hirdetés

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Ételfutárnak állt az Apostol együttes 79 éves frontembere

Meződi József a családi étteremben segít, minden nap déltől estig viszi házhoz az ételeket.

Link másolása

hirdetés

A fellépések megszűnésével új munkát vállalt Meződi József, az Apostol együttes frontembere - írja a Blikk. A koronavírus-járvány miatt - sok más előadóhoz hasonlóan - ő sem állhatott színpadra az elmúlt 1 évben. A családja pedig egy éttermet is működtet, de az a korlátozások miatt tavaly november óta nem fogadhat vendégeket, azonban az ételt kiszállíthatják. Így azért, hogy legyen valami elfoglaltsága, a 79 éves zenész maga viszi házhoz a megrendelt ételeket.

"A családi éttermünk november óta nem fogadhat vendégeket, csak a kiszállítás működik, az ételfutár pedig én lettem! Minden nap déltől estig viszem házhoz a megrendelt finomságokat. Muszáj valamit csinálnom, hogy ne haljak bele az unalomba, mert én hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy mindig van valami dolgom"

- mesélte Meződi József az AcNews-nak.

A zenész azt is elmondta, hogy így legalább személyesen is tud találkozni a rajongóival, sokan meg is lepődnek, amikor viszi az ételt.

"Sokan meg is lepődnek, és először nem értik, mit keresek a házuk előtt, de nagyon örülnek, hogy ha csak így is, de tudunk találkozni. Persze, fokozottan figyelek ilyenkor is a távolságtartásra, a maszk és a kesztyű használatára és a megfelelő kézfertőtlenítésre"

- mondja a zenész, aki azt is hozzátette: szerencsére eddig sikerült megúsznia a vírust, egy hete pedig már megkapta a második oltást ő és a felesége is, így hamarosan teljesen védettek lesznek.

Meződi József arról is mesélt, hogy a hangját is karbantartja, gyakorlásképpen hetente kétszer szokott énekelni otthon. Hozzátette: mindennap tornázik is, sőt, a jó időnek köszönhetően most már a kertben is tevékenykedik.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZTÁRVILÁG

„Elmentek ti a jó büdös p.csába!” - Krausz Gábor keményen beszólt azoknak, akik Hosszú Katinkát kritizálják

Nemcsak a séf, de több más celeb is kiállt az úszónő mellett, akit azért kezdtek ki sokan, mert magához képest gyengébben teljesít az olimpián.

Link másolása

hirdetés

Nem egészen úgy alakul Hosszú Katinka olimpiája, mint várta. Az úszónő legerősebb számában, a 400 méteres vegyesúszásban csak ötödik, 200 méteren pedig csak hetedik lett, pedig mindkét távon címvédőként indult. A 200 méteres pillangóúszástól visszalépett, így már csak a 200 méteres hátúszásban bizonyíthat, de már előre jelezte, hogy valószínűleg abban sem fogja megváltani a világot.

A háromszoros olimpiai bajnokot rengetegen kritizálják, amiért önmagához képest alulteljesít. Bár maga Katinka is meglehetősen kritikusan nyilatkozott magával szemben, nemrég közösségi oldalain üzent azoknak, akik támogatják őt ebben a minden bizonnyal nehéz helyzetben is.

Ő maga nem reagált a negatív véleményekre, de sokan kifejezték a közösségi médiában, hogy támogatják őt. Már egyre több ismert ember is kiáll mellette és megvédi őt a kritikusoktól.

Krausz Gábor séf, Tóth Gabi férje a Facebook-oldalán kelt Katinka védelmére. Egy kemény hangvételű bejegyzésben osztotta ki azokat, akik pocskondiázzák az úszónőt.

"Tudjátok mit jelent az, ha valaki 3x olimpiai, 9x világ- és 15x Európa-bajnok? Nem videojátékban, nem a kanapéról és nem álmokban. Tudjátok mit jelent? Azt jelenti, hogy azt csinál amit csak akar! Halhatatlan, örökös Bajnok.

hirdetés
Szégyen ahogy ma és az elmúlt napokban megnyilvánulnak sokan. Évek óta mindenki fürdik a sikerében, amikor kevésbé megy akkor pedig hirtelen hazaáruló? Nem tudom szebben mondani… Elmentek ti a jó büdös picsába! Köszönjük neked BAJNOK!

- írta posztjában.

Curtis is hasonló gondolatokat fogalmazott meg Instagram-oldalán. Azt írta: "Lehet pálcát törni. De inkább köszönjük, amit eddig elértél értünk" - üzente Katinkának.

Hosszú Instagram-posztja alatt számos más híresség is kifejezte támogatását felé, például Tóth Gabi, Dukai Regina, Kucsera Gábor, Hajdú Péter, Farkasházi Réka, Ördög Nóra, Dobó Ági, Babos Tímea és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZTÁRVILÁG

Schobert Norbi: Nézd már, itt egy csöves, adok neki pénzt

A fitneszguru a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház elől indított élő videót Rácz Gézával. Amikor megmutatta a nézőknek, hol ülnek, felfigyelt egy hajléktalanra is.

Link másolása

hirdetés

Schobert Norbi élőben jelentkezett be a Facebook-oldalán pártfogoltjával, Rácz Gézával. A fitneszguru a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház elől indított élő videót, miután az interneten meglátta, hogy Géza ott van. Norbi sem tudott bővebb információt, Gézát sem érte el, ezért ment a kórházhoz. De mire odaért, a fiú már a kórház előtt állt, kiderült, hogy epeköve van, ezzel kell most megküzdenie.

A fitneszguru egy adott ponton azt is megmutatta, hol ülnek épp Gézával, amikor kiszúrt egy hajléktalant a háttérben.

"Itt ülünk a kórház előtt, itt csövezünk. Kurva menő, itt mögöttünk van egy csöves is, látják? Ott van mögöttünk, tök aranyos, adok neki egy kis pénzt"

- fogalmazott a videóban Norbi.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
hirdetés

Lewis Hamilton a magyar melegellenes törvényről: „Elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető, hogy a hatalmon lévők ilyet vezessenek be”

Instagramon mondott véleményt a Forma-1 futam miatt Magyarországra érkező pilóta.

Link másolása

hirdetés

Lewis Hamilton hétszeres Forma-1 világbajnok rendszeresen szólal fel emberi jogi ügyekben. A hétvégi Magyar Nagydíj előtt pedig a melegellenessé tett magyar törvényről is ejtett néhány mondatot az Instagram-oldalán.

"Mindenkinek, aki ebben a gyönyörű országban, Magyarországon él. A hétvégi nagydíj felé közeledve a támogatásomat akarom kifejezni azok felé, akiket a magyar kormány LMBTQ-ellenes törvénye érint. A törvény elfogadhatatlan, gyáva és félrevezető. Mindenki megérdemli a szabadságot, hogy önmaga legyen, tekintet nélkül arra, kit szeret, vagy milyen az identitása"

- fogalmazott a 24 óráig elérhető Instagram-sztorijában Hamilton.

Hamilton mindemellett arra is buzdítja magyar követőit, hogy a kormány népszavazásán álljanak ki az LMBTQ-emberek jogai mellett (azt valószínűleg a Forma-1-es versenyző nem tudja, hogy a népszavazáson pontosan milyen kérdéseket tesz fel a kormány).

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZTÁRVILÁG

Vettel a magyar melegellenes törvényről: „Nyomasztónak tartom, hogy egy uniós ország ilyen törvényt hoz”

Korábban már a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton is szót emelt a magyar melegellenes törvény ellen.

Link másolása

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, a hétvégi Magyar Nagydíj előtt a hétszeres Forma-1-es világbajnok, Lewis Hamilton a melegellenessé tett magyar törvényt bírálta az Instagram-oldalán.

De nemcsak ő nem hagyta szó nélkül a magyar törvényt, a csütörtöki sajtótájékoztatón Sebastian Vettel is csatlakozott Hamiltonhoz - írja a Motorsport.hu.

"Mindenkinek szabadon kéne megválasztania azt, mit szeretne kezdeni magával, éppen ez lenne az egész lényege. Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz"

- fogalmazott a Forma-1-es versenyző, aki szerint

"már rengeteg lehetőségünk lett volna arra, hogy tanuljunk a múltból, és egyszerűen nem értem, hogy miért okoz még most is problémát az, hogy hagyjuk az embereket élni, ahogyan ők akarnak, azt szeretni, akiket ők akarnak, élni és élni hagyni".

"Természetesen nem nekünk kell törvényeket hoznunk, de a mi felelősségünk is, hogy támogassuk azokat, akiket ez hátrányosan érintett" - tette hozzá Vettel.

hirdetés

A Forma-1-es versenyző egyébként egy másik gesztust is tett, ugyanis szivárványos cipőben érkezett a Hungaroringre. Erről a csapat kommunikációs vezetője, Matt Bishop osztott meg egy képet a Twitteren.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: