HÍREK
A Rovatból

„Ez csak a kezdet” - pert indított a házomlásban megsérült balerina az építési vállalkozó ellen

Tóth Nikolett és édesanyja 60, illetve 15 millió forint sérelemdíjat követelnek. De elindítottak egy kártérítési pert is, amelyben több száz millió forint a tét.


Péntek délelőtt kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken az a per, amelyet Tóth Nikolett, a Jókai utcai házomlásban megsérült balerina indított a házfelújítást végző vállalkozó ellen. A balerina és édesanyja 60, illetve 15 millió forint sérelemdíjat követelnek. A biztosító már 43 millió forintot kifizetett, ezt az összeget levonják a 60 millióból, de ettől függetlenül ez marad a per tárgya – írja a Blikk.

Tóth Nikolett ügyvédje, dr. Ikanov Gábor azt mondta, hogy „ez csak a kezdet”, ugyanis már elindították a kártérítési pert is, amelyben több száz millió forint a tét.

A tárgyaláson a bíró, dr. Uzsoky Ágnes ismertette az ügyet. Elhangzott, hogy

Nikolett és édesanyja szerint a baleset miatt megsérültek a balerina személyiségi jogai, például a munkához és a foglalkoztatáshoz való joga, valamint a testi és lelki épséghez való joga. Úgy gondolják, a baleset végleg megváltoztatta az életét, és elveszítette a lehetőséget, hogy olyan életet éljen, amit a képzettsége, a kora és a körülményei lehetővé tettek volna. A bíró hozzátette: mivel a biztosító kifizette a 43 millió forintot, ezzel elismerték a felelősséget.

A kivitelező cég ügyvédje, dr. Biró-Füzy Balázs viszont másként látja. Szerinte nem kérdés, hogy Tóth Nikolett megsérült, hanem az, hogy kinek a felelősségi körébe tartozik az eset. Azt mondta: „A mi álláspontunk szerint a 90 oldalas beadvány 80 oldalnyi részét érdemben nem vitatjuk, hiszen a sérülés bekövetkezett, amivel az ő személyiségi jogai megsérültek, és ez alapján a sérelmi díj igénye jogos lehet.”

Azt is hozzátette: „Amit viszont vitatunk és amiért most itt vagyunk, hogy mi vagyunk-e a megfelelő alperesek, mi vagyunk-e azok, akiktől ez követelhető.”

Azt is elmondta, hogy a ház hogyan lett helyreállítva 1945 után, és az azóta eltelt évtizedekben milyen munkálatok voltak, arról nincs információjuk. Azt is közölte:

„Nem történt a balesetet megelőzően veszélyes üzemi tevékenység, azaz azon a falszakaszon, amely ráomlott Tóth Nikire, 9-10 napja nem folytak munkálatok.”

Tóth Nikolett korábban próbált peren kívül megegyezni a kivitelezővel és annak biztosítójával, de nem jártak sikerrel. Az ügyvédje szerint a másik fél hárította a felelősséget, és többek között a II. világháborút okolta a házomlásért. Ezért döntöttek úgy, hogy bíróság elé viszik az ügyet.

A baleset után elindult a rendőrségi nyomozás is, de eddig nem került át az ügy az ügyészséghez. Tóth Nikolett erről azt mondta:

„Hivatalosan a rendőrségi nyomozás még mindig tart, legalábbis akárhányszor rákérdezünk, ezt a választ kapjuk. Pedig megvannak már a szakértői vélemények is, 45 oldalon keresztül le van írva minden.”

A kivitelező cég jogi képviselője szeretné elérni, hogy a bíróság függessze fel a pert a büntetőeljárás végéig, a bíróság azonban ezt elutasította.

A balerina 2022 nyarán szenvedett súlyos balesetet, amikor a Jókai és az Aradi utca sarkán egy épület homlokzata ráomlott. Munkába tartott, amikor megtörtént a tragédia. Megsérült a gerince és a koponyája, egy ideig kómában volt, és azóta sem tud lábra állni. Jelenleg kerekesszékben él, de pár hónapja újra dolgozik balettmesterként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Visszautaljuk a 100 milliós támogatást Wáberer Györgynek
A Tisza Párt elnöke bejelentette, mi lesz a sorsa a Wáberer Györgytől kapott pénznek. A politikus szerint a pénzt a választások előtt öt nappal kapták, korábbi támogatásról pedig nem tud.


Magyar Péter Facebook-posztban reagált Wáberer György nagyvállalkozó egy nappal korábbi interjúban tett állítására. A TISZA Párt vezetője szerint Wáberer állításával szemben a vállalkozó nem másfél éve támogatja a TISZA-t, és közölte, hogy a kapott 100 millió forintot visszautalják neki.

Bejegyzésében Magyar Péter azt írja, a nagyvállalkozó egy interjúban azt közölte, hogy másfél éve támogatja a TISZA-t, több mint 100 millió forinttal. „Miután ez a hír eljutott hozzám, megnézettem, mi igaz ebből” – fogalmazott a politikus. Magyar Péter szerint az ellenőrzés eredménye az, hogy

„a választások előtt 5 nappal (!) valóban átutalt 5x20 millió forintot a TISZA számlájára. Előtte tudomásom szerint semmit.”

A TISZA Párt vezetője szerint a pártjánál büszkék arra, hogy a finanszírozásuk törvényes és átlátható.

„Mi a TISZA-nál nagyon büszkék vagyunk arra, hogy minden, így a párt finanszírozása is törvényesen és transzparensen zajlott és zajlik”

– írta. Hozzátette, hálásak a több tízezer támogatónak is: „Hálásak vagyunk azért, hogy több tízezer honfitársunk támogatott minket a rendszerváltó kártyán keresztül.”

A politikus szerint el akarják kerülni még a látszatát is annak, hogy bármelyik oldalhoz köthető nagyvállalkozókhoz vagy oligarchákhoz kapcsolódjanak, vagy hogy bárki előnyt szerezhessen a pártra hivatkozva. A poszt szerint a párt döntést hozott:

„Ezért az 5x20 millió forintot Wáberer Györgynek hétfőn visszautaljuk.”

A poszt szerint a visszautalás a következő hétfőn, vagyis 2026. május 4-én történik meg.

Magyar Péter a jövőre nézve pedig azt az elvet fektette le, hogy ha bárkitől jogilag vagy morálisan megkérdőjelezhető kérés érkezik a támogatásért cserébe, vagy azt látják, hogy valaki előnyre akar szert tenni, annak szintén visszaküldik a pénzt.

„Akitől a jövőben bármilyen, jogilag vagy morálisan kifogásolható kérés érkezik az általa utalt támogatásért cserébe, vagy azt látjuk, hogy valamilyen előnyre akar szert tenni, annak szintén visszautaljuk a támogatását.”

Posztját azzal zárta, hogy a törvényes határidőn belül elszámolnak minden támogatással. „Továbbá a törvényes határidőn belül elszámolunk minden beérkezett támogatással és nyilvánosságra hozzuk az 500 ezer forint feletti támogatást biztosító személyek neveit. Törvényesség, transzparencia, TISZA. Rendszerváltás.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Titokban vette át mandátumát a fideszes Ágh Péter, a Tisza levegőnek nézi majd
Az országgyűlési képviselő a sárvári jegyzőségen vette át a megbízólevelét, de a sajtónak jelzett időpontnál jóval korábban érkezett. A politikus mindössze 248 szavazattal nyert, miközben Magyar Péter névrokona 909 szavazatot kapott a körzetben.


Az ugytudjuk.hu-nak előzetesen jelzett időpontnál jóval korábban, a sajtó jelenléte nélkül vette át megbízólevelét csütörtökön a fideszes Ágh Péter Sárváron. A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter már korábban jelezte: ha a képviselő felveszi a mandátumát, a következő négy évben levegőnek fogják nézni.

Ágh Péternek csütörtökön délután 4 óráig volt lehetősége átvenni a mandátumát.

A portált arról tájékoztatták, hogy a képviselő várhatóan 3 óra körül érkezik, valójában azonban már nem sokkal 1 óra után megjelent a sárvári jegyzőségen.

Mivel a megbízólevél átvétele nyilvános esemény, a lap jelen szeretett volna lenni, de a korai érkezés miatt erre esélyük sem volt.

A képviselő a közösségi oldalán a cikkek megjelenésekor nem tett közzé fotót az eseményről, helyette egy szöveges posztban arról írt, hogy „itt az együttműködés ideje”.

Magyar Péter szerint a névrokon jelölt indulása „orosz típusú” megtévesztés volt, amely szerinte befolyásolhatta a választókat.

Az ügy azért különösen kényes, mert a Vas megyei 2-es választókerületben rendkívül szoros eredmény született: Ágh Péter mindössze 248 szavazattal győzte le a Tisza Párt jelöltjét, Strompová Viktóriát. A választáson elindult egy független jelölt is, akit szintén Magyar Péternek hívnak, és aki 909 szavazatot szerzett.

A Tisza Párt elnöke már korábban felszólította Ághot, hogy adja vissza a mandátumát. Bejelentette, hogy amennyiben ezt nem teszi meg, a Tisza frakciója a következő négy évben nem fogja parlamenti képviselőként kezelni.

A kormány részéről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Tisza Párt „kisstílűségének” nevezte, hogy megkérdőjelezik Ágh győzelmét.

Ezzel szemben Ágh Péter a rá leadott 25 700 szavazatra hivatkozva a Facebookon azt írta, hosszas mérlegelés után úgy döntött, folytatja a munkát a térségért, és egyeztetésre hívta a Tisza jelöltjét.

A sárvári körzetben történtek miatt jelenleg is nyomozás folyik a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt, a rendőrség a független Magyar Péter ajánlóíveit is vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Leszerelt a honvédségtől az a katona, aki az egyik legmagasabb szintre jutott
Porkoláb Imre Zoltán dandártábornok hivatásos szolgálati viszonya április 30-i hatállyal, közös megegyezéssel szűnt meg. A döntést Sulyok Tamás köztársasági elnök jegyzi a honvédelmi miniszter előterjesztésére.


Közös megegyezéssel távozott a Magyar Honvédségtől Porkoláb Imre dandártábornok, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadójának munkatársa. A hivatásos szolgálati viszonyának megszüntetéséről szóló határozat csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben.

A Sulyok Tamás köztársasági elnök által jegyzett, a honvédelmi miniszter előterjesztésére született dokumentum szerint a tábornok szolgálati viszonya április 30-án szűnt meg. A határozatban az államfő kimondja: „Porkoláb Imre Zoltán dandártábornok szolgálati viszonyát 2026. április 30-ai hatállyal megszüntetem.”

Porkoláb pályája több jelentős nemzetközi katonai és NATO-s megbízatáshoz kötődött

– írta a Telex. Ő volt az első magyar katona, aki 1994-ben elvégezte a brit Királyi Katonai Akadémia képzését, ahol később Orbán Gáspár és Pálinkás Szilveszter is tanult. Szolgált Irakban és Afganisztánban, majd az amerikai Pentagonban dolgozott a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság képviselőjeként. Itthon az MCC Vezetőképző Akadémiáját vezette, 2022-től pedig védelmi innovációért felelős miniszteri biztos volt, mielőtt két évvel később a Miniszterelnöki Kabinetirodába került, Biró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó mellé.

A dandártábornok leszerelése egy olyan időszakban történik, amikor több feszültség is a felszínre került a honvédségen belül.

Nagy port kavart például Pálinkás Szilveszter százados esete, a haderő toborzókampányának korábbi arca, aki egy interjúban élesen bírálta a honvédség vezetését és a belső állapotokat.

Pálinkás szerint „olyan sok leszerelési kérelem van beadva, és annyi kiábrándult katona, hogy a Magyar Honvédség és az országvédelem az addig létezik, amíg a háborús veszélyhelyzet fennáll.”

Nem sokkal korábban egy másik, szintén nagy nyilvánosságot kapott ügyben Orbán Gáspár százados távozásáról is hírek jelentek meg. A Honvédelmi Minisztérium április 23-án közölte, hogy a miniszterelnök fia néhány napon belül, közös megegyezéssel távozik a Magyar Honvédségtől. A bejelentés a sokat vitatott csádi misszióval kapcsolatos hírek után történt.

Böröndi Gábor vezérkari főnök egy interjúban elismerte, hogy Orbán Gáspár részt vett a művelet kormányzati tervezésében.

Böröndi ugyanakkor „erőteljes túlzásnak” nevezte azokat a sajtóértesüléseket, hogy a miniszterelnök fia vezette volna a missziót.

A konkrét, nagy visszhangot kiváltó ügyek mellett az elmúlt időszakban több cikk is foglalkozott leszerelési nehézségekkel és a honvédségen belüli elégedetlenségről szóló állításokkal. A Honvédelmi Minisztérium tagadta, hogy tömeges leszerelési hullám fenyegetne.

Porkoláb Imre dandártábornok tavaly március 15-én még a Magyar Érdemrend Tisztikereszt Katonai Tagozatát vehette át.

A mostani, közös megegyezéssel történő távozásának hivatalos indoklása egyelőre nem ismert, így nyitott kérdés, hogy mi áll a döntés hátterében, és hogy a tábornok hol folytatja pályafutását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Nélkülünk ez nem fog menni” - Komoly figyelmeztetést küldött a rendőrszakszervezet a Tisza Párt belügyminiszter-jelöltjének
A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet szerint a megújuláshoz a menedzseri tudás mellett elengedhetetlen lesz a szakmai hozzáértés és a teljes állomány bevonása. Pósfai Gábornak megadják a bizalmat.


A Közszolgálati Rendőr Szakszervezet Facebook-posztban üdvözölte, ugyanakkor komoly feltételeket is szabott a Tisza Párt tervéhez, miszerint a civil Pósfai Gábort kérték fel a belügyminiszteri posztra. A szakszervezet szerint Pósfai menedzseri tapasztalata garancia lehet a megújulásra, de egyúttal hangsúlyozták, a teljes rendvédelmi állomány nélkül a reform nem fog sikerülni, és szerintük „gyakorlatilag mindent és mindenkit újra kell építeni”.

A szakszervezet „Civil a pályán” felütéssel kezdi bejegyzését, melyben közlik, hogy értesüléseik szerint a Tisza Párt operatív vezetőjét, Pósfai Gábort kérték fel a Belügyminisztérium vezetésére, az igazságügyi tárca élére pedig Melléthei-Barna Márton ügyvédet, a párt jogi vezetőjét jelölik. A posztban idézik a Tisza Párt ígéretét is: „A Tisza-kormány alatt végre minden rendvédelmi dolgozó lehetőséget kap arra, hogy munkáját a legmagasabb színvonalon, kizárólag a szakmai előírásokat szem előtt tartva, jogszabályoknak megfelelve, az esküjükhöz hűen végezze. A legfontosabb célunk és feladatunk, hogy minden magyar honfitársunk biztonságban érezhesse magát az ország minden pontján.”

A szakszervezet szerint örvendetes, hogy egy civil kerülhet a minisztérium élére. Mint írják: „Persze volt már ilyenre példa, de most tetszik vagy sem, a rendvédelemnek erre van szüksége.”

Úgy vélik, Pósfai Gábor személye és menedzseri szemlélete garanciát jelenthet a teljes rendvédelem megújítására.

Kijelentik, hogy a jelölt szervezetépítésben elért sikerei miatt bizalmat szavaznak neki. „Első körben elhisszük, elfogadjuk, sőt bizalmat szavazunk a múltjában, a szervezetépítésben bizonyított sikerei miatt” – fogalmaznak.

A bizalom mellett azonban több dologra is felhívják a figyelmet. A szakszervezet szerint a reformok végrehajtása lehetetlen a hivatásos állomány nélkül.

„Nélkülünk, azaz a teljes rendvédelmi állomány nélkül, ez nem fog menni.”

Álláspontjuk szerint a rendszer olyan állapotban van, hogy „gyakorlatilag mindent és mindenkit újra kell építeni”. A poszt szerint a legfontosabb feladatok egyike, hogy „vissza kell adni és szerezni a bizalmat, a hitet”.

Óvatosságra intenek azzal kapcsolatban, hogy az új vezetésnek nem szabad mindent elhinnie, amit a rendszer szereplői mutatni fognak.

Azt tanácsolják, hogy „nem elhinni mindent, amit láttatni engednek…”.

„És nem mindenkinek hinni, aki most épp köpönyeget vált.”

Végül hangsúlyozzák, hogy a menedzseri tudás önmagában nem elég, a szakmai hozzáértés is elengedhetetlen: „A rendszerszemlélet és a rendszer építésben szerzett tapasztalat mellé a szakmai is kell”. A szakszervezet a bejegyzését egy nyitott mondattal zárja, jelezve, hogy a felsoroltakon kívül még sok más teendő is van: „És még megannyi minden...”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk