Hullanak a tinédzserek, ömlik a vér – A félelem utcája: A bálkirálynő vérbeli horrorként, de pocsék színészi játékkal támad
Robert Lawrence Stine, vagy ahogy többen ismerhetik R.L. Stein amerikai író. Könyvei hatalmas sikerűek világszerte. Neki köszönhetjük a Libabőr, a Rotten School, a The Nightmare Room és a Fear Street horror regényfolyamokat is. Magyarul a Libabőrrel találkozhattunk csak, pedig külföldön a Fear Street/A félelem utcája széria is nagy sikernek örvend.
A több mint 51 regényből álló tinihorrormaszlagot fogták, kiválasztottak három menőn hangzó címet, és 2021-ben ráfűztek egy horroreseményt mely a nyári szünetben érkezett hetente. Inkább érdekes volt, mint hatásos, de valószínűleg működött, mert 2025-ben érkezett is a folytatás: A félelem utcája: A bálkirálynő!
A három részes horrort anno egy boszorkányos történetszálon vezették át, nem volt rossz, de nem éreztem az igazinak sem – felvizezett „horror light”-nak nevezném. Akik nem igazán szeretik a zsánert, vagy ez volt az első találkozásuk vele, azok a nézők lehet, hogy jobban értékelték. Visszafogottabb volt a vérmennyiség, de azért annyit próbáltak csavarni a zsáneren, hogy legyen benne valami egyedi. A bálkirálynőre is ezt gondoltam, egészen addig, amíg egy kibelezett áldozat a belsőségeit a kezében el nem kezdett sétálni a kamera felé.
Ez egy kő egyszerű „whodunnit” slasher. A „whodunnit” az a típusú nyomozós film, amiben a főszereplőnknek ki kell találni ki is a gyilkos a szereplőgárdából. A slasher rész pedig annyit tesz, hogy van egy maszkos gyilkos, aki darabolja a fiatalokat. Természetesen mindig akad egy „utolsó lány”, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha végül szembe száll az üldözőjével. Aki látott már Péntek 13, Halloween vagy Sikoly-filmet, az a látottak alapján semmin sem fog meglepődni.
Főszereplőnk Lori (India Fowler) egy tinilány, aki szeretne családi „örökségétől” megszabadulni és megmutatni az igazi önmagát, ő szeretne lenni az 1988-as évfolyam bálkirálynője. Ezt persze nem egyedül ő szeretné. Az évfolyamból még van öt lány, a „Farkasfalka”, akiknek ugyan ez a céljuk – gyakorlatilag egy 18+ -os Bajos csajok. Mint a nevük is mutatja, van egy alfa köztük, Tiffany (Fina Strazza), aki mindenen és mindenkin keresztülgyalogol, hogy ő lehessen a királynő. Ebben nem csak gyönyörű és felszínes barátai, de szülei is támogatják, Nancy (Katherine Waterston) és Dan (Chris Klein).
Minden, ami nem közvetlenül a testek darabolásáról szól félrement A bálkirálynőben. Mondjuk nem meglepő, mert az előző három film is legalább ennyire blőd butaság volt, csak itt legalább a vér folyik. És bizony folyik, ömlik, bugyog és bugyorog. Minden gyilkosság egy kicsit visszahozza a régi Péntek 13-as életérzést. Akinek a 2023-as Hullaadás tetszett, kb. olyannak lehet elképzelni, csak jóval gyengébb színészekkel.
Apropó, színészek. Mindenki gyönyörű, divatos és felszínes. Színészkedni ugyan nem annyira tudnak, de legalább tényleg szépek. A büdzsé jelentős része nem a castingra ment el, hanem a zenei jogdíjakta. Na de nézzük a szereplőket: India Fowler alapvetően jól működő utolsó lány, sikít, menekül, teszi a dolgát. A többi tini is jelen van és szépek.
A gyilkos egyébként kellően túljátssza szerepét, maga a rejtély, hogy ki a gyilkos, szerintem nagyon gyenge, egy ponton lelőnek egy fordulatot, amit inkább a végére kellett volna hagyni, mert így egyértelművé vált a kiléte. Van természetesen egy nagy csavar, amit kilométerekről látni. Minden kicsit klisés, igazából azok, amik egy slashernél kötelező elemek jelen vannak.
Nem fog senkit meglepni A bálkirálynő, de kellemes kis slasher péntek estére. Randifilmnek elmegy, Netflix színvonal alapján nézhető alkotás. Nekem jobban bejött, mint a sorozat eddigi részei, valószínűleg a vérengzés megjelenése miatt.
Például, hogy főszereplőnk anyja Rosemary és többször megjegyzik neki, hogy bizony ő Rosemary gyermeke, aki nem tudja miről van szó, sürgősen pótolja az 1968-as Roman Polanski filmet ezen a címen. Jobban jár, mint a Fear Street bármelyik darabjával.
