár szó szerint úgy fogalmazott: „A háziorvos az, hogy is mondjam, maradékelven választódott ki az egyetem után. Tehát az ment háziorvosnak, aki máshova a klinikumban nem fért be.”

Ez a kijelentés sokaknál kiverte a biztosítékot, köztük Dr. Mangó Gabriellánál, aki hosszú évek óta ismert és elismert háziorvosként dolgozik – szúrta ki az Mfor. A Facebook-oldalán őszintén leírta, mennyire bántónak tartja az elhangzottakat.

„Minden háziorvos és a praxisok betegei nevében, a magyar társadalom nevében kikérem magamnak – tiltakoznak a háziorvosok Takács Péter mondata miatt”

– írta, hozzátéve, hogy sejti, most emiatt támadások érik majd: „Tudom, hogy jönnek majd az ügyvédek, karaktergyilkosság, feljelentés... de akkor is ki kellett írnom magamból. Mert ez a valóság.”

„Szégyen, ami itt történik” – írja keserűen. Szerinte a háziorvosok túlterheltek, naponta akár 150-190 beteget is ellátnak. „Ha mi megyünk… ki marad? Ki bírná ezt?” – tette fel a kérdést.

A történtekre reagált Komáromi Zoltán is, aki korábban maga is háziorvosként dolgozott, jelenleg a DK egészségpolitikai szakértője. Szerinte az államtitkár vagy nincs tisztában a háziorvosi rendszer működésével, vagy egyszerűen nem érdekli.

„Lehet, hogy ez az 50-60-as években még így volt, de a 70-es évektől kezdve a háziorvosi szakma megújult. Saját szakmai kollégiuma lett, új szakvizsgák indultak, és komoly presztízse lett a szakmának”

– emlékeztetett.

Mint mondta, annak idején 80 rezidensi helyre 250 fiatal jelentkezett.

„Ma már nem szakmai, hanem politikai alapon működik ez a rendszer. Talán Takács Péter politikai karriert akar, de szakvizsgája sincs, ezzel szemben a korábbi államtitkárokat komoly szakmai múlttal nevezték ki” – tette hozzá.

A kijelentés miatt sokan fejezték ki felháborodásukat a Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán is, és tiltakozott Magyar Péter is, aki szerint az államtitkár politikusként és kollégaként is megbukott


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk