FELFEDEZŐ
A Rovatból

Házasodna a gazda: rosszul elsült randijuk után Vera hazaküldte egyik udvarlóját, aki vérig sértődött

„Befogták a nagy pofámat” - reagált András arra, hogy Vera kikosarazta, de állítása szerint magára haragszik, nem a gazdasszonyra.


Folytatódnak az események a Házasodna a gazda című társkereső reality új évadában, amelyben három gazda és egy gazdasszony keresi a párját. Vera gazdasszonynál már eddig sem volt unalmas az élet, volt, aki már nem sokkal a megérkezés után úgy döntött, hogy hazamegy, egy másik férfi pedig azután csomagolt, hogy Vera közölte vele, nem érez iránta érdeklődést.

A még versenyben lévő férfiak viszont nagyon igyekeznek a gazdasszony kedvében járni, már a második párjelölt vitte randira, de egyik sem alakult túl jól. Az első, Krisszel való randiját látványosan unta, ezért a találka hamarabb véget is ért, mint azt a férfi tervezte. Másodszor András hívta el randizni Verát, egy borospincébe mentek, ám a gazdasszony már az első percekben kényelmetlenül érezte magát, mert az asztal, amihez leültek, ragadt, a háttérben szóló élőzene pedig olyan hangos volt, hogy nem tudtak beszélgetni.

Az pedig csak olaj volt a tűzre, amikor kiderült számára, hogy a rádiósként dolgozó András nem szeret korán kelni, Vera ugyanis emiatt naplopónak, munkakerülőnek gondolja őt.

A gazdasszony számára egyre kellemetlenebb volt a beszélgetés, ezért megmondta, hogy szeretne hazaindulni. András ennek nem igazán örült, látványosan megsértődött, és mielőtt elindultak volna, meg akarta inni a kitöltött pohár borát. Állítása szerint azért, hogy kicsit oldódjon, és ne haragudjon annyira magára, amiért rossszul sült el a randijuk. Verának azonban ez lehetett az utolsó csepp a pohárban.

"Számomra András nem az a férfi, akit én keresek. Kicsit úgy éreztem magam mellette, hogy mentem össze. Nem tetszett az sem, hogy erősködött, hogy akkor egy bort mindenképpen megiszik. Ez elég furcsa gesztus volt szerintem a részéről, és nem túl udvarias. Nekem nem tetszett annyira, hogy ezzel vigasztalódott. Ez már csak hab volt a tortán"

- mondta.

Amikor visszaértek a birtokra, a gazdasszony meg is mondta Andrásnak, hogy nem akarja folytatni vele az ismerkedést, ezért megkérte, hogy csomagoljon össze és menjen haza. A férfi láthatóan ennek nem igazán örült, de azt állította, hogy magában csalódott.

"Gondoltam, hogy ez lesz a sorsom. Ezért nem rá haragszom, hanem magamra, mert partnerként nem voltam alkalmas arra, hogy ez működjön. Befogták a nagy pofámat, körülbelül ennyit tudok mondani"

- mondta András.

A többi férfi döbbenten látta, hogy András már csomagol, meg is kérdezték, hogy mi történt. Erre András leült melléjük kávézni, és amikor Vera finoman arra próbált utalni, hogy lassan indulnia kéne, a férfi ragaszkodott ahhoz, hogy még megigya a kávéját és beszélhessen pár szót a többiekkel. Verának ez nem tetszett, szerinte András azt akarta előadni, hogy ő nincs megsértődve, de a viselkedésével pont az ellenkezőjét bizonyította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videókon, ahogy a világ legnagyobb gépe leszáll Budapesten, egy vasúti vagon is elfér a monstrum törzsében
Szombaton és vasárnap is egy An–124 Ruszlan teherszállító landolt a Liszt Ferenc-repülőtéren. A nem mindennapi látogatás sok repülőrajongót vonzott, akik videókat is készítettek.


Szombaton és vasárnap is egy Antonov An–124 Ruszlan típusú gép landolt Budapesten, a látványos eseményre pedig kisebb tömeg gyűlt össze a repülőtér kerítésénél. A világ egyik legnagyobb, ma is aktív, sorozatban gyártott teherszállító típusának érkezése jelentős érdeklődést váltott ki.

A leszállásokról több videó is felkerült a TikTokra, amelyek különböző szögekből mutatják be a hatalmas gép érkezését.

@vikktor46 A mérnöki zsenialitás ? #antonov #airplane #plane #fyp #hungary ♬ AG Music - orijinal ses - AG Music
A felvételeken jól látszik, ahogy a Ruszlan fák és épületek felett áthúzva megközelíti a futópályát, a mérete pedig lélegzetelállító.
@flybyaviation1 Antonov AN-124 Ruslan landing at BUD #planespotter #aviation #antonov ♬ original sound - FlyByAviation

A hajtóművek hangja és a gép látványa a helyszínen várakozókból elismerő reakciókat váltott ki.

A gép különlegessége, hogy hatalmas, túlméretes rakományok szállítására is alkalmas – akár egy egész vasúti vagon is elfér a törzsében.

Mivel a világon mindössze néhány tucat példány üzemel belőle, és csak speciális fuvarfeladatokat lát el, egy-egy európai, így a budapesti látogatása is eseményszámba megy a repülés iránt érdeklődők körében.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Annyira erőlködött a WC-n egy hongkongi nő, hogy amnéziás lett, tíz évnyi emlékét vesztette el
Egy hongkongi nő két hétig tartó székrekedés után átmeneti amnéziát kapott. Az orvosok szerint a túlzott erőlködés miatti oxigénhiány okozta a tüneteket, amelyek nyolc óra után múltak el.
M.M. / Fotó: - szmo.hu
2026. június 09.



Nyolc órára törlődött egy hongkongi nő emlékezetéből az elmúlt tíz év, miután a vécén túlságosan megerőltette magát. Az asszony két hétig tartó, súlyos székrekedéstől szenvedett – írja a Bors Online.

A családja vitte kórházba, miután kijött a mellékhelyiségből, és nemcsak őket nem ismerte fel, de az elmúlt évtized eseményeit sem tudta felidézni.

Kezelőorvosa szerint a túlzott erőlködés miatt a nő hasában és agyában olyan nagy nyomás keletkezett, ami oxigénhiányhoz vezetett.

A történet szerencsére boldog véget ért. A nő emlékei nyolc óra elteltével visszatértek, de az orvos arra figyelmeztetett, hogy hasonlóan veszélyes lehet, ha valaki nehéz dolgokat emel, vagy más módon terheli meg hirtelen a szervezetét. Az ilyen fizikai megterhelés akár sztrókhoz is vezethet.

Nem ez az első eset, hogy fizikai megterhelés okozott átmeneti memóriazavart. 2022-ben egy ír férfi esete járta be a sajtót, aki a feleségével történt intenzív együttlét után vesztette el az előző két nap emlékeit, és folyamatosan ugyanazokat a kérdéseket ismételgette. A kórházban átmeneti globális amnéziával (TGA) diagnosztizálták.

A jelenségnek több, hétköznapinak tűnő kiváltó oka is lehet, egy 2024-es orvosi közlemény például hideg vízben úszáshoz köthető eseteket dokumentált. A szakemberek a hirtelen fellépő memóriazavart minden esetben komolyan veszik, és azonnali kivizsgálást javasolnak a súlyosabb kórképek kizárása érdekében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Történelmet ír a 35 éves japán polgármester: 16 hétre otthagyja a hivatalt, hogy szülhessen
Kavata Soko szeptemberre várja első gyermekét, távolléte alatt az alpolgármester vezeti majd Javata városát. Lépésével a munka és a család egyensúlyára akarja felhívni a figyelmet egy olyan országban, ahol a nők alulreprezentáltak a politikában.


Japánban az országos figyelem középpontjába került Javata város 35 éves polgármestere, Kavata Soko, miután bejelentette, hogy a japán polgármesterek közül elsőként 16 hetes szülési szabadságra fog menni első gyermeke érkezése miatt. A városvezető reményei szerint ezzel másokat is arra tud bíztatni, hogy megfelelő egyensúlyt találjanak a munka és a család között – írta a CNN japán kiadása.

A 2023-ban, mindössze 33 évesen megválasztott polgármester a tervek szerint a szülés előtt és után is nyolc-nyolc hetet lesz távol hivatalától, gyermekét szeptemberre várja.

Döntése azért számít történelminek, mert a japán munkajogi szabályok ugyan lehetőséget adnak a dolgozóknak a szülési szabadságra, az erről szóló törvény a választott képviselőkre nem tér ki, így távollétük nincs egyértelműen szabályozva.

A polgármester szerint a jelenlegi rendszer egyszerűen nem számol azzal, hogy egy vezető pozícióban lévő nő gyermeket vállal. Kavata, szerint mivel a törvény nem is tiltja ezt, a helyzet egyfajta „szürke zóna”.

Döntése nagy visszhangot váltott ki Japánban, és sokan ellenezték azt a közösségi oldalakon, az adófizetők pénzének pazarlásaként értékelve távolmaradását a hivataltól.

A polgármester ezzel szemben azt mondta, hogy azok az emberek, akikkel személyesen beszélt erről, mind támogatóak voltak. A város működésének folytonosságát a távolléte alatt az alpolgármester biztosítja.

Japánban a polgármestereknek csak nagyjából öt százaléka nő, de a számuk az elmúlt öt évben lassú emelkedésnek indult.

Ebben az időszakban a több mint 1700 településen a korábbi ötvenről nyolcvanra nőtt a női városvezetők száma, így Kavata Soko lépése egy olyan időszakban bír nagy jelentőséggel, amikor a nők politikai szerepvállalása egyre fontosabb téma.

Via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kiderült, miért zuhant le a kamera a pályára a magyar-kazah meccsen
A 4iG csoport közölte, hogy a kamera mozgómotorjában keletkezett tűz okozta a balesetet. Pedig a berendezésnek hibátlanul kellett volna működnie, mivel az üzemeltető alvállalkozó egy teljesen új rendszert telepített.


A kameramozgató motor kigyulladása miatt zuhant le az egyik meccsközvetítő kamera magyar labdarúgó-válogatott Kazahsztán elleni barátságos mérkőzésén a debreceni Nagyerdei Stadionban kedd este.

Ahogy arról beszámoltunk,

az első félidőben a pálya felett mozgó kamera füstölni kezdett, majd a játéktér szélére zuhant.

A játékot rövid időre félbeszakították, amíg a maradványokat eltávolították, majd a meccs folytatódott, amelyet Magyarország végül 3–1-re megnyert.

A 4iG a Telex kérdésére közölte a vizsgálat első eredményeit.

Eszerint a tűz következtében megolvadt a 12 tonna teherbírású kevlár kötélzet, valamint a biztonsági felfüggesztés is.

A cégcsoport tájékoztatása szerint a berendezésnek hibátlanul kellett volna működnie, mivel az üzemeltető alvállalkozó egy teljesen új rendszert telepített.

„Az alvállalkozó tájékoztatása szerint a kameramozgató berendezés – beleértve a mozgatómotort és a kötélzetet – új, a szükséges tanúsítványokkal rendelkező eszköz volt” – áll a cég közleményében.

A közvetítést végző One Broadcast a speciális kameramozgató berendezés telepítésére és üzemeltetésére alvállalkozót vett igénybe. Bár a cég szerint a rendszer új és tanúsított volt, az alvállalkozó a hibát elismerte, és teljes felelősséget vállalt az esetért. Jelenleg is zajlik a szakértői vizsgálat, amelynek célja annak megállapítása, hogy mi okozhatta egy elvileg hibátlan, minősített berendezés meghibásodását.

A jövőbeli hasonló esetek elkerülésére is ígéretet tettek.

„A társaság az eset kivizsgálásában minden érintett féllel együttműködik, a vizsgálat lezárását követően megteszi a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy hasonló eset a jövőben ne fordulhasson elő.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk