„Azt gondoltam, most talán elindul valami” – Dudás Miki új életet akart kezdeni barátja szerint
Kárai Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke szerint az egykori olimpikon számára minden lehetőség adott volt, mégsem tudott kilépni abból a megszokott életmódjából, amit követett. Elmondta, miről beszéltek utoljára, nem is olyan régen.
Halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség a 34 évesen elhunyt Dudás Miki ügyében. A világbajnok kajakozó holttestén a boncolás során olyan sérüléseket találtak, amelyek eredetét büntetőeljárás keretében kell tisztázni. A sportolót január 5-én találták holtan XVIII. kerületi otthonában, a rendőrség pedig másnap, január 6-án rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Dudás Miki barátja és mentora, Kárai Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke szerdán a Fókuszban beszélt a sportolóról, akivel utoljára december 24-én beszéltek telefonon. Mint mondta, Dudás épp új életet készült kezdeni váratlan halála előtt.
„Most beszéltünk, hogy milyen tervei vannak, hogy személyi edző szeretne lenni az egyik barátunknál. És teljesen azt gondoltam, hogy most talán elindul valami”
– mondta Kárai.
2017 óta segítette a doppingeltiltásából visszatérő sportolót. Dudás Mikit ugyanis 2016-ban 34 hónapra eltiltották a versenyzéstől, miután a 2015-ös bakui Európa Játékokon adott doppingmintájának újbóli elemzése tiltott hormonkészítményt mutatott ki. Visszatérése után, 2018-ban Európa- és világbajnoki bronzérmet is szerzett, majd 2021-ben bejelentette visszavonulását. Kárai Péter szerint Dudás őszintesége kiemelte őt az eltiltott sportolók közül.
„Ő az egyetlen ember azok közül, akiket eltiltottak, aki őszinte volt. Ő nem hazudott nekem, elmondott mindent. Kevés jobb emberi tulajdonság van, mint az őszinteség. A másik pedig, hogy nagyon nagy szíve volt, és mindig segíteni akart.”
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke szerint barátja tisztában volt a saját hibáival, de nehezen tudott változtatni az életmódján.
„Minden ilyen lehetőség adott volt, de mégsem tudott kilépni abból a megszokott életmódjából, amit követett. Pedig ő jól látta magát, az a lépése megvolt neki, hogy tisztán látja, mi az, amit nem jól csinál, de valahogy sokszor az élet könnyebbik része felé fordult el.”
Dudás Miki tavaly ősszel az RTL Sztárbox című műsorában tért vissza a képernyőre, de neve az elmúlt évben rendőrségi ügyek és egy autóbaleset kapcsán is felmerült a sajtóban. Életét egy korábbi családi tragédia is beárnyékolta: édesapja tavaly februárban halt bele azokba a sérülésekbe, amelyeket egy 2024-es brutális bántalmazás során szenvedett el.
Halált okozó testi sértés miatt nyomoz a rendőrség a 34 évesen elhunyt Dudás Miki ügyében. A világbajnok kajakozó holttestén a boncolás során olyan sérüléseket találtak, amelyek eredetét büntetőeljárás keretében kell tisztázni. A sportolót január 5-én találták holtan XVIII. kerületi otthonában, a rendőrség pedig másnap, január 6-án rendelte el a nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Dudás Miki barátja és mentora, Kárai Péter, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség alelnöke szerdán a Fókuszban beszélt a sportolóról, akivel utoljára december 24-én beszéltek telefonon. Mint mondta, Dudás épp új életet készült kezdeni váratlan halála előtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bochkor Gábor visszaszólt Sebestyén Balázsnak: Én is sok mindent hallottam Vadon Jani távozásáról
A rádiós nem hagyta szó nélkül, hogy Sebestyén Balázs bántalmazással vádolta a műsorát Lovász László távozása miatt. Mint mondta, „hihetetlen, hogy emberek úgy gondolják, belelátnak bármibe is”.
Ahogy megírtuk, hétfőn bejelentették, hogy Lovász László távozik a Retro Rádió Bochkor című műsorából. A hírre Sebestyén Balázs a konkurens Rádió 1-en tett megjegyzéseket, amelyekre Bochkor Gábor másnap élő adásban vágott vissza, még Vadon János korábbi távozását is felemlegetve.
A Bochkor stábja hétfő délelőtt a Facebookon közölte, hogy a 2020 nyara óta velük dolgozó Lovász László februártól már nem lesz a műsorvezetőjük. A hírre még aznap reagált a Rádió 1 Balázsék című műsorában Sebestyén Balázs, aki nem rejtette véka alá a véleményét Lovász döntésével kapcsolatban.
„Annyi különbség lesz az előző munkahelyéhez képest, hogy ott talán szeretik és megbecsülik. Lehet abuzálni valakit sokáig, de egy idő után feláll, és elmegy. Ez várható volt azért. Laci, Laci, csak öt évig bírtad ezt, ami ott veled történt… Csodálunk ezért, hogy ezt ott kibírtad öt évig.”
A válasz nem sokat váratott magára, Bochkor Gábor a Retro Rádió keddi adásában reagált a találgatásokra és a konkurens műsorvezető szavaira. Először általánosságban bírálta azokat, akik úgy gondolják, belelátnak mások életébe és döntéseibe.
„Hihetetlen, hogy emberek úgy gondolják, belelátnak bármibe is. Belelátnak a Laci fejébe. Belelátnak a mi fejünkbe. Belelátnak az életbe, ami bennünket körülvesz.”
Ezt követően célzottan üzent Sebestyén Balázséknak. „Még a felső emeletiek is vették tényleg a bátorságot, hogy kommentálják.
Én például sok mindent hallottam Vadon Jani távozásáról, de azt hiszem, hogy ők nem örülnének, hogyha az publikus lenne. Szóval ennyit erről.”
Vadon János 2023 decemberében távozott a Balázsékból, helyét 2024 februárjától Ráskó Eszter vette át.
Bochkor Gábor hozzátette, hogy Lovász még a héten és a jövő héten is adásban lesz, majd egy általános tanáccsal zárta a témát: „Ezt a vélemény dolgot mindenki tartsa meg magának.”
Időközben az is kiderült, hol folytatja pályafutását Lovász László. Litkai Gergely, a Dumaszínház tulajdonosa és művészeti vezetője megerősítette, hogy a műsorvezető a színháznál kap kreatív igazgatói pozíciót.
Lovász kapcsolata a Dumaszínházzal nem újkeletű, korábban a társulat podcastjét vezette és rendszeresen lépett fel náluk.
A Bochkor stábjának közleménye szerint Lovász László helye nem marad sokáig üresen, az utódlásról hamarosan tájékoztatást adnak.
Ahogy megírtuk, hétfőn bejelentették, hogy Lovász László távozik a Retro Rádió Bochkor című műsorából. A hírre Sebestyén Balázs a konkurens Rádió 1-en tett megjegyzéseket, amelyekre Bochkor Gábor másnap élő adásban vágott vissza, még Vadon János korábbi távozását is felemlegetve.
A Bochkor stábja hétfő délelőtt a Facebookon közölte, hogy a 2020 nyara óta velük dolgozó Lovász László februártól már nem lesz a műsorvezetőjük. A hírre még aznap reagált a Rádió 1 Balázsék című műsorában Sebestyén Balázs, aki nem rejtette véka alá a véleményét Lovász döntésével kapcsolatban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Vigyázni fogok rá, amíg világ a világ” – Boráros Gábor közös kislányukkal üzent a balesetben meghalt Jákli Mónikának
A gyászoló MMA-harcos Instagram-oldalán búcsúzott kislánya édesanyjától, aki hajnalban halt meg egy borzalmas autóbalesetben. A fogadalom mellett egy másik, mindent eláruló mondatot is közzétett a közös gyermekükről készült fotóhoz.
„Vigyázni fogok rá, amíg világ a világ!” – ezzel a szívszorító ígérettel üzent elhunyt párjának, Jákli Mónikának Boráros Gábor. A 31 éves influenszer és fitneszmodell január 21-én, szerda hajnalban vesztette életét egy szörnyű autóbalesetben.
A gyászhírre volt párja, az MMA-harcos Boráros Gábor 24 óráig elérhető Instagram-történetekben reagált, amit a Borsonline szúrt ki először.
Először egy közös gyermekükről készült fotóhoz írta: „Köszönöm, hogy megajándékoztál vele!”. Ezt követte a megrázó ígéret: „Vigyázni fogok rá! Amíg világ a világ!", majd egy újabb történethez ezt írta:Tudni fogja, hogy anyukája mennyire szerette, és figyeli fentről minden lépését.”
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tragédia hajnali négy óra körül történt Szlovákiában, a 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között. Mónika autója egy kanyarban lesodródott az útról, egy fának csapódott, majd darabokra szakadt és kigyulladt. Bár a nőt kórházba szállították, nem sokkal hat óra előtt belehalt sérüléseibe.
Jákli Mónika csak 31 éves volt.
A helyi tűzoltóság parancsnoka, Hodosi Tibor a szlovákiai Paraméter portálnak elmondta, a jármű vélhetően nagy sebességgel haladt a Nagydűri letérő közelében. A Nyerő Párosból is ismert Jákli Mónika közös kislánya, Zora, aki idén tölti be a negyedik életévét, nem utazott az autóban. A balesetben érintett járművet a sajtó egy része Mercedes-Maybachként, más része Mercedes S 580-ként azonosította, de abban minden forrás egyetért, hogy a kocsi a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A 63-as főút ezen szakasza hírhedt a súlyos balesetekről. A hatóságok vizsgálják a tragédia pontos körülményeit.
Jákli Mónikát a közönség az RTL Nyerő Páros című műsorának 2023-as évadából ismerhette meg, ahol akkori párjával, Boráros Gábor MMA-harcossal szerepelt. Később a hasonló formátumú Exek csatájában is együtt vettek részt. Egy közös kislányuk született, kapcsolatuk azonban 2024 őszén véget ért.
„Vigyázni fogok rá, amíg világ a világ!” – ezzel a szívszorító ígérettel üzent elhunyt párjának, Jákli Mónikának Boráros Gábor. A 31 éves influenszer és fitneszmodell január 21-én, szerda hajnalban vesztette életét egy szörnyű autóbalesetben.
A gyászhírre volt párja, az MMA-harcos Boráros Gábor 24 óráig elérhető Instagram-történetekben reagált, amit a Borsonline szúrt ki először.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem akarok kibékülni a családommal” – Brooklyn Beckham kitálalt a szüleiről, megdöbbentő dolgokat árult el
David és Victoria Beckham 26 éves fia az Instagramon borította a bilit, miután évekig hallgatott a családi viszályról. Azt állítja, a szülei folyamatosan keresztbe tettek neki az utóbbi időben, a házasságát is tönkre akarják tenni.
„Nem akarok kibékülni a családommal. Nem irányítanak, először az életemben végre kiállok magamért” – ezekkel a drámai szavakkal törte meg a csendet közösségi oldalán Brooklyn Peltz Beckham, aki most először beszélt nyíltan a szüleivel, David és Victoria Beckhammel elmérgesedett viszonyáról. Az influenszer szerint hónapokig tartó találgatások után nem maradt más választása, mint hogy kitálaljon, miután állítása szerint a szülei és a csapatuk a sajtóban támadják őt és feleségét, Nicola Peltz Beckhamet.
„Évekig hallgattam, és minden erőmmel azon voltam, hogy ezeket az ügyeket magánügyként tartsam” – fejtette ki bejegyzésében Brooklyn. „Sajnos a szüleim és a csapatuk továbbra is a sajtóhoz fordultak, így nem maradt más választásom, mint hogy saját magam álljak ki, és elmondjam az igazságot a sok nyilvánosan megjelent hazugság egy részéről.”
A feszültség már az esküvőjükön is szinte tapintható volt. Brooklyn azzal vádolta divattervező édesanyját, hogy „az utolsó pillanatban lemondta Nicola ruhájának elkészítését, pedig mennyire izgatott volt, hogy az ő kreációját viselheti, ezzel arra kényszerítve, hogy sürgősen új ruhát találjon”. A helyzetet tovább rontotta, hogy az első táncnál a felesége helyett az édesanyja várta a táncparketten. „Anyám várt rám, hogy velem táncoljon” – állította, hozzátéve, hogy Victoria „nagyon illetlenül táncolt velem mindenki előtt”. A pár tavaly meg is újította a házassági fogadalmát, hogy új, boldog emlékeket szerezzenek.
A pénz is éket vert közéjük. Az influenszer azt állítja, a szülei hetekkel a ceremónia előtt „ismételten nyomást gyakoroltak rá, és megpróbálták lefizetni”, hogy mondjon le a nevéhez fűződő jogokról. Mivel ebbe nem ment bele, az „kihatott a bevételre, és azóta soha nem bántak velem ugyanúgy”.
A viszály tavaly májusban, David 50. születésnapján csúcsosodott ki. Brooklyn felidézte, hogy a feleségével Londonba utaztak, de „egy hétig elutasítottak bennünket, miközben a hotelszobánkban vártunk, és próbáltuk megtervezni, hogyan tölthetnénk vele minőségi időt”. Beszámolója szerint az apja „minden próbálkozásunkat visszautasította, hacsak nem a nagy születésnapi partiján találkozunk, száz vendéggel és kamerákkal minden sarokban”. Végül David Beckham csak azzal a feltétellel egyezett bele a találkozóba, ha Nicola nincs jelen, amit Brooklyn „nagy pofonnak” nevezett.
A családi háború a testvéreket sem kímélte. Múlt decemberben Brooklyn öccse, Cruz Beckham egy újságcikkre reagálva azt írta, a szüleik sosem vonná vissza a követést a közösségi médiában. „Nem igaz. Anyám és apám soha nem követné ki a fiát.
Maradjunk a tényeknél” – szögezte le Cruz, majd hozzátette: „Arra ébredtek fel, hogy le vannak tiltva, ahogy én is.”
Brooklyn keményen bírálta a családi üzletpolitikát is. „A Beckham márka az első” – fogalmazott, majd azzal vádolta szüleit, hogy „a családi ‘szeretetet’ az dönti el, mennyit posztolsz a közösségi médiában”. Vallomását személyes sorokkal zárta: „Az életem nagy részében a szüleim irányítottak. Túlnyomó szorongással nőttem fel. Életemben először, mióta eltávolodtam a családomtól, ez a szorongás eltűnt” – írja a
A Brooklyn posztját szemléző BBC megkereste a Beckham-házaspár képviselőit, de ők egyelőre nem kommentálták a vádakat.
„Nem akarok kibékülni a családommal. Nem irányítanak, először az életemben végre kiállok magamért” – ezekkel a drámai szavakkal törte meg a csendet közösségi oldalán Brooklyn Peltz Beckham, aki most először beszélt nyíltan a szüleivel, David és Victoria Beckhammel elmérgesedett viszonyáról. Az influenszer szerint hónapokig tartó találgatások után nem maradt más választása, mint hogy kitálaljon, miután állítása szerint a szülei és a csapatuk a sajtóban támadják őt és feleségét, Nicola Peltz Beckhamet.
„Évekig hallgattam, és minden erőmmel azon voltam, hogy ezeket az ügyeket magánügyként tartsam” – fejtette ki bejegyzésében Brooklyn. „Sajnos a szüleim és a csapatuk továbbra is a sajtóhoz fordultak, így nem maradt más választásom, mint hogy saját magam álljak ki, és elmondjam az igazságot a sok nyilvánosan megjelent hazugság egy részéről.”
A feszültség már az esküvőjükön is szinte tapintható volt. Brooklyn azzal vádolta divattervező édesanyját, hogy „az utolsó pillanatban lemondta Nicola ruhájának elkészítését, pedig mennyire izgatott volt, hogy az ő kreációját viselheti, ezzel arra kényszerítve, hogy sürgősen új ruhát találjon”. A helyzetet tovább rontotta, hogy az első táncnál a felesége helyett az édesanyja várta a táncparketten. „Anyám várt rám, hogy velem táncoljon” – állította, hozzátéve, hogy Victoria „nagyon illetlenül táncolt velem mindenki előtt”. A pár tavaly meg is újította a házassági fogadalmát, hogy új, boldog emlékeket szerezzenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Kicsit sem vágyom már rá” - Stahl Judit a televíziózás helyett a lányával vágott bele egy egészen új életbe
Stahl Judit a Tények arca volt, de félt, hogy a képernyőn öregszik meg. Most 22 éves lányával, Hannával egy gasztroszínházat vezet, és elárulta, miért a lánya hatására tért vissza régi álmához.
Végleg hátat fordított a televíziózásnak Stahl Judit, akit az ország a Tények híradósaként, majd a saját főzőműsora házigazdájaként ismert meg. Az egykori képernyős ma már egészen másban találta meg a számításait: 22 éves lányával, Stahl-Bohus Hannával építi közös álmukat, egy gasztroszínházat. „Kicsit sem vágyom már rá” – szögezte le a Meglepetés magazinnak adott interjújában az egykori híradós, aki most azt is elárulta, miért nem hiányzik neki a képernyő.
Az ország a TV2 Tények című műsorában ismerte meg őt, ahol 1997-től 2002-ig dolgozott, később pedig a Jó estét, Magyarország! házigazdája volt, majd saját főzőműsort kapott Stahl konyhája néven.
Elmondása szerint többek közt azért is fordult a gasztronómia felé, mert félt, hogy híradósként öregszik meg, amit nagyon nem szeretett volna.
Stahl elárulta, miért érzi magát felszabadultabbnak a képernyőtől távol, és miért nem hiányzik neki a mindennapos ismertség.
„Önmagában nem mindig jó, ha mindenki ismer, vagy inkább úgy véli, hogy ismer. A tévében látott kép nem biztos, hogy te vagy.
Normális családból jövök: apám matematikus, anyám ügyvéd, a húgom jogász, véletlenek sorozata vezetett a képernyőre. Ma már kevés televíziós munkát vállalok” – mondta el, hozzátéve, hogy sosem érezte magát celebnek valónak. Egy-egy feladatot azért még bevállal, például 2025 nyarán Szegeden készített interjút egykori osztályfőnökével, Szinetár Miklóssal.
Az egykori tévés ma már 22 éves lányával, Stahl-Bohus Hannával dolgozik a közös projektjükön, a Flódni nevű improvizációs gasztroszínházon,
amelyet a budapesti 6Színben hoztak létre. Az előadásokon a színházi rögtönzést Budapest kultúrtörténeti titkaival keverik, az est állandó házigazdája és „főpincére” Novák Péter.
Stahl számára a közös munka nemcsak szakmai, de személyes öröm is, hiszen egy régi álmához talált vissza általa. „Már sokféle területen kipróbáltam magam, mégis a Flódni az, ami igazán szórakoztat. Rengeteget kapok belőle: nemcsak az előadásokból, hanem már a kutatás folyamatából is. És milyen érdekes csavar, hogy rendező szakon végeztem, ám egy időre letértem erről az útról, majd a lányom hatására visszataláltam oda. Külön öröm számomra, hogy Hannával együtt dolgozhatunk” – mesélte az édesanya.