A Rovatból

Itt a friss lista a legértékesebb magyar sztárokról – Hosszú Katinka mindenkit megelőzött

Nem elég sportolónak vagy értelmiséginek lenni: közösségimédia-jelenlét nélkül ma már szinte lehetetlen felkerülni erre a listára.


A Forbes már ötödik alkalommal minden évben összeállítja a legértékesebb magyar sztárok listáját. Idén viszont többen is először szerepelnek a rangsorban és meglepő módon ma már kulcsfontosságú szerepet tölt be, hogy ki hogyan jelenik meg a különböző közösségi oldalakon.

Íme 20-as toplista első néhány helyezettje:

1. Hosszú Katinka

Meglepő, de az olimpiai bajnok úszónő eddig rajta sem volt a listán, pedig több különböző rangsorban is előkelő helyen szerepel. A lista készítői most úgy gondolták, hogy sportolói teljesítménye mellett a magánélete miatt a bulvárban és válása óta a közösségi oldalain is felkapottabb lett. Emellett pedig a politikai sajtó célkeresztjébe is bekerült.

When all you-can-eat steak is for lunch ? ?? ? Amikor korlátlan mennyiségű steaket ehetek ebédre ???? #picanha #steak #ironlady #hwapo

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

2. Majka

A népszerű rapper-műsorvezető minden oldalról sikeresnek mondható. Műsorai nagyon felkapottak, rajongói pedig odavannak a zenei oldalától is.

A tavat megvettem, a hajót béreljük!!

Peter Majoros (@majesz187) által megosztott bejegyzés,

3. Ördög Nóra és Nánási Pál

Ördög Nóra minden kétséget kizárva az egyik legfelkapottabb magyar sztár, idén viszont televíziós munkássága mellett a netre is berobbant férjével és gyerekeivel.

4. D. Tóth Kriszta

Tudatos, magabiztos, sikeres. A közösségi médiában is megtalálta az egyensúlyt, emiatt az egyik leghitelesebb magyar influencer.

#meló

D.Tóth Kriszta (@dtothkriszta) által megosztott bejegyzés,

5. Sebestyén Balázs

A műsorvezető a tavalyi első helyről esett vissza az ötödikre. Népszerűsége ugyanakkor még mindig töretlen.

6. Istenes Bence

Új belépőként került a listára. Közösségi médiás szereplései mellett az egyik legsikeresebb műsorvezető, aki Németországban is befutott. Idén ő vezetheti a német X-Faktort.

Nem szoktam hosszú írásokat kitenni, de most szeretnék elmesélni Nektek valamit, mert egy új fejezet kezdődik az életemben: 2015-ben felvetettem Adélnak, hogy mi lenne, ha Németországba költöznénk, mert van egy apró remény, hogy kint is tévézhessek. Sok beszélgetés és mérlegelés után úgy döntöttünk, hogy belevágunk! 2017-ben kiköltöztünk Kölnbe. Nagyon nehéz időszak volt, nem volt állandó lakásunk, bőröndből éltünk egy gyerekkel, rengeteget voltunk külön, sok nehézségen mentünk keresztül és rengeteg mélypontunk is volt. A kapcsolatunkat is próbára tette az elmúlt időszak. 2017 vége felé egyik este épp Kölnben ültünk a kanapén, amikor Adél megkérdezte, hogy vajon megéri-e ez az egész... Nem tudtam megígérni neki, annyit mondtam, hogy én nagyon hiszek benne és úgy érzem a jóisten ezt az utat mutatja nekem. Bizonytalan volt a helyzet nagyon, de kértem tőle, hogy tartsunk ki... 2019 nyaráig adtunk magunknak időt. Tudjátok én abban hiszek, hogyha valamit nagyon akarunk, mindent megteszünk érte, és ha az valóban a helyes út, akkor össze fog jönni. Nagy célok és álmok eléréséhez viszont küzdeni kell. Biztos, hogy nehéz lesz az út, biztos, hogy lesznek rosszakarók, irigyek, hitetlenek, akik kinevetnek, hátráltatnak - nálam is így volt- de soha nem szabad feladni!!! Most egy új fejezet kezdődik az életemben, ugyanis én leszek a német X-Faktor egyik műsorvezetője! Őszintén szólva még én sem hiszem el, egyszerűen nem tudom felfogni, hogy itt állok a studióban. Olyan az egész, mint egy álom. Elképesztően boldog vagyok és a legőszintébben mondom, hogy Adél nélkül ez nem sikerült volna. A legnagyobb támogatást kaptam tőle, amit csak lehet. Tolerálta, hogy ennyit vagyunk külön, hogy anya, legjobb barát és a szerelmem is volt egyben. Köszönöm életem, hogy kitartottál és azt is, hogy vagy nekem!!! Természetesen köszönöm mindenkinek, aki az elmúlt 10 évben segített, tanított, pozitív energiákat küldött, szurkolt és támogatott!! Liebe. Love. Peace. ❌❌❌ #host #xfactor #germany #happy #dreamcometrue #ufashowfactual #sky #moderator #servus #skyxfactor2018 #skyxf

Istenes Bence (@benistenes) által megosztott bejegyzés,

7. Kasza Tibor

Nem meglepő a listán való szereplés: a legnagyobb magyar influencer.

Mindenütt jó, de a legjobb otthon.... kabriózni ???

Kasza Tibor (@kaszatibiofficial) által megosztott bejegyzés,

A listára új szereplőként felkerült még Rúzsa Magdi, Fluor Tomi, Gianni és Debreczeni-Annoni Zita is. Emellett több év után visszatért Molnár Ferenc Caramel, egy év után Tóth Gabi is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ők alkotják a Miss Universe Hungary idei döntős mezőnyét
A Miss Universe Hungary szervezői közzétették a 2026-os verseny tizenkét döntősének névsorát, és képeit. A versenyzőkre június 11-től felkészítő tábor vár, a finálét pedig június 19-én rendezik.


Kihirdették a Miss Universe Hungary 2026-os döntős mezőnyét, a szervezők a verseny hivatalos közösségi oldalán tették közzé azt a tizenkét nevet, akik közül kikerül az idei győztes. A bejelentés szerint a felkészítő tábor június 11-én kezdődik, az országos döntőt pedig június 19-én tartják.

A koronáért a következő versenyzők szállnak harcba:

Czakó Zsaklin, Gere Bernadett, Hotya Fanni, Kiss Kamilla, Kálmán Dorina, Mészáros Alexandra, Óvári Kinga, Pálkovács Kamilla, Puy Zsófia, Szabó Anna, Szilágyi Cintia és Zsanai Mia.

A döntősökre a következő napokban egy intenzív felkészítő tábor vár. A június 19-i finálé tétje nem csupán a korona és a hazai cím, hanem az is, hogy a győztes képviselheti Magyarországot a Miss Universe nemzetközi világdöntőjén.

Mutatjuk a 12 hölgyet!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
65 évesen meghalt A Keresztapa III. színésze – három hétig küzdöttek az életéért, végül a családja hozta meg a legnehezebb döntést
Anthony Guidera szombaton, kaliforniai otthonában hunyt el, miután májusban leállt a szíve. A színészt három hétig tartották életben, de korábbi kérésének eleget téve a családja engedélyezte az életfenntartó kezelés leállítását.


Három hétig tartották életben gépekkel, végül otthonában, családja körében halt meg 65 évesen Anthony Guidera, akit a legtöbben A Keresztapa harmadik részéből ismerhettek.

A színész pályája rövid volt, de a Species – A lény című filmben látott, MTV-díjas csókja a kilencvenes évek egyik kultikus mozis pillanatává tette.

Guidera még májusban esett össze kaliforniai otthonában, miután leállt a szíve. Kórházba szállították, ahol három hétig gépekkel tartották életben – írta a Page Six.

Korábbi kívánságának megfelelően a család úgy döntött, lekapcsolják az életfenntartó berendezésekről, és hazaszállították, ahol szombaton elhunyt.

Halálának pontos oka egyelőre ismeretlen, az orvosok sem tudták megállapítani, mi okozta a hirtelen rosszullétet.

A hírt felesége, Valarie jelentette be, aki egy fiút, Nicket nevelt a színésszel. A nő szombaton a Facebookon osztott meg egy közleményt férje haláláról, amelyben a család gyászáról írt.

„Nehéz szívvel jelentjük be szeretett Anthony hirtelen távozását. Összetörtek vagyunk, és próbálunk levegőhöz jutni a felfoghatatlanban, pillanatról pillanatra haladunk. Kérjük, őrizzétek ezt az örök fényt a szívetekben, és imádkozzatok családunkért.”

Valarie egy korábbi, apák napi bejegyzésében azt írta, férje „nem csupán apa, hanem az álmok igazi inspirálója”.

Guidera első filmszerepét 1990-ben, az A Keresztapa III-ban kapta, ahol egy Anthony nevű testőrt alakított. A kilencvenes években olyan kasszasikerekben tűnt fel mellékszereplőként, mint A szikla vagy az Armageddon.

Legismertebb jelenete a Species – A lény című sci-fi horrorhoz kötődik, amelyben Natasha Henstridge-dzsel váltott csókjáért (cikkünk borítóképén) 1996-ban elnyerte az MTV Movie Awardot a legjobb csók kategóriában. Utolsó filmes szerepe 1999-ben, a The Annihilation of Fish című filmben volt, ahol egy fegyverárust alakított.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka elárulta, hogyan bánnak a nőkkel a filmiparban
A színésznő szerint a szakmai bizonytalanság és a folyamatos versenyhelyzet a hallgatás legfőbb oka. Úgy véli, sokan inkább lenyelnek sérelmeket, mert tudják, hogy rengetegen várnak ugyanarra a szerepre.


„Egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk” – Gryllus Dorka színésznő több mint három évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött beszélt a magyar filmiparban tapasztalható hatalmi viszonyokról és a nők helyzetéről az első alkalommal Magyarországon megrendezett nemzetközi női filmfesztiválon. A rangos eseményen meghívott vendégként vett részt egy, a női alkotók helyzetéről szóló beszélgetésen.

A színésznő szerint bár érzékelhető a pozitív változás, annak üteme lassú, és felzaklató, hogy évtizedek után is alapvető igazságokért kell küzdeni.

„Ami igazán felzaklató az az, hogy még mindig beszélni kell például arról, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannyi fizetés járjon egy férfinek és egy nőnek, vagy hogy miért nem természetes, hogy ugyanannyi női rendező, operatőr vagy döntéshozó legyen a szakmában, mint férfi”

– mondta a Blikknek.

Gryllus Dorka szerint a szakmában továbbra is erősen jelen van a kiszolgáltatottság. „A filmipar is egy hatalmi rendszer, ahol sokszor jelen vannak a függőségi viszonyok és a kiszolgáltatottság különböző formái” - vélte.

A beszélgetésen az is szóba került, miért maradnak sokszor kimondatlanul a sérelmek. A színésznő szerint ennek egyik legfontosabb oka a szakmai bizonytalanság és a kiélezett versenyhelyzet, ami óvatosságra inti az embert.

„Volt egy mondat, amit egyszer kaptam útravalóként: mindig gondolj arra, hogy hányan állnak mögötted, akik készen állnak arra, hogy átvegyék a helyedet. És amikor ezt tudod, akkor sokszor átgondolod, hogy beleállsz-e egy konfliktusba, vagy inkább lenyelsz bizonyos dolgokat.”

Az elmúlt években a MeToo-mozgalom új lendületet adott ezeknek a párbeszédeknek. A színésznő úgy látja, a változás már elindult, és egyre többen mernek beszélni a problémákról. „Szerintem a nők lassan elkezdik kinyitni a szájukat bizonyos kérdésekben. Egyre több történet kerül felszínre, egyre többen érzik azt, hogy nem kell hallgatniuk.”

Fontosnak tartja az erősödő női szolidaritást és a fiatalabb generáció tudatosságát, akik szerinte jobban tudják, mikor kell kiállni magukért.

Gryllus Dorka beszélt arról is, hogy a színészet mellett egyre nagyobb szerepet kap az életében a rendezés, ami új alkotói perspektívát nyitott számára. Folytatja a munkát a Loupe Színházi Társulással, és férjével, Simon Kornéllal is új, saját projektet terveznek.

„Sok ötletem is van, így annak is örülök, ha mások gondolnak rám, de annak is, ha a saját elképzeléseimet tudom megvalósítani” – fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszólalt Majka, miután szombaton elmaradt egy mosonmagyaróvári koncert, amit vele hirdettek
A rapper tisztázta, miért nem jelent meg a hétvégén Mosonmagyaróváron, ahol elvileg fellépett volna, de akkor már Törökországból jelentkezett be. Szerinte ők nem tehetnek arról, hogy a szervezők lefújták a koncertet, hiszen szerződést sem kötöttek velük.


Sok rajongó a törökországi nyaralásnak tudta be, hogy elmaradt Majka szombati, mosonmagyaróvári koncertje. A rapper azonban tisztázta a helyzetet. Szerinte a valóság az, hogy a fellépésről nem is született végleges megállapodás a szervezőkkel, akik egy kezdeti érdeklődés után többet nem is keresték.

„Korábban érkezett tőlük egy megkeresés, hogy van-e ebben az időszakban szabad időpontunk. Elvileg lett volna, de ezzel véget is ért a projekt, többet nem kerestek, konkrétum nem történt, mi meg sem hirdettük ezt a fellépést”

– nyilatkozta a Blikknek.

A nyárnyitó rendezvény törléséről a szervezők hivatalos közleményt adtak ki, de a döntés hátteréről sem szakmai, sem személyes indokokat nem közöltek. A jegyek árát az OneTicket rendszere automatikusan visszatérítette a vásárlóknak, a szűkszavú kommunikáció és a váratlan lemondás azonban nagy csalódottságot váltott ki a rajongók körében.

„Mi nem tehetünk semmiről, szerződésünk sem volt a szervezőkkel” – állítja Majka.

A rapper a hétvégén egy családi nyaralásról, a törökországi Belekből jelentkezett be az Instagram-oldalán. A poszt miatt sokan azt feltételezték, hogy a külföldi utazás miatt maradt el a mosonmagyaróvári fellépés.

Ugyanakkor pénteken a rapper és csapata nagysikerű koncertet tartott Pécsen, ahol a rossz idő ellenére is teltházas bulit tartottak a Káptalan Kertben. Majka a fellépésről azt írta: „Szakadó eső, csoda helyszín & közönség! Köszönöm Pécs!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk