Lemészárolták a terhes feleségét, a nácik játékból lövöldöztek rá, és állítólag megrontott több kiskorú lányt – Roman Polanski 90 éves
Roman Polanski talán a filmtörténet legbotrányosabb és legtragikusabb életű híres/hírhedt rendezője. A pályafutása során eddig összesen 5 Oscar-jelölést gyűjtött be, 2003-ban A zongorista című filmjéért a legjobb rendezőnek járó díj pedig nála is landolt. Emellett egy Golden Globe-ot, három BAFTA-t, a 2002-es cannes-i filmfesztiválon egy Arany Pálmát, valamint több Césart is kapott. A karrierjét és az életét viszont rengeteg tragédia, dráma, sőt sötét bűnügy is tarkította, ő azonban még most, 90 éves korában is dolgozik, megállíthatatlanul.
Na de milyen körülmények között kezdődött ez a hányatott életút? Rajmund Roman Liebling néven született Párizsban, 1933. augusztus 18-án, Bula Liebling, valamint a festő és szobrász Mojżesz Liebling fiaként, aki a 2. világháború után Ryszard Polanski néven vált ismertté. A zsidó származású Polanski-család 1937 elején visszatért Lengyelországba, Krakkó városába. Amikor Krakkót lerohanták a német erők, sokakkal együtt a Polanskikat is a helyi gettóba kényszerítették.
A hatéves Roman csupán néhány hétig járhatott általános iskolába, amíg hirtelen ki nem rakták az összes zsidó gyereket az intézményből.
„Először nem értettem, mi történik. Csak láttam, hogy az emberek minden irányba szétszóródnak. Emlékszem, nőket gyűjtöttek össze a német katonák. Ahelyett, hogy elfutottam volna, mint a többiek, kényszert éreztem, hogy végignézzem az egészet” – emlékezett vissza egy vele készült interjúban. Miközben a németek elől bujkált, látta, amint az apja egy hosszú sornyi emberrel együtt elvonul. Megpróbált a közelébe férkőzni, hogy megkérdezze, mit csinálnak, amikor azonban Ryszard meglátta őt, aggódva, hogy a fiát esetleg a német katonák meglátják, lengyelül azt suttogta neki: "Tűnj el!" Ryszard a mauthauseni koncentrációs táborba került. Roman édesanyja, Bula pedig Auschwitzba, ahol sokakkal együtt őt is megölték.
Polanski végül 1943-ban elmenekült a krakkói gettóból, majd egy lengyel katolikus nő segített neki, aki megígérte Ryszardnak, hogy befogadja a fiút. Polanski templomba járt, megtanulta kívülről az imákat, és úgy viselkedett, mintha római katolikus lenne, bár soha nem volt megkeresztelve. Miközben a német katonák által megszállt lengyel vidéket járta, sok borzalmat látott, egy ízben például egy kegyetlen „játékra” kényszerítették, amelyben a német katonák úgy lőttek rá, mintha egy céltábla volna. Polanski folytatódó gyermekkori szorongásai és a fizikai erőszakkal szembeni rettegése jelentősen meghatározták a későbbi filmes munkásságát, főként A zongoristában érhetők tetten e korai élményei.
A filmőrült kiskölyök
A háború után Polanski és az apja egymásra találtak, és együtt visszaköltöztek Krakkóba. Ryszard 1946-ban újranősült, Wanda Zajączkowskát vette el (akit Polanski soha nem kedvelt), és majdnem 40 évvel később, 1984-ben halt meg rákban.
A háború után is falta a filmeket, az iskolában vagy a helyi moziban, a zsebpénzéből vásárolt jegyet. „A filmek megszállottjává váltam. Minden lenyűgözött, ami a mozival kapcsolatos, nemcsak maguk a filmek, hanem a körülöttük lévő hangulat is. Élveztem a vászon fényes négyszögét, a sötétséget átvágó fénysugár látványát, a vetítőfülkét, a hang és a kép szinkronját, még az összecsukható ülések szagát is. Mindennél jobban lenyűgöztek azonban a folyamat technikai elemei” – emlékezett vissza.
Természetes volt tehát, hogy ilyen jellegű tanulmányokat folytasson, így a Lódzi Nemzeti Filmiskolába járt, a rendezői debütálása pedig 1955-ben történt a Rower című, félig önéletrajzi ihletésű rövidfilmmel, amiben ő volt a főszereplő is.
Hollywood, nők, tragédia
1959-ben, az akkor 26 éves Polanski feleségül vette Barbara Kwiatkowska-Lass színésznőt, aki szerepelt az Amikor az angyalok hullnak című rövidfilmjében, de három évvel később, Polanski Kés a vízben című első egész estés filmje után el is váltak. A Kés a vízben azonban annyira sikeres volt, hogy 1964-ben már Catherine Deneuve-vel forgatta az Iszonyatot, 1966-ban Donald Pleasance-szel a Zsákutcát, az 1967-es Vámpírok bálja című paródiája forgatása közben pedig megismerkedett Sharon Tate színésznővel, akivel egymásba szerettek. 1968. január 20-án Polanski és Tate Londonban össze is házasodtak. Ekkor Roman már épp túl volt első hollywoodi filmje, a Rosemary gyermeke forgatásán, a Paramount feje, Robert Evans hívta őt át Amerikába, hogy rendezze meg az Ira Levin regényéből készült horrort, ami hatalmas kasszasiker lett, és szupersztár rendezőt csinált Polanskiból. Ezután mégis három év telt el, mire újra előállt egy filmmel, nem véletlenül…
1969 februárjában Polanski és Tate házat béreltek Los Angelesben. Augusztusban, amíg Polanski Európában tartózkodott munkaügyben, Tate otthon maradt, nyolc és fél hónapos terhesen.
Tate meg nem született gyermeke posztumusz a Paul Richard Polanski nevet kapta. Charles Mansont a szekta tagjaival együtt 1969 végén letartóztatták, bíróság elé állították, és 1971-ben bűnösnek találták elsőfokú gyilkosság vádjában.
Polanski azt nyilatkozta, hogy a gyilkosságok éjszakáján való távolléte élete legnagyobb bánata. "Sharon halála az egyetlen viszonyítási pont az életemben" – nyilatkozta, és hozzátette, hogy szerelmének erőszakos halála megváltoztatta a jellemét, "a pozitív hipotézisek és perspektívák korlátlan és derűs tengeréből” a „mélyen gyökerező pesszimizmusba, az élet iránti örökös frusztrációba" került.
A pedofil botrány
Polanski a Tate-gyilkosságok után próbált teljes mértékben a karrierjére koncentrálni, a hetvenes években sorra készített a filmjeit: Macbeth (1971), Micsoda? (1972), Kínai negyed (1974), amelyért megkapta az első rendezői Oscar-jelölését, A lakó (1976), Egy tiszta nő (1979)…
Gailey ügyvédje vádalkut kötött vele, amelyben a hat vádpontból ötöt ejtettek volna. Miután 42 nap után kiengedték a börtönből, Polanski elfogadta a vádalkut a próbaidővel együtt. Majd 1978-ban, miután megtudta, hogy a bíró el akarja utasítani a vádalkut, és a próbaidő helyett letöltendő börtönbüntetést szabna ki rá, elmenekült az Egyesült Államokból, és Párizsban telepedett le. Azóta nem is tért vissza soha az országba, hiszen azonnal letartóztatnák. Így nem is vehette át személyesen a 2003-ban A zongoristáért elnyert rendezői Oscar-díját, azt nem sokkal később Harrison Ford (ő jelentette be a gálán a győzelmét) vitte át neki személyesen Franciaországba, a Deauville-i Filmfesztiválra. Később egyébként több más nő is megvádolta Polanskit, hogy tinédzser korukban megerőszakolta őket. Ráadásul a Gailey-s sztori sem zárult még le…
2009. szeptember 26-án ugyanis Polanski éppen Svájcban tartózkodott, ahol az amerikai hatóságok kérésére letartóztatták és bebörtönözték. Az esemény újra a figyelem középpontjába helyezte a ’77-es esetet, Polanskit azonban ettől függetlenül számos prominens személyiség, köztük hollywoodi hírességek, valamint európai zenészek és politikusok is védelmükbe vették, és a szabadon bocsátását követelték. Az amerikai közvélemény ellene volt, a franciaországi és lengyelországi közvélemény-kutatások pedig azt mutatták, hogy a többség támogatta volna a kiadatását az Egyesült Államoknak. A direktor Zürich közelében két hónapig volt börtönben, majd házi őrizetbe helyezték gstaadi otthonában. Végül 2010. július 12-én a svájciak elutasították az amerikai kérelmet, Polanskit "szabad embernek" nyilvánították, és elengedték az őrizetből.
Jó nyolc évvel később, 2018. május 3-án aztán kizárták őt az Amerikai Filmakadémiából (Bill Cosbyval együtt), a döntésben a régi ügyére hivatkoztak.
Új szerelem, új élet
A Kínai negyed volt az utolsó film, amit rendezőnk Hollywoodban forgatott, hiszen már az 1976-os, tehát a pedofil botránya előtt készített A lakó munkálatai is Franciaországban zajlottak. Az 1979-es Egy tiszta nőtől kezdve pedig természetesen kizárásos alapon maradt számára az európai színtér.
Még 1985-ben, a Kalózok casting directorjával, Dominique Besneharddal együtt ugyanis azt tervezte, hogy elmegy egy párizsi transzvesztita kabaréba, hogy egy nőimitátort keressen a film egyik szerepére. Besnehard megkérdezte, hogy magával vihetne-e egy fiatal francia modellt, aki nemrégiben forgatott egy kisebb szerepet Jean-Luc Godard Détective című filmjében, bár azt állítja, nem érdekli a színészi karrier. Polanski azonnal azt válaszolta: "Hozd el őt!" A modell pedig az akkor 19 éves Emmanuelle Seigner volt. "Vicces, hogy a feleségemet egy casting directoron keresztül ismertem meg, de ennek semmi köze nem volt a filmhez, mert abban nem is volt neki szerepe” – mesélte utólag Polanski, aki következő filmjében, az Őrületben (amelynek kedvéért Harrison Fordot átutazott Párizsba) már adott neki szerepet, sőt, azóta számos rendezésében feltűnt (Keserű méz, A kilencedik kapu, Vénusz bundában, Igaz történet alapján, Tiszt és kém: A Dreyfus-ügy).
Polanski 1989-ben vette feleségül Seignert, az előbbi 56, az utóbbi 23 éves volt ekkor. Azóta két gyermekük született: 1993-ban a szintén színésszé és rendezővé lett Morgane lányuk (Vikingek), 1998-ban pedig Elvis fiuk, s már 34 éve élnek boldog házasságban.
„Talán kertészkedjek?”
Roman Polanskit valóban nem lehet megállítani, akkor is készít filmet, ha pszichopaták megölik a terhes feleségét, akkor sem nyugszik, ha egy 13 éves lány megrontása miatt kvázi az egész világ ellene fordul, és az sem riasztja el az alkotástól, ha épp rácsok mögött van. A 2010-es Szellemíró című filmje utómunkálatait például az sem gátolta, amikor letartóztatták Svájcban. Továbbra is felügyelte a produkció minden folyamatát, és minden művészi döntést ő hozott. A film vágását a svájci börtönben fejezte be, a premierjét pedig házi őrizetből követte, és ugyanitt írta következő filmje, a 2011-es Az öldöklés istene forgatókönyvét is. Na meg persze a kor sem akadály, a nyolcvanas éveiben is 2-3-4 évente előrukkolt egy-egy új filmmel, utoljára a 2019-es Tiszt és kém: A Dreyfus-üggyel, amellyel többek között Ezüst Oroszlánt nyert Velencében.
De mi van a visszavonulással? "Sosem gondoltam volna, hogy nyugdíjba is lehet vonulni" - reagált Polanski a szó puszta említésére. "Mit csináljak, talán kertészkedjek? Nem, nem, akkor érzem magam igazán boldognak, ha dolgozom. Azt hiszem, életem legjobb pillanatai mind a munkámhoz köthetők. Ez volt a szenvedélyem, amikor fiatal voltam, és most is ennek élek. Valószínűleg úgy érzem magam, mint egy asztalos, amikor egy gyönyörű széket készít, és látja a munkája eredményét. Számomra maga a munka a kielégítő, a kívánt eredmény elérésének folyamata.”
