Harsányi Levente őszinte vallomása új párjáról: „Hosszú idő óta az első nő, akit bemutattam a gyerekeimnek”
A műsorvezető most először érzi úgy az életében, hogy megtalálta az igazit. Nagyon élvezik az együtt töltött időt, és már a nagy családi találkozáson is túl vannak.
A kétgyermekes családapa 53 évesen találta meg a szerelmet egy Lara nevű nő személyében: a műsorvezető és új barátnője között 3 hónap alatt olyan szoros kapcsolat alakult ki, hogy Harsányi a gyerekeinek is bemutatta a kedvesét - írta meg a Blikk.
„Egy véletlenszerű vacsorameghíváson találkoztunk, és valóban első látásra szerelem volt mindkettőnk részéről. A vacsora után felvettem a kapcsolatot Larával, és ráírtam. Innentől két hétig beszélgettünk, majd sor került az első randevúra is.
Ahogy egyre jobban megismerem, úgy derül ki, hogy egyre több mindent szeretek benne. Imádom, ahogy alszik, ahogy néz, ahogy gondolkodik. Viccesen azt szoktam mondani a barátaimnak, hogy keresem benne a hibát, de nem találom. Valóban olyan ez most, mint egy tündérmese vagy egy hollywoodi film”
- mondta a lapnak Harsányi Levente, aki mindenkinek azt kívánja, hogy találja meg azt az embert, aki neki lett rendelve föntről.
„Három hónap után még nem gondolunk nagyon előre, azt azonban mindketten érezzük, hogy hiányzunk egymásnak, amikor nem vagyunk kettesben. Voltunk már közösen több programon is, és utaztunk is el már kettesben, de valószínűleg a nyáron is megyünk majd egy hosszabb útra.
Egyikünk sem az kifejezetten tervezgetős típus, ezért nem is szoktunk leülni és előre kigondolni, hogy egy hónap vagy év múlva mi lesz. De bármi is lesz, azt közösen csináljuk. Már túl vagyunk a nagy családi bemutatkozásokon, és Lara hosszú idő óta az első nő, akit bemutattam a gyerekeimnek. Nagy az egyetértés közöttük, és biztos vagyok benne, ez így is marad”
– mesélte a lapnak a műsorvezető.
A kétgyermekes családapa 53 évesen találta meg a szerelmet egy Lara nevű nő személyében: a műsorvezető és új barátnője között 3 hónap alatt olyan szoros kapcsolat alakult ki, hogy Harsányi a gyerekeinek is bemutatta a kedvesét - írta meg a Blikk.
„Egy véletlenszerű vacsorameghíváson találkoztunk, és valóban első látásra szerelem volt mindkettőnk részéről. A vacsora után felvettem a kapcsolatot Larával, és ráírtam. Innentől két hétig beszélgettünk, majd sor került az első randevúra is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Adam Security bukása: videón, ahogy 15 másodperc alatt padlót fogott a magyar TikTok-sztár az RXF ketrecében
A magyar influenszer másodszor is simán elbukott az MMA-ban, ezúttal Bukarestben. Ellenfele már az első menet elején leterítette, a bíró gyorsan véget vetett a küzdelemnek.
Bártfai Ádám, azaz Adam Security másodszor is vereséget szenvedett MMA-mérkőzésen. A román Ovidiu Neveu technikai kiütéssel győzte le a magyar harcost a Real Xtreme Fighting bukaresti gáláján.
A két közösségi média-szereplő hetek óta üzengetett egymásnak a TikTokon és más platformokon, most viszont a ketrecben rendezték le a vitát.
A meccs nagyon rövid ideig tartott: Neveu azonnal támadásba lendült, egy jobbossal megingatta Ádámot, aki hátrálás közben a földre esett, és onnantól már csak védekezni tudott az ütések ellen, írja a shopbuilder.hu.
A mérkőzés kevesebb mint 15 másodperc alatt véget ért.
A mérkőzésvezető, Alexandru Lungu azonnal közbelépett, amikor látta, hogy Ádám nem tud visszavágni. Neveu azonban tovább akarta ütni ellenfelét, és csak nehezen lehetett leállítani.
Bártfai Ádám ezzel második MMA-meccsét is elveszítette. Első alkalommal 2023-ban lépett ketrecbe, akkor Jakub Szymanski ellen kapott ki az első menetben technikai kiütéssel. Szymanski összesen négy mérkőzést vívott, ezek közül hármat elveszített, egyedül Ádámot tudta legyőzni.
A totaldamage.hu beszámolója szerint „Ádám megint olyan volt a ketrecben, mint aki soha életében egyetlen küzdősport edzésen sem vett volna részt”.
Adam Security, vagyis polgári nevén Bártfai Ádám egy magyar biztonsági őr, aki 2023-ban lett internetes szenzáció, különösen Lengyelországban. TikTok-videói, amelyekben jellegzetes Security-feliratú dzsekiben, lassú mozdulatokkal és izmos testalkatával szerepel, gyorsan vírusszerűen terjedtek. Ezeket a videókat többnyire a "Barbie (ale to vixa)" című diszkó remix kíséri, ami tovább növelte népszerűségét.
Ádám Miskolc környékén él, és menyasszonyával, Farkas Szandrával együtt készít tartalmakat. A TikTokon több mint 350 ezer követője van, és videói összesen több tízmillió megtekintést értek már el. A lengyel közönség körében különösen népszerű, ahol még egy lufiból készült szobrot is készítettek a kigyúrt srácról egy ajándékboltban.
Bártfai Ádám, azaz Adam Security másodszor is vereséget szenvedett MMA-mérkőzésen. A román Ovidiu Neveu technikai kiütéssel győzte le a magyar harcost a Real Xtreme Fighting bukaresti gáláján.
A két közösségi média-szereplő hetek óta üzengetett egymásnak a TikTokon és más platformokon, most viszont a ketrecben rendezték le a vitát.
A meccs nagyon rövid ideig tartott: Neveu azonnal támadásba lendült, egy jobbossal megingatta Ádámot, aki hátrálás közben a földre esett, és onnantól már csak védekezni tudott az ütések ellen, írja a shopbuilder.hu.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Milák Kristóf és Pádár Nikolett között szerelem szövődött, írta a Blikk. A fiatal úszók kapcsolatát a kaposvári országos bajnokságon már nem is titkolták. A kétszeres olimpiai bajnok és az Európa-bajnok sportoló több alkalommal is együtt jelent meg a verseny helyszínén, közös pillanataikból egyértelműen látszott, mennyire közel állnak egymáshoz.
A verseny egyik napján négy különböző alkalommal is együtt látták őket.
Délelőtt az úszóknak fenntartott nézőtéri részen mutatták meg, milyen gyengéd a kapcsolatuk. Később, a délutáni programban pár perces különbséggel nyertek aranyérmet 100 méter gyorson. A 4x100 méteres mix vegyesváltóban egymás melletti pályán úsztak hajráemberekként. Az esti órákban pedig már kabátban, együtt hagyták el az uszodát.
A két úszó kapcsolata nem most kezdődött: egy-egy korábbi edzőtáborozás során már közelebb kerültek egymáshoz, de valószínűleg csak tavaly vált tartóssá a viszony.
Egy, az úszók világában jártas forrás szerint az olimpia után együtt utaztak el nyaralni.
Milák Kristóf nem kívánt nyilatkozni a kapcsolatukról – ahogy általában sem szokott megosztani részleteket a magánéletéről és a sportkarrierjéről sem. Pádár Nikolett ezzel szemben nyitottabb az újságírói kérdésekre, bár a verseny után elsősorban úszóteljesítményéről beszélt.
A kapcsolatukat a közeljövőben komoly próbatétel várja: míg Milák itthon folytatja pályafutását, addig Pádár Nikolett augusztusban Texasba költözik, és a Kós Hubertből olimpiai bajnokot nevelő Bob Bowman irányításával készül tovább. A távolság Budapest és Austin között légvonalban 9313 kilométer.
Milák Kristóf és Pádár Nikolett között szerelem szövődött, írta a Blikk. A fiatal úszók kapcsolatát a kaposvári országos bajnokságon már nem is titkolták. A kétszeres olimpiai bajnok és az Európa-bajnok sportoló több alkalommal is együtt jelent meg a verseny helyszínén, közös pillanataikból egyértelműen látszott, mennyire közel állnak egymáshoz.
A verseny egyik napján négy különböző alkalommal is együtt látták őket.
Délelőtt az úszóknak fenntartott nézőtéri részen mutatták meg, milyen gyengéd a kapcsolatuk. Később, a délutáni programban pár perces különbséggel nyertek aranyérmet 100 méter gyorson. A 4x100 méteres mix vegyesváltóban egymás melletti pályán úsztak hajráemberekként. Az esti órákban pedig már kabátban, együtt hagyták el az uszodát.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öt év után előkerült Jáksó László - friss fotót posztolt magáról az egykori műsorvezető
A népszerű műsorvezető utoljára 2020-ban posztolt, most viszont váratlanul új képpel lepte meg követőit. A rajongók nem győznek örülni a visszatérésének.
Több év hallgatás után újra megjelent a közösségi médiában Jáksó László, írta meg a Blikk. Az ismert rádiós és televíziós műsorvezető csütörtök este friss profilképet tett ki közösségi oldalára, ahol utoljára 2020 áprilisában posztolt.
A váratlan frissítés nagy örömet okozott követőinek, akik számos kedves üzenettel köszöntötték. Volt, aki azt írta: „Hiányzol nekünk. Képernyőről, rádióból, szinkronhangból. De továbbra is szeretünk”, míg mások azt emelték ki, mennyire jó újra látni, és azt is megjegyezték, hogy „semmit nem fog rajtad az idő”.
Jáksó László a 2000-es évek egyik meghatározó médiaszemélyisége volt. Olyan műsorokkal vált ismertté, mint a Heti Hetes és a Kész Átverés Show. Az utóbbi években visszavonult a nyilvánosságtól, jelenleg 56 éves.
Korábban a Blikknek adott interjújában elmondta, hogy nem hiányzik neki a mai televíziózás, mivel szerinte romlott a műsorok minősége. Ugyanakkor kiemelte, hogy vannak olyan műsorvezetők, akiket tehetségesnek tart: „Istenes Bence például szerintem nagyon tehetséges srác, megvan a kellő érzékenysége, és érezhető rajta, hogy nem buta fiú. De Majkát is tehetséges műsorvezetőnek tartom, mindamellett, hogy emberileg nem túlságosan kedvelem” – fogalmazott.
Több év hallgatás után újra megjelent a közösségi médiában Jáksó László, írta meg a Blikk. Az ismert rádiós és televíziós műsorvezető csütörtök este friss profilképet tett ki közösségi oldalára, ahol utoljára 2020 áprilisában posztolt.
A váratlan frissítés nagy örömet okozott követőinek, akik számos kedves üzenettel köszöntötték. Volt, aki azt írta: „Hiányzol nekünk. Képernyőről, rádióból, szinkronhangból. De továbbra is szeretünk”, míg mások azt emelték ki, mennyire jó újra látni, és azt is megjegyezték, hogy „semmit nem fog rajtad az idő”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lékai-Kiss Ramóna a pénteki Tények Pluszban mesélt arról, hogyan támogatja őt családja A Nagy Duett során, és arról is, hogy férjével már régóta szeretnének második gyermeket.
A TV2 műsorvezetője elmondta, hogy hatéves kisfia, Noé az első adás felvételén ott tudott lenni, de azóta nem kíséri el, mert hétfő reggelente óvodába megy. Édesapja és húga viszont minden egyes fordulón a helyszínen szurkol neki.
A beszélgetés során a családalapítás témája is szóba került. Ramóna őszintén beszélt arról, hogy férjével, Lékai Máté kézilabdázóval már hosszabb ideje vágynak arra, hogy kisfiuknak testvére szülessen.
„Mi nagyon szerettünk volna testvért Noéka mellé. A férjemnek is van egy öccse, nekem is egy húgom, és valahogy úgy képzeltük el, hogy ez így kerek egész. De aztán hosszú idők próbálkozásai után sem adta meg nekünk az élet, hogy ez így legyen, most sem vagyok várandós. Ember tervez, Isten végez, meglátjuk mit hoz a jövő!”