SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Ilyen Csősz Boglárka tündérmesébe illő luxusélete

Most épp Budapesten indult vásárolni, majd egy fotózásra, végül jógázni ment. Közben a Fókusznak mesélt az életéről, szokásairól. Arról, hogy mit kellett megtanulnia, és mit engedhet meg magának.


Több milliós cipők, táskák és ékszerek, ami csupán egy átlagos vásárlás nála. Tündérmesébe illő életéről mesélt Csősz Boglárka, aki volt színésznő, modell és most hét nyelven beszélő üzletasszony.

Hiába költ rengeteget, spórolósnak tartja magát és a török milliárdos férje is szereti ezt benne.

A Fókusz elkísérte egy napján vásárolni, fotózásra és jógázni is.

A sepsiszentgyörgyi lány ma már felfoghatatlan luxusban él. Kiskorában erről ábrándozott, de senki nem vette komolyan. Azóta megvalósította a "tündérmesét" és szinte bármit megengedhet magának. Most Budapesten vásárolt, ahol az egész üzletet lezáratták a kedvéért. Egy - például cipő - vásárlás akár 5-10 vagy 40 ezer euróra is rúghat nála. Ha azonban ékszert vesznek, akkor sokkal többe kerülhet, akár 1000 ezer euró is lehet - árulta el. Boginál egy vásárlás forintban 3-15 millióig is terjedhet, de ékszernél a 30 millió feletti összeg is elképzelhető.

A volt modell azt is elárulta, hogy olyan helyről származik, ahol mindig megnézték, hogy mi mennyibe kerül. Ettől a mai napig nem tud megszabadulni, saját bevallása szerint "konzervatív" költekező. A férjének nagyon imponál, korábban pont ez tetszett meg benne.

A bolt után egy fotózásra mentek, innen pedig jógázni indult. Ez már egy ideje az élete része, annyira szereti, hogy még egy jógaoktatói tanfolyamot is elvégzett.

Az erdélyi lány a házassága révén az egyik legbefolyásosabb török család tagjává vált.

Többek között meg kellett tanulnia a személyzettel való kommunikációt is, mivel a birtokon lakik a személyzet. A férjével napközben csak ritkán tud beszélni. A gyerekvállalásról pedig elmondta, hogy nem tudja még rá a választ. Azt gondolja, hogy meg kell engedni a nőknek, hogy ők döntsenek. Szerinte ma már az erős, független nőknek áll a világ.

VIDEÓ: Az RTL Fókusz beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.

A HVG egyik olvasója arról számolt be, hogy

az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,

aminek hátterében a nagy hőség állhatott.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Magyar Péter fotókkal jelentkezett: „Én, miközben a propagandisták vergődnek”
A TISZA Párt vezetője megmutatta, mivel lazít éppen. A politikus a jelek szerint élvezi a szabadságot.


Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:

"Én, miközben a propagandisták vergődnek".

Kommentben még annyit tett hozzá:

"Megafonosok? Challenge accepted?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Rózsa György élet-halál harca a Balatonban - sztrókot kapott, a lánya segített kimenteni a vízből
77 évesen, nyaralás közben érte a baj a legendás tévést, akit a mentők villámgyorsan kórházba szállítottak. A műtétnek köszönhetően maradandó károsodás nélkül élhet tovább.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.

A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.

„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.

A tévés többször is megpróbált felállni, de minden alkalommal visszaesett, közben vizet nyelt. Végül sikerült odakiáltania a lányának, aki rögtön a vízbe ugrott és segítségért kiáltott, amire már a közelben lévő strandolók is felfigyeltek, és segítettek kihúzni Rózsa Györgyöt a vízből.

A mentők tíz percen belül a helyszínre érkeztek, majd a kaposvári kórházba vitték. A koponya-CT-ből derült ki, hogy tévés híresség enyhe sztrókon esett át. Azonnal megoperálták, stentet ültettek a nyaki verőerébe.

Két napot töltött az intenzív osztályon, majd további kettőt a neurológián. A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül gyógyult fel.

„Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni. Egyelőre nem lesz úszkálás, marad a zuhanyozás” – vallotta be, hozzátéve, hogy a család is aggódik érte. Csilla például nagyon félti, hiszen az édesanyja korai halála után nagyon bensőséges kapcsolata alakult ki az apjával.

Rózsa György bevallotta: a Balatonban átélt pillanatban átvillant benne, hogy akár véget is érhetett volna az élete, ezért nagyon nagy hálával gondol mindazokra, akik segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Utolsó zenénél volt egy ájulásom, térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni – Valkusz Milánt a sürgősségire kellett vinni a ValMar szombati koncertje után
A zenész és menedzsere is megszólalt, kiderült, hogy mi történt a fellépésen, majd a kórházban.


A ValMar szombaton este a Budapest Parkban adott nagyszabású koncertet. A bulit hatalmas tömeg élvezte, de a fellépés után Valkusz Milán rosszul lett, és kórházba került.

Marics Peti az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy zenésztársát a sürgősségire vitték. Posztjában így fogalmazott: „Kitettük szívünket lelkünket ma veletek együtt a színpadra. Ájulás közeli állapotokig. Olyannyira, hogy Majlot most sürgősségin nézik, mert berosszult sajnos. Elvileg nem komoly, de küldjetek neki a szeretetet és az energiát!!!”

Másnap délután Milán is megszólalt, és részletesen elmondta, mi történt. Bejegyzésében leírta, hogy az utolsó dal közben volt egy „ájulása”, térdre kényszerült, de folytatni tudta a produkciót. Amikor lejött a színpadról, már érezte, hogy nincs minden rendben, amit az orvoscsapat is észrevett rajta. Bevittek a SOTE-ra, ahol kivizsgálták, majd fokozatosan jobban lett.

„Kizártak minden komoly eshetőséget, hálistennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”

– írta, hozzátéve, hogy köszönetet mond a helyszínen dolgozó orvosoknak és a SOTE csapatának is.

A zenekar menedzsere, Szilágyi Zsolt elmondta, hogy a körülmények is hozzájárulhattak Milán rosszullétéhez. Szombaton hőségriasztás volt érvényben, a két előadó bakancsban és hosszú nadrágban állt színpadra, a fekete színpad visszaverte a meleget, ráadásul tűzcsóvák is nehezítették a helyzetet. Mindezek mellett óriási intenzitással zenéltek. „Milán a koncert után, amikor kiment belőle az adrenalin, rosszul lett, megszédült, jobbnak láttuk, ha bevisszük és alaposan kivizsgálják, nehogy valami gond legyen a szívével” – mondta a menedzser.

A vizsgálatok után kiderült, hogy a problémát kimerültség és bordaközi izomhúzódás okozta. A menedzser tájékoztatása szerint Milán vasárnap hajnalban, a saját lábán, tökéletes EKG-eredménnyel hagyta el a kórházat.

Nem ez volt az első eset, hogy a ValMar tagjai a Budapest Parkos fellépés után kórházba kerültek. 2023-ban Marics Peti bokája ugrott ki ugrálás közben, akkor a koncertet ugyan be tudták fejezni, de Petit végül tolószékben vitték le a színpadról és kórházba szállították.

A duó idei nyári szezonja sem volt zökkenőmentes: júliusban az egyik fellépésüket verekedés zavarta meg, ami miatt a koncertet félbe kellett szakítani - írta a Blikk.


Link másolása
KÖVESS MINKET: