A Rovatból

Mást mond a rezsicsökkentett áram- és gázárakról a számla, és mást a kormány – kinek van igaza?

Kiszámoltuk: hatalmas a különbség a számlán feltüntetett piaci összeg és a Németh Szilárd-féle számítás között. Ha az ő számait vesszük alapul, brutális lesz a drágulás.


Mint azt mi is megírtuk, a szerdai kormányinfón Gulyás Gergely és Németh Szilárd is beszélt arról, hogy bár a kormány megtartja a rezsicsökkentést, de csak az átlagfogyasztás mértékéig. A túlfogyasztást már piaci áron számolják el.

Az átlagfogyasztás a kormány szerint évente 2523 kilowattóra az áramnál, a gáznál pedig 1729 köbméter. Vagyis elektromos áram esetében havi 210 kWh, földgáz esetében havi 144 köbméter lesz a határ. Németh Szilárd szerint most rezsivédetten 7750 forintot fizet egy ember havonta, enélkül 50.830 Ft lenne a villanyszámla. A gáznál pedig 15.800 Ft helyett 131.441 forintot kellene fizetni.

A Blikk szerint Németh Szilárd szavaiból az következik, hogy a változtatás után minden további kilowattóránként 242 forintot, míg gázért a fenti határ feletti fogyasztás esetén köbméterenként 910 forintot kell majd fizetnünk.

Csakhogy a számlákon teljesen más van.

Ahogy azt már a rezsicsökkentés bevezetése óta megszokhattuk, az energiaszámlákon van egy narancssárga keret, amelyben feltüntetik a fizetendő összeget, és azt is, mennyit spóroltunk a rezsicsökkentéssel.

Ezt ezen a júniusi áramszámlán is láthatjuk:

A példánkban szereplő áramszámlán 11.681 Ft a rezsicsökkentett ár, amelyhez hozzáteszik, hogy a piaci áron egyébként 15.510 Ft-ot kellett volna fizetnünk.

Vagyis a nem rezsicsökkentett ár 3829 Ft-tal lett volna több, havi 292 kilowattórás fogyasztásnál. Ez azt jelenti, hogy a 40 Ft-os rezsicsökkentett ár rezsicsökkentés nélkül 53 Ft lett volna kilowattóránként. Németh Szilárd azonban 242 Ft-ot emlegetett.

Ha igaza van, akkor 70.664 Ft-nak kellene szerepelnie piaci árként a számlán, a rezsicsökkentéssel megspórolt összeg pedig ebben az esetben 58.983 Ft lenne.

Mindez azért fontos, mert amennyiben Németh Szilárd számait vesszük alapul, akkor augusztus 1. után a 292 kilowattórás fogyasztásra 19.844 Ft-tal kellene többet fizetni (ennyibe kerülne az átlagon felül elfogyasztott mennyiség.)

És bár a piaci árak a mai helyzetben rendkívül változékonyak, ekkora eltérés nem lehet aközött, amit a szolgáltató egy hónappal ezelőtt írt, és aközött, amiről Németh Szilárd tegnap beszélt a kormányinfón. Ha a rezsibiztosnak van igaza, brutális áremelésre számíthat a háztartások negyede.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Egy olasz lap csak Orbán-villának emlegeti a luxusházat az Alpok lábánál – Orbán Viktor szerint semmi köze hozzá, perrel fenyeget
Frissen alapított magyar cég fizetett ki egy 4,3 millió eurós álomvillát Olaszországban, hitel nélkül. A háttérben ismert magyar nevekre és egy titokzatos magántőkealapra bukkantak.


Tavaly nyáron új tulajdonoshoz került Varese egyik legimpozánsabb villája - vette észre az olasz Domani értesülését a 444.hu. A több mint ezer négyzetméteres épület egyedülálló panorámát kínál a tóra és az olasz Alpokra. Ugyan a városban található, de csendes környezetben, hatalmas kerttel, úszómedencével, edzőteremmel, belső lifttel és 256 négyzetméteres garázzsal rendelkezik.

A források szerint a villa korábbi gazdája Margherita Maccapani Missoni, egy híres divatház örököse, illetve Eugenio Amos autóversenyző volt, de 2023 decemberében adásvételi szerződést írtak alá egy magyar céggel, a Praedium Property Kft.-vel. Ezt a társaságot pedig csupán pár héttel korábban, 2023. november 20-án alapította a tulajdonos TripleHill Capital.

A magyar vagyonkezelőt az olasz lap Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristófhoz köti. A villa vételára 4,3 millió euró (több mint 1,7 milliárd forint) volt, a 443 300 eurós előleg pedig egy Gránit Banknál vezetett számláról érkezett.

A vásárláshoz nem vettek fel hitelt, és az összeget egy összegben fizették ki, pedig „nem egy dúsgazdag sejk vette meg, hogy olaszországi nyaralóként használja, hanem egy magyar cég, amelyet mindössze három hónappal az adásvételi szerződés előtt alapítottak” – állapítja meg az olasz hírlap.

A végleges adásvételi szerződést 2024. július 17-én írták alá. Ekkorra viszont már az Influentia Kft. lett az új vevő, amelyet 2023 szeptemberében hoztak létre. A cég a Progressus Magántőkealaphoz tartozik, a kezelője pedig szintén a TripleHill, amely a fentebb írt Praedium Property Kft.-vel megegyező székhelyen működik.

Az olasz sajtó a vásárlás - feléjük furcsa - körülményei miatt egyenesen „Orbán-villaként” emlegeti a luxusépületet.

A Domani cikke szerint a nyilvános dokumentumok alapján nem lehet pontosan megállapítani, hogy ki a luxusingatlan tényleges tulajdonosa.

FRISSÍTÉS:

Orbán Viktor hétfőn 16:11-kor Facebook-oldalán az alábbi posztot tette közzé:

„Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Örkény István egy novelláját kell elemezniük a diákoknak a magyarérettségi második részében
Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók. Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kijöttek a magyarérettségi megoldásai, egyelőre a nemhivatalos formában
Az Eduline minden évben közzéteszi a megoldásokat az egyes érettségi napok végeztével. A magyarérettségi első és második részének is megvannak már a nemhivatalos megoldásai.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. május 05.



Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Az Eduline közölte a nemhivatalos megoldásokat a magyarérettségiről.

Itt vannak a magyarérettségi első részének a megoldásai:

Itt pedig a második részé:

Örkény István egy novelláját kell elemezniük a középszinten érettségiző diákoknak a magyarérettségi második részében - írta az Eduline.

Akik nem műelemzést választanak, azoknak a történelmi események irodalmi feldolgozásáról kell írniuk egy általános témakifejtő esszét.

Az érettségi II. részének megoldására mindkét szinten 150 percet kapnak a vizsgázók.

Azok, akik középszinten érettségiznek, itt egy 500-800 szavas műértelmezés vagy témakifejtő esszé közül választhatnak, amivel maximum 40 pontot szerezhetnek. Az emelt szinten vizsgázóknak pedig 40+20 pontot érő szövegalkotási feladatokat kell megoldaniuk: egy műértelmező szöveget és egy reflektáló szöveget kell írniuk. A műértelmezés elvárt terjedelme emelt szinten 600-800 szó, a reflektáló szövegé 250-450 szó.

Az idei magyarérettségi első részében a diákok Daniss Győző egy 2021-ben készült, népszerű nevekről szóló tudományos ismeretterjesztő szövegét; egy interjút kaptak. A feladatok között szerepelt igaz-hamis, szöveges indoklást igénylő példák és olyan feladat is, amiben táblázatokat kell tanulmányozniuk a diákoknak, és azok alapján kérdésekre válaszolni. Ezek megoldása összesen 40 pontot ér.

A szövegértést követően a diákoknak egy 20 pontos irodalmi műveltségi feladatlapot kell megoldaniuk.

Ebben a vizsgarészben a diákoknak többek között szereplők nevei alapján kell felismerniük irodalmi alkotásokat, de kaptak memoritereket is, és téves információkat kell aláhúzniuk egy korstílusokat, stílusirányzatokat kérdező példában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Végrehajtás indul Schadl luxusnyaralója miatt – Nem bontotta vissza, inkább megvesztegette a kormányhivatal munkatársát
A korrupcióval vádolt Schadl György hiába volt köteles visszaalakítani siófoki nyaralóját, nem tette meg. A NAV-nál landolt az ügy, éveken át is elhúzódhat az eljárás.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. május 05.



Végrehajtási eljárás indult a végrehajtók volt elnöke, Schadl György és felesége ellen, mert nem tettek eleget a hatóság felszólításának, hogy bontsák vissza a jogszerűtlenül kibővített siófoki nyaralójukat – tudta meg a 24.hu. Az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz került, ahol azt közölték: egy ilyen „életveszéllyel nem fenyegető eljárás” akár éveken keresztül is húzódhat.

A Balaton-parti ingatlannal kapcsolatban a Somogy Vármegyei Kormányhivatal 2022 januárjában indított építésrendészeti eljárást, amelynek során megállapították, hogy a nyaraló bővítése jogszerűtlen és szakszerűtlen. A hatóság előírta az eredeti állapot helyreállítását, vagyis az épület alapterületét és magasságát a korábbi szintre vissza kellett volna alakítani. Miután az érintettek ennek nem tettek eleget, a kormányhivatal 2023 februárjában elrendelte a döntés végrehajtását, és megkereste az ügyben illetékes adóhatóságot.

A NAV közölte: az eljárás menete szerint először önkéntes teljesítésre szólítják fel az adóst. Ha ez nem jár sikerrel, a hatóság a felhívást még kétszer megismétli, bírság kiszabása mellett, és csak ezután rendelhetik el, hogy az adott cselekményt – jelen esetben a bontást – a NAV maga végeztesse el.

Az eljárás tovább húzódhat, ha a kötelezett jogorvoslati lehetőségekkel él, vagy más okból felfüggesztik a végrehajtást.

Az ingatlan a Schadl–Völner-per vádiratában is szerepel. Az ügyészség szerint a siófoki nyaraló felújítása során az építtetők eltértek az engedélyezett tervtől, az ingatlan kerítése szabálytalan, a hozzáépített fedett terasz pedig beépített területnek számít, így a beépítési arány meghaladja az engedélyezett mértéket.

A nyomozati iratok szerint Schadl egymillió forint kenőpénzt ajánlott fel azért, hogy ne kelljen visszabontani az épületet, de először azt mondta a kivitelezőnek, hogy 500 ezer forintot ajánljon fel a kormányhivatal munkatársának. A vád szerint az ügyintéző elfogadta az ajánlatot, és úgy egyeztek meg, hogy egy régi fényképet csatolnak az iratokhoz, amelyen nem látszik a szabálytalanság. A dokumentumok alapján az ingatlan ezután megkapta az engedélyt - írja a 24.hu.

A kivitelező és a kormányhivatal egykori munkatársa a büntetőper előkészítő ülésén beismerte a vádakat, őket felfüggesztett börtönbüntetésre és pénzbírságra ítélték, az ítélet már jogerős.

Schadl György viszont tagadja a terhére rótt cselekményeket, és idén február óta házi őrizetben van, éppen a kérdéses siófoki nyaralóban.

A Schadl–Völner-perben a vád szerint Schadl György rendszeresen adott át készpénzt jogtalan előnyként Völner Pál volt igazságügyi államtitkárnak. Az ügyészség szerint 2021 nyaráig legalább 83 millió forint cserélt így gazdát. Emellett a vádhatóság szerint Schadl több végrehajtóval abban állapodott meg, hogy elősegíti kinevezésüket, cserébe az irodájuk működéséből származó osztalékot részben vagy egészében visszakéri tőlük. A hét érintett közül hatan beismerték a vádakat, őket jogerősen elítélték.

A vádirat szerint Schadl összesen több mint 924 millió forint illegális jövedelemhez jutott. Az ügyészség tíz év börtönt, 200 millió forintos pénzbírságot, tíz év közügyektől eltiltást, valamint vagyonelkobzást indítványozott vele szemben. Az eljárás májusban folytatódik, a nyári szakaszban várhatóan tanúként hallgatják meg Varga Judit és Trócsányi László volt igazságügyi minisztereket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: