HÍREK
A Rovatból

Egyetlen helyen lett volna vita fideszes és ellenzéki jelöltek között, végül az is elmarad

Hajnal Miklós abszurdnak vélte Fürjes Balázs vita feltételeit, de így is belement. A televízió azonban péntek este lemondta a vitát.


A Hegyvidék tévében vitázott volna egymással Fürjes Balázs, fideszes és Hajnal Miklós, ellenzéki jelöltek. Most azonban a „Monty Python jelenetnek is beillő választási vita elmarad”.

„A vitát szombat délután – tehát néhány órával az urnák nyitása előtt – adják le a korlátozott elérésű Hegyvidék TV-n, előre ismeretlen időpontban, más felvétel nem készülhet, az internetre nem töltik fel, továbbközölni pedig csak a Hegyvidék TV engedélyével lehet. Nyilván teljesen egyértelmű, hogy itt egy gyáva nyúl játékról van szó, ahol Fürjes Balázs a nevetséges feltételek diktálásával abban reménykedett, hogy majd én rántom el a kormányt, és ő büszkén mondhatja, hogy tartotta volna a szavát, miközben a Fidesz központból érkező tiltásnak is megfelel”

- írja Hajnal Miklós Facebook-bejegyzésében.

Az ellenzéki képviselő belement volna a vitába az említett feltételek ellenére is, azonban a Hegyvidék még pénteken sem adott visszajelzést.

„Abban maradtunk, hogy a televízió küld egy emlékeztető e-mailt minden jelöltnek, akik ma délután 15 óráig előre megerősítik válaszlevelükben a részvételüket, nehogy valaki a távolmaradásával kellemetlen helyzetbe hozza a televíziót.”

Ezután péntek este jött az üzenet Hajnal számára, amelyben lemondták a vitát.

„A Hegyvidék TV tudomásul veszi, hogy nem lett volna biztosított mind a hat jelölt részvétele, illetve nem született megegyezés a vita minden lényeges feltételében. Így az a kezdeményezésünk, hogy a hegyvidéki választók a választókerületünkben induló valamennyi jelöltet megismerhessék egy általunk szervezett vita keretében, sajnos most nem járt sikerrel”

- szerepelt a televízió indoklásában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiposztolta a képet, amely szerinte „végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát”
Hozzátette: „Az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról… a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.”


Az október 23-i ünnepi menetek előtt már ment az adok-kapok a Tisza és a hatalom között. Először nem engedték Magyar Péternek, hogy a Műcsarnok lépcsőjéről mondjon beszédet. Utána megtiltották, hogy drónokkal repüljenek a Nemzeti Menet fölé a TISZA emberei. Aztán látványos drónfelvételekkel bizonyították, hogy ezt senki nem tartotta be.

Délután még Orbán Viktor Facebook-oldalára is kikerült egy fotó, amely két, meglehetősen különböző fázisban ábrázolta a két menetet, ezzel akarta a kormányfő bizonyítani, hogy kétszer annyian voltak a Békemenetben.

Aztán jött a kegyelemdöfés: egy, a rendezvény idején Budapest felett repülő Ryanair-gépről valaki lefotózta a teljes Nemzeti Menetet, a képről jól látszott, hogy sokan még el se indultak a Deák térrről, miközben az Andrássy úton végig rengeteg ember vonult, és a Hősök tere is kezdett megtelni.

Magyar most ezt írta a Facebook-oldalán:

"Egy ikonikus kép, amit soha nem feledünk. A pillanat, amely végképp ledöntötte Orbán Viktor hazugságfalát. A Nemzeti Menet a fénykép elkészültének pillanatában ért a már félig megtelt Hősök terére, de a menet vége még el sem indult a hömpölygő tömeggel teli, 2400 méter hosszú Andrássy út elejéről.

Nem véletlenül akarták Orbánék megtiltani a drónok repülését. Nagyon nem akarták, hogy eljusson minden magyarhoz a valóság.

Szerencsére az éppen arra közlekedő Ryanair pilótájának nem szólt a kaszinó-pitypang honvédelmi miniszter a légtérzárról…a drónokat irányító önkénteseink pedig csak egyszerűen nem törődtek a bukott hatalom vergődésével.

A tegnapi nap a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerének végét is jelentette egyben."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ez szégyen” – Dobrev Klára kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását
A politikus a Szőlő utcai emberkereskedelmi ügy kapcsán tett nyilatkozat miatt lépne, miután a zenész az áldozatokról szerinte elfogadhatatlanul beszélt.


Dobrev Klára a közösségi oldalán jelezte, hogy kezdeményezi Nagy Feró Kossuth-díjának visszavonását, vette észre az Ellenszél. A DK elnökének indoklása szerint a zenész mondatai a javítóintézeti igazgatóval kapcsolatos emberkereskedelmi ügy kapcsán elfogadhatatlanok.

A Beatrice frontembere az Alap nevű TikTok-csatornának beszélt a Szőlő utcai esetről: „Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is keresnek pénzt, mindenki jól járt, nem?”

Dobrev Facebook-bejegyzésében így fogalmazott:

„Erre egyszerűen nincsen mentség. A Szőlő utcai borzalmakról beszélt így. Arról az ügyről, ahol a javítóintézet igazgatóját azzal gyanúsítják, hogy lányokat futtatott, miközben az intézményben alkalmazta őket.

Emberkereskedelemről és kényszermunkáról van szó, fiatal lányok kiszolgáltatottságáról – és erre egy Kossuth-díjas művész ennyit tud mondani? Ez szégyen.”

Hozzátette: „Aki így beszél az áldozatokról, az nem méltó sem a Kossuth-díjra, sem arra, hogy példaként állítsák bárki elé. Ezért kezdeményezem a Kossuth-díj visszavonását.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter után Zelenszkijt sem kíméli a propaganda: csecsemőként ábrázolják AI-képeken a megyei lapokban
A fideszes médiabirodalomhoz tartozó kiadványok Facebook-oldalain megjelent képeken az ukrán elnök babaként és felnőttként is rakétákkal álmodik. Egyes verziókon Ursula von der Leyen dajkálja Zelenszkijt.


Újabb mesterséges intelligencia által generált képeket tettek közzé a fideszes médiabirodalomhoz tartozó megyei lapok. Miután a hét elején Magyar Pétert ábrázolták pórázon tartott kutyaként, most Volodimir Zelenszkijt gúnyolják ki, aki csütörtökön Brüsszelbe utazott az európai uniós csúcstalálkozó alkalmából (a tanácskozáson értelemszerűen nem vett részt, de csütörtökön egy rövid sajtótájékoztató keretein belül válaszolt az újságírók kérdésére).

A 444.hu szúrta ki, hogy

az összehangolt akció részeként az összes kiadvány Facebook-oldalán megjelent az az AI-kép, melyen az ukrán elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ülnek egy katonai teherautó platóján, terepmintás egyenruhában, miközben körülöttük katonák lövöldöznek és rakéták robbannak.

A propaganda lapjai nem sokkal azután ábrázolták Zelenszkijt így, hogy orosz rakétatámadás ért egy ukrán óvodát, és az ukrán elnök egy képet posztolt, ahol katonák mentik ki a gyerekeket.

Több megyei lap (például a Kisalföld, a Feol, a Kemma vagy a Vaol) Facebook-oldalán pedig olyan AI-képek is megjelentek, amelyen

csecsemőként ábrázolják Zelenszkijt, akit egyes verziókon Von der Leyen dajkál.

Egyes lapok olyan képeket is készítettek mesterséges intelligenciával, amelyeken az ukrán elnök (már felnőttként) álmodik rakétákkal. Itt már változatosabb eredmények születtek:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Letarolja a Benjamin-ciklon az országot: sokfelé nincs áram, fák dőltek az utakra, épületek teteje rongálódott meg
A tűzoltókat kora délutánig már 300 káresethez riasztották. Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél.


Viharos széllel vonul át az országon a Benjamin elnevezésű ciklon, amely már most sok kárt okozott. A Blikk arról számolt be, hogy

több Pest vármegyei településen, például Halásztelken, Ócsán, Kistarcsán és Maglódon is áramkimaradás van.

Egy halásztelki lakos azt a választ kapta az E.ON-tól, hogy egyelőre nem is tudják megjósolni, mikor állhat helyre az áramszolgáltatás.

A tűzoltók kora délutánig országosan 300 káresetet számoltak fel – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.

A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, méretes ágakat szakítottak le, és nem egy esetben épületek tetejét rongálták meg.

A Hajdú-Bihar vármegyei Derecskén egy kétszáz négyzetméteres rendezvénysátrat kapott fel a szél, amit a tűzoltók rögzítettek, majd visszabontanak. A rendezvény nagyjából félezer résztvevőjét biztonságos helyre irányították.

A Hungaromet előrejelzése szerint az ország északkeleti felén még délután erős lökések kísérhetik a nyugatias szelet (45-65 km/h), de fokozatosan veszít erejéből a légmozgás, este inkább már csak élénk lökések fordulhatnak elő ezeken a területeken is. Baranya, Somogy és Vas vármegyében előfordulhat egy-egy zivatar, melyet átmeneti szélerősödés, jégdara kísérhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET: