A Házasság első látásra harmadik évadának egyik párja Réka és Ricsi, akiknek nehezen indult a házasságuk, de úgy tűnik, most már egyre jobban összecsiszolódnak. Az egyik eheti adásban már az is felmerült, hogy a feleség várandós lehet.
A csütörtöki adásban a pár randizni ment, ahol szóba került köztük az, hogy ki mit hozott magával az előző párkapcsolatából. Ricsi ekkor elárulta, hogy volt párja hűtlen volt hozzá, nem is egyszer.
„Az utolsó párkapcsolatomban kétszer is megcsaltak. Ő volt az, akinek gyereke volt. Az első megcsalást próbáltam elnyomni magamban, lehet, hogy azért, mert már három éve együtt voltunk, ő kijött hozzám, kiköltözött. Az a legszörnyűbb, hogy az elsőnél úgy volt, hogy én vigyáztam a gyerekre. A második már betette a kaput.”
Réka erre egy külön interjúban azt mondta, szerinte ezek olyan sérelmek, amiken túl lehet lépni, ha Ricsi látja egy nőn azt, hogy ő nem lenne képes félrelépni mellette.
„Én lehet, hogy félek szeretni. Félek a csalódástól. Ezután én nagyon kivoltam. Ezért van nálam ez a baráti zóna, tudod, ilyen langyos víz: nem sérülök, tök jó nekem így, de nem merek nyitni”
– vallotta be Ricsi.
Felesége azt mondta, nagyon jólesett neki, hogy a férfi megnyílt neki. Ezután őszintén tudtak beszélni arról, hogy Ricsi miért lépett egyet hátra a kezdeti közeledése után. Réka elmondta neki, azt szeretné, ha férje nem a korábbi sérelmeiből indulna ki, hanem csak őt látná, őt próbálná jobban közel engedni magához anélkül, hogy félne a csalódástól.
A Házasság első látásra harmadik évadának egyik párja Réka és Ricsi, akiknek nehezen indult a házasságuk, de úgy tűnik, most már egyre jobban összecsiszolódnak. Az egyik eheti adásban már az is felmerült, hogy a feleség várandós lehet.
A csütörtöki adásban a pár randizni ment, ahol szóba került köztük az, hogy ki mit hozott magával az előző párkapcsolatából. Ricsi ekkor elárulta, hogy volt párja hűtlen volt hozzá, nem is egyszer.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter chillben van: Balaton. Az örök szerelem – posztolta a miniszterelnök
Az amúgy örökmozgó, és az elmúlt hetekben szinte megállás nélkül dolgozó kormányfő szakíthatott egy kis időt a pihenésre, és a Balatonról posztolt egyet vasárnap. Egy hajón ül, és egy Churchillről szóló könyvet tart a kezében.
Magyar Péternek juthatott ideje a hétvégén egy kis pihenésre is, egy Facebook-poszttal jelentkezett a magyar tengerről.
A miniszterelnök a Balatonon volt vasárnap, egy kis hajón ülve írta ki ezt a szöveget:
"Balaton. Az örök szerelem."
Magyar egyébként egy másik miniszterelnök, a volt brit kormányfő, Boris Johnson könyvét tartja a kezében, Johnson ugyanis újságíró alapvetően, és írt egy Churchill-monográfiát, amit magyarul is kiadtak. Ezek szerint ezt olvassa most Magyar.
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.
A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.
Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.
Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.
A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.
Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.
A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.
Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.
A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.
Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.
A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.
Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.
Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.
Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.
A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: Ilyen volt a gyereknap a Karmelitában, ahol Magyar Péter is táncra perdült
A miniszterelnök beszámolója szerint ötszáz gyereket láttak vendégül a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban. Voltak köztük gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetű és kárpátaljai családokból érkezők, és speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élő gyerekek is.
Megnyílt a Karmelita kolostor a gyerekek előtt is a gyermeknapon. A gyermekvédelemben élők, hátrányos helyzetűek és kárpátaljai családokból érkezők, valamint a speciális nevelésű igényűek, fogyatékossággal élők számára a kormány és a Tisza Párt is szervezett programokat a Karmelitában és a Szociális és Családügyi Minisztériumban.
A résztvevők számára múzeumpedagógusok tartottak vezetést az épületben, a vendégek megnézhették a teraszt, valamint orgonabemutatón és táncos programokon, arcfestésen, bábelőadáson is részt vehettek.
VIDEÓ: A miniszterelnök is táncra perdült a gyerekekkel
Később Magyar Péter egy videójában elmondta, hogy 500 gyereket láttak vendégül, és szeretnék, ha ez a rendezvény hagyománnyá válhatna.