Emlékszel még a Moncsicsire? A ’80-as évek őrülete volt a babaarcú, szőrös majmocska
Minden korszaknak megvolt a maga slágerjátéka, a nyolcvanas években például a Moncsicsi vált a világszintű hisztéria tárgyává. Nem volt kérdés, hogy mi kerüljön akkoriban a kisgyerekek karácsonyfája alá. Senki nem érti, hogy miért pont ez a bájos tekintetű, szőrös baba lett a sztár: feltalálója, Koichi Sekiguchi bizony nagyon ráérzett a titok nyitjára. A japán férfi először körbeutazta Európát, hogy felmérje az igényeket, majd 1974-ben készült el az első prototípus.
A Monchhichi (ahogy eredetileg írják) feltalálója szerint szeretetre és tiszteletre inspirálja a fiatalokat és felnőtteket egyaránt. Bár ez kissé belemagyarázásnak tűnik az egyszerű koncepció láttán, tény, hogy ez az apró kis szőrmók gyorsan bejárta a világ játéküzleteit. Japánban két évvel később már külön moncsicsibolt nyílt a különféle kiegészítőkkel, és a kis Sekiguchi gyár hamar kinőtte magát az egyik legnagyobb játékvállalattá. Hamarosan japán anime is készült a babákról. Miután eljutott Európába és Ausztráliába, Amerika is kiszagolta a sikert, és 1979-ben már a Mattel vette meg a jogokat, ami bőségesen megtérült számukra is.
Ami nálunk magyarosítva Moncsicsi, az az olaszoknál Mon Cicci, a csehszlovák piacon pedig Mončičák lett, de furcsa módon nem minden ország úgy nevezte el, hogy hasonlítson az eredetire. A franciáknál Kiki, az angoloknál Chic-a-boo, Dániában Bølle, Spanyolországban pedig Virkiki néven híresült el.
Magyarországon a ’80-as években söpört végig a Moncsicsi-hullám, talán még emlékeznek páran arra a dalocskára, amivel Ullmann Mónika nyolcévesen hirdette a terméket:
„Moncsi-moncsi-Moncsicsi,
Mindig csak a Moncsicsi!
Én meg csak azt kérdezem:
Miért nincs nekem?”
A moncsicsi eleinte 18 centiméteres volt, kék szemű, és létezett belőle fiú és lány változat. Később egyneműek és barna szeműek lettek a majombabák. Akadt mindenféle szín, öltözék és méret: népszerűek lettek az apró, csiptethető változatok is, de az ujjukat szopó alternatívákért is sorban álltak. Nektek akad még egy moncsicsi a családi emlékdobozban?
Ma már elképzelhetetlennek hangzik, hogy pár évtizeddel ezelőtt számítógép és mobiltelefon nélkül is remekül le tudták kötni magukat a gyerekek. A nyolcvanas években a családok esténként körbeülték az asztalt, és társasjátékoztak olyan klasszikusokkal, mint a Ki nevet a végén?, a Gazdálkodj okosan! vagy a Kérdezz! Felelek!. A háztartások elengedhetetlen kelléke volt az otthoni rulettkészlet vagy a gombfoci, amelyek szintén közös izgalmakkal kecsegtettek. Ha egyedül voltak a kölykök, előkerültek a színes üveggolyók, a kutyás érmenyelő persely (amit senki nem a valódi pénzgyűjtés miatt használt, hanem mert jópofa volt, ahogy a kutyanyelv benyelte az érmét), a szurkálós mozaikkirakó, a különféle kirakósok, a tili-toli, a műanyag játékkatonák, a mágneses rajztábla vagy a gipszkiöntő készlet.
Ugye ezek közül van olyan, amivel még ti is játszottatok? Na ugye! Mi is tegyük el kedvenc játékainkat, hogy gyerekeink és unokáink rácsodálkozhassanak az addigra ódivatúnak számító kütyükre és mütyürökre. Lesz még muzeális érték a fidget spinner…
