"Egy ilyen tesztoszteronbarlangba nőként beszabadulni kemény dolog!" – Egy ifjú hölgy vadászni indul
"A Vadászat: vadűzés és erdőzúgás. De több erdőzúgás!" Széchenyi Zsigmond
Jöjjön az első les sztorim. Mindenkit megnyugtatok, nem fociról lesz szó. Tegnap vadászni voltam. Az első igazin, nem más mellett, nem más fegyverével, Fecóval, de mégis nélküle, valamelyest ismerős területen, de mégis másképp és valljuk be tisztességesen berezelve.
Egy gyakorlott jágernek már nem akkora dolog, de egy szárnyait próbálgató sihedernek szinte minden egyes kiülés felér egy igazi ünneppel és egy szívinfarktussal. És mit keres egy ilyen írás egy gasztroblogon? El kell oszlatnom a rózsaszín ködöt. A vadhús nem a hűtőpultban terem és nem vákuumcsomagolásban kerül a konyhára, hanem fülledt napnyugtákat, zimankós hajnalokat lesen töltő vadászok lövése által zsigerelve, hűtőházban tárolva, feldolgozás után.
A töltények
Némi előtörténettel kell kezdenem. Otthon (Hódmezővásárhelyen) megvan a jól bejáratott vadászboltom egy kedves barátunk ajánlása alapján. Ha valami nincs, akkor beszerzik, óriási árukészlettel rendelkeznek, ha kérdésem van megválaszolják akár telefonon is. Egy kedves házaspár irányítja az üzletet, ahol a hölgy is hihetetlenül profi és mindent elmagyaráz mint nő a nőnek és a lényeg mint vadász a vadásznak.
Itt Pesten már egy kicsit problémásabb akár egy doboz lőszert is beszerezni. Sokadik vadászboltot hívtam fel egy teljesen átlagos kaliberű minőségi lőszer miatt. Volt itthon belőle, de biztonsági tartalékot szerettem volna. Nem terveztem vérengzést, mint anno országunk honatyája golyószóróval a vadaskertben, de szerettem volna biztosra menni. Rengeteg ígéretet kaptam, volt olyan hely, ahol nekem is elszakadt a cérna és egyszerűen közöltem, hogy nem "vevőkompatibilis" a kommunikációjuk és egyébként is azt éreztem, hogy rohadjon meg a nő, ha vadászni akar. Végül az egyik bolt visszajelzett, hogy mégis van lőszer. Ági kocsiba pattant, és elszáguldozott az igen nőies outfitjében a vadászboltba. Magas sarkú szandál, ahogy egy nőnek kell, táska, napszemcsi... Majd egy nagy reccs. A vadászbolt előtt csupán néhány méterrel feladta a szandálom a küzdelmet, de még néhány szál éppen tartotta. Azt hittem megnyílik a föld alattam. A fejemben valami ilyesmi kavargott: Maximum mezítláb megyek be és akkor mi van. Így is ufóként fognak rám nézni. Megy a többi után. De azért kell az a lőszer, én már nem fordulok vissza...
Valljuk be egy ilyen tesztoszteronbarlangba nőként beszabadulni azért igen kemény dolog, ha nincs melletted egy hím, de ne aggódjatok, bírom én a gyűrődést. Nagy hősiesen kipipáltam ez első lépést, fizettem, egy doboz lőszert a ridikülbe pottyantottam és még a lábbelim sem szakadt teljesen szét. Tanultam az esetből és megfogadtam, hogy egyszerre legalább 3 doboz lőszert fogok vásárolni az ilyen helyzetek elkerülése miatt.
Készülődés lélekben, hangolódás
Majd született feleségként szombaton kotyvasztottam, ráncba szedtem a lakást, két suvickolás között pedig tisztára húztam a fegyveremet (magyarul kipucoltam a csövet csak a biztonság kedvéért). Két nappal a vadászat előtt kimentem a lőtérre. Persze a huhogóktól megkaptam ismét, hogy egy 30-06-os lehet, hogy meredek egy nőnemű egyednek. Már egy picit gyakorlottabb vagyok ezen a téren és diszkréten jeleztem, hogy nekem jó. Szerintem pár év múlva az ilyen embereknek csak annyit mondok, hogy csókolom, ott lehet várakozni, én lelövöm, amit akarok és menjen mindenki a maga dolgára.
Azt pedig külön szeretem, hogy Fecónak kezdenek magyarázni mindig, habár a fegyvertartásimból mindig az én adataimat viszik fel a könyvbe. Majd amikor a lőállásba beülök az asztalhoz és egyre gyakorlottabban tárazok és pontosan lövök, aztán már megtisztelnek engem is a szakmai tanácsokkal. Pedig én olyan nagy örömmel veszem az építő jellegű ötleteket. Ezt pedig véresen komolyan mondom.
Indulás
Eljött a hétfő. Egész nap nem találtam a helyem. Enni normálisan nem ettem, ötvenhat ruhát kikészítettem, kész puttonyt pakoltam össze, majd ki és újra össze és százegyszer megnéztem a fegyvert. Felöltöztem szépen ingbe ahogyan kell, kalap, mellény. Aztán rájöttem, hogy ha nem szeretnék egy komplett fogyasztó-izzasztó kúrát az elkövetkezendő 5-6 órában, akkor valami rövid ujjú szerelésre kell váltanom. Hála az égnek Fecó ruhatárában volt néhány vadászboltban vásárolt darab, így lecsaptam az egyikre és szinte az ajtóból visszalépve, indulást előtt újra átöltöztem. Nem tehetek róla, nőből vagyok!
Elérkezett a délután és végre elindultunk Cserhátsurány felé. Már találkozhattatok a falucska nevével a blogon, hisz itt található az egyik kedvenc horgásztavam, a Vadkan tó.
Kaptam egy megtisztelő segítséget és lehetőséget, hogy itt vadászhassak. Tényleg nagyon hálás vagyok érte, hogy egy ilyen páratlan környezetben tehetem meg az első vadászlépéseket.
Mivel a tó a vadaskert területén található így horgászat közben mindig izgalommal töltött el egy-egy fegyverdörrenés, egy-egy felénk kóborló vaddisznó. Szinte nyitás óta horgászunk itt. Sok szép és érdekes kalandunk volt. Útközben sok-sok mindenről beszélgettünk Fecóval. Például arról, hogy 10 év alatt építettük föl szinte a semmiből mindazt, akik/amik most vagyunk, a lehetőségeinket, az életünket. Sokszor konokságból, sokszor büszkeségből nem kértünk segítséget a családjainktól, pedig lett volna rá lehetőség. Megoldottuk magunk. Visszagondolva nem volt ez mindig egyszerű. Adódott úgy, hogy heti néhány ezer forintból vásároltunk be egy hétre, és alkottunk abból valami finomat, de ezek tekintetében még édesebb volt ez a gyümölcs, ez a derűs júniusi nap, amikor vadászni indultunk.
Korábban érkeztünk egy kicsit a megbeszélt időpont előtt, és volt alkalmunk körbejárni a tavat is. Nosztalgiáztunk. Roppant furcsán éreztem magam. Ne aggódjatok, nem vagyok meghasonlott személyiség, tudom, hogy miért mentem oda, és hogy mire készültem, de hiányzott, hogy kipakoljunk a parton, hogy sátrat verjünk, hogy bedobjuk a vízbe a csalinkat, és a stégen ücsörögve a lábunkat a tóba lógassuk.
Aztán történt valami. Szerintem az égiek a helyes irányba terelték a gondolataimat és egy bámulatos muflon kost pillantottunk meg, ami csupán 10 méterre tőlünk legelészett. Nem, ez a nemes vad nem került puskavégre, sőt egy ilyen szépség még csak az álmaimban szerepel, de majd beérik ez is.
A fogadtatás
Kicsit átalakult a vadásztatás irányítása, de nagyon kedvesen fogadtak, úgy mint kezdő vadásztársat. Itt már a női mivoltom nem számított, és ez roppant jól esett. Megtörtént a bemutatkozás, reménykedtem, hogy hátha lesz ismerős a jelen lévő vadászok között. Ez egy ilyen helyzetben igen nagy mentális segítség tud lenni.
Két kedves vadászismerősöm van, akik tanácsát örömmel fogadom, tapasztalatukat, tudásukat elismerem és nagyra tartom. De szándékosan nem mertem elmondani egyiknek sem a vadászatom hírét. Tudom bolondság, de ilyenek voltak bennem, hogy mi van, ha valami balul sül el, mi van ha béna vagyok, hisz kezdő vagyok és egyéb bugyuta kényszerképzetek.
Viszont a "csiripelő madarak" segítségével mindketten megtudták. Ilyen az én szerencsém! De igazán jól estek a biztatások!
Előkerült a beírókönyv, egyeztettük az utolsókat, és a les méretéből adódóan Fecóval különváltunk. Kutya rossz érzés volt, de valahogy nálunk mindig így van. Az első tévéfelvételen sem tudott ott lenni Fecó, mégis túléltem. Azért ez számomra a komfortzóna kőkemény elhagyása, de manapság egyre többször szeretem az ilyen helyzeteket, mert mindig valami pluszt adnak számomra.
Indulás a Kegyetlenre
Tehát drága férjemmel elváltak útjaink egy időre, én pedig Dani bácsi óvó és segítő kíséretében elindultam a "Kegyetlennek" nevezett helyre. Érdekes történetek kerekedhetnek ki abból, hogy egy-egy vadászhely miről kapta a nevét. Ezt most sajnos nem tudtam meg, de legközelebb biztosan rákérdezek. Megérkeztünk és a szórón szinte tálcán kínálva ott lakmározott négy süldő és egy koca a malacokkal.
Lesre még nem mentünk fel, én pedig nem táraztam be, kézből támaszték nélkül még nem lőttem, tehát a lövés elnapolása mellett döntöttem. Igaz túl sok választásom nem is volt. Vegyes érzések kavarogtak bennem. Lőttem volna, de mégsem. Pont a várakozás örömét, az erdőzúgás hallgatását a megnyugvást hagytam volna ki. Nagyon haragszok azokra, akik éppen csak befutnak valahova, lőnek, majd éppen egy gyors kézifékes fordulással terítéket sem készítve továbbállnak. Ez nem vadászat. Tudtam, hogy ezt nem akarom.
A vadászat olyan, akár egy ünnep
Nem vagyok profi, de számomra a vadászatnak külön megvan a rituáléja. Felöltözik az ember szép ruhába, előveszi a nem minden nap látott fegyverét, rákészül lélekben, élvezi az erdőt, a pillanatot, a madarak csicsergését és a lövés csak egy plusz lesz, ha lesz. De közben tanul, figyel, beszél éppen az őt kísérő tapasztalt vadásszal a vendég. Nekem most nagy szerencsém volt a kísérőmmel.
Dani bácsi mögött 37 éves szakmai múlt húzódik és igazán körültekintően, minden kérdésemre válaszolva kellemes órákat töltöttünk a lesen. Hol halkan beszélgettünk, hol pedig csak hallgattuk az erdő zenekarát a lesen ülve, hol pedig nonszensz módon a közelben elterülő tavon a pontyugrásokat és a kapásjelzők hangját figyeltem. Nem kell vadásznotok ahhoz, hogy élvezzétek a természet ajándékát. Üljetek ki egy lesre, és csak hallgatózzatok. A kint töltött 4. óra után úgy éreztem, mintha egy törlés gombot nyomtak volna a fejemben és hihetetlenül nyugodtan, jól érezve magamat másztam le a helyünkről. Sok-sok mindent átgondolhat ilyenkor az ember, maga lehet, rendet rakhat odabent.
Dani bácsi és az első vadászat eredménye
Vizslattuk a szórót, ahol egy muflon juh a bárányával jelent meg, majd egy róka, de több süldő sajnos nem. Pedig utólag megtudtam, hogy normál esetben egy igazán forgalmas helyre sikerült leülnöm. De a mai napon valahogy inkább a többi lesen ülő felé vették az irányt a süldők és én kimaradtam. Kérdeztem vadásztörténetekről, emlékeiről Dani bácsit és a mai világban furcsa volt azt az őszinteséget és önzetlenséget hallani. Azt monda a kísérőm, hogy manapság már szereti átadni a tudását akár a vadászatért rajongó unokájának, akár a vendégvadászoknak. Neki minden vadásztatás egy kicsit olyan, mintha az ő élménye, az ő öröme is lenne. Szereti látni a boldogságot, az átélt sikereket a pillanatot egy-egy vadász arcán. Őszintén mondom úgy éreztem ő jobban szerette volna, ha sikerül elejtenem a vadat, ha terítéket készíthetünk, ha zsigerelhetünk, mint a végén én. Nem akartam rágörcsölni a vadászatra, csak szerettem volna élvezni minden percét.
Nem mondom, hogy nem merült föl bennem a vadászat végén, hogy mi lett volna, ha a szórón lakmározó süldők láttán leterít a vadászláz és egy villámtárazás után azonnal belehúzok az elsütőbillentyűbe, de egyáltalán nem bántam, hogy nem ezt tettem. Tanultam és tapasztaltam, egy új embert ismerhettem meg, próbálgathattam az eszközeimet és végül igazán jól éreztem magam, és egyáltalán nem voltam csalódott, hisz bármikor visszamehetek, és vissza is fogok, ahogyan megbeszéltük. A süldőknek pedig nővérem tanácsára meghívót fogok küldeni a következő vadászatra!
