SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Feke Pál őszintén vallott arról, hogy milyen a viszonya volt feleségével, Gyenesei Leilával

A színész azt is elárulta, hogy új párjával olaszos a kapcsolatuk, és beszélt arról is, hogy milyen jövőt képzel el a családjának.


Feke Pál négy évvel a válása után őszintén beszélt jelenlegi kapcsolatáról volt feleségével, Gyenesei Leilával. A színész Kadarkai Endre műsorában elárulta, hogy hat év együttélés után váltak el útjaik.

Ő teljesen összeomlott a szétválástól, amit nem ő kezdeményezett. Most jól van, és hatéves kislánya is azt láthatja, hogy a szülei között rendeződött a viszony.

A művészt nagyon megviselte, hogy nem láthatta napontta a gyerekét.

"Engem nagyon megviselt, de ha most hű vagyok magamhoz, miszerint erről nem szeretnék igazán bővebben beszélni, akkor azt elmondhatom, hogy nagyon örülök, hogy sokat fejlődtünk a volt feleségemmel, Leilával. Most már hároméves távlatban azt mondhatom, hogy egy magabiztos kapcsolat kezd kialakulni, és én próbálok erre vigyázni".

A kislány lesz mindig is életében az első és legfontosabb - jelentette ki.

Feke Pálnak a válás óta már új párja van. Nórával két éve élnek együtt, és bevallása szerint sokt köszönhet neki.

"Nagyon izgalmas, olaszos a kapcsolatunk. Vannak csatáink, amiket meg kell vívnunk.

Meg kellett tanulni élni azzal a helyzettel, hogy Mimike itt van, majd az anyukájával van.

Nagyon gyorsan visszacsatolva az előbbi témakörre: nagyon örülök, hogy Leilával jó lett a viszony, mert az nekem gyomorgörcs volt. Teljesen mindegy, hogy kinek a hibája és ki mit csinál, remélem, hogy a kép már kitisztult. Remélem, ő is boldog, kívánom neki, remélem, hogy ő is ezt kívánja nekem és egy kölcsönös tisztelet elvisz minket addig, hogy Mimike ballagásán ott állhassunk büszkén" – mondta a színész.

VIDEÓ: Szavakon túl Feke Pállal


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ritka pillanat: Ungár Anikó fia esküvőjén mutatta meg a párját
Baronits Gábor házasságkötése kapcsán osztott meg közös képet a 76 éves bűvésznő és Tibor. Kapcsolatukat közel húsz éve tartják távol a reflektorfénytől, most azonban kivételt tettek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Ungár Anikó ritkán oszt meg részleteket a magánéletéről, párját, Tibort eddig szinte soha nem láthattuk nyilvánosan. Most azonban különleges okból kivételt tett: fia esküvőjén egy közös fotót mutatott kettejükről, vette észre a Femina.

A bűvésznő számára felejthetetlen élményt jelentett, hogy egyetlen fia, Baronits Gábor kimondta a boldogító igent. Az esküvőről kevés kép készült, de az egyik felvétel minden figyelmet magára vont, hiszen

Anikó kedvesével együtt látható rajta.

A 76 éves művésznő elegáns, pezsgőszínű ruhát viselt, amely kiemelte alakját és hosszú lábait, Tibor pedig törtfehér öltönyben és napszemüvegben állt mellette. A kommentelők nem győzték dicsérni őket, sokan írták, milyen szépen mutatnak egymás mellett.

A pár már közel húsz éve van együtt, kapcsolatukat mégis távol tartották a nyilvánosságtól. A most megosztott fotó azonban jól mutatja, hogy a köztük lévő összhang ma is töretlen.

Ungár Anikó és Tibor közös fotóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Csók és pezsgő a fináléban: ők nyerték az Exek csatáját
A volt szerelmesek, Kamarás Norbi és Kármán Odett a fődíj mellett egymást is visszakapták. A győzelem pillanatában sírva borultak egymás nyakába.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Kamarás Norbi és Kármán Odett nyerte az Exek csatája című televíziós vetélkedőt, így ők vihették haza a 17,5 millió forintos nyereményt. A döntőben Szlépka Armanddal és Balázs Mercivel mérkőztek meg, a feladat során pedig egy rúdon egyensúlyozott kockatoronnyal kellett eljutniuk a célba. Norbiék higgadtabban teljesítettek, így megszerezték a fődíjat.

A döntőig hosszú út vezetett. Az ötödik helyen Osváth Zsolt és Zsenyei Patrik estek ki. A magassági feladatnál Halastyák Fanni bepánikolt, ezért Fenyvesi Barnával együtt a negyedik helyen végeztek. A legjobb három között Szlépka Armand és Balázs Merci jutott automatikusan a fináléba, míg a másik két páros közül Norbi és Odett teljesítettek jobban, így kerültek a döntőbe.

A győzelem pillanata érzelmesre sikerült. A több mint fél éve szakító páros férfi tagja folyamatosan szerelmet vallott volt kedvesének, nyíltan vállalva, hogy vissza akarja hódítani őt.

A fináléban, amikor kiderült, hogy ők nyertek, könnyek között borultak egymás nyakába, pezsgőt bontottak, és egy csók is elcsattant.

– A dicsőség és a pénz mellett az a legfontosabb, hogy nagyon jól vagyunk most. Én nagyon szeretlek, annyira szerelmes vagyok, hogy elmondhatatlan – mondta Norbi.

– Tudod, hogy én is nagyon szeretlek – felelte Odett.

Norbi így fogalmazott a kapcsolatukról: – Ha könnyű úton jutottunk volna el ide, nyilván, az is jó lenne, de mi megéltük a poklot, hogy honnan indultunk és most hol tartunk a kapcsolatunkban... Ez annyira szép út volt és kőkemény, hogy azt gondolom, megérdemeljük.

A főnyeremény nyilván gyönyörű szép összeg, örülünk neki, de, mint mondtam, én azért jövök ide, hogy Odett szívét visszanyerjem. Azt gondolom, ez is sikerült, és ez mindennél fontosabb.

Amikor abban a fél évben azt hittük, elveszítettük egymást, az egy pokol volt (...) Majd mondjuk a gyerekeinknek, hogy egyszer volt egy Exek csatája műsor, nézzétek meg, anya és apa ott jöttek össze újra. És azért vagytok ti, mert ez a műsor volt.

Odett ehhez hozzátette: – Ennek a játéknak lehetünk a leghálásabbak, mert ha ez nem lett volna, mi soha többet nem beszéltünk volna. Ha ez így folytatódik, és ennyire szeretjük és segítjük a másikat, akkor nagyon szép élet elé nézünk. Kívánom, hogy ez maradjon így.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szulák Andrea: A házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni
Az énekesnő Ábel Anita műsorában beszélt őszintén a szakításáról és arról, miért omlott össze kapcsolata Gyarmati Gáborral. Úgy fogalmazott, a celebség folyamatos konfliktust okozott közöttük.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Szulák Andrea eddig ritkán beszélt a magánéletéről, most azonban őszintén mesélt a válásáról, és volt párjára, Gyarmati Gáborra is tett egyértelmű megjegyzést. Az énekesnő elárulta, hogy nem jellemző rá a családi ügyek nyilvános kiteregetése, korábbi kapcsolatairól és házasságáról sem osztott meg sokat. Ábel Anita műsorában most mégis feltárta, mi vezetett a szakításhoz, vette észre a story.hu.

„Szerintem eleve a házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni. Nehezen viselte a volt férjem, hogy megismert egy nagyon helyes kis énekesnőt, egyszer csak aztán lett belőlem egy országosan ismert nő”

– fogalmazott Szulák Andrea a műsorban. „Évekig éltem bizonytalanságban, hogy ki vagyok én, mit szeretnek bennem, ha szeretnek. Aztán a meghittség vonzott, vagy a hétköznapi életre való vágy, hogy legyen egy otthonom, egy párom, esetleg egy gyerekem.”

A közös otthon és a család egy ideig meg is valósult, hiszen Gyarmati Gáborral együtt nevelték közös kislányukat, Rozinát. Az idill azonban nem tartott sokáig, a kapcsolat véget ért.

„Én azt hittem, hogy ez tud működni. De nem tudott működni. Mert abban a kapcsolatban is a celebség volt a fő szempont. És én annak nem akartam megfelelni. Nem akartam Insta-celeb lenni, meg Facebook-hír. Muszájból ott voltam én is, de többet ártott, mint használt.

Aztán kiderült, hogy az exem jobban szeret a címlapokon lenni, mint én. Ez egy folyamatos konfliktusforrássá vált. Én a mai napig küzdök ezzel”

– mondta az énekesnő. Bár nem említette név szerint, egyértelmű volt, hogy Gyarmati Gáborról beszél.

Szulák Andrea hozzátette, ma már könnyebben tudja óvni a magánéletét, mióta nem szerepel a televízióban. Annyit elárult, hogy ismét párkapcsolatban él, de semmit sem tudni a párjáról. Színházi körökből csak annyi szivárgott ki, hogy egy civil férfiról van szó, aki szereti a művészeteket, sármos, vagány, és a nyilvánosság egyáltalán nem érdekli.


Link másolása
KÖVESS MINKET: