SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kiderült, hogy lett gazdag a Tankcsapda dobosa, Fejes Tamás

A zenész a pályafutása mellett az üzleti életben is sikeresnek mondhatja magát. Most elárulta, hogyan jutott a csúcsra
Madarász Gábor - szmo.hu
2024. február 14.



Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa már gyermekkorában kisautókkal és egyéb csecsebecsékkel üzletelt.

– A családomban senki nem rendelkezik üzleti vénával, nálam viszont korán kiderült, hogy inkább ez érdekel – mesélte az indulásról a Hot! magazinnak a dobos, aki eleinte nem élt meg a zenélésből, így beállt eladónak egy hangszerboltba, ahol azt látta, sok a zenész, viszont kevés a jó minőségű hangszer.

– Egy barátom anyukájától kaptam kölcsön 750 ezer forintot, mert a bankok nem akartak szóba állni velem. Abból nyitottam meg az első önálló boltomat anyukámék garázsában – fogalmazott az idén a 35. születésnapját ünneplő zenekar dobosa, akinek hamarosan saját üzlethelyisége lett, ma pedig már a legnagyobb hangszer-kiskereskedelmi hálózat tulajdonosa.

– Az elején volt olyan, hogy bementem a tárgyalásra, ahol megkérdezték, mikor jön az apukám!

Ma már ott tart, hogy a bankok keresik meg őt, hogy tőlük vegyen fel 100 millió forintot.

– Hitelből építettem magam, amit vissza is kell fizetni, Azt gondolom, az átlagos magyar zenészekhez képest jobban élek. Amikor belém kötnek, hogy rázom a rongyot, elfelejtik említeni, hogy racionális befektető vagyok, tehát nemcsak a vagyonomat kellene megvizsgálni, hanem a hitelemet is.

A befektetései mindig személyes kötődésűek, zenészként a hangszerüzletbe vágott bele, de azóta más piacokra is belépett.

– Amikor Spanyolországban jártam, azt mondtam, ez a hely én vagyok. Ezért elkezdtem ingatlanokat nézegetni. Tehát nemcsak vettem egy lakást, hanem kerestem egy partnert, akivel vettünk két lakást, majd elkezdtünk apartmanoztatni.

Gyűjtőként a Kincsvadászok című műsorban elsősorban az ezüsttárgyak keltik fel az érdeklődését.

– Luxusnak tűnik, de ez egy olyan befektetés, ami tíz év múlva hatszor annyit hoz vissza. Vannak olyan őrült tárgyak, amelyekben fantáziát látok. Például egy utazóvécé mindig érdekel, mert az egy akkora baromság, hogy biztosan megveszem.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miss Universe Hungary: 21 éves, vörös hajú lány lett Magyarország legszebbje
A győztes Dezsényi Kincső képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.


Augusztusban volt a Miss Universe Hungary 2025-ös elődöntője: a szakmai zsűri 12 versenyzőt választott ki, ahogy eddig is, közülük tízen kerültek be a szeptember 13-ai döntőbe.

Az idei királynő a 21 éves Dezsényi Kincső lett.

A győztes képviseli Magyarországot a Miss Universe bangkoki világdöntőjén, amelyet novemberben rendeznek meg.

Tavaly Kenéz Nóra nyerte a döntőt, előző évben Blága Tünde lett a győztes.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Arra mentem be, hogy leállnak a gépek” - Nehéz időszakon van túl Harsányi Levente: szakított élete szerelmével, majd a testvérét is elvesztette
Nem haragszik volt menyasszonyára, a közös időt ajándékként éli meg. Részletesen elmondta testvére kálváriáját: hirtelen hasi vérzés, azonnali műtét, intenzív osztály, majd vasárnap hajnalban infarktus és halál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



Harsányi Levente a Palikék Világa – Ilyen az élet adásában beszélt arról, hogy nehéz hónapokon van túl, vette észre a Blikk. A nyáron szakított élete szerelmével, nem sokkal később pedig elvesztette a testvérét.

Elmondta, hogy nem számított a kapcsolat végére, de úgy érzi, párja egy ideje készült a szakításra.

„Ugye, hölgyeknél klasszikus eset: akkor engedik el az egyik ágat, amikor biztosan megfogták a másikat. Tehát én gyanítom, hogy már előtte piackutatást végzett, a reprezentatív felmérés végeredménye volt, hogy ő nem a Harsányi kft.-nél folytatja, hanem egy másik vállalkozásnál, de ez az élet”

– mondta Harsányi.

Hozzátette, nagyon megviselte a párja elvesztése, nem haragszik rá, és úgy érzi, akkor is ajándék az élettől, hogy megtalálta a nagy szerelmét, még ha nem is együtt öregednek meg, ahogy korábban gondolta.

A családi veszteségről is beszélt a műsorban.

„Egy véletlen egészségügyi probléma folytán – szegénynek a hasát elöntötte egy liter vér –gyorsan életmentő műtétet kellett rajta végrehajtani. De úgy, hogy otthon ült, amikor elszakadt egy ér a hasában. Azonnal kórház, ahol megműtötték, ám szegény álmában kapott egy hátsófali infarktust. Tehát ezt valaki fent megrendezte, hogy ennek így kell történni...

Pénteken műtötték, az intenzíven volt, a szombatot túlélte, és vasárnap halt meg szegény. Arra mentem be, hogy – mint a filmekben – hallottam azt az egybefüggő, hosszú sípszót, hogy leállnak a gépek, mert lélegeztetőgépen volt.

Ezt kint hallottam, s mire az intenzív osztályra bementem – ami nem volt hosszú idő, egy-két perc, mert ugye, fel kell venni ruhákat, védőket –. már vették le a gépről, vették le róla a különböző kábeleket. Kvázi csináltak egy új helyet, mert valószínűleg jön még egy újabb valaki az intenzívre. Tehát két perc alatt lép tovább az élet rajta-rajtunk, majd mindenkin. Igazából ez az elmúlt egy hónap ebben edzett engem meg nagyon” – idézte fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ezért van elképesztő formában Tóth Andi - másfél éve szakított egy régi szokásával, a forgatásokon mégis rákényszerül
A nassolás elhagyása és a saját készítésű ételek a mindennapok részei lettek, miközben a boksz és a konditermi edzések a stresszkezelést segítik.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 13.



Szombat esténként az RTL X-Faktor című műsorában látható Tóth Andi, aki nemcsak szakmailag, hanem a megjelenésében is a maximumot igyekszik kihozni magából. Idén az edzés mellett a bőrápolásra is nagyobb figyelmet fordít, írja a Blikk.

„Sokáig szinte egyáltalán nem foglalkoztam a bőrápolással, idén kezdtem el erre tudatosan odafigyelni, mivel kezdek kicsit ráncosodni. Persze szeretem a ráncaimat, hiszen a mosolyvonalamnál és a szemem környékén jelentek meg, ami azt jelenti, hogy sokat nevetek. De azért szeretném őket kordában tartani. Mindemellett most már az étkezésben is tudatosabb vagyok, régen nagyon szerettem nassolni, csokikat, csipszeket enni, ami nem is tett jót a testemnek” – kezdte Tóth Andi, aki az utóbbi időben egyre inkább a saját maga által elkészített ételekre esküszik.

„Már másfél éve szinte csak azt eszem, amit én főzök, mert így tudom a leginkább tisztán tartani az étrendemet, és odafigyelni arra, hogy olyasmit vigyek be a szervezetembe, ami jó a testemnek. Épp ezért vagyok bajban, amikor egy egész napos forgatásra jövök, mert ilyenkor kénytelen vagyok rendelni, és sokszor tapasztalom, hogy szédülök az éttermi kajától.

Annyi ízfokozó van némelyik ételben… Ráadásul a sűrűbb forgatások idején az edzéseket is gyakran ki kell hagynom, ami nagyon megvisel, mert érzem, hogy ingerlékenyebb vagyok ilyenkor. A heti két boksz- és konditermi edzés rengeteget segít abban, hogy levezessem a feszültséget és a stresszt” – folytatta.

Az elmúlt évben került először a mentorszékbe az X-Faktorban, és arról is beszélt, min változtat idén.

„Idén kicsit talán visszább fogok venni, mert hajlamos vagyok túltolni az aggódást és a tanácsokat. Néha úgy tűnhet, mintha jobban akarnám ezt az egészet, mint a versenyzőim. Tavaly például gyakran előbb ott voltam a próbákon, mint ők. Most inkább hátrébb lépek majd. Persze ugyanúgy átadom a tapasztalataimat, de hagyom, hogy ők dolgozzanak vele. Egy másik fontos tanulság pedig az, hogy nem feltétlenül tesz jót a versenyzőknek, ha túl jóban vagyok velük. Ez talán furcsán hangozhat, de ha barátként tekintenek rám, kevésbé veszik komolyan a tanácsaimat, hiszen nem érzik a mentor–versenyző közti határt. Ez a fejlődésük szempontjából nem mindig szerencsés. Idén is szeretném támogatni őket, de közben nagyobb teret adok nekik, hogy megtanuljanak önállóan boldogulni” – szögezte le.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„Fájt a szívünk, sírtunk is” – Tóth Gabi és Papp Máté Bence különleges helyről jelentkezett be
A parajdi sóbánya látványa teljesen elkeserítette a sztárpárt, akik romániai tartózkodásuk alatt megnézték a katasztrófa sújtotta területet is.


A parajdi sóbányát áprilisban árasztotta el a patak vize, ami hatalmas pusztítást okozott. A bánya turisztikai szintjei és részei, valamint a Telegdy-bánya is teljesen víz alá került. A sóbánya nemcsak kedvelt látványosság volt, hanem a helyiek megélhetésének is fontos része.

Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence egy ideje Romániában tartózkodnak, és nemrég ellátogattak Parajdra is. A látvány mélyen megérintette őket.

„Parajd nekünk mindig a só, az élet, a gyógyulás és a közösség szimbóluma volt. Most mégis megrendülve álltunk a sóbánya előtt... a beomlás nyomán kihalt utcákat, némaságba borult házakat láttunk. Fájt a szívünk, sírtunk is – mert ami itt történt, nemcsak a földet sebezte meg, hanem az emberek életét is. Legyen remény, hogy újra benépesül a falu, újra nevetés és dal hallatszik, s hogy a parajdi só – ez az ősi kincs – továbbra is erőt, gyógyulást és összetartozást adhat mindannyiunknak”

– írta Gabi az Instagram-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk