SZTÁRVILÁG

Ilyen volt ez a szerelem: II. Erzsébet és Fülöp házassága képekben

A királynő 95. születésnapja alkalmából, és 99 évesen elhunyt férje emlékére készítettünk egy összeállítást a királyi párról.

Link másolása

II. Erzsébet brit királynő április 21-én ünnepli 95. születésnapját. Élete nagy részét a nemrég elhunyt Fülöp edinburgh-i herceggel kötött házasságában élte. 1947-ben házasodtak össze, négy gyermekük született. Most összegyűjtöttük közös életük fontos állomásainak, hivatalos és civil létüknek fotón rögzített pillanatait.

1. Házasságkötés

Philip Mountbatten hadnagy és Erzsébet hercegnő 1947 júliusában jelentették be eljegyzésüket, esküvőjükre pedig a Westminster Apátságban került sor 1947 november 20-án. 2017-ben a királynő és a herceg volt a királyi családból az első, akik platina házassági évfordulójukat ünnepelhették, azaz a hetvenediket(!).

Nászút

Ezt a képet a királyi család istáján a pár 73. házassági évfordulója alkalmából osztották meg anno. A fotó 1947-ben készült, Erzsévet és Fülöp nászútján, a Hampshire-i Broadlandsben.

Az anyaság és a szülővé válás első pillanatai

Első gyermekük, Károly walesi rögtön az esküvő utáni évben, 1948-ban született. A kis herceg öltözete egyébként meglepő lehet, mert abszolút lányos a stílusa, de jellemző, hogy a keresztelőkön a mai napig csipkés ruhácskába öltöztetik a királyi bébiket akkor is, ha fiúk.

A nemzetközösség támogatói

Fülöp herceg Erzsébettel együtt elkötelezett támogatója volt a nemzetközösségnek, és igyekeztek minél többféle nemzettel és társadalmi réteggel kapcsolatba kerülni, írja róluk a királyi család hivatalos Instagram oldala. Fülöppel kapcsolatban érdekes, hogy ő maga - a királynővel vagy nélküle - élete során ellátogatott a Föld országainak 70 százalékába, és 50 nemzetközösségi országba.

Vidéki idill

A királynő imádja természetközeli birtokait, és a házaspár rengeteg időt töltött együtt Sandringhamben és Balmoralban, akárcsak a Windsor környéki parkos-erdős területeken. Ezen a képen 1972-ben láthatók Balmoralban: felvidéki szarvasmarhákat hajtottak éppen.

Közös élet, közös könyvtár

A kép 1976-ban készült a Balmoral Kastélyban. A királyi könyvtárat hatalmas kincsként kell elképzelni: több, mint 50 ezer könyvet tartalmaz az állománya, és olyan értékes kéziratokat, melyeket a brit királyi család tagjai évszázadokon át gyűjtöttek és jó állapotban megőriztek.

Karácsonyi tradíció

II. Erzsébet minden évben karácsonyi beszédet tart a Monarchia fontos hagyományaként: ezt édesapjától, VI. Györgytől vette át, illetve nagyapjától, V. Györgytől. A királynő karácsonyi üzenete idén már nemcsak a BBC One-on, az ITV-n és a BBC rádióján volt elérhető, hanem az Amazon Alexa eszközén is. Csak ennyit kellett Alexától kérni: Alexa, play The Queen’s Christmas Day Message, azaz játszd le a királynő karácsonyi beszédét. A fotómontázs a múló idő emlékösszegzése is.

Intim pillanatok

Kifejezetten a királynő kérése volt pár nappal ezelőtt, hogy ezt a privát fotót nemrégiben megoszthassa az Instagramon a követőikkel, melyen férjével egy önfeledt pillanatot örökített meg a fotós. A kép 2003-ban készült Skóciában.

Egészségben, betegségben, boldosgágban

Ezt a szép közös portrét ezzel az idézettel osztotta meg Instagramján a királyi család II. Erzsébettől:

Ő ilyen egyszerűen szólva mindig is az én erőm volt mindezen évek során és máig az, én pedig, akárcsak az egész családja, ez az ország, és sok másik - sokkal többel tartozunk neki, mint amit valaha számon kérne, vagy amivel mi magunk is tisztában vagyunk - 1997.

Nagy család, sok dédunoka

A kedves kép 2018-ban készült a Balmoral kastélyban. II. Erzsébet és Fülöp herceg hét dédunokájuk társaságában láthatók.

Együtt megöregedni

A kép a derűs királynéről és férjéről egy héttel Fülöp herceg 99. születésnapja előtt készült a Windsori Kastély előtt. A herceg idén június 10-én töltötte volna be 100. életévét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Bochkor több ezer hallgató előtt árulta el, sosem játszaná le Tóth Gabi dalait
A Retro Rádió adásában fejtette ki véleményét a műsorvezető. Arról volt szó, a hallgatók kinek a dalait nem hallgatnák meg soha többé.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

A hallgatói véleményekből összeállított listára került fel Tóth Gabi is, mint olyan énekes, akinek a dalait soha többé nem hallgatnák meg. A Promotions azt írja,

a rádiós hangjából érezhető volt, hogy nem döbbent meg túlságosan, amikor az emberek véleményét megismerte.

Ellenben amikor a hallgatók közül többen kiemelték, hogy ByeAlex dalait sem hallgatják szívesen, azzal Bochkor és a munkatársa nem értettek egyet, ugyanis szerintük Alex jó zenéket csinál.

Előkelő helyezést ért el a hallgatói antipátia listáján Pápai Joci is,

akinek Bochkor egyetlen dalát ismerte, de ezt is csak nyikorgáshoz hasonlította, majd megjegyezte, hogy ezt amúgy is csak néha hajnalban játszák.

Köztudott, hogy Tóth Gabi nehezen viseli a kritikát, várható, hogy reagál majd Bochkor szavaira.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Várkonyi Andreával ápolt szoros kapcsolatot a Házasság első látásra szakértője
Gaál Viktor és az üzletasszony korábban közelebbi viszonyt ápoltak egymással. De nem úgy, ahogy gondolnánk.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Amikor Várkonyi Andrea szakított Bochkor Gáborral, olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Gaál Viktorral egy párt alkotnak.

A műsorvezető azonban pár éve elmondta, hogy ez nem volt igaz.

Várkonyi azt nyilatkozta, hogy a műsora kapcsán ismerkedtek meg. „Viktorral a Micsoda nők! című műsoromnak köszönhetően lettem jó viszonyban, gyorsan kiderült, hogy hasonló a látásmódunk. Több dologban is együttműködünk. Csoportos érzelemintelligencia-tréninget tartunk.” – mondta Várkonyi akkor.

Gaál Viktor most a Best magazinnak nyilatkozott arról, hogy traumatizált gyerekkora volt, a legnagyobb kihívás a családi háttere volt. Ezenfelül átokként élte meg azt, amit sokan áldásnak tartanának: a pszichológusnak ugyanis a 160 feletti intelligenciahányadosa is megnehezítette az életét.

Mindamellett, hogy végig unatkoztam az iskolában, szó szerint szenvedtem is, mert folyamatosan vissza kellett fognom magam

Várkonyi Andrea 2019-ben diplomázott pszichológiából.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kárpáti Rebeka szakított milliárdos szerelmével
A korábbi szépségkirálynő már az eljegyzési gyűrűt sem viseli. A milliárdos folyamatosan virágcsokrokat és ajándékokat küld Kárpáti Rebekának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Válságba került Kárpáti Rebeka és a nála 17 évvel idősebb szerelme, Lénárd András kapcsolata, tudta meg a Blikk. A pár az év elején még az esküvőt tervezgette, ám a modell egy ideje már az eljegyzési gyűrűt sem hordja.

A volt szépségkirálynő és a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa két év után idén januárban döntött úgy, hogy magasabb szintre emelik a kapcsolatukat. Ám Kárpáti Rebeka a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska sajtótájékoztatóján már nem viselte az eljegyzési gyűrűt. A férfi azóta folyamatosan rózsacsokrokkal és gáláns ajándékokkal bombázza a modellt.

„Eddig nagyon boldog és kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, az eljegyzés után is a fellegekben jártak, és már tervezgették az esküvőt. Az utóbbi pár hétben azonban valami probléma adódott kettőjük között, ami talán a kapcsolatuk végét is jelentheti.

Nem tudom a pontos okát, de komoly dologról lehet szó, ha Rebeka a gyűrűt is levette. Ettől függetlenül szerintem itt még nincs minden véglegesen eldöntve, máskor is volt már döccenő a kapcsolatukban, amit helyre tudtak hozni”

– árulta el a Blikknek egy informátor.

Egy másik forrás szerint a milliárdos mindent megtesz a békülésért. A lap megkereste Kárpáti Rebekát és Lénárd Andrást is, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Fésűs Nelly lánya egy ismert rapperrel jöhetett össze
Horváth Csenge nemrég még menyasszonyi ruhákat nézegetett, azonban a távolság véget vetett előző kapcsolatának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Februárban még menyasszonyi ruhákat nézegetett és az esküvőt tervezte Patrik nevű párjával Fésűs Nelly lánya, azóta azonban állítólag szakítottak, tudta meg a Blikk.

Horváth Csenge a hírek szerint nem maradt sokáig egyedül: a népszerű magyar rapperrel, KKevinnel jöhetett össze, ugyanis hirtelen bekövették egymást a közösségi oldalaikon, és többen látták őket együtt Budapesten.

„Biztos forrásból tudom, hogy KKevinnel randizgat. Látták több helyen őket együtt. Nyílt titok. Napokkal ezelőtti posztban is írták, hogy már rég beszélgettek, miközben még együtt voltak” – írja a Bors egy redditező hozzászólása alapján, aki úgy tudja, hogy a távolság vetett véget a 21 éves Csenge és Patrik kapcsolatának.

„A korábbi barátjával sok ideje voltak együtt, ráadásul Patrik külföldre ment táncolni, így ráment a kapcsolatuk. Csenge szakított vele egyébként.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: