L.L. Junior cáfolja, hogy volt párja nem láthatja közös gyereküket
Korábban arról számoltunk be, hogy L.L. Junor volt párja, Hopp Csilla rövid időre, a temetőben találkozhatott közös gyermekükkel, aki most ideiglenesen az édesapjához került.
Az énekes viszont cáfolja, hogy elszakítaná a fiát az édesanyjától.
Mint ismert, az egykori pár kisebbik fia, Dávidka egy tragikus balesetben életét vesztette, amikor édesanyjával és testvérével Zuglóban sétáltak az utcán, a kisfiú pedig kiszakította magát anyja kezéből és kirohant az útra, ahol elütötte egy autó. A tragédia után a szülők között feszültség alakult ki, Junior azzal is fenyegetőzött, hogy nagyobbik fiukat, Lacikát magához veszi. Csilla akkor egy nyílt levélben vágott vissza, amelyben azt írta, "az utolsó lélegzetvételéig küzdeni fog a gyermekéért."
Dávidka temetésén úgy tűnt, csillapodtak az indulatok, mivel a gyászoló szülők egymást támogatva búcsúztatták el gyermeküket. A történtek óta viszont Lacika édesapja felügyelete alá került, igaz, édesanyja is láthatja.
Hopp Csilla ügyvédje viszont a Borsnak azt mondta,
a nőt munka közben hívta volt párja, hogy percek múlva találkozhatnak a temetőben, ahol kerek 20 percig lehet együtt Lacikával. Ez alapján felmerült a gyanú, hogy az anya csak korlátozottan láthatja a gyermekét.
Most viszont L.L. Junior egy élő videóban beszélt arról, pontosan mi a helyzet.
"Szeretném cáfolni a hírt, hogy Csilla nem láthatja a gyerekemet. Most éppen bent vannak és játszanak a régi lakásunkban. Jelenleg egy ideiglenes felügyeleti jog van, ezen a héten harmadjára látja"
- mondta az énekes.