SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Fotógaléria: így temették el Jákli Mónikát

Az autóbalesetben elhunyt influenszert a szlovákiai Alistálon helyezték végső nyugalomra. A szűk körű temetésen szakadt az eső, a gyászolók fehér virágokkal búcsúztak Jákli Mónikától.


Csütörtök délelőtt végső búcsút vettek a múlt héten tragikus autóbalesetben elhunyt Jákli Mónikától. Az influenszert a szlovákiai Alistál temetőjében helyezték örök nyugalomra, nem messze attól a kanyartól, ahol meghalt.

A szűk körű temetésen a gyászoló család mellett Boráros Gábor, Jákli Mónika volt párja is részt vett, aki két bekeretezett fotóval érkezett: az egyik képen a közös kislányuk szerepelt, a másik pedig egy anya-lánya fotó volt. A szakadó esőben zajló szertartáson ott volt a fitneszmodell vőlegénye is, de megjelent Vastag Csaba és felesége, valamint Curtis és Barnai Judit is, akik a Nyerő Páros című műsorból ismerték Jákli Mónikát.

Fotósunk képei a temetésről:

Jákli Mónika január 21-én hajnalban, a szlovákiai 63-as főúton, Alistál és Nagymegyer között szenvedett halálos balesetet. Mercedesével eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról és fának csapódott, autója darabokra szakadt és kigyulladt. A baleset után találgatások kezdődtek, sok pletyka keringett a halálos ütközés előtti órákról és az influenszer párjáról is. Azonban a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság közölte, hogy az ügyet a kezdetektől közlekedési balesetként vizsgálják, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Az utóbbi időben nem volt önmaga...” - Megtörte a csendet Jákli Mónika édesanyja
Jákli Mónika gyászoló édesanyja a csütörtöki temetés előtt beszélt lánya belső vívódásairól. Az anya szerint a lányát nyomasztotta valami az elmúlt időszakban.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 28.



Megtörte a csendet Jákli Mónika gyászoló édesanyja. A mindössze 31 esztendős influenszer és modell váratlan halála az egész országot sokként érte, miközben a család a csütörtöki temetésre készül. Az édesanya, Maya Jákliová most egy szlovák lapnak beszélt lánya utolsó, nehéz időszakáról.

Könnyek között idézte fel, hogy

Mónika az utóbbi időben nem volt önmaga, és bár kívülről nyugodtnak tűnt, belül komoly félelmek gyötörték.

„Azt mondta, fáradt. Nem fizikailag, hanem mentálisan. Úgy érezte, hatalmas nyomás nehezedik rá” – emlékezett vissza az anya. A legmegdöbbentőbb, hogy

Mónika a halála előtt elárult egy titkot, amely hónapok óta nyomasztotta.

„Nem volt hajlandó nyilvánosan beszélni róla, de úgy érzem, ez kulcsszerepet játszott az életében” – tette hozzá az édesanya, aki szerint a család bár próbált segíteni, nem látták a baj valódi mélységét. „Azt hittük, csak átmeneti időszak, de most már tudom, hogy minden apró jel számított volna.”

Mint ismert, Mónika január 21-én hajnalban, a Nagymegyer és Alsócsallóköz közötti úton szenvedett halálos balesetet, amikor autója lesodródott az útról és egy fának csapódott. Az illetékes hatóságok közúti balesetként vizsgálják az ügyet, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja. A rendőrség ugyanakkor arra kérte a nyilvánosságot, hogy ne terjesszenek a nyomozást nem segítő találgatásokat a közösségi médiában.

Jákli Mónikát január 29-én, csütörtökön 11 órakor helyezik örök nyugalomra az alistáli temetőben.

Via Borsonline


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Nagy Ő furcsa hangú Szabinája nyilatkozott gyermeke édesapjáról: Akit egyszer én kirakok, az számomra halott
Dancsi Szabina, A Nagy Ő versenyzője, megalázó helyzetbe került, amikor párja egy idősebb nővel csalta meg. Az ex most, a hírnévvel visszatért volna, de a nő válasza mindenkit meglepett.


„Amikor kiderült, hogy megcsalt, azonnal lezártam mindent. Kidobtam, vagy ahogy én mondom, kivittem a szemetet” – jelentette ki határozottan Dancsi Szabina,

A Nagy Ő 35 éves influenszere, aki most először beszélt nyíltan arról a fájdalmas időszakról, amikor kisfia édesapja hűtlen volt hozzá.

A férfi egy idősebb nővel lépett félre, amit Szabina különösen megalázónak élt meg. A megcsalás akkor történt, amikor közös gyermekük még egészen kicsi volt.

Princess Szabina, aki a műsorban pozitív személyiségével és jellegzetesen magas hangjával tűnt ki, a közösségi médiában „cursed.princess” néven ismert, és a civil életben pedagógiai asszisztensként dolgozik. Bár Stohl András a január 27-i adásban elküldte a műsorból, a nő továbbra is a rá jellemző optimizmussal néz a jövőbe, ahogy korábban fogalmazott:

„Feltámadtam a hamvaimból, mint egy pink főnix”.

A történet azonban nem ért véget a szakítással, az anyuka elmondása szerint exe később, amikor látta, hogy az ismertsége növekszik, megpróbált visszatérni az életébe, de Szabina hajthatatlan volt.

„Most akart visszajönni, amikor látta, hogy híres lettem, de sajnálom, ez a vonat már elment. Akit egyszer én kirakok, az számomra halott. Soha nem kaphat vissza”

hangsúlyozta a Borsnak. Ma már az élete középpontjában a kisfia áll, akivel rendkívül szoros a kapcsolata. A közös programok, mint a kártyázás, társasozás, biciklizés vagy éppen a padelezés, mindennapjaik részét képezik. „Nagyon jó a kapcsolatom a kisfiammal. Ő élvezi, hogy most csak én vagyok neki” – mesélte.

Szabina környezetéből is sok támogatást kap, régi ismerősök, szomszédok és még a kisfia volt óvónője is üzent neki, hogy kifejezzék elismerésüket. „Ez emberfüggő: ha valakin nem uralkodik el a féltékenység, az egyszerűen imád engem” – jegyezte meg. Bár élete teljesnek tűnik, a szerelem még hiányzik belőle.

„Sajnos, egy olyan hercegnő vagyok, akinek még nincs hercege. Várom a legjobbat, a legcukibbat, aki a tenyerén hordoz, és megad mindent, amire szükségem van. Teljes az életem, csak a szerelem hiányzik”

– mondta, majd azt is elárulta, milyen lenne számára az ideális társ. „Nem olyan vagyok, aki megül a kanapén. Fontos, hogy közös programjaink legyenek: sétáljunk, utazzunk, repüljünk, hegyet másszunk, és ha kell, még a hétfejű sárkányt is legyőzze.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Arra keltem, hogy ordítottam a fájdalomtól” – Rékasi Zsigmondot mentővel vitték kórházba
Détár Enikő és Rékasi Károly fia azt hitte, vakbélgyulladása van, ezért hívtak hozzá mentőt a szülei. A kórházban kiderült, hogy veseköve van, Zsigmond pedig fájdalmas döntést hozott.


„Arra keltem, hogy gyakorlatilag ordítottam a fájdalomtól” – mesélte Rékasi Zsigmond, aki múlt pénteken, január 23-án mentővel került a Kútvölgyi Sürgősségi Osztályra. A 24 éves vállalkozónál 7–8 milliméteres vesekövet állapítottak meg, a beavatkozást azonban egyelőre halasztja, bízik benne, hogy a kő magától távozik.

A fiatalember a Blikknek elmondta, a heves jobb oldali, háti és hasi fájdalom miatt először a legrosszabbra gondolt.

„Attól tartottam, hogy esetleg eldurrant a vakbelem, vagy más szervem van begyulladva, aminél szintén nagy a lehet kockázat.”

Először a telki háziorvosánál, majd Budakeszin próbált segítséget kérni, de sikertelenül. Miután szülei rászóltak, hogy ne kockáztasson tovább az autóvezetéssel, édesanyjánál, Budakeszin várták a mentőt. A diagnózis gyanúja végül egy drámai pillanatban merült fel. Mialatt a mentő úton volt, a mosdóban azzal szembesült, hogy véres a vizelete.

„Ember ennek még nem örült ennyire, ugyanis ezen a ponton esett le, hogy vesekövem van, nem pedig vakbélgyulladásom. Felkiáltottam az örömtől, hogy hála az égnek, már tudom, hogy mi a bajom”

– idézte fel.

A kórházban kiderült, hogy egy 7–8 milliméter átmérőjű kő okozza a panaszokat. Bár felajánlották az eltávolítását, Rékasi a várakozás mellett döntött.

„Megpróbálom megszülni, mert a hideg ráz ki a kórházaktól, bármilyen beavatkozástól… Várok inkább, hátha sikerül úgy megoldani, hogy a lehető legtermészetesebb úton jöjjön ki, de ez egy elég fájdalmas procedúra”

– magyarázta, hozzátéve, hogy a kapott ellátással és a személyzettel maximálisan elégedett volt.

A történtekről tegnap, január 28-án a közösségi oldalán is beszámolt, ahol köszönetet mondott az ellátásért. „Hatalmas köszönettel tartozom a mentősöknek, és a Kútvölgyi Sürgősségi Osztály minden dolgozójának... Gondoltam én, férfiból vagyunk, ha fáj, akkor fáj, kikiabáljuk magunkból, aztán megyünk tovább. De a szakemberek gondoskodtak róla, hogy ne is lehessen nagyobb bajom” – írta posztjában, amelyre

édesapja, Rékasi Károly is reagált: „nagyon jó, hogy eljutottál a kórházba, ahol figyelmes és törődő ellátásban részesültél.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Videó: Eltemették Jákli Mónikát, Boráros Gábor sírva búcsúzott egykori párjától
A múlt héten tragikus autóbalesetben elhunyt influenszert a szlovákiai Alistálon helyezték végső nyugalomra. A gyászolók szakadó esőben kísérték a fehér rózsákkal díszített koporsót.


Csütörtök délelőtt a szlovákiai Alistál község temetőjében vettek végső búcsút Jákli Mónikától, a 31 éves influenszertől, aki a múlt héten hunyt el egy tragikus autóbalesetben. A szertartást 11 órakor kezdődött, a gyászolók szakadó esőben kísérték utolsó útjára a fitneszmodellt. Koporsóját fehér rózsákkal díszítették.

A szűk körű temetésen részt vett Boráros Gábor, Jákli Mónika volt párja is, aki közös kislányuk fotóját is magával vitte, hogy a 4 éves Zora is jelen legyen valamilyen formában a búcsúztatáson.

Az MMA-harcos a könnyeivel küszködött egykori szerelme sírja mellett.

A búcsúzók között volt természetesen Jákli Mónika családja és vőlegénye is. Olyan hírességek is megjelentek, akikkel az influenszer még Boráros párjaként a Nyerő Páros című műsorban ismerkedett meg: Vastag Csaba és felesége, Domján Evelin, valamint Curtis és felesége, Barnai Judit is a helyszínen búcsúzott el Jákli Mónikától.

@szeretlekmagyarorszag.hu

?

♬ Til We Meet Again - Leilannie Malubay Sindol

Jákli Mónika január 21-én hajnalban, a szlovákiai 63-as úton, Alistál és Nagymegyer között szenvedett halálos balesetet. Mercedesével eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról, és egy fának csapódott. A baleset után beindultak a találgatások, sok pletyka keringett a halálos ütközés előtti órákról és az influenszer párjáról is. Azonban a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság közölte, hogy az ügyet a kezdetektől közlekedési balesetként vizsgálják, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja.

A szertartásról készült fotógalériánkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk