Hajléktalan volt, a barátnője öngyilkos lett, és sokan féltik a depressziója miatt – Jim Carrey 62 éves

Volt már olyan borzalmas érzésed, hogy valami szörnyűség leselkedik rád a sarkon túl? Pontosan erről szól a Netflix legújabb, nyolcrészes horrorja, a Something Very Bad Is Going To Happen, magyarul valószínűleg a Nagyon rossz előérzetem van címmel megy majd, amelynek mind a 8 epizódja március 26-án érkezik. A főszerepben Camila Morrone és Adam DiMarco látható, a kreatív felügyeletet pedig a Stranger Things alkotói, a Duffer fivérek biztosítják – írta a LADbible.

A sorozatot a házasság Carrie-jeként és Rosemary gyermekeként emlegetik, ami egy fokozódó paranoiára épülő pszichológiai horrort ígér. Az első, egyperces előzetes ezt a nyomasztó hangulatot erősíti: miközben a menyasszony az oltár felé vonul, a képeket nyugtalanító látomások, torz, vészjósló mosolyok és különböző szereplők ismételt bocsánatkérései szakítják meg. A feszültség a csúcspontjára ér, amikor egy hang felteszi a kérdést: „Biztos vagy benne, hogy ő az igazi?”.

A sorozat mögött Haley Z. Boston áll alkotóként, a rendezői székben pedig a Baby Reindeer egyik rendezője, Weronika Tofilska mellett Axelle Carolyn és Lisa Brühlmann is helyet foglalt.

„Imádom a horrort. Teljesen természetes közeg számomra: így dolgozom fel a saját érzelmeimet, érzéseimet, és így értem meg a világot is.” – nyilatkozta Boston a Netflix Tudum nevű magazinjának. Hozzátette, a horror szerinte lehetővé teszi a tabunak számító érzések felfedezését.

Az alkotó azt is elárulta, hogy az ihletet egy gyerekkori beszélgetés adta az anyjával. „Amikor gyerek voltam, anyukám azt mondta nekem: „Csak arra kell figyelned, hogy ne a rossz emberhez menj feleségül”

– mondta, majd elárulta: „A sorozat arról a félelemről szól, hogy az ember a rossz emberhez megy”

A rettegő menyasszonyt Camila Morrone, vőlegényét pedig Adam DiMarco alakítja. A szereplőgárdában olyan nevek is feltűnnek, mint Jennifer Jason Leigh, Ted Levine, Jeff Wilbusch, Karla Crome és Gus Birney. A közönség első reakciói alapján nagy az érdeklődés.

„A cím és a főszereplők korábbi munkái alapján egy hangulatos, pszichológiai thrillerre vagy egy sötét presztízsdrámára számítok” – írta egy kommentelő.

„Ennek az előzetesnek komoly esküvői horror energiája van. Nézni fogom” – fogalmazott egy másik, míg egy harmadik hozzátette: „Na, ez valami izgalmas és borzongató. Alig várom, hogy lássam.”

A gyártásért a Duffer fivérek cége, az Upside Down Pictures felelt, a Baby Reindeer-ből ismert Weronika Tofilska pedig a nyolc epizódból négyet rendezett. Aki kíváncsi, jelölje be a naptárában március 26-át – ez az esküvő garantáltan nem a boldog befejezésről fog szólni.

Cserhalmi György ma ünnepli 78. születésnapját. Az évforduló nem csupán egy szám, hanem egy olyan visszatérés ünnepe is, amely mögött öt év, kilenc műtét és egy friss, mégis időtálló ars poetica áll. Az Örkény Színház Székfoglaló című önálló estje február 22-én és 25-én is műsoron van, a színpadon pedig egy olyan ember áll, akinek hangja és arca egybeforrt a magyar történelem és filmművészet legfontosabb pillanataival.

1989. március 15-én a Magyar Televízió Szabadság téri székházának lépcsőjén több tízezres tömeg előtt ő olvasta fel az ellenzéki szervezetek 12 pontos követelését. A Fekete Doboz archív felvételei máig őrzik a pillanatot, ahogy a színész egy nemzet hangjává válik. A gesztus nem volt kockázat nélküli.

Ez a fajta karakter a filmvásznon is meghatározta pályáját. A nyolcvanas évek egyik kultfilmje, András Ferenc Dögkeselyűje (1982) taxisofőrként mutatta be, aki magányosan száll szembe a kisstílű bűnnel és a közönnyel; a filmet a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon is vetítették. A nemzetközi elismerés már korábban megtalálta: az 1976-os Azonosítás című filmben nyújtott alakításáért a Berlinale Ezüst Medve-díjjal tüntette ki a stábot a kiemelkedő egyedi teljesítményért. Szerepelt Szabó István Oscar-díjas Mephistójában is, a 2000-es években pedig Antal Nimród Kontrolljában tűnt fel az emlékezetes „Öltönyös” figurájaként.

Alkotói teljesítményét a szakma és az állam is a legmagasabb szinten ismerte el. Már 1990-ben megkapta a Kossuth-díjat, 2014 óta a Nemzet Színésze cím birtokosa, 2023-tól pedig a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

„Ő nevelt fel, és ahogy lett egy kis eszem, én is megértettem, hogy mennyit jelent a szabadság” – emlékezett vissza nagyapjára. Ezt az értékrendet a közéleti megszólalásaiban is következetesen képviseli.

A mai színházi működésről is markáns véleménye van, Latinovits Zoltánt idézve kritizálta a túltermelést. „prostituálttá válik a színház, ha mindennap gőzerővel megy a nagyüzem” – mondta a Telexnek adott interjújában. Miközben bírálta Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színházban történt baleset után neki tulajdonított „azokhoz tartozol” kiszólásról Szász Júlia színésznő egy interjúban kijelentette, hogy az nem hangzott el.

A közéleti viták és a szakmai állásfoglalások mögött az elmúlt években egy mélyen személyes küzdelem is zajlott. A Rákeltérítő című sorozatban kendőzetlen őszinteséggel beszélt erről:

A betegség és a gyógyulás útján a legfőbb támaszt a humor és a partneri viszony jelentette, de egy megrendítő magánéleti pillanat is erőt adott neki. Visszaemlékezése szerint 2016-ban elhunyt felesége utolsó mondata az volt hozzá: „maradj, mert rád még szükség van.” Visszatérése az Örkény Színházba 2025 novemberében ennek a mondatnak a beteljesülése is. A premier utáni érzéseiről így beszélt: „Színpadrozsdám volt, de jólesett, amit a közönségtől kaptam.”

Nagyot mennek az utóbbi években a magyar közönségfilmek. A Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled? Barbenheimer-szerű kettős csodafutása óta több sikeres, értsd százezer mozinéző feletti eredményt felmutatni képes romkom került már a vásznakra. Ott volt például a Véletlenül írtam egy könyvet (163 ezer néző), a Szenvedélyes nők (234 ezer néző eddig), a Legénybúcsú (196 ezer néző eddig) vagy idén a Magyar menyegző (133 ezer néző eddig). Ebbe a sorba áll most be a Valentin-nap hétvégéjére időzített Beléd estem is, amelyet a Futni mentem és a Szenvedélyes nők producerpárosa, Kárpáti György és Berta Balázs készítettek, ezúttal si mindenféle állami támogatás nélkül.

A történet szerint Eszter (Rujder Vivien) és Bálint (Szabó Kimmel Tamás) filmszínészek, akik épp egy ’90-es években játszódó romantikus vígjátékot forgatnak, nem mellesleg pedig utálják egymást. A nőcsábász, egoista, sztárallűrökkel teli, és Eszter szerint színésznek is pocsék Bálinttal valóban nehéz a közös munka. A lány egyébként éppen készül férjhez menni szerelméhez (Bányai Kelemen Barna), három nap múlva esküvő…

A forgatáson azonban baleset történik, Eszter beveri a fejét, amikor pedig felébred a kórházban, amnéziás lesz, pontosabban úgy képzeli, hogy ő valójában a filmbeli karaktere, a kilencvenes években élő fodrász, Lili, aki kimondhatatlanul szerelmes Bálint szerelmesregényeket író karakterébe. Vagyis a fejében összemossa a valóságot a fikcióval. A filmbeli film rendezője (Mészáros Máté) úgy dönt, segítenek Eszternek abban, hogy megteremtik neki a képzelt realitását, hátha ezzel elősegítik a gyors gyógyulást, és befejezhetik a forgatást. Így viszont az ódzkodó Bálintnak is el kell játszania, hogy ő most az író, azaz Lili vágyainak tárgya.

Szóval vannak itt egyértelmű előképek, ez az alapvetés azonban továbbra is működhet egy romantikus vígjátékban, hiszen számos vicces szituációt lehet belőle kifejteni.

Kárpátiék a rendezésre ezúttal a #Sohavégetnemérős (2016), a Nagykarácsony (2021) és a Nyugati nyaralás (2022) direktorát, Tiszeker Dánielt kérték fel, aki szintén elért már több szép közönségsikert, a Nagykarácsony a bizonyság arra, hogy érzi ezt a műfajt. A Beléd estemnél inkább a poénkodásra helyezték a hangsúlyt, és nem a romantikára, épp ezért sokat dobott volna az összképen, ha jobbak a poénok. A cselekmény szinte a teljes játékidő alatt mindössze két helyszínen játszódik, a filmbeli Lili díszletlakásában, illetve a szintén a forgatáshoz használt fodrászszalonban. Természetesen, hiszen ezek azok a terepek, amelyekben Eszter a kilencvenes években érezheti magát, és nem sokkolja őt le, mondjuk egy okostelefon, egy streamingcsatorna a tévében vagy egy előtte elguruló Tesla. A Beléd estem pedig mindettől pedig kap egyfajta kamaradarab-szerű hangulatot, amolyan szitkomos atmoszférát, amelynek során Bálint és Eszter a titokban bekamerázott lakásban évődnek, míg a rendező és segédje (Kovács Lehel) a szomszéd kecóban figyelik őket, és súgják Bálint fülébe a parancsokat. Sőt, még Eszter orvosa (Pokorny Lia) és becsatlakozik hozzájuk, s ezzel bejön még egy (nem túl jól kibontott s épp ezért tán felesleges) romantikus szál az orvos és a rendező között.

A szereplőkkel ugyanis minden rendben. Rujder és Szabó Kimmel érezhetően lubickolnak a szerepeikben, és a köztük lévő kémia is működik, jobb szövegekkel azonban még emlékezetesebb párost alkothattak volna.

A Beléd estem másik főszereplője pedig természetesen a ’90-es évek, az alkotók szép nagy szerepet szántak itt a nosztalgiának, és jobban ki is aknázták azt, mint mondjuk a Hogyan tudnál élni nélküled? készítői. Van itt Traubi, Rapülők, walkman, A szex vajon mi?, tamagocsi és természetesen Vágási Feri – a Szomszédok többször is beszédtéma a filmben, nagyon helyesen!

Van azonban a Beléd estemnek egy meglepően jól működő szála is, amelyben a doktornő és a rendező a kilencvenes évek férfi-női szerepeit ütköztetik a modernkor felvilágosultabb hozzáállásával. Jelesül, hogy a filmes miért olyannak, vagyis a vágyott férfinek saját magát teljes mértékben alárendelőnek írta meg Lili karakterét, és hogy tényleg ilyen volt-e a világ 30 évvel ezelőtt? Ez persze csak egy kis szelete az egésznek, de a hasra esős és félreértős olcsóbb poénok között meglepő komolyságot tud egy pillanatra csempészni a nagy egészbe.

A Beléd estem tehát nem ér fel a Futni mentem és a Szenvedélyes nők frissességéhez és szellemességéhez, s kétségtelen, hogy sokkal több volt ebben az alapsztoriban annál, mint amit végül kaptunk, ám ezzel együtt is képes kiszakítani minket a 2020-as évek szürke hétköznapjaiból, s beszippantani egy szertelen, sokkal kevesebb kütyüvel kavaró és abszolút ártatlan világba, ahol jól fogjuk érezni magunkat.

Az Üvöltő szelek Emily Brontë egyetlen regénye. 1847-ben adota ki először Ellis Bell írói álnéven, a romantikus-gótikus könyv pedig azóta az angol irodalom egyik halhatatlan klasszikusaként vonult be a történelembe. Természetesen számtalan mozgóképes feldolgozás készült belőle az utóbbi több mint 100 évben. Az első ismert adaptáció 1920-ból származik A.V. Bramble rendezésében, a leghíresebb közülük pedig talán az 1939-es William Wyler-féle változat Laurence Olivier és Merle Oberon főszereplésével, ez utóbbit a legjobb film Oscar-díjára is jelölték.

A legutóbbi ismertebb adaptációk egy 2009-es kétrészes tévéfilm Tom Hardyval és Charlotte Riley-val, míg moziban utoljára 2011-ben láthattuk a sztorit Andrea Arnold rendezésében Kaya Scodelarióval és James Howsonnal.

Mit lehet mégis századszorra mondani egy ennyiszer feldolgozott, csontig lerágott történetről, amelyet szinte minden évtizedben akár többször is filmre vittek már? Mégis sorra készülnek továbbra is a mozgóképes átiratok Brontë örökbecsűjéből, most például egy kifejezetten nagyszabású verzió született egy Oscar-díjas író-rendező, Emerald Fennell (Ígéretes fiatal nő, Saltburn) és két világsztár, Margot Robbie és Jacob Elordi asszisztálásával. S hogy miért nagyszabású? Nos, a 80 millió dolláros gyártási költségek eléggé árulkodóak, egy kosztümös, romantikus film esetében ez szinte példa nélküli, szóval felettébb bízott a készítőkben a projektet felkaroló Warner Bros., s lám, bejött a számításuk. A legújabb Üvöltő szelek elsőként nyitott az amerikai box office-listán a premierhétvégéjén, amelyen 32,8 millió dollárt zsebelt be, világszinten pedig ez az összeg 88,5 millióra rúgott, és most csupán 3-4 napról beszélünk.

Hogy mi vonzotta ennyire a közönséget a nyitánykor a mozik vásznai elé (természetesen a nyilvánvalóan Valentin-napi víkendre időzített bemutatón kívül), talán egyértelémű: Margot Robbie és Jacob Elordi jelenleg Hollywood legmenőbb sztárjai között vannak, így a köztük lévő szerelmi és erotikus cívódásokra rengetegen kíváncsiak voltak. E sorok írásakor még nem tudni, mekkora visszaeséssel néz majd szembe a film a második hétvégéjén, mindenesetre nem lenne meglepő, ha jelentőssel, hiszen nem biztos, hogy a romantikára éhes közönség azt kapta Emerald Fennell filmjétől, amit várt.

Az Üvöltő szelek kapásból nyikorgó és nyögő hangokkal indít, s mikor már azt hinnénk, rögvest egy szexjelenettel indítunk, egy bitón lógó és kapálózó férfit mutat a kamera, akit a kivégzésre összegyűlt csürhe kiröhög, amiért a fulladozás miatt látható erekciója lesz. Ez a felütés (felakasztás) nyomban helyre teszi a kedves románcra számító nézőt: ez nem egy olyan sztori.

Ha valaki még nem olvasta volna Brontë eredetijét (nyilván nem kevés átírással a film részéről), a történet Catherine Earnshaw-ról (Robbie) szól, akinek elszegényedő, iszákos, szerencsejátékos és aggresszív apja (Doc Martin, azaz Martin Clunes csodásan visszataszító Mr. Earnshaw-ként) egy gyenge pillanatában magához vesz egy utcakölyköt, akit Cathy elnevez Heathcliffnek (akinek fiatal énjét a Kamaszok friss Emmy- és Golden Globe-díjas Owen Cooperje alakítja). Együtt nőnek fel, és mindvégig közeli viszonyt ápolnak, sőt, egymásba is szeretnek, de ezt nem vallják be a másiknak. Majd a frissen szomszédba költöző tehetős Edgar Linton (Shazad Latif) házassági ajánlatot tesz Cathynek, akinek a szíve Heathcliffet választaná, de fél, hogy a nincstelen férfival lealacsonyítaná magát. Ezt egy óvatlan pillanatban ki is mondja a szintén vele együtt nevelkedett társalkodónőjének, Nellynek (Hong Chau), a kint hallgatozó Heathcliff pedig erre sértetten elhagyja a birtokot.

Emerald Fennell talán a legkarakteresebb, legerősebb kezű női rendező manapság, ezt pedig az Üvöltő szelekben is rendesen aláhúzza. Csodálatos képek, extravagáns jelmezek és díszletek (a Cathy arcbőre alapján készült szobafal az erekkel és szeplőkkel egészen beteg) és nem éppen a korszakhoz illő zenei aláfestések özönében bontakozik ki Heathcliff és Catherine viharos viszonya, az atmoszféra pedig harapható.

Fennell nem teketóriázik, a romantikus történetek egyik legmocskosabb filmjét vezényelte le. Kár, hogy az erős vizualitás itt-ott már manírosságba csap át, ám az kétségtelen, hogy nem könnyű levenni a vásznon zajló bizarr eseményekről a szemeinket. Ahogyan Margot Robbie-ról és Jacob Elordiról sem, akik között (a köztük lévő kb. hétéves korkülönbség ellenére is Robbie javára) erős kémia bontakozik ki. Tom Tykwer A parfümje is eszünkbe juthat időnként, hiszen az Üvöltő szelek is a legnagyobb szennyben keresi a szépséget, de nem biztos, hogy meg is találja azt.