SZTÁRVILÁG
A Rovatból

L.L. Junior a Nyerő Párosról: „Továbbra is úgy érzem, hogy valójában nyertünk”

A zenész és felesége, Körtvélyessy Kinga sokáig megállíthatatlanul menetelt a játékban, az utolsó napokban ugyanakkor alább hagyott a lendület, és végül a döntő előtt estek ki. L.L. Juniorral most arról beszélgettünk, hogyan élték meg a műsorban történteket.


L.L. Juniornak és feleségének, Körtvélyessy Kingának szinte mindenből kijutott az RTL Klub Nyerő Páros című műsorában. A pár nagyon sokáig megállíthatatlanul menetelt előre a jól felépített tétrakásoknak és annak köszönhetően, hogy a játékokban is nagyon jól teljesítettek. Az utolsó napokban ugyanakkor alábbhagyott a lendület, végül egy hajszállal a döntő előtt estek ki, így ők lettek az idei évad negyedik helyezettjei. L.L. Juniorral most arról beszélgettünk, hogyan élték meg a műsorban történteket.

- Nagyon sok minden történt veletek a Nyerő Páros alatt. A műsor során voltatok nagyon fent és nagyon lent, de konfliktusokból sem volt hiány. Hogyan éltétek meg mindezt?

- Nagyon izgalmas volt ez a műsor, minden percét imádtuk. Egy életreszóló kalandban volt részünk.

A legjobb élmény egyébként az volt, amikor 40 méter magasban kellett játszani. Igaz, aznap estünk ki, de még az sem érdekelt, annyira imádtam, tele voltam élményekkel, érzelmekkel a feladat után. Ez egy olyan élmény, amit akár még az unokáimnak is mesélni fogok. De a műsor során valóban sok volt a feszültség is, viszont ez az egész megtanított minket arra, hogy az egyetlen állandóság a változás.

Minden körülmény, minden viszony szinte óránként változott.

Fotó: RTL Klub/Sallak Dóra

- Nektek főként Molnár Gusztávékkal voltak konfliktusaitok. Miért alakulhatott ez így szerinted, nem találtátok meg a közös nevezőt?

- Gusztiékkal más az értékrendünk, mást hoztunk otthonról. Az is fontos, hogy mindenki máshogy kezeli a konfliktusokat, máshogy működik stresszhelyzetben.

Én főként azokkal találtam meg a közös hangot, akikkel tudtam azonosulni, akikben láttam a méltó partnert. Csuti volt az egyik ilyen. Szerettem volna végigvinni velük a műsort, de ez sajnos nem így lett.

Gusztiékkal egyébként végül nevetve váltunk el, hiszen ők ránk szavaztak, amikor a veszélyzónába kerültünk, és velünk akarták végigcsinálni a játékot.

- Volt olyan, akiben esetleg csalódtál a műsort visszanézve?

- Nem, bár az nagyon rosszul esett, amikor láttam, hogy a hátam mögött alkotóemberként tudatlannak neveztek. De egyébként szinte mindenkitől olyan üzeneteket kaptam, hogy nagyon benézték a dolgokat, és utólag, a műsort látva megértettek minket.

- Így utólag már változtatnál valamin?

- Szerintem nem, semmin nem változtatnék. Mondjuk, talán egy kicsit lazábban venném a dolgokat.

- Mi volt számotokra a legnehezebb?

- Kinga talán egy kicsit nehezebben tud veszíteni, lassabban dolgozza fel a kudarcélményeket, én igyekszem nevetni és lapozni.

A konfliktushelyeztek nyilván nehezek voltak, de ezt is próbáltuk a helyén kezelni. Viszont, amikor már tényleg olyan dolgok hangzottak el, amik az én értékrendembe nem fértek bele, vagy amikor betámadtak, akkor persze ki kellett állnom magunkért, a feleségemért, és Kinga is anyatigrisként védett meg, ha rólam volt szó.

- Szinte az egész műsor alatt az élen voltatok, a végére viszont mintha elfáradtatok volna, a játékok sem sikerültek.

- Nem fáradtunk el, ez inkább csak a sors keze volt. Egyszerűen azokban a játékokban nem jeleskedtünk: volt, hogy félreértettem a feladatot, a pókeres játékot például nagyon benéztem, Kingának pedig nehezen ment az a fizikai feladat, amikor a csúszós lépcsőn kellett felmászni. De ezzel semmi gond nincs, ettől még azt gondolom, hogy nyertünk.

- Azt többször is említetted, hogy szeretnéd megnyerni a játékot, de végül a döntőbe sem kerültetek be. Ez hogyan érintett?

- Én továbbra is úgy érzem, hogy valójában nyertünk. Egyrészt, mert nagyon sok hétköznapi lány, asszony tudott azonosulni Kingával, az ő problémáival, ami sokaknak segíthetett, másrészt, pedig én is meg tudtam mutatni magam. Nagyon sok támogató, biztató üzenetet kapok. Azt gondolom, hogy azoknak a szemében is tudtam fordítani, akik eddig negatív véleménnyel voltak rólam.

- A műsorban még teljesen úgy tűnt, hogy Kingával minden rendben van köztetek. Azóta viszont többször is lehetett olvasni arról a sajtóban, hogy szétmentetek. Mi a helyzet most veletek?

- Kingával közös megegyezéssel külön költöztünk, de dolgozunk a kapcsolatunkon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Havas Henrik saját műsorában árulta el: A helyzet az, hogy prosztatarákom van
Kuncze Gáborral készült beszélgetésben a volt politikus kérdezett rá az újságíróra, hogy milyen seb van a fején. Ekkor derült ki, hogy mi történt Havassal.


A Heti Havas vendége Kuncze Gábor volt. A volt politikus rákérdezett a műsorvezetőre, hogy mi történt vele, miért van egy nagy seb a fején.

Havas elmondta, hogy mivel nem szokott hazudni, ezért elmondja az igazat:

A helyzet az, hogy prosztatarákom van. Múlt pénteken fejeződött be a sugárterápia. 28 alkalommal voltam kezelésen.

Majd arról is beszélt, hogy bár sokan kételkedtek benne, de ő tudta, hogy végig fogja scinálni a kemoterápiát. A betegségéről nagyon kevesen tudtak, még a családjában is.

"Tudtam, hogy végigcsinálom, mert ha én valamit elhatározok, akkor én azt megcsinálom. Végigcsináltam fegyelmezetten" - magyarázta.

A sebnek pedig az volt a története, hogy a kezelések miatt legyengült. Az orvosok ezt előre elmondták neki, ahogy azt is, hogy több mellékhatása is lesz. Ilyen a gyakori vizelési inger is. Pár napja egy reggel megivott egy-két korty pálinkát éhgyomorra, a születésnapja után. Majd rátört a vizelési inger a kertben.

"Fejjel beleestem egy bokorba. Nagy szerencsém volt, hogy nem a szememet szúrtam ki, hanem itt hasadt föl" - mesélte.

VIDEÓ: Kuncze Gábor azt mondja, hogy okkal tart a jövő fejleményeitől - Heti Havas

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Kegyetlen volt” – Földes Eszter elárulta, mikor tudta meg, hogy Földes Tamás nem a vérszerinti apja
A színésznő egy podcastbeszélgetésben nyíltan beszélt az anyaság kihívásairól, és arról is, hogy miért nem tartja a kapcsolatot az édesanyjával.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 07.



Földes Eszter a Popfilter podcast adásában beszélt gyerekkoráról, családi viszonyairól és arról, hogyan változtatta meg az életét a fia, Álmos születése. A színésznő azt mondta, az anyaság sok mindent felszínre hozott benne, amit korábban nem értett.

„Nem értettem azokat az indulatokat, amelyek bennem voltak az anyaság kezdeti szakaszában. Úgy éreztem, mintha nem lennék önmagam, és rájöttem, valójában ez az édesanyám. És az addigi, hipnotizált állapotban történő állításaim azzal kapcsolatban, milyen fantasztikus gyerekkorom volt, egy csapásra darabjaira hullottak, akár egy gyöngysor”

– fogalmazott.

Úgy érzi, ezek az élmények egy kényszeredett felnövési folyamatot indítottak el benne. „Hirtelen elindult egy kényszeredett felnövéstörténet, rettenetesen sok dolog szakadt fel bennem. És közben sokszor nagyon egyedül maradtam ezekkel a felismerésekkel” – tette hozzá.

A színésznő azt is elárulta, hogy már több mint egy éve nem beszél az édesanyjával. Elmondása szerint azt érezte, hogy az édesanyja sosem tudta őt igazán szeretni.

Földes Eszter gyerekként sokáig azt hitte, hogy Földes Tamás az édesapja. Mint mesélte, kilencéves koráig nem tudta, hogy papíron Landkammer Eszter a neve, és hogy a vér szerinti apja nem jelent meg a bíróságon, ezért nem tudták hivatalosan is átíratni a nevét. Az iskolában viszont az édesanyja kérésére Földesnek hívták.

„Soha nem találtam a helyem a családomban, mindig idegennek éreztem magam. Ráadásul kívülről is jöttek ilyen megjegyzések. Édesanyámnak és a vér szerinti apámnak is sötét haja van. Én meg szőke és kék szemű vagyok. Egyszer levittem a tesómékat a játszótérre, mert én voltam a bébiszitter, bár csak kilencéves voltam. Néztem őket, ahogy játszanak, amikor odajött hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, engem a postás hozott-e a családba, mert egyáltalán nem hasonlítok a többiekre. Kegyetlen volt”

– idézte fel.

Földes Eszter a beszélgetésben arról is beszélt, hogy már gyerekként is koravén volt, és ez a párkapcsolataira is hatással volt. „A párjaim általában jóval idősebbek voltak nálam, nem véletlenül. Az első szerelmemmel például 16 év volt a korkülönbség, és 14 éves voltam, amikor összejöttünk. A mai napig vonzó egy férfiban, ha erősebb, okosabb, és egy picit mindent jobban tud nálam. Ez pedig óhatatlanul benne tart egy olyan pozícióban, ahol ’kicsi’ tudok maradni” – mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
ByeAlex nagy oltást kommentelt Németh Szilárd posztja alá, imádták az emberek
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. Aztán jött ByeAlex.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. július 08.



Németh Szilárd hétfő reggel egy nagyon rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy erkélyen állva nézi, ahogy esik az eső, majd megfordul, és a kamerába nézve azt mondja: „Végre esik, már épp itt volt az ideje!”

A videó alá sok komment is érkezett, többek között ByeAlex beszólása is.

„bro megfordul = kardiózás”

– írta a zenész.

A meglehetősen body shaming megjegyzése láthatóan elnyerte az emberek tetszését, ugyanis több mint 1200 lájk van rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszületett Kafi Rea Milla kisfia
A modell videóban mesélt arról, miért volt számára nehéz a terhessége utolsó hete, illetve a szülés, és még a kisfia nevét is elárulta.


„Hivatalosan is háromtagú család vagyunk” - tudatta az örömhírt Instagram-oldalán a szomáliai származású modell, Kafi Rea Milla.

A posztban azt is elárulta, hogy

kisfia a Jonatán nevet kapta.

A modell egy rövid videót is feltöltött a YouTube-csatornájára, amelyben mesél a a pici érkezéséről. A videóban azt is elárulta, hogy nehezen viselte az utolsó hetet, hiszen a szülés indult be magától, így az orvosoknak kellett indítani.

„Azt, hogy beindították, nehéz volt elfogadni, hogy így lesz. Nem volt borzasztóan rossz, de nagyon-nagyon fájt, hogy adták a gyógyszereket, amik beindították a fájásokat. De annak örülünk, hogy így is, úgy is természetes módon sikerült”

- mesélte a modell, aki hozzátette: szerencsére a kisfiával és vele is minden rendben van.

Megosztotta, hogy most a gyógyulásra, a pihenésre és az összeszokásra koncentrálnak. Sok dolog van, amit még meg kell tanulniuk a pici kapcsán, ezért a következő időszakon erre szánják.

A videóban végül egy picit a babából is mutatott, igaz, kiemelte, hogy az arcát nem tervezi megmutatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: