Egy fiatal városlakó szívében már több milliárd légszennyezett részecske található
A The Guardian-ben megjelent kutatás legfiatalabb résztvevője mindössze 3 éves volt, azonban mint kiderült, már az ő szervezetében is jelentős mennyiségű légszennyezett részecske található. A szakértők szerint ezek tetemes része az ipartelepek füstjéből és a járművek kipufogójából származik, és az egész társadalomra nézve fenyegető veszélyt jelent.
Nincs új a nap alatt a felfedezéssel, hogy a légszennyezés összefüggésben áll a szív- és érrendszeri problémákkal, ám a kutatók szerint itt az ideje, hogy valóban komolyan vegyük a fenyegetést.
A világ népességének 90%-a méreganyagokkal teli levegőt lélegez be nap mint nap, és egy 2016-os kutatás már nem csak a szívre, de az agyra gyakorolt hatását is kiemelte.
A szakértők korábban szoros összefüggést fedeztek fel például az Alzheimer-kór és a belélegzett gázok között, ám hangsúlyozták, hogy a legnagyobb veszélyben a gyermekek és az időskorúak vannak. Előbbi csoportnál jól látható, hogy már egészen kiskortól elraktározódnak a méreganyagok a szervezetben, és lassan, de folyamatosan fejtik ki hatásukat.