Az jászberényi Yakuzák SE elnöke volt az a férfi, aki akkor erővel rúgta ki egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy az lefejelte a földet. Az egyesületi vezető vállalta a felelősséget és lemondott posztjáról. A Yakuzák SE honlapján megjelent közleményében a távozó elnök azt írta, minden posztjáról és tisztségéről lemond, mert „méltatlanná vált azok betöltésére”.
„Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek”
– írta.
A Szol24 szerint Jászberényben gyorsan elterjedt, ki volt az, aki ilyen durván bánt a kisfiúval. A lap azt is hozzáteszi, hogy a lemondott sportegyesületi vezetőt korábban Novák Katalin életműdíjjal tüntette ki, még államtitkárként.
A Szolnoki Városüzemeltetési Kft. kedden posztolta ki a Facebookra a megrázó videót, amin jól látszik, hogy miközben a Szolnoki Kalandparkban egy csapat sisakos gyerek várakozik az árnyékban, egy férfi – a csoport egyik felügyelője – a karjánál fogva megragadja az egyik gyereket, néhány méterrel odébb, egy rekortánnal burkolt rész fölé ráncigálja, majd akkora erővel rúgja ki a gyerek lábát, hogy az lefejeli a földet. A felvétel végéig fekve marad és sír.
Az RTL úgy tudja, hogy a gyerek nem akart mászni, ezért rúgta fel az egyesületi vezető.
A Szolnoki Kalandpark az RTL-nek azt közölte, hogy a helyi dolgozók nem is látták a bántalmazást, csak arra lettek figyelmesek, hogy a környéken álló gyerekek hirtelen rendkívül zaklatottak lettek, volt, aki el is sírta magát.
A kalandparkot üzemeltető cég alkalmazottai feljelentést tettek. A Szolnoki Rendőrkapitányság a Telex kérdésére megerősítette, hogy ismeretlen tettes ellen nyomozást folytat garázdaság vétségének gyanúja miatt, de a nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem adtak az ügyről.
Az jászberényi Yakuzák SE elnöke volt az a férfi, aki akkor erővel rúgta ki egy gyerek lábát a szolnoki kalandparkban, hogy az lefejelte a földet. Az egyesületi vezető vállalta a felelősséget és lemondott posztjáról. A Yakuzák SE honlapján megjelent közleményében a távozó elnök azt írta, minden posztjáról és tisztségéről lemond, mert „méltatlanná vált azok betöltésére”.
„Mindent megteszek, hogy az igazságszolgáltatás munkáját támogassam, és csak remélni tudom, hogy nem okoztam lelki sérülést a kisfiúnak, akitől a helyszínen bocsánatot kértem, és minden tettemmel igyekeztem jóvá tenni a jóvátehetetlent. Ezúton kérek bocsánatot a szülőktől is, melyet nem remélek”
– írta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A 35 éves, amerikai Alexis Von Yates jelenleg tárgyalásra vár kiskorú megerőszakolásának vádjával, egy nagyon nem hétköznapi ügyben, hiszen a saját családtagjával keveredett viszonyba. Az eset állítólag tavaly júliusban történt a floridai Ocalában, a fiú vakációja idején, amikor az apjánál tartózkodott - írja a Law & Crime. A Daily Star közben azt is kiderítette, hogy a tiltott légyottot megelőzően a mostohaanya több hétig próbálkozott a fiú elcsábításával, mire egy éjszaka végül sikerrel járt. De hiába a közös belegyezés, az Egyesült Államok legtöbb államában ilyenkor kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakért kell felelni.
Miközben Yates arra vár, hogy szembenézzen az egyelőre csak feltételezett bűncselekmény következményeivel, az államban visszavonták az ápolási engedélyét.
„Ms. Yates döntése, hogy szexuális tevékenységet folytat egy kiskorú gyermekkel és/vagy döntése, hogy orális és penetrációs szexben vesz részt, azt jelzi, hogy nincs meg benne a jó ítélőképesség és az erkölcsi jellem, ami szükséges ahhoz, hogy bejegyzett ápolónő legyen” - közölte a floridai egészségügyi minisztérium.
A Marion megyei letartóztatási jegyzőkönyv szerint a nőt nemcsak megrontás miatt vonják majd felelősségre, hanem azért is, mert a kiskorúval közösen THC-tartalmú vape-et fogyasztott.
A mostohaanya rendszeresen videójátékokat játszott és filmeket nézett a rá bízott kamasszal, miközben annak apja késő estig dolgozott, és többször is nyíltan kikezdett vele, míg az egyik közös estéjükön elcsábította a fiút és közösült vele.
Amikor a mit sem sejtő apa és férj a munkából hazatérve teljesen meztelenül rajtakapta őket a kanapén, a tinédzser kirohant a házból, de állítólag még hallotta, ahogy Yates azt mondja az apjának, a fiú az ő kiköpött mása, ezért vesztette el a fejét.
A feldúlt apa ezután elvitte a fiát a nagyszülőkhöz, és azzal vádolta a fiút, hogy tönkretette az életét, így a rendőrséget sem hívta. Ezt egy másik családtag tette meg, miután kiderült az incidens, leginkább azért, mert a nő szemérmetlenül tovább kereste a kamaszfiút és próbálta újabb légyottra rávenni.
A volt ápolónőt 12-16 év közötti személlyel szembeni fajtalankodással vádolják, de egyelőre ártatlannak vallotta magát.
A 35 éves, amerikai Alexis Von Yates jelenleg tárgyalásra vár kiskorú megerőszakolásának vádjával, egy nagyon nem hétköznapi ügyben, hiszen a saját családtagjával keveredett viszonyba. Az eset állítólag tavaly júliusban történt a floridai Ocalában, a fiú vakációja idején, amikor az apjánál tartózkodott - írja a Law & Crime. A Daily Star közben azt is kiderítette, hogy a tiltott légyottot megelőzően a mostohaanya több hétig próbálkozott a fiú elcsábításával, mire egy éjszaka végül sikerrel járt. De hiába a közös belegyezés, az Egyesült Államok legtöbb államában ilyenkor kiskorú ellen elkövetett nemi erőszakért kell felelni.
Miközben Yates arra vár, hogy szembenézzen az egyelőre csak feltételezett bűncselekmény következményeivel, az államban visszavonták az ápolási engedélyét.
„Ms. Yates döntése, hogy szexuális tevékenységet folytat egy kiskorú gyermekkel és/vagy döntése, hogy orális és penetrációs szexben vesz részt, azt jelzi, hogy nincs meg benne a jó ítélőképesség és az erkölcsi jellem, ami szükséges ahhoz, hogy bejegyzett ápolónő legyen” - közölte a floridai egészségügyi minisztérium.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meztelenül ugrott fel a rendőrautóra egy kutyájával fajtalankodó, őrjöngő férfi Budapesten
A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került.
Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.
Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.
Pataky Gábor (Állatmentő Liga): „Az állatorvosi szakvélemény azt kimondta, hogy a cselekmény, amit az elkövető végzett az állattal, az maradandó károsodást is okozhatott volna, tehát az állatkínzás miatti lefoglalás az jogos volt.”
A 45 éves férfi ellen szeméremsértés és állatkínzás gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség. A magyar törvények szerint az, hogy megütötte a kutyát bűncselekmény, de az, hogy fajtalankodhatott vele, nem.
Schneider Kinga (Noé Állatotthon):
„Ugyan az állatvédelmi törvényben benne foglaltatik, hogy a zoofília tiltott, de sajnos a büntető törvénykönyv nem rendelkezik erről. Így aztán csak akkor várhatunk büntetést zoofília esetén, hogyha egyébként a büntető törvénykönyv egyéb állatkínzásos passzusai megállnak.”
Vagyis, ha a történtek az állatnak maradandó egészségkárosodást vagy különös szenvedést okoznak. Állatkínzásért akár 3 év börtön is adható.
Világosban, a nyílt utcán, a kutyájával fajtalankodhatott egy férfi Budapesten. Meztelenül, önkívületi állapotban volt, amikor megérkeztek hozzá a rendőrök. Még a járőrautóra is felugrott, alig tudták megbilincselni. Végül a pszichiátriára vitték. Mivel a férfi a kutyát meg is ütötte, állatkínzás miatt eljárás indult vele szemben - hangzott el az RTL híradójában.
Sammy ma már nyugodtabb körülmények között van, az Állatmentő Liga telepén várja a rendőrségi vizsgálat végét. Gazdája önkívületi állapotban, meztelenül sétáltatta csütörtökön kora este a VIII. kerületben. Még világos volt, amikor nekiesett a forgalmas utcán. Szemtanúk szerint fajtalankodott vele és ököllel ütötte. A férfi a rendőrök kiérkezésekor sem tudott magáról, felugrott a rendőrautóra és tovább őrjöngött. A mentők végül a pszichiátriára vitték. A kutya is orvoshoz került. Az már bebizonyosodott, hogy ütéseket kapott, a többi vizsgálat eredményére még várni kell.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.
Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.
Lapinformációik szerint 0 óra 40 perckor a férfi elővette a fegyverét, és arcon lőtte Jennifer Z.-t. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette. A gépkocsiban vele tartózkodó barátnője sem tudott közbelépni.
P. Krisztián a támadás után elhajtott a helyszínről, azóta is bujkál. Az osztrák rendőrség körözést adott ki ellene, és arra kérte a lakosságot, hogy legyenek elővigyázatosak, mert feltételezhetően továbbra is nála van a fegyver.
P. Krisztián fényképét közzétette az osztrák rendőrség, miután a gyanú szerint lelőtte volt barátnőjét, Jennifer Z.-t egy bevásárlóközpont parkolójában. A férfi szökésben van, a hatóságok szerint fegyver is lehet nála, írta a Kronen Zeitung.
Ahogy már beszámoltunk róla, a 32 éves magyar állampolgár szombaton éjfél után találkozott a nővel Maria Almban, egy Salzburgtól délre fekvő kisvárosban. A találkozót azután beszélték meg, hogy nyolc hónap után véget ért a kapcsolatuk. A férfinak ekkor kellett volna visszaadnia a közös lakás kulcsait, de a beszélgetés során vita alakulhatott ki köztük, és nem adta át azokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy amerikai férfit súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba pénteken, nem sokkal azután, hogy megpróbált átmászni a római Colosseum fémkerítésén, ám megcsúszott, és fennakadt rajta.
A kerítés rúdja mélyen a testébe fúródott, ezután egy darabig még segítségért kiabált, majd elvesztette az eszméletét.
A helyszínen tartózkodó turisták azonnal értesítették a mentőket, akik néhány percen belül a helyszínre érkeztek. Egy gyors vizsgálat során kiderült, hogy a fémrúd a férfi gerincéig hatolt, ezért az orvosok elaltatták, majd körülbelül húsz percig dolgoztak összehangoltan, mire sikerült leemelniük a kerítésről. A vérzést még a helyszínen csillapították, ezt követően szállították kórházba.
A férfit megműtötték, a sebeit több mint nyolcvan öltéssel kellett összevarrni. A legutóbbi hírek szerint már túl van az életveszélyen.
A 47 éves amerikai férfi Tajvanon él, és néhány napra érkezett Rómába. A családjával és a barátaival egy panzióban szállt meg a történelmi városrészben, és több nevezetességet is meglátogatott. A rendőrség kihallgatta a férfi barátait, de nem tudták megmondani, miért próbált átmászni a kerítésen. A hatóságok csak akkor tudják tisztázni a történteket, ha a férfi állapota lehetővé teszi a kihallgatását.