SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Esélyem sincs, parkolópályára kerültem” – A rendezésről már lemondott, faluházvezető lett Szurdi Miklós

Őszintén beszélt a magánéletéről, a családjáról, az unokákról is a rendező, aki már egy ideje egyedül él.


Újra munkába állt Szurdi Miklós, az erdőkertesi Faluház és Könyvtár vezetője lett - írja a Blikk.

A rendező évek óta egyedül élt, de fél éve van újra feladata, ami lendületet ad neki - árulta el a lapnak a kultikussá vált sorozatok - Linda, Família Kft., Angelybőrben - rendezője.

Mint mondta: "Számomra is meglepő, mennyire elfogadják és értékelik az ötleteimet. Nekem itt elsősorban nem adminisztrációs feladataim vannak, hanem a kreatív rész. Általában kedden és csütörtökön vagyok bent szinte egész nap, olykor szombaton is. Budán lakom, úgyhogy hamar ideérek autóval" - mesélte.

Elmondása szerint már nem rendez:

"Hetvenhárom éves vagyok, jöjjenek a fiatalok… Meg az az igazság, hogy nem is nagyon engednek be engem a színházak, filmgyárak meg a tévék. Voltak ötleteim, de egyik sem valósult meg. Ha szerettem is volna a Família Kft.-hez hasonló sikerű sorozatot, már nem volt rá lehetőségem. Ennek talán az lehet a legfőbb oka, hogy nem igazán értek egyet a mai rendszerrel, emiatt esélyem sincs, parkolópályára kerültem".

Új feladatával elégedett, kiélheti magát.

"Igazi színházi dömpinggel készülünk a lakosoknak, a polgármesterrel azt szeretnénk elérni, hogy ne tingli-tangli darabok jöjjenek, de ne is szomorítsunk el mindenkit, legyen humoros, szórakoztató és elgondolkodtató" - mesélte a terveiről.

Egész életében pörgött, és ez az új feladat most visszahozta őt a nyugdíjas életből. Remek csapatban dolgozjhat és elhalmozza feladattal a kollégákat is.

A párkapcsolatairól annyit elárult, hogy legutóbb "volt még egy hölgy, akibe nagyon szerelmes voltam. Ő öt év után elment, de én a mai napig szeretem. Ennek nagyjából két éve, azóta egyedül vagyok. Hogy jól érzem-e így magam? Most hazudjak? Nem hinném, hogy bárki, aki – hozzám hasonlóan – társasági lény, az jól érezné magát így"

– mondta keserűen.

Társasága azonban van, barátok, testvére és hat gyereke tartja vele a kapcsolatot.

"A többségük hasonló pályán mozog, mint én. A legnagyobb fiam – aki mindjárt 50 éves lesz – producer, a második Brüsszelben él, ő is rendez és grafikai munkákat csinál. Családostul költözött, nagyon hiányoznak. A harmadik fiam „elfajzott”, teljesen más szférában mozog, mint a többiek, a legkisebb pedig zenél. A lányok közül a nagyobbik látványtervező, közreműködött egy amerikai filmben is, ami nagy dolog egy magyar látványtervezőnek, a kisebbik pedig íróként dolgozik, szerencsére egyiküknél sem volt gond a szülők ismertsége".

Nemsokára megszületik a hetedik unokája is. "A kisebbekkel gyakran találkozom, a nagyokkal már kevésbé. Félreértés ne essék, őket is nagyon szeretem, de vannak ugyanekkora gyermekeim is hasonló problémákkal, és én mindig inkább nekik segítettem. De szép és fontos pillanatok, amikor mindenki összegyűlik" - mesélte a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik: Ennyi faszt egy rakáson, mint a Fidesz-elnökségben, én még életemben nem láttam
Lázár Jánosról külön véleménye is van – igaz, nem nagyon tér el a fentitől. A veterán újságíró Magyar Péterről és az alkotmányos kormányváltás lehetőségéről is beszélt.


Juhász Péter vendége volt Havas Henrik, aki nem kímélte a kormánypártot: nagyon kemény szavakkal szólt be a Fidesz vezetésére, egy embert pedig különösen kipécézett. A beszélgetésből a volt politikus megosztott egy részletet, ami igen hamar virálissá vált a közösségi médiában.

A videóban a veterán tévés újságíró Magyar Péterről beszélt, akin állítása szerint nem ismeri ki magát, de – „mint a normális értelmiségiek” – rá szavazna. Szerinte benne van egyedül potenciál arra, hogy alkotmányos keretek között átvegye a hatalmat. Ezzel kapcsolatban azonban egyszersmind borúlátó is. Úgy fogalmazott:

„Én nem nézem ki ebből a tróger társaságból, hogy alkotmányos keretek közt átadnák a hatalmat.”

Ugyanakkor arra sem lát esélyt, hogy a Fideszen belül vezetőségváltás történne. „Ki van, aki esetleg megbuktatná Orbán Viktort? Németh Szilárd? Kubatov Gábor? Ezek majd egyszer felállnak?” – tette fel a kérdést. Majd sommásan úgy fogalmazott:

„Ennyi faszt egy rakáson, mint a Fidesz elnökségben, én még életemben nem láttam!”

Amikor Juhász felveti Lázár János nevét, kiderül, hogy Havas ebben sem bízik igazán. Róla a videóban azt mondja:

„Az egy parvenü fasz! Amikor megláttam, hogy egy szegény magyar vizslát állítottak mellé, vadászruhában, puskával... Én csak a vizslát sajnáltam!”

Juhász Péter beszélgetését Havas Henrikkel az ellenzéki aktivista és podcaster csatornáján lehet meghallgatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
A Megasztár győztese egy másik műsorban már a második élő adásban kiesett – Bereczki Zoltán versenyzője volt akkor
Lengyel Johanna hat évvel ezelőtt a Sztárban Sztár leszek! című tehetségkutatóban mutatta meg, mire képes. Akkor nem jutott messzire Bereczki Zoltán csapatában, most viszont a győzelemig menetelt.
DKA – Fotó: TV2 - szmo.hu
2025. november 30.



Mint azt megírtuk, Lengyel Johanna nyerte a Megasztár idei évadát. A november 29-i, szombat esti döntőben a fiatal énekesnő toronymagas közönségtámogatással diadalmaskodott.

Bereczki Zoltán a finálé előtt egy Facebook-posztban emlékeztetett mindenkit arra, hogy Johanna nem most tűnt fel először a TV2 képernyőjén.

A fiatal tehetség 2019-ben a Sztárban sztár leszek! első évadában Bereczki versenyzője volt, akkor a második élő adásban esett ki.

„Lengyel Johanna. Nem, nem a Megasztárban tűnt fel, hanem ugyanazon a csatornán, a Sztárban sztár leszek! című műsorban pár éve. (De rövid egyesek memóriája!) A versenyzőm volt. Csodálatos hanggal. Vittem egy ideig, de kiesett (hogy miért, azt nézze vissza, aki akarja)! Aztán dolgoztunk sokat együtt. Ma remélem megnyeri és oda kerül a szívekben, ahova kell!” – írta bejegyzésében az énekes-színész még a győztes kihirdetése előtt.

A győzelemmel Lengyel Johanna nemcsak a 40 millió forintos fődíjat vihette haza, hanem egy lemezfelvételi lehetőséget is Los Angelesben, a Paramount Recording Studios-ban. Emellett felléphet a 2026-os STRAND Fesztiválon, és egy hároméves ösztöndíjat is kapott a Kodolányi János Egyetem Modern Zenei Tanszékére.

Johanna mestere a Megasztár idei évadában Marics Peti volt. A fiatal énekesnő korábban Los Angelesben is tanult énekelni, és több hazai sztárral is állt már egy színpadon.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megvan a Sztárban Sztár All Stars három döntőse, egy korábbi győztes búcsúzott a finálé előtt
A kiesett énekes emelt fővel távozott, azt mondta, megtiszteltetés volt a legjobbak között búcsúzni. A jövő vasárnapi adásban már a győzelemért küzdenek a még versenyben lévő sztárok.


A vasárnap esti élő show-ban a Sztárban Sztár All Stars döntőjébe jutás volt a tét, kialakult a finálé háromfős mezőnye.

Vavra Bence, Dér Heni és Freddie küzdhet meg a győztesnek járó címért a jövő vasárnapi, december 7-i élő adásban, ahol a végső szót már kizárólag a nézők mondják ki.

A november 30-i elődöntőben minden eddiginél nagyobb volt a tét. Freddie, Dér Heni, Vavra Bence és Veréb Tamás lépett színpadra, és ez volt az utolsó adás, ahol a zsűri – Liptai Claudia, Lékai-Kiss Ramóna, Stohl András és Hajós András – még pontozással befolyásolhatta a végeredményt. A versenyzőknek ezúttal két produkcióval kellett bizonyítaniuk: egy egyéni dallal és egy duettel, amelyben korábbi évadok szereplőivel álltak színpadra.

A különleges feladat során Dér Heni Oláh Gergővel, Freddie Sipos Tomival, Vavra Bence Szabó Ádámmal, Veréb Tamás pedig a tavalyi All Stars-évad győztesével, Péter Sramekkel énekelt együtt. Bár a zsűri egyértelműen Dér Henit értékelte a legmagasabbra, aki egyedüliként kapott kétszer is maximális pontszámot, a továbbjutás a nézői szavazatokkal összesítve dőlt el.

Az összesített pontszámok alapján elsőként Vavra Bence biztosította helyét a döntőben. Ezt követően újraindították a szavazást, amelynek eredményeként Dér Heni jutott másodikként a fináléba. A harmadik hely sorsa egy rövid, utolsó szavazási körben dőlt el Freddie és Veréb Tamás között.

A nézők végül Freddie-t juttatták tovább, így a 2016-os széria győztese, Veréb Tamás a negyedik helyen fejezte be a versenyt.

A kiesést követően Veréb Tamás méltósággal vette tudomásul az eredményt. „Ebben a hihetetlen erős mezőnyben, elsők között kiesni is megtiszteltetés” – jelentette ki az énekes. Hozzátette, hogy egy rendkívül nehéz időszak van mögötte, de a kapott szeretet és támogatás mindenért kárpótolta.

A szeptember 7-én indult All Stars-évad jövő vasárnap ér a csúcspontjára, amikor a három finalista utoljára lép színpadra, hogy elnyerje „Magyarország legsokoldalúbb előadója” címet. A győztes személyéről ezúttal már csak a nézők dönthetnek.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Muri Enikő: Aki nem érti, miért van szükség a háborúellenes gyűlésekre, annak nagy baj van a toronyban
Az énekesnő is részt vett a Fidesz szombati nyíregyházi rendezvényén. Szerinte a baloldali politikusok nem értik, hogy hogyan is kellene megteremteni a békét.


Muri Enikő is ott volt szombaton a Fidesz háborúellenes gyűlésén Nyíregyházán, mivel a szabolcsi megyekszékhelyen született. A nyíltan kormánypárti énekesnő a Borsnak mesélte el, miért érezte fontosnak a részvételét.

„Én azért jöttem el most a háborúellenes gyűlésre, mivel nyíregyházi vagyok, és innen röppentem ki. Viszont mindenkinek javaslom, hogy látogasson el egy ilyen találkozóra, mert nagyon nagy közösségépítő ereje van. Aki békét szeretne, mind itt van, ezen a gyűlésen” – fogalmazott.

A nyíltan kormánypárti énekesnő a rövid interjúban keményen bírálta az ellenzéket.

„A baloldali politikusok nem értik, hogy hogyan is kellene megteremteni a békét. Aki pedig nem érti, hogy miért van szükség a háborúellenes gyűlésekre, annak »nagy baj van a toronyban«”

– jelentette ki. Hozzátette, hogy a hergelés helyett a békés tárgyalásban hisz. „A béke eléréséhez le kellene ülni és megbeszélni a problémákat. Meg kell teremteni azokat a lehetőségeket, hogy lezáruljon egy szakasz, amit háborúnak hívnak. Egy vitát se úgy zárunk le, hogy a másik hátába mártom a kést, hanem kompromisszumokat kötünk” – véli Muri Enikő.

A szomszédos országban zajló háború emberi áráról is beszélt.

„Én csak a veszteségekre tudok gondolni. Ennek nincsen ára, mivel itt mindenki csak veszíthet. Ha a háború tovább folytatódik, akkor mindenki csak vesztesként tud kijönni ebből”

– mondta az énekesnő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: