HÍREK
A Rovatból

Itt a nagy bejelentés: Orbánék új európai pártszövetséget hoznak létre

Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével és Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével. Más pártokat is várnak, hogy közösen, egyesült erővel biztosítsák Európa jövőjét.


Új korszak kezdődik - jelentette ki a Orbán Viktor magyar miniszterelnök vasárnap Bécsben, ahol új európai politikai együttműködést jelentettek be Herbert Kickl-lel, az Osztrák Szabadságpárt elnökével, valamint Andrej Babis korábbi cseh kormányfővel, az ANO párt elnökével – számolt be róla az MTI.

Orbán Viktor a Bécsben tartott sajtókonferencián azt mondta: 1989-ben elkezdődött az európai politikának egy korszaka, amikor leomlott a berlini fal, és ez a korszak a mostani európai parlamenti döntéssel lezárult.Az új korszak első, döntő jelentőségű pillanata az új európai politikai frakció létrejötte, amely meg fogja változtatni az európai politikát – tette hozzá a kormányfő.

Kickl azt mondta, más pártokat is várnak, hogy közösen, egyesült erővel biztosítsák Európa jövőjét.

„Az Európai Parlament július 16-i strasbourgi alakuló ülésén bemutatjuk a csoportot, amely három pártból és azok képviselőiből áll, és amely politikai korszakváltást kíván indítani Európában”.

Babis arról beszélt, hogy az európai jobboldali pártok újonnan alakuló frakciójában olyan programot kell létrehozni, amilyet választóiknak megígértek. A cseh politikus szerint a céljuk egy olyan Európa, amely tiszteletben tartja tagállamai szuverenitását, szigorúan védi a külső határokat és támogatja a fenntartható és igazságos környezetvédelmi politikát.

A három politikus emellett egy Patrióta kiáltványt is elfogadott, amelynek szövege szerint Európa nemzetei történelmi fordulóponthoz érkeztek.

„Az Európai Unió, ami egykor a megbékélés vágyában gyökerező álomprojekt volt a két világháború és több évtizednyi megosztottság által okozott pusztítást követően – az európaiak ellen fordult, és most olyan érdekeket képvisel, amelyek ellentétesek a nemzetek, a térségek és az európai hazánkat alkotó kis közösségek akaratával.”

„Az európai polgárok számára ismeretlen és tőlük távol álló intézmények - olyan erős globalista erőkkel, senki által meg nem választott bürokratákkal, lobbi- és érdekcsoportokkal együtt, akik és amelyek semmibe veszik a többség hangját és a szélesebb népi demokráciát – terveznek a nemzetek helyébe lépni. És mi ehhez az eszközük? Egy európai központi állam – olvasható a kiálltványban.

A legutóbbi júniusi európai parlamenti választásoknak ezért egyszerre volt generációs és egzisztenciális jelentősége – folytatódik a manifesztum.

A politikai törésvonal immár nem konzervatívok és liberálisok vagy a jobboldal és a baloldal között húzódik meg, hanem a centristák – akik egy új európai „szuperállam” hírnökei - és a patrióták, illetve szuverenisták között, „akik az általunk nagy becsben tartott európai nemzetek megőrzéséért és megerősítéséért harcolnak.

Csak a kontinens patrióta és szuverenista pártjainak győzelme és együttműködése révén garantálhatjuk a gyermekeink örökségét” – fogalmaz a dokumentum, amely ezek után rátér arra, milyen Európában hisznek az aláírói.

Azt írják: egy olyan Európában hisznek, ami erős, büszke és független nemzetekből áll; olyan nemzetekből, amelyek szabadon dönthetnek az egymással egyetértésben való együttélésről és együttműködésről; olyan Európában hisznek, amely a nemzetekben gyökerező intézmények révén működik együtt; olyan intézmények révén, amelyek Európa népei megbízásából tevékenykednek és feléjük felelősséggel tartoznak. Olyan Európában, ami szuverén, és eltántoríthatatlanul képviseli érdekeit minden olyan függőségtől mentesen, amely akadályozza a nemzeti közösségei akaratának végrehajtását - akár belföldön, akár külföldön.

Elkötelezett a béke és a párbeszéd mellett, de ugyanakkor készen áll, hogy megvédje magát minden veszéllyel szemben; megvédi és ünnepli európai identitását, hagyományait és szokásait, a görög-római és zsidó-keresztény örökség gyümölcsét.

Nagy becsben tartja a nemzeteiben rejlő sokszínűséget, azok történelmét és életformáját, és egyben ellenáll az olyan ultimátumoknak, amelyek célja annak az éppen divatos trendek szerinti megváltoztatása.

A manifesztum megalkotói szerint Európa a valódi szabadságjogok, alapvető jogok és az emberi méltóság védelmezője, és ugyanakkor erőteljesen ellenáll minden olyan kísérletnek, amelynek célja ezeknek a szabadságjogoknak a korlátozása vagy átértelmezése; versenyképes, produktív, hatékony és büszke szellemi, tudományos és gazdasági eredményeire az innováció, a kiválóság és a haladás kontinenseként. Hitük szerint Európa elszánt a határai megvédése, az illegális migráció megállítása és kulturális identitása megőrzése mellett, követve az európai polgárok túlnyomó többségének az akaratát; olyan nemzetekből áll, amelyek készek megvédeni népeiket bármely és minden potenciális veszéllyel szemben, legyen az politikai, gazdasági, vallási vagy kulturális természetű.

Európa tiszteletben tartja saját megbízatását és szabályait, nem lép túl kompetenciáin, betartja a szubszidiaritás és az arányosság elvét, illetve a továbbiakban nem igazolja a nemzeti szuverenitás elleni támadásait az európai költségvetésen keresztüli nyomásgyakorlással - írják, hozzátéve:

Európa olyan nemzetek tömörülése, amely elutasítja a nemzeti szuverenitásnak az európai intézmények felé való minden további feladását és tiszteletben tartja a nemzetek vétójogát.

Az aláírók hite szerinti Európa a diplomáciát a tagállamok szuverenitása alapvető elemeként ismeri el, illetve olyan kérdésként, amelyről minden nemzet szabadon dönthet anélkül, hogy a többieket ugyanarra a döntésre kényszerítené.

Végezetül az európai patrióta erők a dokumentumban azt ígérik, hogy a kontinens jövőjét visszaadják az európai embereknek.

„Visszavesszük intézményeinket és olyan irányba tereljük az európai politikát, amely a nemzeteinket és népeinket szolgálja. Előtérbe helyezzük a szuverenitást a föderalizmussal szemben, a szabadságot a diktátumokkal szemben, és a békét: ez az Európát szolgáló patrióták kiáltványa”

– zárul a Bécsben vasárnap elfogadott dokumentum.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Megölték az Unitravelt” – Bedőlt a magyar utazási iroda, el se induljon, aki náluk foglalta le a nyaralását
Az Unitravel bejelentette, hogy fizetésképtelenné vált, ezért nem tudja teljesíteni a vállalásait. Közölték azt is, mi lesz a külföldön tartózkodó utasaikkal és a kártalanításokkal.


Az Unitravel közleményben tudatta, hogy bár fizetésképtelen, a jelenleg külföldön tartózkodó utasainak hazajutása biztosított. Egyértelműen kéri ugyanakkor azokat, akik még nem indultak el, hogy semmiképpen ne jelenjenek meg a lefoglalt utazáson.

Az iroda tájékoztatása szerint azok az utasok, akik az Unitravel irodájában vagy valamely partnerirodájában fizettek be utazásra, számíthatnak rá, hogy amennyiben a Fővárosi Kormányhivatal is megállapítja az iroda fizetésképtelenségét, engedélyt ad a biztosítónak a visszatérítésekre. A társaság közlése szerint az Unitravel Kft. a vonatkozó kormányrendeletnek megfelelő vagyoni biztosítékkal rendelkezik a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepénél, így a visszafizetés a jogszabályban előírt összegig és módon történik majd.

Az iroda azt ígéri, mindent megtesz a problémák elhárítására és az utasok kártalanítására.

A közleményben kitérnek arra is, miért szűnt meg a cég működése. Mint írják, szeretnék megmagyarázni, miért és hogyan nem tudott tovább működni a közel 40 éves vállalkozás. „A fő ok a turisztikai piac jelenlegi helyzete, nevezetesen az, hogy néhány új külföldi cég korlátlan pénzzel érkezett Magyarországra, és hihetetlenül alacsony árakat és nagyon agresszív marketinget kínálva elkezdte meghódítani a piacot.

A hagyományos magyar cégek számára – így számunkra is – szinte lehetetlenné vált a túlélés.”

A meg nem nevezett, új piaci szereplő az Unitravel szerint néhány éve jött Magyarországra és azonnal agresszív terjeszkedésbe kezdett. „A 2023-as közzétett mérlegük szerint a veszteségük több mint 1 milliárd Ft, a 2024-es mérlegük még nem publikus. De továbbra is egyre több úticélt kínálnak jóval a nettó árak alatt, saját irodákat és üzleteket nyitnak szerte Magyarországon, és milliókat költenek marketingre. Az emberek kénytelenek velük utazni, mivel áron aluli árakat és hatalmas reklámot kínálnak.”

A közlemény azzal zárul, hogy az újonnan érkezett vállalat célja, hogy „megöljék a magyar cégeket és egyeduralkodóvá váljanak a magyar piacon... Ha ez megtörténik, akkor azt csinálnak, amit akarnak. Megölték az Unitravelt.”

Az Unitravel Kft. 1990-ben alakult. Kezdetben síutak és kulturális körutazások szervezésére specializálódott, majd 1993-tól repülős, charteres, buszos és menetrend szerinti járatokkal közlekedő nyaralásokat is kínált, többek között Tunéziába és Máltára.

Az évek során a cég a charteres kiutazási piac egyik jelentős szereplőjévé vált, különösen a mediterrán üdülések területén.

A vállalat főbb úticéljai között szerepelt Mallorca, Costa Brava és a görög szigetek: például Korfu, Zákinthosz, Kefalónia és Kréta. Ezek az úti célok évek óta kiemelt helyet foglaltak el az Unitravel kínálatában, és a vállalat számos szállodával, illetve apartmanhotellel állt kapcsolatban, hogy színvonalas szolgáltatásokat nyújtson utasainak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Nincs vége a viharoknak: kiadták a piros riasztást két megyére, Debrecenben 130 km/h-s széllökést is mértek
Csak lassan enged szorításából a hét elején érkezett vihar. A tűzoltók országszerte megállás nélkül dolgoznak a károk elhárításán.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



„Kikerült a harmadfokú, piros riasztás” – közölte a HungaroMet kedden 14 óra után. A riasztást Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére adták ki zivatar veszélye miatt. Ezeken a területeken az esőt jégeső is kísérheti.

Debrecenben, a reptér északi részén 130 km/h-s széllökést is regisztráltak a műszerek.

Ekkora erővel tombol a vihar:

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében másodfokú riasztás van érvényben. Itt „hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is.”

Az Időkép közben radarvideón mutatja a keleti-északkeleti országrészen átrobogó viharzónát. Mint írják, keleten lassan vége a napsütésnek és kánikulának, a hőtérkép pedig szintén jól mutatja, merre is tartanak a zivatarok a lehűléssel.

A piros riasztást alapvetően három jelenség indokolja: az érintett területeken a széllökések megközelíthetik a 100 km/órát, egy-két centiméteres jégdarabok eshetnek, illetve villámárvíz alakulhat ki, hiszen a zivatarcellákból lokálisan akár 30 millimétert meghaladó mennyiség eshet.

A katasztrófavédelemhez délig országszerte 966 új káreseményt jelentettek be. A szervezet így jelenleg 7514 esetet tart nyilván. Kedden délre egyébként kb. 150 ezerről 51 850-re csökkent az áramszolgáltatásból kiesett fogyasztási helyek száma.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Véget ért a rémálom az M7-esen, a nyár végéig már nem is lesz több ilyen
Hónapok óta tartott a sávelhúzásos terelés az autópályán, ami nehezítette a közlekedést a Balaton és a főváros felé tartóknak egyaránt. Az MKIF Zrt. a tervezettnél korábban végzett a munkálatokkal.


Ma délelőtt visszaadták a forgalomnak az M7-es autópálya Martonvásár és a Váli-völgy közötti 7 kilométeres szakaszát – közölte a Facebookon a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt.

Az MKIF Zrt. a bejegyzésben kiemelte, hogy az eredetileg tervezett július 10-11-hez képest a tervezettnél 4 nappal korábban végeztek a felújítási munkálatokkal, így mostantól korlátozások nélkül lehet használni az M7-est az M0 és Balatonvilágos között mindkét irányba, vagyis elbontották a hónapok óta tartó terelést.

A posztból az is kiderült, hogy a munkálatoknak köszönhetően két rétegben újult meg a burkolat, hiszen a kötő- és a kopóréteg is cserére került összesen 50 ezer négyzetméteren. A felújítás során 820 tonna mart aszfaltot dolgoztak vissza.

További jó hír a sofőröknek, hogy

innentől kezdve az M7-es autópálya M0-Balatonvilágos közötti szakaszán az előre tervezett felújítások augusztus 31-ig szünetelnek a Balaton és a főváros irányába is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyílt levélben bírálta Magyar Pétert a bicskei molesztálás egyik érintettje, a politikus találkozót ajánlott neki
Pop Mert szerint a túlélők megkérdezése nélkül épít politikai narratívát a Tisza Párt. Kifogásolja, hogy Gál András szerepet kapott a párt gyermekvédelmi konferenciáján.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Pop Mert, a bicskei gyermekotthonban történt molesztálások egyik áldozata nyílt levélben fordult Magyar Péterhez, mert úgy érzi, újra kihasználják őket, írja a 444.hu. Azt sérelmezi, hogy a Tisza Párt gyermekvédelmi konferenciáján meghívást kapott Gál András, aki korábban az áldozatok jogi képviselőjeként szerepelt, de Pop szerint súlyosan visszaélt a bizalmukkal.

A férfi úgy fogalmazott: „Gál András régóta a saját helyezkedésére használja a bicskei ügyet. Nem ez az első alkalom, hogy egyéni ambícióihoz díszletként használja fel a mi történeteinket – úgy, hogy közben a valódi áldozatokat teljesen kirekeszti.”

Pop már áprilisban nyilvánosságra hozta, hogy szerinte Gál András és a szintén ügyvédként dolgozó sógora jogtalanul jutottak hozzá a fiatalok számára megítélt állami kártérítés egy részéhez. A vádakra Gál eddig nem válaszolt.

A levélben azt is leírja, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Gál megpróbálta őt bevonni a politikai folyamatokba:

„Az sem titok, hogy a kegyelmi botrány kirobbanása után engem is »felkínált« volna Önnek – amit élből visszautasítottam. Bár András mindezt úgy tálalta, hogy az Ön megkeresését tolmácsolja csak. Ki tudja, mi az igazság?”

Pop nem érti, miért kapott Gál András ilyen kiemelt helyet a rendezvényen: „És most mit látunk? Gál András az Önök gyermekvédelmi konferenciájának első sorában ül, ismét úgy tetszelegve, mintha bármi köze lenne a jelenhez vagy hozzánk. Ez a viselkedés újabb pofon nekünk, túlélőknek.”

A levél végén Pop Mert világosan megfogalmazza álláspontját:

„Ön és pártja nyilvánosan zászlóra tűzték a bicskei ügyet – úgy, hogy az érintetteket egyszer sem kérdezték meg. Politikai narratívát építettek egy olyan történetből, amely nem az Önöké. Az enyém. A miénk. A túlélőké.”

A sorokat ezekkel a gondolatokkal zárta: „Nem vagyunk statiszták egy politikai díszletben. Amit mi túléltünk, abból mások kampányt építettek. Ez erkölcsileg elfogadhatatlan. Nem az igazság oldalán áll az, aki elhallgatja az áldozatok hangját. Nem a változást képviseli az, aki ugyanúgy kihasználja a kiszolgáltatottakat, mint az, akit leváltani kíván.”

A férfi beszámolt arról is, hogy a kegyelmi ügy kirobbanása után Messengeren is megkereste Magyar Pétert, és leírta neki, milyen visszaélések történtek a kártérítési folyamat során. Egy másik csatornán keresztül személyes találkozót is kért tőle, de elmondása szerint semmilyen visszajelzést nem kapott.

A Tisza Párt közleményben reagált a levélre, vette észre a Telex. Ebben azt írták:

„Elnök úr nagyon szívesen találkozik bármikor akár Pop Merttel, akár más bicskei áldozattal.”

Hozzátették azt is: „Mindenkit biztosítunk arról, hogy a TISZA nem kampányt épít az egész országot megrázó bűncselekményre és a kegyelmi botrányra, hanem azért dolgozik, hogy ilyen soha többé ne történhessen Magyarországon.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: