SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Gáspár Virág családalapításon még nem, de plasztikáztatáson már gondolkodik

Gáspár Győző kisebbik lánya most először adott interjút.


A most húszéves Virág Lakatos Levente YouTube-műsorában, a Levente Klubjában hosszan mesélt arról, hogy milyen volt számára egy reality-műsor kamerái előtt felnőni, hogy mind a mai napig milyen kirekesztő magatartásokkal találkozik, illetve hogy milyen tervekkel néz a jövőre.

Elárulta például, kiskorában annyira szégyellte a szüleit, hogy az általános iskola első osztályában megkérte őket: ne kísérjék be őt az osztályterembe.

Bevallotta emellett, hogy korábban érezte, hogy elkényeztetik őt a szülei, ő mégis egy segítőkész és két lábbal a földön álló embernek tartja magát. Ennek ellenére viszont gyakran találkozik kirekesztő magatartással a származása miatt, például a közösségi oldalain is gyakran találja ezzel szemben magát.

„Én tiktokozok is, és egyből írják, »te cigány kurva«, »te cigány«. Hiába, hogy 2022-t írunk, női egyenjogúság, stb. Felénk, Nógrádban csak cigányok vannak. Ha eljövök Pestre, itt még okés, de néha azért látom, hogy a cigányokat megszólják, lenézik.”

Az adásban a jövőbeli terveiről is beszélt: mindenképp szeretne például továbbtanulni. Elsősorban a pszichológia érdekli, de textiltervezésre is jelentkezett.

Gondolkodtam OKJ-n vagy a TV2 Akadémián, vagy valami munkán. Esetleg itt hagyni mindent, elmenni Londonba dolgozni

– tette hozzá. Bár a családja a gasztronómia felé terelgetné őt, ugyanis szerintük Virág nagyon jól főz. A családalapításon ugyanakkor még nem gondolkozik, ez nem is igazán vonzza őt.

„Nem nagyon szeretem a gyerekeket, szeretném felépíteni magam, dolgozni. Majd 30 után, de én még nem érzem magam úgy, még én is gyerek vagyok”.

Abban viszont már most biztos, hogy két plasztikai műtétet is szeretne elvégeztetni magán. „Kiskorom óta nagyon szeretném az orromat megműttetni. Igazi tipikus Gáspár-orrot örököltük. Szeretném még a mellemet is. Okés, fogytam meg minden, de úgy vagyok vele, nő vagyok, ha veszek fel bikinit, legyen már mellméretem. Nem tudok felvenni egy normális topot, meg szeretném csináltatni mindkettőt. Ha bemegyek egy fehérneműboltba, ne csak sportmelltartót tudjak venni. Az orrom formája tetszik, de olyan, mint egy krumpli. Szeretném szűkíttetni, vékonyabbra, Bella Hadid-szerűre” – nyilatkozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Újszülött fia hetekig élet-halál közt volt – ezért tűnt el a korábbi válogatott focista, Kleinheisler László
A 31 éves középpályás a legnehezebb időszakban a karrierjét is félretette. Most szabadon igazolható, és újra a címeres mezről álmodik.


Kleinheisler László egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, a háttérben pedig egy szívszorító családi dráma állt. A Az 53-szoros válogatott focista a Blikknek beszélt arról, miért nem szerződött új klubhoz a nyáron.

„Nagyon hosszú sztori ez az egész. Szomorú is vagyok, hogy nincs csapatom, de nem ilyen egyszerű történet ez. Amikor a második gyermekünk született három hónappal ezelőtt, majdnem elveszítettük. Tüdőgyulladást kapott, lenyelte a magzatvizet. Kórházban ápolták, lélegeztetőgépen volt két hétig, nagyon nehéz időszak volt”

– mesélte a középpályás.

A nehéz helyzet miatt minden megkeresést lemondott. „Volt lehetőségem más csapatba menni, de nemet kellett mondanom mindenre, mert így nem lehet elmenni. Azt mondtam, inkább a családdal maradok, és várok még” – tette hozzá.

A kisfiú szerencsére már teljesen egészséges, a család pedig együtt él Ausztriában. Mivel közben véget ért az átigazolási időszak, a családját választó Kleinheisler lemaradt az új szerződésekről, jelenleg szabadon igazolható, menedzsere, Flipovics Vladan pedig dolgozik a visszatérésén. A futballista addig sem tétlenkedik, hogy formában maradjon. „Külön edzővel készülök, naponta kétszer foglalkozik velem. A lakásunkhoz közel van egy pálya, ahol tudok edzeni. Van felszerelésem is, szóval mindent megteszek azért, hogy jó formában legyek” – fogalmazott.

Érdeklődésben most sincs hiány, volt magyar és osztrák megkeresése is, sőt, távolabbi klubok is jelentkeztek, de egyelőre nem akar a családdal messzire költözni. A legfőbb célja, hogy a téli átigazolási időszakban csapatot találjon, és újra bizonyíthasson a nemzeti csapatban.

„Bízom benne, hogy lesz valami, mert szeretnék visszakerülni a válogatottba. Szomorú vagyok, hogy csak kívülről tudom figyelni a társakat. Rossz időszak ez, az a cél, hogy legyen gyorsan csapatom, és visszaszerezzem Marco Rossi bizalmát”

– árulta el.

Kleinheisler László nevét a szurkolók leginkább a Norvégia elleni Eb-pótselejtezőn lőtt győztes gólja, valamint az Ausztria elleni Eb-csoportmeccsen nyújtott teljesítménye miatt ismerik, ahol a mezőny legjobbjának választották. Pályafutása során játszott a Puskás Akadémiában, a Videotonban és a Ferencvárosban, de légióskodott Németországban, Horvátországban, Görögországban és legutóbb az osztrák Grazer AK-ban is. Játékstílusáról így vallott: „Olyan játékos vagyok, aki mindent belead a pályán, mindent megtesz a győzelemért.”

A magyarországi visszatérést egyelőre nem tervezi.

„Most még nem szeretnék hazatérni, ameddig lehet, maradnék külföldön. Aztán persze, a jövőben még bármi előfordulhat”

– mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tényleg ez a vicc? Ezt fogom csinálni tíz napig?” – Majka nem akarta elhinni, milyen feladatot kapott, miután elkapták
Az ózdi hőst Pápai Joci vitte el, hogy elégtételt vegyen a régi sérelmekért. Büntetése, hogy a Most Wanted – A hajsza című műsor narrátora legyen.


Hétfőn este elstartolt az RTL vadonatúj, menekülős műsora, a Most Wanted – A hajsza, amelyben Sebestyén Balázs üldözi a szökött celebeket. Kiderült, hogy egy 25. rabot is elfogtak Balázsék, ugyanis Majkát bilincsbe verve vitték el, hogy közmunkára ítéljék – írta a Blikk.

A rapper különleges feladatot kapott: ő lett a menekülős reality narrátora.

A megbilincselt Majkának nevetve kellett felolvasnia a saját ítéletét, miközben Pápai Joci, mint „celebrendőr” felügyelte.

„Sebestyén Balázs, a Celeb Fegyház és Átnevelő Intézet vezetője azonnal végrehajtandó közmunkára ítéli Majoros Péter Majkát, az ózdi szájhőst. A büntetése, hogy ki kell állnia a rivaldafényből és egyszerű narrációkat kell mondania. A büntetést Pápai József, a színes fémérdemrenddel kitüntetett celebrendőr hajtja végre, hogy elégtételt vehessen az ellene elkövetett, viccesnek szánt élcelődéseken” – hangzott el a szöveg, mire Joci befenyítette.

Majka nekilátott a munkának, de hozta a formáját, és azonnal beszólt a szöveg miatt a fegyveres Pápai Jocinak.

„A menekülőknek egyetlen céljuk van, megúszni az elfogást bármi áron. Balázsék célja elkapni a celeb bűnözőket akármilyen áron. Hallod, Molnár Áron? Tényleg ez a vicc? Ezt fogom csinálni tíz napig? Ezt biztos, hogy te írtad, mert ezen nem nevetek”

– mondta, mire Joci csendre intette.

„Majoros, te nem dumálsz, te azt csinálod, amit én mondok! Megértetted? Na, gyerünk!”

– parancsolta a zenésznek.

A műsorban 24 hazai híresség próbál megszökni az ország „legsötétebb és legkegyetlenebb börtönéből”. Az üldözők – Sebestyén Balázs, Frohner Fecó és Pápai Joci – a közösségi médiás posztok, valamint a civilek által küldött üzenetek és hívások alapján igyekeznek minél hamarabb elkapni a szökevényeket. A nézők is beszállhatnak a játékba: feljelenthetik vagy segíthetik a menekülőket.

Majka az RTL több produkciójában is kiemelt szerepet kapott az utóbbi időben, hiszen az X-Faktor mentoraként tért vissza, és a Tizenkét okos ember című gameshow-t is ő vezeti.

Kiderül: Na, milyen lesz Majka közmunkásként?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Akár börtönbe is kerülhet a rapper – Kábítószer-birtoklás miatt hallgatták ki T. Dannyt
Egy jogi szakértő szerint a visszaesőkre akár három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható. A rendőrség amfetamint és kokaint is kereshet a lefoglalt anyagok között.


A hatóságok kábítószer-birtoklás miatt indítottak eljárást T. Danny és 25 éves barátnője ellen. A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette a hírt, és közölte: „A Pest vármegyei nyomozók két budapesti fiatalt, egy 26 éves férfit és egy 25 éves nőt hallgattak ki gyanúsítottként kábítószer birtoklása miatt. A büntetőeljárást ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja.”

Az információk szerint T. Danny az utóbbi hetekben többször is megfordult a Pest vármegyei Maglódon, ahol a gyanú szerint beszerezhette a drogokat, amelyekből ő maga, valamint a barátai és az ismerősei is fogyaszthattak - írta a Blikk. Felmerült, hogy amfetamin és kokain is lehet a lefoglalt szerek között. A rapper helyzetét különösen súlyosbíthatja, hogy a lap úgy tudja, korábban már indult ellene hasonló eljárás.

Dr. Lichy József ügyvéd elmondta, csekély mennyiségű kábítószer birtoklásáért a törvény szerint két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, és ugyanez a büntetési tétel vonatkozik a kínálásra vagy átadásra is.

„Fontos azonban, hogy első alkalommal az érintettek jellemzően nem kapnak letöltendő börtönbüntetést. Más a helyzet viszont, ha visszaesőről van szó: ebben az esetben már három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, és ilyenkor jóval nagyobb az esélye annak, hogy a bíróság valóban letöltendő büntetést állapít meg”

– nyilatkozta a szakember, hozzátéve, hogy bár a legtöbb ügy felfüggesztett börtönnel zárul, a letöltendő szabadságvesztés sem zárható ki teljesen.

Az ügyre a fogházat is megjáró zenésztársa, Manuel is reagált egy azóta törölt közösségi média bejegyzésben. „Egészen idáig azt gondoltam, barátként nem segít téged az, ha »ellened fordulnak« a barátaid. Most már azt gondolom, semmi sincs, ami segítene rajtad” – írta, majd így folytatta: „Segítségre van szükséged, és amúgy lehet, hogy az tenne a legjobbat neked, ha valamiért börtönbe raknának téged 1-2 évre. Lenne időd tisztulni. Szeresd már magad annyira, ember, hogy nem b*szod el telibe mindazt, amit elértél.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lékai-Kiss Ramóna elérzékenyült a Sztárban Sztárban: fáj neki, hogy sokan a mai napig gyerekként kezelik
Szandi produkciója után nem tudta visszafogni az érzéseit. Könnyekkel küszködve mesélt arról, milyen sebeket hordoz a mai napig a fiatalkori hírnév miatt.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. november 10.



Drámai pillanatoknak lehettek szemtanúi a TV2 nézői a Sztárban Sztár All Stars legutóbbi adásában, ahol Lékai-Kiss Ramóna nem bírta visszatartani az érzéseit Szandi produkciója után. Az énekesnő Miley Cyrus bőrébe bújva adta elő a The Climb című dalt, és noha a zsűri kiválóra értékelte, az adás végén ő esett ki.

A zsűritagot annyira megérintették a látottak, hogy a könnyeivel küszködve vallott róla, hogy a mai napig sebeket hordoz a fiatalkori hírnév miatt. Saját példáján keresztül mesélte el, milyen nehéz volt egy ország szeme láttára felnőni.

„17 éves voltam, amikor bekerültem a Barátok köztbe. Kislány. Tini” – kezdte a történetet, hozzátéve: sokan elfelejtik, hogy már 40 éves felnőtt nő, édesanya és feleség.

„Még mindig megengedik maguknak az emberek, hogy úgy beszéljenek velem, mint egy kislánnyal. Gyerekkel, akit leszidhatnak” – mondta már sírva.

Elárulta, még mindig vannak, akik megkérdőjelezik a szakmai rátermettségét is, és ez mélyen bántja.

„Megkérdőjelezhetnek, hogy van-e létjogosultsága annak, hogy itt lehetek például ebben a zsűripultban, vagy hogy megkapok műsorvezetőként bizonyos műsorokat.” Bár bevallotta, ez „néha még fáj”, a vallomásával Szandinak akart erőt adni, akit biztosított róla, hogy egy „csodálatos, gyönyörű nő kívül-belül, végtelenül tehetséges”.

(24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk