Kilenc hónap után vége: Rippel Feri szakított 25 évvel fiatalabb kedvesével
Kilenc hónap után vége lett Rippel Feri és Viktória kapcsolatának. A 47 éves artista már a megismerkedésük utáni napon elvitte szerelmét a Story-gálára, és bemutatta mindenkinek. Nemrég még komoly terveket szőttek, de a pár végül szakított - írta a Blikk.
Az okokról azt mondta a lapnak: "Engem minden – a kisfiam, a Rippel Akadémia és növendékei, azaz a munkám – a fővároshoz köt, miközben Viki Szegeden dolgozik. Túl nagy volt a távolság, hogy a mindennapjainkat együtt élhessük. Ingázni kellett, hogy lássuk egymást, és hétvégeken vannak fellépéseim is országszerte".
Semmi más ok nem volt: nem veszekedtek, csak belátták, hogy a távszerelem nem megy nekik, túl nagy a távolság térben és időben. Barátként váltak el, szép időszaknak érzik, de mostantól külön utakon járnak majd. A szakításról pedig nem szeretnének többet beszélni - mondta Rippel Feri.