SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Kálloy Molnár Péter egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna – mondta egy közeli barátja

Az Alma együttes vezetője szerint a színész februárban fordult orvoshoz, de csak később derült ki a súlyos betegsége. A család és a barátok végig bíztak a felépülésében, november második felében azonban összeomlott a szervezete.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2025. december 03.



Közeli barátja szerint Kálloy Molnár Péter az első vizsgálatok után egy hónapig nem a megfelelő kezelést kapta, miután februárban hasfájásra kezdett panaszkodni. Az 55 évesen, december 1-jén elhunyt színész utolsó hónapjairól az Alma együttes vezetője, Buda Gábor beszélt a Blikknek.

Buda Gábor elmondása szerint a színész február közepén, egy közös stúdiómunka után panaszkodott hasi fájdalmakra.

„Az első vizsgálatok után – sajnos – egy hónapig nem azt a kezelést kapta, amit kellett volna, csak utána derült ki, hogy egy sokkal súlyosabb betegségről van szó. Ez borzasztó volt mindannyiunk számára”

– fogalmazott a zenész.

Hozzátette, a színész a betegséggel a nyilvánosság kizárásával, a családja és szűk baráti köre segítségével akart megküzdeni. Egy nehezebb időszakot követően a munka adott neki erőt.

„Peti munkabírása fantasztikus volt, nagyon élni akart, az utolsó pillanatig küzdött, és egy percig nem adta fel”

– mondta Buda Gábor.

A színész a kezelések ellenére is egyszemélyes előadásokat játszott végig a színpadon, szinkronizált, és mindennap sokat sétált.

Bár a környezete úgy látta, erőre kapott, november második felében a szervezete váratlanul összeomlott.

Betegsége miatt korábban több fellépését is lemondták, köztük az Ahogy esik, úgy puffan formáció novemberi estjét, és a 6SZÍN december végére tervezett improvizációs előadásán sem tudott volna már részt venni.

A halálhírét hétfőn az Alma együttes közölte elsőként a Facebookon, ami nagy vihart kavart. Buda Gábor elmondta, a hírt Kálloy Molnár Péter párjától, Ágnestől tudta meg, és nem volt tudomása arról, hogy a sajtóban még nem jelent meg a haláleset.

„Nem is akarták elhinni az emberek, sokan azt hitték, feltörték a fiókunkat. Sajnálom, hogy vihart kavartam, de a lényegen sajnos nem változtatott”

– közölte.

A család később az MTI-vel tudatta, hogy a művész „rövid lefolyású betegségben” hunyt el, és a búcsúztatásáról később intézkednek.

Kálloy Molnár Péter sokoldalú művész volt: a színészet mellett tanított, rendezett, és vers formájában írt darabot Shakespeare-ről.

Dalszerzőként és zenészként is tevékenykedett, több verseskötete és lemeze is megjelent. Nevéhez olyan emlékezetes produkciók fűződnek, mint a több mint két évtizedig futó Shakespeare Összes Rövidítve vagy a Beugró című improvizációs műsor, de nemzetközi filmekben is feltűnt, köztük a Suszter, szabó, baka, kém című alkotásban. Utolsó interjújában arról beszélt, hogy Eddie Redmayne oldalán dolgozott, és egy nagyjátékfilm főszerepét is megkapta.

Több befejezetlen munkája maradt.

„Egy közös nagy filmen is dolgoztunk, ami a fiókban van már évek óta, és éppen mostanában szerettük volna az utolsó simításokat megcsinálni.

Ez egy olyan mozifilm, ami tulajdonképpen egy monodráma, Peti egyedül szerepel benne” – árulta el Buda Gábor, aki szerint rengeteg kiadatlan közös daluk is van.

A barátja szerint Kálloy Molnár Péter jóindulatú, konfliktuskerülő ember volt, akit a kollégái és a tanítványai is szerettek. Párjával, Ágival két gyermeket neveltek: a 18 éves Istvánt a képzőművészet, a 14 éves Szofit pedig a tánc és a nyelvek érdeklik. „Peti és Ági sem tolta erőszakosan semmilyen irányba a gyerekeket: nem volt tipikus művészgyereksorsuk, szépen hagyták őket, hogy arra mozduljanak, ami érdekli őket. Ez most egy nagyon nehéz időszak számukra, mi pedig mellettük leszünk most is, és szeretnénk segíteni majd abban, amiben tudunk” – tette hozzá Buda Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schóbert Lara egyetlen mondattal vetett véget a találgatásoknak a magánéletéről
A fiatal sportoló-influenszer egyértelműen kijelentette, hogy nem nyilatkozik a magánéletéről. A döntés azután született, hogy édesapja születésnapi vacsoráján készült fotókon a mellette ülő férfi arcát kitakarták.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 24.



Schóbert Lara egyetlen mondattal zárta rövidre a magánéletét firtató találgatásokat, miután édesapja születésnapi vacsoráján egy ismeretlen férfi oldalán jelent meg. Az influenszer ezzel egyértelműen jelezte, hogy a jövőben nem enged betekintést a privát szférájába.

A Schobert Norbi születésnapja alkalmából rendezett családi eseményen készült képeken Lara mellett egy férfi ült, akinek az arcát minden fotón gondosan kitakarták. A lépést a bulvársajtó egy sokkal óvatosabb kommunikációs irány jeleként értelmezte.

„Nem nyilatkozom a magánéletemről. Ha lenne is ilyen, akkor sem tartozik senkire” - fogalmazott.

Míg korábban Lara nyíltan osztotta meg mindennapjait, most tudatosan védettebb privát szférát alakított ki.

Lara döntése egy, a családot érzelmileg megterhelő időszak után érkezett.

Édesanyja, Rubint Réka nemrég beszélt először nyilvánosan arról, hogy korábban daganatos betegséggel küzdött, ami még inkább összekovácsolta őket.

Ez a helyzet magyarázhatja, hogy Lara most a nyugalmat és a saját lelki egyensúlyának megőrzését helyezi előtérbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Itt az újabb bejelentés: kiderült, ki lesz a Megasztár zsűrijének harmadik tagja
Marics Peti a harmadik bejelentett zsűritag a Megasztár 9. évadában, a TV2 tehetségkutatójában. A mestercsapat negyedik, egyben utolsó tagját vasárnap este leplezik le.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 25.



Szombaton kiderült, hogy Marics Peti is visszatér a Megasztár zsűrijébe, ezzel ő a harmadik bejelentett mentor a TV2 tehetségkutatójának 9. évadában. Az énekes a hír kapcsán elmondta, sikeresnek tartja az előző szezont, és már várja az idei kihívásokat.

Az énekes a műsorral kapcsolatos várakozásairól úgy fogalmazott: „Úgy gondolom, hogy összességében egy sikeres évad volt az előző, tele volt újításokkal, amik mindig izgalmakat szülnek. Ezért is éri meg minden évben újra és újra elkezdeni ezt az egész folyamatot, mert mindig megvan az a kis motoszkáló izgalom az emberben, hogy most mi lesz más, milyenek lesznek az új emberek, a játékszabályok, úgyhogy már várom az ideit!”

Marics Peti a leendő versenyzőknek is üzent: „A versenyzőknek azt üzenem, hogy merjenek újak lenni, önmaguk lenni, és adjanak bele mindent, ami a csövön kifér. Ne izguljanak, ne torpanjanak meg a színpad előtt, hanem vetődjenek fel oda!”

A TV2 idén egy négynapos közösségi médiás játék keretében, naponta egy nevet felfedve jelenti be a zsűritagokat.

A sor csütörtökön indult, amikor megerősítették, hogy Herceg Erika visszatér a mentorok közé. Pénteken derült ki a legnagyobb változás: Tóth Gabi helyét Puskás-Dallos Bogi veszi át, aki korábban az X-Faktorban látott el hasonló feladatot.

Bogi a bejelentés után egyértelművé tette, hogy másfajta hozzáállást képvisel, és azt ígérte, „én nem azért jöttem, hogy bántsalak titeket, hanem, hogy felemeljem a tehetségeket”.

A negyedik, egyben utolsó zsűritag kilétére vasárnap derül fény, ezzel válik teljessé a Megasztár 9. évadának mestercsapata. A csatorna már korábban közölte, hogy a műsorvezetők Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna lesznek.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Harsányi Levente: Tavaly szinte nullára kerültem. Otthon ültem egyedül, és azon gondolkoztam, hogy most tényleg mit csinálok
Harsányi Levente a Duna Azt beszélik című műsorában beszélt a tavalyi év megpróbáltatásairól. A műsorvezető elmondta, testvére elvesztése mellett komoly anyagi krízissel is szembe kellett néznie.


Harsányi Levente a Duna Azt beszélik című műsorának legutóbbi adásában beszélt arról a nehéz időszakról, amin keresztülment, és azt is elárulta, anyagi okokból sosem volt esküvője.

„Pénz eltűnik, gazdasági csőd, a testvérem meghalt. Viccen kívül, csak a két gyerekem vitt tovább.”

A műsorvezető a mélypontból való kilábalásról is beszélt. A Blikk által is idézett adásban elmondta, hogy az élet néha rákényszeríti az embert az újrakezdésre.

„Nekem tavaly volt ilyen, szinte nullára kerültem. Otthon ültem egyedül, és azon gondolkoztam, hogy most tényleg mit csinálok.”

A műsorvezető tavaly nyáron, nem sokkal egy szakítás után veszítette el tragikus hirtelenséggel a testvérét. A történtekről és a gyászról később részletesen beszélt a Palikék Világa podcastben is.

A Duna Tv műsorában eredetileg vicces esküvői videókat elemeztek, és a téma kapcsán került szóba, hogy Harsányi Leventének miért nem volt soha lakodalma.

„Nekem nem volt esküvőm. Amikor lehetett volna, pont egy olyan időszakba kerültünk, amikor túlságosan drága lett volna.”

A műsorvezető hozzátette, hogy kiszámolták, és a lagzi csak nagyjából százfős vendégsereg mellett lett volna rentábilis.

„Csak utólag tudtam meg, hogy a régi, klasszikus hagyomány szerint ezt az egész eseményt a menyasszony családjának kell kifizetni” – jegyezte meg.

Harsányi Levente a műsorban arról is beszélt, hogy a szörnyű élethelyzetek egyszerre rombolnak és építenek bennünket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Annyira nem tetszett magának a tévében a Séfek séfe versenyzője, hogy kés alá fekszik
Ádámka Veronika, a Séfek séfe 7. évadának versenyzője májusban egy Bullhorn Lip Lift nevű szépészeti műtéten esik át. A 48 éves, civilben könyvelőként dolgozó nő a döntést azután hozta meg, hogy a korábbi, feltöltéses beavatkozások nem hoztak tartós eredményt.


„Amikor látja magát az ember, az sokszor kijózanító” – ezzel a felismeréssel döntött egy komoly szépészeti beavatkozás mellett Ádámka Veronika, a Séfek séfe hetedik évadának versenyzője. A civilben könyvelőként dolgozó, 48 éves nő egy úgynevezett Bullhorn Lip Lift műtétre készül májusban, miután a műsorban visszanézte magát, és elégedetlen volt a látottakkal. A döntést saját komfortérzete miatt hozta meg, nem külső elvárások hatására.

Veronika elmondása szerint ajkai az idő múlásával elvékonyodtak, befelé fordultak, ami miatt már nem szeretett tükörbe nézni.

„Korábban is próbálkoztam ajakfeltöltéssel, ám nem hozta meg a várt eredményt. Összesen öt milliliter anyag volt a számban egy év alatt, és gyakorlatilag semmi látszatja nem maradt”

mesélte a Blikknek, hozzátéve, nem tudja, az anyaggal volt-e a gond, vagy valami mással. A döntés hátterében semmilyen külső nyomás nem állt.

„Ez abszolút csak magam miatt van. Azt szeretném, hogy amikor reggel belenézek a tükörbe, az tetsszen. Nem párkapcsolat, nem mások véleménye miatt.”

„A páromat egyébként a műsor után ismertem meg, tehát amikor eldöntöttem, még nem is volt jelen az életemben” - mondta.

Veronika a Séfek séfe hetedik, nagy változásokat hozó évadában tűnt fel, amelyből Wolf András távozott a zsűriből, és a helyére a formátum első női séfjeként Tischler Petra érkezett, aki korábban arról beszélt, a karrierjét helyezi előtérbe a családalapítással szemben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk