Holttestet sodort partra a Duna a Margitszigetnél
Holttestet találtak a Margitszigetnél szombat délelőtt - írja a Bors.
A lap információi szerint
A tűzoltók emelték ki a holttestet, a rendőrség megkezdte a helyszínelést.
Holttestet találtak a Margitszigetnél szombat délelőtt - írja a Bors.
A lap információi szerint
A tűzoltók emelték ki a holttestet, a rendőrség megkezdte a helyszínelést.
Hamarosan ítéletet hozhat a Miami-Dade megyei bíróság az "Angyalarcúnak" nevezett magyar sorozatgyilkos ügyében, ügyvédje szerint pedig akár az is előfordulhat, hogy a fiatal férfit kivégzik – írja a Blikk.
A fiatalembert két idős, homoszexuális férfi különös kegyetlenséggel, előre megfontolt szándékkal és nyereségvágyból elkövetett meggyilkolásával vádolják, a rendőrség szerint pedig további áldozatokat is kiszemelt.
A most 27 éves férfit szinte napra pontosan egy éve fogták el Miamiban. A vád szerint DNS-minták, kamerafelvételek, tanúvallomások és SMS-üzenetek sokasága bizonyítja, hogy a férfi két helyi idős emberrel is megismerkedett, majd szerelmet színlelve meglopta és bántalmazta őket. Amikor érezte, hogy szorul a hurok, mindkét áldozatát megfojtotta: egyiküket a saját fürdőkádjában, a másikat pedig az autójában, a biztonsági övvel.
Az ügyet különösen súlyossá teszi egy új floridai törvény, amelyet pont a férfi elfogása előtt hoztak. Ez kiemelt gyilkossági ügyekben az illegális bevándorlókra is kiterjeszti a halálbüntetés lehetőségét.
– mondta erről Kalmár Ferenc nemzetközi jogi szakértő a Blikknek. Hozzátette, hogy az új floridai bevándorlási törvény ezt teszi lehetővé az illegális bevándorlóknál is.
Az emberölések idején a fiatal férfi jogellenesen tartózkodott Amerikában, álnéven bujkált, sőt, szökésben volt. Egy korábbi rablás miatt elrendelt házi őrizetből szökött meg, ami után kiutasították és körözték.
A Blikknek megszólalt a férfi édesanyja is, aki azt mondta, ha fia gyilkolt, megérdemli a büntetést. Előtte azonban még szeretné egyszer megölelni és elbúcsúzni tőle. Azt is mondta, sajnálja, amit a fia tett, és az ő nevében is bocsánatot kért az áldozatok családjatól.
Bár az elsőfokú bíróság szerint az ügyészség eltúlozta a büntetési tételeket és a vádakat sem találta minden esetben kellően megalapozottnak, a vádhatóság most mégis a büntetés súlyosbítását kéri Herczeg Zoltán ügyében.
A divattervezőt 2025 októberében első fokon, nem jogerősen kábítószer-birtoklásért egy év, míg vádlott-társát kábítószer-kereskedelemért két év börtönre ítélték. A Fővárosi Főügyészség azonban fellebbezett az ítélet ellen: hosszabb, végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltást is indítványozott. A vádhatóság a védelem enyhítési kérelmeit nem tartja alaposnak
– írja a Magyar Nemzet.
– tájékoztatta az ügyészség a lapot.
Az egyik vádlott teljeskörű felmentésért, míg a másik vádlott és védője a büntetés enyhítéséért fellebbezett.
A divattervezőt 2022. október 21-én vették őrizetbe. Kihallgatásakor a kábítószer-fogyasztást elismerte, a terjesztést azonban tagadta. Az ügyészség eredetileg 2 év 8 hónap letöltendő börtönt és 3 év közügyektől eltiltást kért rá. A vádirat szerint egy 63 éves budapesti férfi 2022 tavaszától több alkalommal adott el marihuánát, egy esetben 91 grammot 350 ezer forintért.
A per másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.
Ötszáz embernek kellett elhagynia az ELTE Gazdaságtudományi Karának épületét csütörtökön, miután tűz ütött ki az épület földszintjén működő kávézóban.
Az Astoriától nem messze, a Rákóczi úti Arch & Beans vendéglátóhelyen csaptak fel a lángok – írta az Index. A katasztrófavédelem közlése szerint a kávézó elszívóberendezése gyulladt ki, a tűz pedig átterjedt a homlokzaton futó szellőzőkéményre is.
– közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Telex megkeresésére.
A tűz a VIII. kerületi Rákóczi út 5. szám alatti kávézóban ütött ki. A vendéglátóhely az ELTE Gazdaságtudományi Kar épületének földszintjén, de az egyetemtől teljesen függetlenül működik. Az Arch & Beans 2020 júniusa óta üzemel az Astoriánál, látványpörkölőként is működik, és van egy másik egységük is a Corvin-negyedben.
A helyszínre több járművel érkeztek a fővárosi hivatásos tűzoltók, a munkálatokat a fővárosi katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányította. Az egységek az oltást követően átvizsgálták az épületet.
A kávézó azt írta a Facebookon, hogy a tűzesetben senki sem sérült meg, és az épületben sem keletkezett komoly kár. Holnap már ismét várják a vendégeket.
Egy éber biztonsági őr és egy költöztetőcsapat mentett meg egy elrabolt kétéves kislányt egy Phoenix környéki benzinkúton. A civilek egy teherautóval egyszerűen elállták a feltételezett elrabló járművének útját, amíg a rendőrök a helyszínre nem értek.
A kétéves Kehlani Rogers péntek este tűnt el az arizonai Avondale-ben lévő otthonából. A hatóságok másnap Amber Alert riasztást adtak ki. Néhány nappal később, vasárnap reggel egy Phoenix környéki QuikTripnél egy biztonsági őr ismerte fel a kislányt és a 23 éves gyanúsítottat, Marina Noriegát – írta az Unilad.
A biztonsági őr azonnal cselekedett, és a benzinkúton tartózkodó Camelback Moving költöztetőcsapat segítségét kérte. A csapat gyorsan reagált:
Chad Olsen, a Camelback Moving elnöke elmondta, rendkívül büszke a csapatára. „Mi egy költöztető cég vagyunk, tehát semmilyen értelemben nem vagyunk hivatásos hősök” – mondta. „De meghallgattam és megnéztem a fedélzeti kamera felvételét, ahogy a csapat felismeri a helyzetet és hogy kiről van szó, majd összerakják a tervet, hogy a teherautónkkal elzárják az utat, és nem engedtük elhajtani őket – ennél büszkébb nem is lehetnék.”
A QuikTrip benzinkútlánc is közleményt adott ki. Aisha Jefferson kommunikációs menedzser elmondta: „Vasárnap reggel egyik phoenixi egységünkben egy QT Guardian felismerte két olyan vásárlónkat, akik egy aktív emberrablási ügyhöz kapcsolódtak, és azonnal értesítette a Phoenixi Rendőrkapitányságot. A hatóságok gyorsan megérkeztek, biztonságba helyezték a gyermeket, és őrizetbe vették a gyanúsítottakat.” Hozzátette, hálásak a munkatársuk éberségéért és a rendőrség gyors reagálásáért.
A rendőrség megerősítette, hogy Kehlani biztonságban van, nem sérült meg, és már újra a szeretteivel lehet.
A nyomozás szerint Noriega nem áll rokonságban a családdal, de a család rövid időre befogadta a házába. A hírek szerint a nő tagadta, hogy bármiféle terve lett volna a gyermekkel, miután elvitte, és azt is, hogy el akarta volna adni vagy bántani.
Az esetről egy helyi híradó is beszámolt: