Hajós András elárulta, miért utálja őt Havas Henrik
„Ő azt képzelte, hogy ez örökösen az ő helye” – Hajós András a Heti Hetes legutóbbi adásában fejtette ki, szerinte miért nincs jóban Havas Henrikkel. Hajós az adásban két fő okot nevezett meg: egyrészt azt, hogy annak idején Havas székébe ült be a műsorban, másrészt pedig azt, hogy sosem volt hajlandó „Tanár úrként” tekinteni a veterán újságíróra.
A Heti Hetes harmadik, vasárnapi adásában Majka kérdezett rá Hajósnál, hogy a konfliktusuk onnan ered-e, hogy annak idején a helyére ült be, mire Hajós részletesen elmagyarázta a helyzetet – vette észre a story.hu.
A műsor az országgyűlési választás estéjén, hosszú szünet után tért vissza az RTL képernyőjére. A műsorvezető a YouTube-ról ismert Nagy Ádám lett, az állandó szereplők között pedig Hajós András és Majka is helyet kapott.
A visszatérést a régi gárda több tagja sem fogadta kitörő örömmel. Havas Henrik egyenesen lesújtó véleményt fogalmazott meg a produkcióról, unalmasnak nevezve azt, és kijelentve: „Ekkora baromságot én még nem láttam”.
Ebben a felfokozott légkörben érkezett Hajós magyarázata. Elmondása szerint Havas és Verebes István annak idején egy másik tévéműsor miatt hagyták ott a Heti Hetest, és amikor megpróbáltak visszatérni, az RTL már nem fogadta őket vissza a régi helyükre.
A másik konfliktusforrás szerinte az volt, hogy nem volt hajlandó alárendelt szerepet játszani.
Hajós azzal zárta a gondolatmenetet, hogy Havas Henrik nem humorista, de „egy fantasztikus karakter”, és jó egészséget kívánt neki.
Havas korábban azzal indokolta kritikáját, hogy az új szereplőgárda nem éri el a régi szintjét, amit elsősorban Bajor Imre és Gálvölgyi János zsenialitásának tulajdonított. „Ajánlom, hogy nézzék meg a régi felvételeket. Nem én vagyok lényeges, hanem két zseniális színész, Bajor Imre és Gálvölgyi János. [...] Itt minden spontán volt, két színész zsenialitása volt az, ami vitte a hátán az egész produkciót” – mondta videójában.