Győzike belépett a Fideszbe, fotókat is mutatott róla
Gáspár Győző belépett a Fideszbe. Erről a közösségi oldalán számolt be.
Győzike ennyit írt hozzá:
A celeb legutóbb azzal tűnt fel, hogy a március 15-i Békementen az első sorban vonult.
Gáspár Győző belépett a Fideszbe. Erről a közösségi oldalán számolt be.
Győzike ennyit írt hozzá:
A celeb legutóbb azzal tűnt fel, hogy a március 15-i Békementen az első sorban vonult.
Vályi István újságíró a Facebookon üzent Szabó Zsófinak, miután a TV2 műsorvezetője egy interjúban azt mondta, szerinte „menő ellenzékinek lenni, de hogy miért, arról sok fiatalnak fogalma sincs.”
A posztban Vályi élesen bírálta a műsorvezető állításait, és egy teljesen ellentétes képet festett a fiatalokról.
Az újságíró szerint a fiataloknak azért van véleményük, mert zavarja őket sok minden, és nincsenek olyan pozíciókhoz kötve, amelyekbe görcsösen kapaszkodniuk kellene. Azt írja, a fiataloknak vannak
Hozzáteszi, hogy szerintük az sem fér bele, hogy több száz milliárd forintot „szó szerint kiloptak a közösből”, és hogy több ezer milliárd forintnyi vagyon veszítette el közpénz jellegét.
Bejegyzésében Vályi további sérelmeket is felsorol:
Az újságíró szerint tovább a fiataloknak nem fér bele „a flegma rongyrázás, a privát kastélymutyi és a quaddal hajtott zebracsorda sem, ahogyan az sem, hogy a 70 méteres betegek sorát flashmobnak hívják, nem a betegellátás csődjének, mivel csak a fent említett hitelkamat több, mint amennyit az egészségügyre költenek.”
Vályi úgy véli, az sem elfogadható számukra, hogy egy „utálkozással és gyűlölettel teli ország” jött létre, ahol minden ötödik gyerek hivatalosan is szegény, és ahol a civileket börtönnel fenyegetik, miközben a bíróság által megítélt járandóságukat sem kapják meg. Azt is megemlíti, hogy a svájci indexálású nyugdíjnak és az Európai Ügyészséghez való csatlakozásnak is „ajtót mutattak”.
Az újságíró szerint a lista végtelenül hosszú, és a társadalom számos csoportjának, köztük az orvosoknak, rendőröknek és katonáknak is elege van.
– zártja posztját Vályi István.
A Házasság első látásra című realityjének egyik központi konfliktusa adások óta az, hogy az egyik férj, Ricsi a természetes szépséget részesíti előnyben, míg felesége, Réka több plasztikai beavatkozáson is átesett.
A nézőket egy ideje foglalkoztathatta már, hogy hogy nézhetett ki a szempillaépítéssel foglalkozó nő a plasztikázás előtt, ugyanis
A Ricsi és Réka közötti alapvető különbségek egyébként már a kísérlet elején, az összeköltözéskor megmutatkoztak. Ricsi egy babonás rituálé keretében sóval szórta körbe a közös otthonukat, hogy megvédje a negatív energiáktól, ami meglepte feleségét. A férfi akkor úgy kommentálta a helyzetet: „Én ilyen vagyok, ő nem, remélem, elfogad engem így.” Úgy tűnik azonban, hogy Ricsi nem tudja elfogadni, hogy Réka plasztikáztatott.
Pedig nemrég még romantikus vacsorával és virággal próbálta megmenteni a kapcsolatukat. A békülési kísérlet azonban nem oldotta fel a feszültséget. Réka ekkor fogalmazta meg a kettejük közti ellentmondást.
A feleség nemrég már kijelentette, hogy részéről vége van a házasságnak, amit férje szomorúan vett tudomásul. Végül aztán úgy döntöttek, tiszta lappal próbálják újrakezdeni kapcsolatukat.
Egy másik páros viszont már kimondta, hogy nem akarják tovább folytatni a kísérletet:
A Megasztár negyedik élő adásában a versenyben maradt hét énekes egyéniben, illetve két csapatra osztva összesen kilenc produkciót adott elő. A csoportos teljesítményekért extra igeneket gyűjthettek, amivel nagyobb esélyük volt a biztos továbbjutást jelentő csillagra kerülni. A szombat esti show-ban megváltozott szabályok szerint már csak két versenyző, Szabó Kamilla Lilla és Lengyel Johanna juthatott fixen tovább az elődöntőbe. Az eredményhirdetésnél rajtuk kívül Ádám Attila és Kedl Olívia lélegezhetett fel.
Bár Herceg Erika meggyőzte az apát a folytatásról, a 17 éves fiút a zsűri ezúttal sem kímélte. Curtis hangsúlyozta, hogy csupán szakmai kritikát fogalmaznak meg, de sem ő, sem Marics Peti, sem Tóth Gabi nem volt elégedett a produkcióval. Az énekesnő ki is akadt, amiért sokan őket teszik felelőssé az Attilával kapcsolatos negatív vélemények miatt.
A végső eredményhirdetésnél aztán kiderült, hogy Kökény Lali számára ért véget a verseny.
– mondta a kiesés után Kökény Attila fia.
Távozásával mestere, Curtis csapata elfogyott, hiszen az összes versenyzője kiesett. A rapper láthatóan összetört:
Kökény Lali az adás után egy interjúban elmondta, ő maga sem volt teljesen elégedett a produkciójával.
Ahogy korábban megírtuk, kétséges volt, hogy folytatja-e a versenyt a Megasztár felfedezettje, Ádám Attila, mert a szülei ki akarták venni őt a műsorból a folyamatos bántások miatt. A 17 éves versenyzőt rengetegen támogatják, rendre továbbjut a nézői szavazatoknak köszönhetően, de sokan nem értik, mit keres a mezőnyben. A zsűri is többször élesen kritizálta a fiú énektudását, Curtis nem egyszer mondta azt, hogy szerinte Attila nem hozza azt a szintet, ami egy élő show-ban elvárt lenne.
A szombati adásban kiderült, hogy Herceg Erikának sikerült meggyőzni a fiú családját arról, hogy folytassa a versenyt, ám egyéni produkciója után megint elégedetlenek voltak a mesterek. Tóth Gabi pedig azt sem hagyta szó nélkül, hogy Attila édesapja őket bírálta azért, mert szakmai kritikát fogalmaznak meg.
– jelentette ki az énekesnő.
Mondandójában még mestertársának is odaszúrt:
– mondta, hozzátéve, hogy ő szereti Ádám Attilát, és szeretné, hogy fejlődjön. Felajánlotta szakmai segítségét a fiatal énekesnek.