hirdetés

SZTÁRVILÁG

Másfél millióért kelt el Galambos Lajos Picassója a piacon

Elkelt az a harmonikája is, amit édesapjától kapott, amikor már ismert zenész volt.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, Galambos Lajos egy piacon árulja többek közt a festményeit, a harmonikáját, ám a kínált portékák közt egy eredeti Picasso-rajzról készült litográfia is található. "Régóta adakoztam, adományoztam anonim módon, ám most kitaláltam, hogy néhány, általam már nem használt tárgyat eladok. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a hétköznapi problémák nem érintenek, ezért különösen kötelességemnek érzem, hogy segítsek a rászorulókon" - nyilatkozta.

Lagzi Lajcsi a Blikknek elmondta, hogy ő is meglepődött a bevételen.

A Picasso képért valaki 1,5 milliót fizetett, az összes többi tárgyért kapott pénzzel együtt közel 2 milliót sikerült begyűjtenie.

"Egy vietnami orvos vette meg a képet, és igazán nagyvonalú volt, mert a 700 ezer forintra értékelt Picassot több, mint a duplájáért, másfél millióért vette meg. El sem akartam hinni"

- árulta el.

hirdetés

"Emellett megvette azt a harmonikát, amelyet még édesapámtól kaptam amikor már ismert zenész voltam. Azért 65 ezer forintot fizetett, és bár nagyobb az értéke, mivel ő vásárolta meg a képet így meg sem fordult a fejemben, hogy többet kérjek érte. Hálám jeléül neki ajándékoztam a lányom, Boglárka egyik festményét, valamint egy dedikált CD-t is adtam neki".

A zenész a piacon nézelődöknek tromitált is.

"Sokan csak egy autogramot vagy egy közös fotót kértek, de akadtak vásárlók is bőven. 1,8 millió forint gyűlt össze, aminek nagyon örülök. A bevétel teljesen egészében két alapítványhoz kerül, az egyik hajléktalan szülők gyermekeit támogatja, míg a másik izomsorvadásos gyermekek gyógyítását segíti"

- mondta el a lapnak, hozzátéve, hogy úgy döntött, ezentúl nem csak vásárolni jár majd ki a piacra, hanem több egyébknt otthon "porosodó" dolgot is kivisz majd eladni.

"Van például egy hatalmas oltárképem, amelyet egy romániai görög katolikus templomból kaptam, de szabadkőműves kitűzőm is. A gyűjtőknek, kereskedőnek egy ez kincsesbánya lehet, én pedig jó szívvel adom őket tovább, mivel nálam csak otthon porosodnának".



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Dancing with the Stars: Tóth Andi és Andrei Mangra között szinte szex volt a táncparketten Ördög Nóra szerint

Bereczki Zoli azt mondta, ezek után ő is bekéredzkedne egy táncra Tóth Andihoz.
Fotó: TV2 Play - szmo.hu
2021. október 24.


Link másolása

hirdetés

Tóth Andi és Andrei Mangra a Dancing with the Stars tegnapi adásában is felforrósította a hangulatot. Az elképesztően erotikus produkciójukra a maximális pontszámot adta a zsűri.

A pár ezúttal cha-cha-chat táncolt, Zséda Fekete rúzs című számára, amit az énekesnő élőben adott elő.

A zsűri kritikát sem tudott megfogalmazni az előadással kapcsolatosan, csak sorolták a dicsérő szavakat.

Ebben a táncban nagyon komoly töltet volt. Ebben szex volt. Ebben cha-cha-cha volt, tánclépések voltak, vagyis ebben a szakma is megjelent. (...) Ami iszonyúan tetszett, hogy koncentrált voltál, nem esett szét a mozgásod és a kezeid nem lifegtek, hanem olyan volt, amikor a test közepét tartja az ember. Lehet, hogy ebben benne voltak a korábbi szakítások emlékei
– mondta Ördög Nóra.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

John Legend és felesége mindenhová magukkal viszik halva született babájuk hamvait

A sztárpár gyerekei ragaszkodnak a legjobban ahhoz, hogy magzatkorában meghalt kistestvérük urnáját is vigyék magukkal, akárhová mennek.

Link másolása

hirdetés

John Legend és felesége, Chrissy Teigen szívszaggató tragédiát éltek meg: halva született harmadik gyermekük. Az anya várandóssága során komplikációk merültek fel, folyamatos vérzése miatt kórházba került, ahol sajnos nem sikerült megmenteniük a magzatot. A modell akkor azt írta, hogy egyszerűen nem tudták megállítani a vérzést, és bár vérátömlesztést is kapott, végül elvetélt.

Teigen a nemrég egy szívszorító Instagram-bejegyzésben emlékezett meg erről a fájó évfordulóról. Sorait egyenesen elvesztett kisfiának írta, akit Jacknek neveztek volna el.

A kétgyermekes anya fájdalma azóta is múlhatatlan, de már képes beszélni róla. Most a Scary Mommy oldalnak adott interjút, amelyben például arról is beszélt, hogy gyerekei, Luna és Miles is érezték szüleik idegeskedését, amikor kiderült, hogy komplikációk adódtak anyjuk terhessége során. Amikor pedig Teigen elvetélt, őszintén elmondta nekik, hogy mi történt. Szerinte az segített nekik feldolgozni kistestvérük elvesztését, amikor megkapták egy urnában a kis Jack hamvait, akkor ugyanis úgy érzékelték, hogy bár nem ismerhették meg az öccsüket, de valahogy mégis ott van velük. Éppen ezért mindig azt akarják, hogy az urnát is vigyék magukkal, ha megy valahová a család.

"Sokat beszélünk róla. Megnyugtató a családunk számára, hogy mindig ott van velünk Jack. Ha vakációzni vagy bárhová megyünk, a gyerekek mindig mondják, hogy 'Jacket nehogy elfelejtsétek', úgyhogy mindig hoznom kell őt is. Aztán miközben utazunk, azt mondják, hogy biztos szomjas lehet. Ez őrülten hangozhat, de ilyenkor odatesznek a kis urnája mellé egy pohár vizet. Nagyon szeretik, hogy ők is részesei lehetnek ennek"

- mesélte John Legend felesége.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Lengyel Tamás 11 hónappal kisfia születése után árulta el, hogy édesapa lett

Amikor a színész A mi kis falunk című sorozatban babázott, már úton volt az első gyermeke, de csak most beszélt róla először.

Link másolása

hirdetés

Nemcsak A mi kis falunk című sikersorozatban, hanem a való életben is édesapa lett Lengyel Tamás. A színész mindig nagyon óvta a magánéletét a nyilvánosságtól, most egy új színházi előadás apropóján árulta el a Fókusznak, hogy

tavaly megszületett első gyermeke, Vince.

A mi kis falunk Gyurijaként már gyakorolhatta a babázást, a falus szériában ugyanis ikrei születnek sorozatbéli párjával, Erikával, akit Lovas Rozi alakít.

"Nagyon meg voltam ijedve. Akkor öt hónapos terhes volt a feleségem. Aztán nyilván az én gyerekemmel már megszoktam ezt, és most már biztonsággal tudok fogni egy ilyen kisgyereket. Most már közel 11 hónapos, már van egy viszonyunk, tehát észrevesz, reagál rám, már tudunk együtt csinálni dolgokat. Nem éreztem még ilyen méretű kötődést senkihez, és ilyen méretű szeretetet"

- mondta.

Fontos volt számára, hogy kisfia születése után már az első napokban otthon legyen és feleségével együtt éljék át ezeket a pillanatokat, ezért a szülés után két hónapig nem is vállalt semmilyen munkát.

Lengyel Tamás november 25-től egy egyszemélyes, stand up comedy szerű előadásban játszik, amelynek alapját Szili László Kitolás című könyve adta meg. A darab a gyerekszületéssel járó változásokról, nehézségekről szól, a színész pedig saját tapasztalatait is elmeséli benne.

hirdetés
VIDEÓ: A Fókusz riportja


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

David Beckham közel 65 milliárd forintért lesz a katari focivébé arca

A 46 éves exfocista szerint a 2022-es vébé rengeteg változást indíthat el az arab világban.

Link másolása

hirdetés

Október elején egy hétig a katari fővárosban tartózkodott David Beckham, ahol megnézte a jövő évi labdarúgó-világbajnokság stadionjait, és az ország vezetőivel is találkozott. A The Sun szerint egyáltalán nem véletlenül: a lap úgy tudja, hogy a korábbi angol válogatott játékos a következő tíz évben az ország nagykövete lesz, egyben a 2022-es focivébé arca is. Ezért cserébe évi 15 millió fontot (6,46 milliárd forint), vagyis összes 150 millió fontot (64,6 milliárd forint) tehet zsebre a sztár.

Egy Beckhamhez közel álló forrás szerint David hisz abban, hogy a jövő novemberben kezdődő vébé pozitív változásokat indíthat el nemcsak Katarban, hanem az egész arab világban. A 46 éves egykori labdarúgó szerint a foci áthidalhatja a Közel-Kelet és a nyugati országok közötti különbségeket, ráadásul már most lát erre utaló jeleket.

Állítólag az ország vezetői biztosították Beckhamet arról, hogy a világbajnokság ideje alatt semmilyen atrocitás nem éri majd azokat a szurkolókat, akik szivárványos zászlót lobogtatnak a lelátókon, ráadásul az ország kormányában egyre nagyobb szerepet kapnak a nők. Utóbbi azért különösen fontos Beckhamnek, mivel felesége zenekara, a Spice Girls az egyik élharcosa a női egyenjogúság kérdésének.

Beckham kapcsolata nem újkeletű Katarral: a korábbi focista utolsó klubja az a Paris Saint-Germain volt még 2013-ban, melyet két évvel korábban a Nasser Al-Khelaifi vezette katari üzleti csoport vásárolt fel.

hirdetés

Katart az utóbbi időben rengeteg támadás érte a melegek jogai és a nők helyzete miatt. Az országban törvény tiltja a homoszexualitást, de az előírást Dubajhoz és Abu Dhabihoz hasonlóan itt is egyre lazábban kezelik. A katari vezetők ugyanakkor bíznak David Beckham máig hatalmas reklámértékében, és azt remélik, hogy a labdarúgó miatt rengetegen látogatnak majd el az ország strandjaira, nézik meg a hatalmas homokdűnéket és a felhőkarcolókat.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: