SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Életmentő műtéten esett át a rádiós, levették a melleit

Nyerges Izabella elárulta, hogyan érezte magát a kezelések és a beavatkozás után.


Nyerges Izabellával, a Retro Rádió munkatársával egy mammográfiai vizsgálat után közölték, hogy a mellrák legagresszívabb típusával küzd. Azóta túlesett a masztekómián is, vagyis levették a melleit.

Bár a beavatkozások lelkileg és fizikailag is megviselték, most is pozitívan és bizakodva tekint a jövőbe - írja a Blikk.

A lapnak nyilatkozó rádiós elmondta, hogy 2021 decemberében diagnosztizálták nála a mellrákot. Utána kemoterápiás kezeléseket kapott, majd megműtötték.

"Sokkal keményebb volt, mint gondoltam, és a felépülés is jóval hosszabbra nyúlt. Nagyon erős fájdalmaim voltak, három napig fel sem bírtam egyedül ülni az ágyban.

A kórházban csak néhány napot töltöttem, de utána otthon lábadoztam még három hétig. A varratokat még most sem tudták kiszedni, ezért hetente járok az onkológiára kötözésre"

– mesélte.

De már jobban van, végzi a gyógytornát és a varratok kiszedése után egy komolyabb rehabilitáció is vár még rá. Úgy véli, hogy a sok kínlódás megérte, mert jelenleg nincs rákos sejt a szervezetében.

"Amikor először megláttam magam a tükörben a melleim nélkül, az sokkoló volt, nagyon sírtam. A lábadozási idő is megviselt, de végig azt tudatosítottam magamban, hogy ez csak egy átmeneti állapot, és minden az egészségem érdekében történik.

Úgy tekintek magamra, mint egy hernyó, aki idővel pillangóvá változik. Amikor pedig megjött az ünnepek előtt a szövettan eredménye – ami jó lett, így semmilyen utókezelésre nincs szükségem –, minden rossz érzésem, emlékem elszállt. Nagyon boldog voltam, ez volt életem legszebb karácsonyi ajándéka. Már parókát sem kell hordanom, elkezdett visszanőni a hajam, amit nagyon jó érzés látni és megfogni"

- árulta el a lapnak.

Még pár hónapig kezelések várnak rá, hogy aztán plasztikai sebész segítségével visszakaphassa a kebleit.

"Szeretném az idei évet már úgy élni, hogy ne minden a betegségemről szóljon. Ebben sokat segít a munkám, rengeteg erőt merítek belőle. A műtét után december 19-én tértem vissza dolgozni, és végigvittem az ünnepi időszakot, ezzel is meghálálva a kollégáimnak a sok helyettesítést, megértést és segítséget. A hallgatók felém irányuló szeretetét és támogatását sem tudom elégszer megköszönni. Úgy érzem, azzal, hogy kiálltam a történetemmel, elértem a célom. Rengetegen írnak a sorstársak közül, akik belőlem merítettek erőt, és olyan nők is, akik eddig hanyagolták a szűrővizsgálatokat, de most elmentek. Ezért megérte vállalni a betegségem" – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – Újabb részletek derültek ki Kontra György tragédiájáról
A korábbi híradós Kiskunfélegyházán vesztette életét vonatgázolásban. A család a tragédiát egy friss szakítással magyarázza, amelyről utolsó beszélgetése is szólt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



„Tőlem ment a sínekre a kisfiam” – ezekkel a szavakkal emlékezett vissza Kontra György édesanyja a 45 évesen elhunyt televíziós utolsó estéjére. A híradóst csütörtökön hajnalban Kiskunfélegyházán érte a halálos gázolás, a rendőrség közigazgatási eljárást indított az ügyben.

„Az utolsó estén még feljött hozzám a kisfiam, nálam vacsorázott. Nóráról mesélt, hogy mennyire megviselte a szakítás. Dehogy sejtettem, hogy akkor beszélek vele utoljára” – mondta az édesanya a Propellernek. Hozzátette:

„Valószínű, hogy a kisfiam tőlem ment a sínekre.”

A pár kapcsolata három és fél évig tartott. „Bár a fiamék többször is szakítottak, de mindig visszataláltak egymáshoz. Olyan se veled se nélküled kapcsolat volt ez.”

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit. A MÁV közlése szerint a holttestet egy másik vágányon közlekedő mozdonyvezető vette észre reggel nyolc óra előtt nem sokkal, a gázolást nem az érintett szerelvény vezetője jelentette.

„Másnap a rendőrség értesítette a tragédiáról a lányomat. Tőle tudom, hogy a fiam elkeseredésében mit tett. Az a legszörnyűbb, amikor a szülőnek kell eltemetni a gyerekét” – mondta a lapnak a híradós édesanyja.

Kontra György 2015-től az MTVA munkatársa volt, az M1 Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként dolgozott. Korábban a Sirius Rádiónál, a Kiskun és Trió TV-nél, valamint a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál is megfordult. Sajtóinformációk szerint az utóbbi hónapokban már a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként.

„Nóra még nem jelentkezett a tragédia óta. Nem haragszom rá. Nem tudom, mi volt a szakításuk oka. De mindenhez két ember kell”

– mondta az édesanya. Kontra Györgyöt szülővárosában, Kiskunfélegyházán, katolikus szertartás szerint temetik el.

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Árpa Attila megint beszólt Stohl Andrásnak A Nagy Ő miatt
Árpa Attila már a nyáron sem rejtette véka alá a véleményét, amikor kiderült, Stohl András lesz az új Nagy Ő. Most, friss díjjal a zsebében, az élő adásban is odapörkölt neki.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 07.



Miközben Stohl András estéről estére a TV2 képernyőjén keresi a szerelmet A Nagy Ő legújabb évadában, a műsor egyik korábbi főszereplője, Árpa Attila az RTL Reggelijében tett egy csípős megjegyzést a rózsaosztogatásról. Árpa a csatorna reggeli műsorának vendége volt, ahol arról beszélt, hogy nemrég őt választották az év műsorvezetőjének a Big Picture Awards díjátadón Az Árulók – Gyilkosság a Kastélyban című műsorért – írta a 24.hu. A beszélgetés során a színész-műsorvezető elmondta, a mostani sikerek nem a véletlennek köszönhetők, és ironikusan utalt vissza egy korábbi szerepvállalására.

„Lehet, hogy összeértek a dolgok, igen. Ez így jól hangzik, ahogy elmondod, de ez nem pusztán a szerencse műve, hanem meghozta gyümölcsét a munka, a kitartás, a türelem. Azért ez nem mindig volt így. Osztogattam én is rózsákat olykor-olykor, és azt nem nevezném éppen a karrierem csúcsának”

– mondta nevetve Árpa. Amikor Jakupcsek Gabriella műsorvezető felvetette, hogy a „szépfiúság berakja az embert egy vonalra”, Árpa viccelődve folytatta: „Igen, de az nem túl hízelgő, hogy most már csak a teljesítményemet díjazzák, és nem a külsőmet. Így ötven felett sajnos ez történik!”

A rózsaosztogatással Árpa a 2022-es A Nagy Ő-re utalt, amelynek ő volt a főszereplője a TV2-n. A műsor végén Timit választotta, de kapcsolatuk nem tartott sokáig. Árpa korábban az Útközben elmeséled című műsorban beszélt arról, miért vállalta el a realityt. A döntés hátterében többek között az állt, hogy éppen szünetet tartott akkori párjával, nem volt más ajánlata, és komoly anyagi nyomás nehezedett rá. „Édesanyámnak akkor volt két sztrókja. Mivel német állampolgár, nincs magyar TB-je, és igen, tény és való, hogy elkezdtem megijedni attól, milyen számla vár rám hat hónap szanatórium és rehabilitáció után.”

A mostani évad főszereplője Stohl András, aki nem sokkal a műsor előtt jelentette be válását harmadik feleségétől. Árpa már múlt nyáron, Stohl szerepének bejelentésekor is reagált a hírre.

„Megáll az ész! Tehetséges színész miért vállal el ilyesmit? Felfoghatatlan”

– írta akkor nem kevés iróniával.

Árpa Attila magánélete azóta révbe ért: 2024-ben feleségül vette Czakó Alexandrát, akivel A Nagy Ő forgatása alatt éppen szüneteltették a kapcsolatukat. A pár tavaly a Nyerő Párosban is szerepelt együtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Otthon a feléből jóllaksz” – Schóbert Norbi kiakadt az ételárakon az osztrák síparadicsomban
A fitneszvállalkozó egy obertauerni hüttében rendelt májgombóclevest és bécsi szeletet. Szerinte az étel duplájába kerül Ausztriában, mint Magyarországon.
Karkó Ádám - szmo.hu
2026. február 08.



Egy osztrák sípályán akadt ki az árakon Schóbert Norbi, miután kilencezer forintot fizetett egy ebédért. A fitneszvállalkozó szerint az étel Ausztriában kétszer drágább, mint itthon.

„Ausztriában egy átlagos, nem ötcsillagos helyen egy féladag ebéd, ital nélkül 9 ezer Ft. Ha nem síelnék és jól akarnék lakni, vagy nem 68 kg lennék, hanem igazi férfi 100 kg felett, akkor 18 ezer. Otthon a feléből jóllaksz”

– mondta új Facebook-videójában.

Schóbert az osztrák Obertauernben síel a családjával, és egy videóban számolt be a tapasztalatairól. Elmondása szerint egy „egyszerű, olcsó kis helyen” evett, ahol a májgombócleves 2 euróba, a bécsi szelet pedig 17 euróba került.

„Tehát itt az étel kétszer drágább, mint Magyarországon. (…) Úgyhogy… itt sem fenékig tejfel!”

– mondta.

Schóbert már korábban is dicsérte a magyar árakat, novemberben például egy élelmiszerüzletből jelentkezett be, ahol azt mutogatta követőinek, hogy például két csomag gumicukor árából árstopos tojást is vehetnének. Akkor a videót ezzel a kijelentéssel zárta:

„Azért jó Magyarországon élni, mert 4000 forintból egy nap szuper jól tudok egészségesen táplálkozni.”

A videója miatt több követője is azzal vádolta, hogy a kormány szekerét tolja, és azt bizonygatja, hogy külföldön rossz, Magyarországon pedig jó.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Gelencsér Tímea lett az Újratervezés új arca – Szabó Zsófi egyetlen mondattal zárta le a korszakot
A TV2 csütörtökön jelentette be, hogy az egykori szépségkirálynő veszi át a stafétát a nehéz sorsú családokat segítő produkcióban. Az új műsorvezető már a forgatásokról posztolt.


Hivatalossá vált, hogy Gelencsér Tímea veszi át Szabó Zsófi helyét a TV2 Újratervezés című műsorában. A csatorna csütörtökön jelentette be, hogy az egykori szépségkirálynő Stohl András és Szabó András Csuti mellett csatlakozik a műsorvezetői csapathoz – írta a Blikk.

Szabó Zsófi, aki korábban Ördög Nórától vette át a stafétát, a bejelentés hírére kommentben reagált.

„Hajrá az egész csapatnak. Sok megható pillanatot kívánok Neked, Timi”

– üzente utódjának.

Gelencsér Tímea egy friss bejegyzésben számolt be arról, hogyan éli meg az új feladatot.

„Örömmel fogadtam a felkérést, hogy csatlakozzak ehhez a minden szempontból másfajta műsorhoz, mint amiben valaha részt vettem. Elkezdtük már a forgatásokat és kijelenthetem, hogy nagyon szeretem. Nem könnyű belehelyezkedni más emberek nehéz sorsába, de arra összpontosítok, amiért ott vagyunk: hogy segítsünk. Szólok majd, ha adásba kerülnek ezek az epizódok” – fogalmazott a műsorvezető.

Gelencsér Tímea tavaly jelentette be, hogy egy rövidebb RTL-es kitérő után visszatér a TV2-höz, ahol az Exatlon új évadában kapott riporteri feladatot. Az Újratervezés stábja az eddigi öt évad során 32 nehéz sorsú családnak segített, a következő évadban pedig legalább öt újabb otthont újítanak fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET: