SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Ezzel tartozom a gyerekeimnek” – Pajor Tamás őszintén beszélt róla, miért szakított a Hit Gyülekezetével

Pajor szerint eltávolodása természetes következménye annak, hogy világnézete és a gyülekezeté eltérő irányba tart. A zenei munkásságát is új alapokra helyezte.


Pajor Tamás, a ’80-as évek kultikus underground zenekara, a Neurotic frontembere, hosszú idő után szakított a Hit Gyülekezetével. A zenész az Index Kibeszélő podcastjában nyíltan mesélt arról, mi vezetett a döntéshez.

Mint elmondta, már korábban érezte, hogy világlátása, istenképe, a Biblia értelmezése és politikai nézetei más irányba haladnak, mint a gyülekezet vezető lelkészéé, Németh Sándoré. Úgy fogalmazott, egyetértett azzal a döntéssel, hogy tavaly ősszel felmentették lelkipásztori pozíciójából.

„Én azzal az eltökélt hozzáállással mentem el a Partizánba, hogy mindazokban a kérdésekben, amikben az évtizedes tapasztalataim alapján jó lelkiismerettel jót tudok mondani a gyülekezetről és annak vezetőjéről, és ha támadják, meg tudom védeni egzakt tények alapján, azt meg fogom tenni, és meg is tettem. De mindazokat, amelyekben eltér a véleményem felnőtt emberként, szintén nem fogom véka alá rejteni” – mondta, majd hozzátette, nem célja másokat megbántani vagy kiteregetni belső ügyeket.

Egyetlen kérdésben fogalmazott meg radikálisabb kritikát, ez pedig a gyermeknevelés volt.

„Ezt pedig azért tettem szintén tudatosan – tehát nem véletlenül, nem lökött bele valaki –, mert úgy gondoltam, ez a kritikai észrevételek közül a legmarkánsabb, és úgy gondoltam, ezzel tartozom a fiataloknak, a saját gyermekeimnek is. Nem kell velem egyetérteni”

– fogalmazott.

Pajor úgy érzi, a döntés felnőtt módon történt, és ez segíti mindkét felet a továbblépésben. Bár az egyházzal már nem tart napi szintű kapcsolatot, több gyülekezeti taggal ma is kapcsolatban maradt, és a prédikálást sem hagyta abba, csak más formában folytatja.

Zenei pályáján is új fejezet kezdődött. A Pajor Tamás 3.0 nevű projektjére koncentrál, és nagy hangsúlyt fektet a szózenére – ez a slam poetry, spoken word, vers és sanzon különleges ötvözete. Amikor felmerült, hogy a szózene valójában nem más, mint magyarított rap, Pajor emlékeztetett: már a ’80-as években írt rapszöveget, A rock’n’roll az nem egy tánc című számában.

Pajor közéleti témákban gyakran hallatja a hangját. Szerinte veszélyes, amikor a politikai közbeszéd indulatokkal telítődik, és úgy véli:

az a szóhasználat, ami a kormányzati oldalt jellemzi, „összeegyeztethetetlen a konzervatív és keresztény értékrenddel”.

„Ellen lehet állni annak a mocskolódó indulatnak, amely a hazai politikai élet mindkét oldalát jellemzi” – fogalmazott, majd hozzátette: a kormányoldal felelőssége a közbeszéd állapotáért különösen nagy, hiszen közben folyamatosan a konzervatív értékekre hivatkozik.

A beszélgetés során szóba került a liberális demokrácia és az evangéliumi szabadság eszményének kapcsolata is. Pajor Amerikát így jellemezte: „hibáival és súlyos bűneivel együtt is – hangsúlyozottan világtörténelmi viszonylatban – a legszelídebb birodalomról beszélünk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schóbert Norbi bevallotta, hogy baltával zúzta szét a fiai játékkonzolját: „Réka azt mondta, hogy egy állat vagyok, hogy nem vagyok normális, és ha hazajön, beadja a válást”
Schobert Norbi tehetetlen dühében nyúlt a baltához, mert a fiai egész nap csak a szobájukban játszottak és ordibáltak. Másnap két e-bike-ot vett a fiainak a konzolok helyett.
Szerző: GJ - szmo.hu
2026. február 02.



„Fölmentem, kihúztam a két videojátékot, levittem a kertbe, és baltával szétvertem mind a kettőt” – mesélte Schóbert Norbi a Nekem mondod? című podcastműsorban Szabó András „Csutinak”. A fitneszguru egy szerinte tanulságos történetet elevenített föl a műsorban, amiről először a story.hu írt. A beszélgetés alapján az a helyzet fajult családi konfliktussá, hogy a két fiú, Zalán és Norbi akkoriban túlsúlyos volt, nem sportoltak semmit és a tanulással is hadilábon álltak. A videojáték viszont nagyon ment.

Az eset egy vasárnapon történt, amikor Rubint Réka fellépésen volt. Norbi aznap már reggel túl volt az edzésen, majd bevásárolt és megfőzte az ebédet. „Mondtam, hogy 'gyertek már le!' És nem jöttek le. Délután három óra volt, és ezek még mindig pizsamában, fürdés nélkül, fogmosás nélkül, fönt a szobájukban ordibáltak a videójátékkal. Ez nem normális, szerintem” - mesélte a podcastban, megosztva, hogy erre a helyzetre pattant el nála a húr, és verte szét az udvaron a gyerekek játékkonzolját. A gyerekek az ijedtségtől azonnal hívták az anyjukat, aki kiakadt a történteken.

„Réka azt mondta, hogy egy állat vagyok, hogy nem vagyok normális, és ha hazajön, beadja a válást.”

Schóbert másnap két e-bike-ot vett a fiainak a konzolok helyett. „És akkor elkezdtek sportolni, és azóta sincsen videojáték. A tanulmányi eredményei azóta mindkettőnek nagyon szuper, mind a kettő szuper sportoló.” A fitneszguru szerint ma már a fiai is belátják, hogy igaza volt.

„Ma már röhögve mesélnek az egészről, és azt mondják: apa, igazad volt.”

A család sportos élete azóta is a figyelem középpontjában áll: ifjabb Schóbert Norbert tavaly a Sztárboxban nyert bajnoki övet, öccse, Zalán pedig az elmúlt időszakban közel 30 kilót fogyott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Drámai fordulat Bangó Margit állapotában: a családja egyetlen dologban bízik
Bangó Margit, akit az orvosok is csodabogárnak neveztek, hónapok óta kórházban küzd az életéért. Dédunokája most elárulta, mi az az egyetlen dolog, amiben a család még reménykedhet.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 03.



„Fogjuk a kezét, vele vagyunk testben és lélekben, együtt hordozzuk ezt a terhet, és együtt hisszük a gyógyulást. A legnagyobb segítség most egy őszinte ima érte” – ezekkel a szavakkal fordult a nyilvánossághoz Bangó Margit dédunokája, Gáspár Tina, miután a Kossuth-díjas előadóművész hónapok óta kórházban vívja embert próbáló harcát az életéért.

A népszerű énekesnő jelenleg is kórházi kezelés alatt áll, állapotát a családtagok szigorú felügyelet mellett követik: csak ők, felváltva, kisebb csoportokban látogathatják

- írta a Blikk.

A művésznő korábban már kétszer is legyőzte a rákot, az elmúlt évek során öt műtéten és számtalan kemoterápiás kezelésen esett át.

Hozzáállása az orvosokat is lenyűgözte, akik „csodabogárnak” nevezték, amiért a beavatkozásokat pozitívan és fájdalom nélkül viselte. „Nagyon sokat kellett menni kezelésre, kemóra, de nem volt fájdalmas. A műtéteket nem éreztem” – mesélte erről egy korábbi interjúban. Kitartásának és hitének 2023-ban meglett a jutalma, amikor örömhírt kapott. „Óriási örömet közöltek velem: nincs, megszűnt, eltűnt. A Mindenható eltüntette! A hitnek ereje van!” – osztotta meg akkor boldogan.

A gyógyulás után visszatért a közönség elé, ám 2025 vége felé ismét kórházba került.

Állapota miatt nem tudott részt venni dédunokája, Tina esküvőjén sem.

A család fotókon és videókon mutatta meg neki a gyáli ceremóniát és a Dubajból hozatott menyasszonyi ruhát, ám az azóta eltelt mintegy két hónap alatt az állapota tovább romlott.

Dédunokája egy Facebook-kommentben erősítette meg a helyzet súlyosságát. „Mama jelenleg is kórházi kezelés alatt áll, és hónapok óta egy kegyetlen, embert próbáló harcot vív az életéért” – fogalmazott Gáspár Tina, aki a család nevében köszönetet mondott a rajongók imáiért és jókívánságaiért, miközben továbbra is bíznak a gyógyulásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, mi Kiara Lord igazi neve, Stohl András is meglepődött, amikor megtudta
Kiara Lord láthatóan annyira zavarba jött Liptai Claudia láttán, hogy egy pillanatra elfelejtette, milyen néven szerepel a műsorban. A kínos baki után azonban egy még nagyobb titok is kiderült.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. február 03.



A hétfő esti adásban nemcsak a randilehetőség körüli botrány borzolta a kedélyeket A Nagy Ő villájában, hanem kiderült Kiara Lord valódi neve is – és ez még Stohl Andrást is zavarba hozta.

Alig egy hete, január 26-án indult el A Nagy Ő vadiúj szériája, máris lefeleződött a mezőny, így mindössze tízen maradtak versenyben Stohl András szívéért.

A szűkülő mezőnyben egyre látványosabban rajzolódik ki a favoritok köre, amelynek egyértelműen tagja a felnőttfilmes Kiara Lord.

A TV2 bombázója áll a legjobban, ugyanis két rózsaceremónián is az elsők között kapott virágot a színésztől, valamint ő randizott vele a legtöbbször idáig.

Ahogy már írtunk róla, a hétfői adásban kitört a balhé a villában, mivel a játék során első helyen végzett Böbe mehetett volna Andrással randizni a Sztárban Sztár All Stars forgatására, de végül Kiara lenyúlta előle a lehetőséget, és ő ment el helyette. A TV2 stúdiója előtt Stohl bemutatta partnerét Liptai Claudiának is, ahol egy váratlan nyelvbotlás adott új fordulatot a történetnek.

„Üdvözlöm, Katalin, vagy ööö... Kiara” – bakizott a kézfogásnál Kiara, aki bevallotta, nagyon izgult Claudia miatt.

„Katalin vagy?” – nézett rá kérdőn András.

„Nem, Kiara. Azért mondom, hogy elrontottam” – válaszolta a nő.

A félreértés azonban nem véletlen elszólás volt. Mint kiderült, Kiara valójában jól mutatkozott be, ugyanis Sapkin Katalin néven született.

Az adás végén Stohl megkérdezte, mi lenne a neve a randipartnerének, ha orosz névvel is rendelkezne, mire a felnőttfilmes elárulta, hogy valójában van orosz neve: Katharina, vagyis Kátya.

A műsorból az is kiderült, hogy a Farm VIP-ből is ismert Kiara eredetileg ápolónői végzettséggel rendelkezik.

Mielőtt a felnőttfilmes iparba került volna, több budapesti kórházban is dolgozott ebben a munkakörben. Bevallása szerint azért hagyott fel az egészségügyi pályával, mert a felelősségteljes és megterhelő munka mellett az akkori fizetését nem találta elegendőnek. Az érzelmi hullámzás és a nézői figyelem most Kiara körül a legerősebb.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„A barátnőm, Dóra balesetet szenvedett” - Boráros Gábor volt párjának halála után a jelenlegi kedvese is karambolozott
Hosszú Dóra, Boráros Gábor barátnője egy Škoda volánjánál ütközött egy másik autóval január 28-án Dunaszerdahelyen. A balesetben mindkét sofőr megsérült, kórházba szállították őket.


Rossz hírt kapott a szlovák MMA-harcos, Boráros Gábor: alig egy héttel azután, hogy volt párja, Jákli Mónika halálos autóbalesetet szenvedett, a sportoló jelenlegi barátnője, Hosszú Dóra is karambolozott Dunaszerdahely közelében.

A drámai események január 21-én, szerdán hajnalban kezdődtek, amikor a fitneszmodell Jákli Mónika életét vesztette egy súlyos autóbalesetben.

Az MMA-harcos egyedül maradt közös kislányukkal, Zorával, és rá hárult a feladat, hogy elmondja a gyermeknek, édesanyja soha többé nem tér haza. Jákli Mónikát január 29-én helyezték végső nyugalomra.

A második baleset tényét a Nagyszombati Rendőrkapitányság is megerősítette. „18:30 körül két autó ütközött Dunaszerdahelyen, Pódafa közelében és a 63-as út kereszteződésében.

A dunaszerdahelyi járási tűzoltóság ügyeletes tisztje szerint a balesetben érintett három személy közül egy megsérült.

A baleset következtében a rendőrök továbbra is irányítják a forgalmat” – jelentette a Parameter. A rendőrségi közlemény szerint a baleset akkor történt, amikor egy Skoda 27 éves sofőrje vélhetően nem adott elsőbbséget a főúton közlekedő VW Golfnak.

„A baleset idején a Skodában egy fiatal női sofőr, a másik járműben pedig egy 41 éves sofőr és hároméves női utasa utazott,

akik nem sérültek meg. Mindkét sofőr sérüléseket szenvedett, és végül kórházba szállították őket. A rendőrök egyik sofőr szervezetében sem találtak alkoholt vagy más kábítószert. A rendőrség még vizsgálja a közlekedési baleset pontos okait és körülményeit” – nyilatkozta Zlatica Antalová, a nagyszombati rendőrség szóvivője.

Boráros Gábor a baleset idején edzésen volt, telefonon értesítették a történtekről.

„A barátnőm, Dóra balesetet szenvedett. Egy olyan kereszteződésben történt, ahol gyakorlatilag minden nap történik baleset. Nemrég ott két ember is életét vesztette”

– mondta az MMA-harcos. A kereszteződés a környék egyik legveszélyesebb útszakasza, ahol az elmúlt években több súlyos és halálos kimenetelű baleset is történt, és amelynek átépítését már tervezik.

Via Parameter


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk