SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kálloy Molnár Péter anyósa: Az utolsó percig fogtuk Péter kezét a kórházban, a lányom és két gyermeke is

Dallos Szilvia elárulta, hogyan élte utolsó hónapjait a népszerű színész. A család bízott a felépülésben annak ellenére, hogy tudták, nagy a baj.


A család mindvégig bízott benne, hogy van visszaút, Kálloy Molnár Péter pedig nem készült arra, hogy itt hagyja szeretteit – derült ki az 55 évesen, súlyos betegség után elhunyt színész-rendező anyósának szavaiból. A művésztársak és a rajongók is értetlenül állnak a tragédia előtt, miközben a család a legnehezebb órákat éli át. A színész hónapok óta küzdött a betegséggel, miközben kifelé próbált ugyanolyan derűs maradni, ahogy az emberek ismerték – írta a Blikk.

A gyilkos kórral vívott csata idén áprilisban kezdődött, amikor kiderült, hogy daganatos beteg.

„Azt hittük, van visszaút. Áprilisban derült ki, hogy rákos beteg. Fellépett az elmúlt hónapokban is, de volt nagyobb kihagyása. Az elmúlt időszakban már több szerepét le kellett mondani”

– mondta a lapnak Dallos Szilvia színművész, Kálloy Molnár Péter anyósa. November 13-án egy improvizációs estet, majd a 6SZÍN decemberi előadását is lemondta.

Amikor már tudták, hogy nagy a baj, a családja egy percre sem hagyta magára. Felesége, Ágnes, valamint két gyermekük, a 18 éves István és a 15 éves Szofi is mellette volt a kórházban.

„Az utolsó percig fogtuk Péter kezét a kórházban, a lányom és két gyermeke is... Nem készült arra, hogy itt hagy bennünket, mindvégig bízott benne, hogy kijön, mint ahogy mi is”

– idézte fel a drámai pillanatokat Dallos Szilvia, akihez azóta is özönlenek a részvétnyilvánítások. „Még most sem hiszem el, ami történt, nagyon megviselt Péter halála... Pétert mindenki szerette, nagyon rendes és kiváló művész volt.”

A család összetartása nem a vég óráiban született. Kálloy Molnár Péter és felesége húsz éve éltek boldog házasságban, miután a szinkronstúdióban, munka közben ismerkedtek meg. „A szinkronizálásnak köszönhetem, hogy szép unokáim vannak. Nagy öröm a számomra, amikor vasárnaponként együtt van nálam a család” – mesélte egy korábbi interjúban az anyós.

A színész közeli barátja, Szabó Zoltán Attila író, akivel 30 éves barátság fűzte össze, szintén megemlékezett róla. „Néhány hete még volt szerencsém hosszabban beszélgetni Petivel a lakásán. A megerőltető kezelések dacára hitt abban, hogy felgyógyulhat. A bölcs humorát is megőrizte” – emlékezett vissza. Hozzátette, őszinte barátság volt az övék, és meggyőződése, hogy Kálloy Molnár Péter költőként és dalszerzőként is figyelemre méltót alkotott. „Pótolhatatlan embert veszítettünk el!” – idézte a barátot a Blikk.

A Vígszínház, amelynek egykor tagja volt, közösségi oldalán búcsúzott tőle, igazgatója, Rudolf Péter pedig élő adásban, könnyeivel küszködve emlékezett meg róla. De búcsúzott tőle többek között Szabó Győző, Pokorny Lia, Debreczeny Csaba vagy Pindroch Csaba is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sírásban tört ki Nyerges Izabella, miután bevallotta új párjának, hogy rákos: a férfi válasza mindent eldöntött
Nyerges Izabella a legrosszabbtól tartott, amikor pár randi után bevallotta betegségét a párjának. A férfi pár másodperces csend után olyat mondott, amivel egy életre megpecsételte a sorsukat.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 30.



Többéves küzdelem, 16 kemoterápia és több műtét után kongatta meg a remény harangját Nyerges Izabella. A Retro Rádió műsorvezetője a Palikék világa Szóló című műsorában tárta a nyilvánosság elé történetét, amelyben elmondta, miért döntött úgy, hogy a legnehezebb pillanatok után vállalja fel a betegségét.

Izabella a műsorban felidézte a diagnózisig vezető utat is. „Eleinte én is halogattam egy kicsit. Nagyon megijedtem.

Egyszer zuhanyozás közben, szappanozva magam éreztem, hogy valami nem stimmel, és bennem is volt egy kezdeti sokk. De egy leheletnyi halogatás után felfogtam, hogy ez nem az a probléma, amin 3-4 évig agyalhatok”

– mondta a műsorvezető, akit végül egy barátnője bírt rá, hogy kérjen időpontot mammográfiára.

A diagnózist 16 kemoterápiás kezelés és több műtét követte.

A küzdelmes pillanatokban egyetlen kézzel fogható cél lebegett a szeme előtt: megkongatni a remény harangját, ami az Országos Onkológiai Intézet falán is ott van.

„Ezt azok kongathatják meg, akik végigcsinálták a kemoterápiát. Ezzel a hanggal jelzik, hogy a kezelés végigcsinálható, kibírható. Ilyenkor az orvosok, a nővérkék, a betegek, az egész osztály tapsol, ujjong, örül, hogy neki sikerült.

És ha neki sikerült, tudod, hogy neked is sikerül majd. Amikor kezelésre mentem, mindig arra gondoltam, hogy azt a harangot én is megkongatom egyszer. És amikor megkongattam, nagyon sírtam...” – emlékezett vissza Izabella.

A műsorvezető tudatosan döntött úgy, hogy csak a kemoterápia után áll a nyilvánosság elé.

„Azt mindig is tudtam, hogy nem csinálok majd belőle titkot, de azt is tudtam, hogy nem a legsérülékenyebb, leggyengébb időszakomban akarom mások tudtára adni.

Az előtte lévő időszakban úgy voltam vele, mint az állatok: szerettem volna elbújni” – magyarázta, majd hozzátette, a célja nem a népszerűség vagy a sajnálat kiváltása volt. „Az munkált bennem, hogy

ha csak egyetlen olyan nő van a világon, akinek azzal, hogy egy fotón ledobom a parókámat, és megmutatom, hogy nincs hajam, segítek abban, hogy összeszedje magát, és végigcsinálja a kezelést, már nyert ügyem van.

Ha csak egy nő, aki nem mer elmenni szűrővizsgálatra, látva, hogy én is sérülékeny vagyok, erőt merít ahhoz, hogy mégis elmenjen, már nyert ügyem van.”

A fizikai felépülés után kezdődött a talán még nehezebb lelki munka. „Az első években zsigeri dolog, hogy próbálsz túlélni, a lelki részével akkor nem tudtam foglalkozni. Most már vagyok annyira egészséges, hogy a lelkemmel is tudok foglalkozni, hogy feldolgozzam a betegségből adódó veszteségeimet” – mondta a rádiós, utalva többek között arra, hogy a méheltávolítás miatt biológiailag már nem lehet édesanya. Ugyanakkor a küzdelem pozitív változást is hozott:

„A betegségem előtt sokkal szomorúbb, melankolikusabb ember voltam. Én vagyok az élő példa arra, hogy van egy növekedési lehetőség egy tragédiában.”

A nehéz időkben hatalmas támaszt jelentett számára a környezete. A munkahelyén megtapasztalta, hogy „sokkal több a jó ember, mint a rossz”, kollégái ugyanis pénzt dobtak össze neki egy szép parókára. Párkapcsolata is a kezelések alatt mélyült el, noha épp csak megismerkedtek. „Nagyon sírtam, mert arra gondoltam, végre lenne egy lehetőség, hogy ne legyek egyedül, és most majd hátat fordít, elmenekül. De ő

pár másodperc hallgatás után azt mondta, vágjunk bele, csináljuk végig együtt!

És még most is mellettem van...” – mesélte.

Nyerges Izabella úgy érzi, a története happy enddel zárult, és bár orvosilag óvatosan fogalmaznak, ő már ki meri jelenteni: „Elvileg ilyet nem lehetne mondani, én mégis azt szoktam mondani: szerintem én meggyógyultam.”

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Daganatos betegséggel küzd Stohl András feleségjelöltje
A 47 éves Kiss Krisztina A Nagy Ő egyik legnépszerűbb szereplője. Élete egy agyalapi daganat és cukorbetegség árnyékában telik.


A TV2 A Nagy Ő című műsorának egyik legfeltűnőbb versenyzője nemcsak szépségével hódít, hanem azzal a nyíltsággal is, ahogy két gyógyíthatatlan betegséggel él. Története küzdelemről, fegyelemről és önbizalomról szól a képernyőn, a kifutón és az edzőteremben egyaránt.

A 47 éves Kiss Krisztina a januárban indult A Nagy Ő hetedik évadának egyik versenyzője, aki Stohl András szívéért küzd, és akit sokan a színész ideális párjának tartanak.

A csillogás mögött azonban komoly küzdelmek állnak: a nő két gyógyíthatatlan betegséggel él, amelyek alapvetően meghatározzák a mindennapjait

Az egyik a hipofízis adenóma, az agyalapi mirigy jóindulatú daganata.

„Ez az agyalapi mirigy jóindulatú daganata. Lehet, hogy kicsit bizarrul hangzik, de én egyáltalán nem így fogom fel ezt a történetet. Nagyon sok kórházi kezelésben részesültem akkor, amikor ez kiderült, és

amikor a zárójelentést az orvos a kezembe adta, nagyon jól emlékszem arra a mondatára, hogy bár minden beteg így állna hozzá ehhez a történethez”

mesélte a Fókusznak még 2023-ban. A betegség érzelmileg is megterhelő, mivel megnehezítette a teherbeesést, pedig Krisztina mindig is vágyott családra. „A hipofízis adenóma nem segíti a teherbeesést... Tehát azt mondhatom, ha sikerül, az egy orvosi bravúr lesz, vagy egy orvosi közreműködésnek lesz köszönhető” – idézte korábbi szavait a story.hu.

Krisztina emellett cukorbeteg is, amivel több mint tíz éve diagnosztizálták.

Az inzulinrezisztencia felismerése után szigorú életmódváltásra kényszerült. Az orvosai hangsúlyozták a sport fontosságát, amit Krisztina nemcsak elfogadott, hanem az élete meghatározó részévé tett. 2019-ben kezdett komolyabban foglalkozni a fitneszversenyzéssel, amely során számos kupát és érmet nyert. „2019-ben kezdődött el a sportéletem, és jött a versenyzés, amely együtt járt a tudatos táplálkozással, a diétákkal. Akkor számomra a szigorítás már nem volt olyan kemény, hiszen megtanultam elfordulni azoktól az ételektől, amelyek nekem nem jók” – jegyezte meg.

Krisztina civilben az egészségügyben dolgozik, ahol három diplomával a birtokában nőknek segít visszanyerni az önbizalmukat és megőrizni a nőiességüket.

„Az egészséges, ápolt és szép megjelenés mindig is érdekelt” – írja a honlapján. Kitartását a színpadon is bizonyította: 2023-ban a Mrs. Europe Transcontinental szépségversenyen képviselte Magyarországot a 45 év felettiek nem házas kategóriájában. A divat világában is letette a névjegyét, részt vett a milánói divathéten, ahol különleges kifutós megjelenéseivel hívta fel magára a figyelmet.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: Ilyen volt Dudás Miki temetése, a sajtót kizárták, kintről lehetett csak fotózni
Dudás gyermekeinek édesanyja, Szigligeti Ivett megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat. A szertartásra a sportoló egykori csapattársai is megérkeztek.


Ahogy már hírt adtunk róla, pénteken délben vesznek végső búcsút a 34 évesen elhunyt világbajnok kajakostól, Dudás Miklóstól a pestszentlőrinci temetőben. A szertartás déli kezdetére teljesen megtelt a ravatalozó, de sokan a csöpögő esőben, a szabad ég alatt állva rótták le kegyeletüket.

Dudás gyermekeinek édesanyja, Szigligeti Ivett megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat, a szertartásra pedig a sportoló édesanyja is megérkezett. A gyászolók között feltűnt Dudás egykori edzője, Angyal Zoltán volt kajak-kenu szövetségi kapitány, a Sztárboxból ismert partnere, ifjabb Schobert Norbert, valamint Csuti és párja is. A helyszínről származó információk szerint a sajtó képviselőit nem engedték be a helyszínre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lila szív a ravatalon, körülötte piros-fehér koszorúk eltemették Dudás Miklóst, a sajtót nem engedték be a temetésre
Pénteken a pestszentlőrinci temetőben kísérték utolsó útjára a világbajnok kajakost, Dudás Miklóst. A szertartáson a család mellett a sport- és a közélet ismert alakjai is lerótták kegyeletüket.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 30.



Gyermeki rajz egy lila szívvel a ravatalon, körülötte piros-fehér koszorúk: ez a kép fogadta azokat, akik pénteken végső búcsút vettek a 34 évesen elhunyt világbajnok kajakostól, Dudás Miklóstól a pestszentlőrinci temetőben. A szertartás déli kezdetére teljesen megtelt a ravatalozó, de sokan a csöpögő esőben, a szabad ég alatt állva rótták le kegyeletüket.

Dudás Miki hatalmas portréja mellett a ravatalon feküdt gyermekei, Nara és Miló rajza is, amely a lerajzolt családtagokkal és egy lila szívvel fejezte ki a gyászt és a szeretetet.

Özvegye, Szigligeti Ivett megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat, a szertartásra pedig a sportoló édesanyja is megérkezett – írta a Blikk. A gyászolók között feltűnt Dudás egykori edzője, Angyal Zoltán volt kajak-kenu szövetségi kapitány, a Sztárboxból ismert partnere, ifjabb Schobert Norbert, valamint Csuti és párja is. A helyszínről származó információk szerint a sajtó képviselőit nem engedik be a helyszínre.

Dudás Miklós holttestére január 5-én találtak rá egy XVIII. kerületi lakásban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság akkor azt közölte, hogy a helyszíni szemle nem tárt fel idegenkezűségre utaló jelet, a sajtóban ugyanakkor olyan értesülések is megjelentek, melyek szerint halált okozó testi sértés gyanújával indult nyomozás. Özvegye korábban a közösségi oldalán ezekkel a szavakkal búcsúzott: „Örökké a szívünkben élsz Apa, Szerelmem, Mikike!”

Sajtóinformációk szerint Dudás Miklóst édesapja mellé temethetik a pestszentlőrinci temetőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk